Rózsaszínű levelek 39-40

Elmúlt hat év. A rózsaszínű levelek kötege már alig néhány darabot őriz a cipősdoboz alján.
Igazából már sem nem rózsaszínűek, sem nem levelek.
Mindössze néhány képeslap, egy baka száz évvel ezelőtti sodródásának a hézagosan megőrződött lapjai, rossz minőségben, mai szemmel gyengének mondható fotónagyításokkal és megmosolyogató színekkel.
Két lap foglalja őket keretbe, amik feltüntetnek valamiféle keltezést. Az első:

Előző levelek (térképen szürkével): • Oroszország, 1917 • Oroszország, 1917. augusztus 20. • Oroszország, 1916. november 26. • Oroszország, 1916. október 3. • Oroszország, 1916. május 31. • Oroszország, 1916. május 2. • Galícia, 1915? • Galícia, 1915. szeptember 14. • Galícia, 1915. szeptember 13. • Galícia, 1915. szeptember 9. • Galícia, 1915. augusztus 27. • Galícia, 1915. augusztus 22. • Galícia, 1915. augusztus 6. • Galícia, 1915. augusztus 2. • Galícia, 1915. július 25. • Galícia, 1915. július 14. • Galícia, 1915. július 12. • Galícia, 1915. július 6. • Galícia, 1915. június 25. • Galícia, 1915. június 10. • Debrecen, 1915. június 5. • Budapest, 1915. június 1. • Budapest, 1915. március 1. • Budapest, 1915. február 10. • Kecskemét, 1915. január 30. • Duklai-hágó, 1915. január 11. • Felsőhunkóc, 1915. január 4. • Sztropkó, 1914. december 31. • Budapest, 1914. december 23. • Budapest, 1914. december 21. • Budapest, 1914. december 11. • Budapest, 1914. december 2. • Budapest, 1914. november 28. • Budapest, 1914. november 27. • Budapest, 1914. november 18. • Budapest, 1914. október 27. • Debrecen, 1914. szeptember 25. • Szerencs, 1914. augusztus 28.

An. Hern.
Franc Timó
III. B. Kis-korona-gasse 52
Budapest
Ungarn

1917 VIII 20.

Liebe eltern,
Du sicke ich meine venichket mitt meine zvei kolege auch Altofner.
1. Zaubeck Gyula. Kis-korona u, 74
2. Janicsek Jozsef. Föld-u. 47.
3. ein alter bekanter.
Fül grüss u. kuss von euer son
Karl

Kedves Szüleim!
Ezúton küldök egy csekélységet két bajtársammal Óbudáról.
1. Zaubeck Gyula. Kis-korona u, 74.
2. Janicsek József. Föld-u. 47.
3. Egy régi ismerős.
Sok üdvözlet és csók fiatoktól
Károlytól

[Ez a lap még a „békebeli” hadifogságból, Penzából származik. A rajta lévő keltezések a NOSZF-ot megelőző vagy annak közvetlenül az első napjai után keletkeztek. Ennek a későbbiekben újabb világfelfordulást okozó eseménynek talán még a híre sem érkezett el Penzába.

A foglyok kijárhattak fényképezkedni a városba, munkát vállalhattak, a más táborokban lévő otthoni ismerősökkel együtt lehettek. Még működött a Nemzetközi Vöröskereszt levéltovábbító rendszere; a lap a bécsi népességnyilvántartó pecsétjével érkezett Magyarországra. És hozzátehetjük száz évvel későbbi ismereteikből, hogy az egyre zűrzavarosabb helyzetben a fogolytábor szerény ellátást, és bizonyos mértékű biztonságot jelenthetett az egyre kaotikusabbá váló külvilághoz képest.

A Penzában eltöltött tábori időket három évig tartó, gyakran reménytelennek látszó szibériai bolyongás követte. Ennek néhány hézagosan megmaradt mérföldkövét jelölik ki az idilli tájakat és békés szibériai városokat ábrázoló üres képeslapok. Rajtuk se bélyeg, se bélyegző, se címzett.

Hogy annak a három évnek a zűrzavaros történései hogyan befolyásolták Timó Károly sorsát és napi életét, arról e lapokon kívül semmi sem maradt fenn. Hogy mégis fogalmat lehessen alkotni, források feltárására volt szükség.

Az Oroszországba — kiemelten Szibériába — került foglyok hazatelepítésének megismeréséhez a legtöbb eredeti anyagot a HIM helyenként hézagos levéltári anyaga, valamint az ott kutató Dr. Bonhardt Attila nyá. ezredes, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár nyugállományú igazgatójának a Hadtörténelmi Közleményekben 1984., 1985. és 1994. években megjelent publikációi szolgáltatják. Ezekből azonban kevéssé rajzolódnak ki az egyéni sorsok, de akad néhány visszaemlékezés és irodalmi mű, amikből azért fogalmat lehetett alkotni, mi zajlott azokban az időkben.

A Vlagyivosztokba települt Magyar Vöröskeresztes Misszió tevékenységét dell’Adami Géza és Saáry Jenő könyve foglalja össze. Ezen kívül két munka jelent meg, amik alapján valami fogalmat lehet alkotni a hadifogolyéletről: Vándor Ferenc naplója már szerepelt egy korábbi bejegyzésben. A másik munka, Markovits Rodion Szibériai garnizon címen megjelent, ahogy mondani szokták, önéletrajzi ihletésű regénye. Ez utóbbi munka a Nagy háború utáni időkben elképesztő sikereket gyűjtött be Magyarországon és a nemzetközi irodalmi életben egyaránt. Mindkét könyv főhősei tiszti táborokban élhettek: munkára nem voltak kötelezhetők, valamennyi zsoldot és ellátást kaphattak, maguk csinálta kultúrműsorok, újságok, sportvetélkedők tették valamivel élhetőbbé a Szibériában eltöltött éveiket. Viszontagságos éveiket, amilyenekről azonban a közkatonák számára létesített fogolytáborokban még csak álmodni sem lehetett.

A hadifogságból tehát a Távol-keleten keresztül vezetett haza az út, a transzszibériai vasútvonal mentén. Hogy ezt a sors miért hozta így, nincs már pontos magyarázat. Feltételezhetően a visszaút nyugat felé 1918–19-ben igencsak bizonytalanná vált, de szempont lehetett, hogy a vasút mentén az ellenőrzést fokozatosan átvevő cseh légióval nagyobb lehetett a hadifoglyok biztonsága, ha továbbra velük maradnak. Az orosz hadifogságba esett mintegy 2 millió osztrák-magyar katonából végül mintegy tizenötezer fogoly rekedt a Bajkálon-túl táboraiban.]

Az első kép Irkutszk, a megszokott, negatívba karcolt kézírásos felirattal ellátott fotonagyítás. A kép előterében a pályaudvar, mögötte a lomhán szétterülő Angarán ácsolt híd, a mai Glazkovszkj-híd elődje, ami a templomok tornyaival jelzett városmagba visz.

A Transzszibériai Vasút pályája Európa felől érkezve Irkutszktól az Angara völgyének délnyugati peremén húzódott le a Bajkálig, majd innen a tó peremén, annak nyugati csúcsát megkerülve a tó déli szélén vezették tovább. A partszegélyt sok helyen meredek, sziklás hegyoldalak képezték, ezért számos alagutat, viaduktot és támfalat és bevágást építettek. Ezek egyike, az ún. XXV-es számú lábas alagút az egyik leggyakrabban ábrázolt műtárgy.

A következő levelezőlap a tó legnyugatibb csücskében volt természetes kőboltozatot ábrázolja. Az Ormánynak nevezett természeti látványosságot megsemmisítették valamikor az elmúlt száz év során. Az okok nem világosak; az egyik magyarázat szerint az Irkutszk felett épített vízerőműnek a Bajkál-tavat visszaduzzasztó hatása nem csupán az eredeti vasútvonal elárasztását, áthelyezését, de számos egyéb partszegélyi átalakítást vonzott magával. Egy másik szerint az Ormány részét képezte az ott élők vallási rituális szent helyének, a kép hátterében a tóba benyúló a Sámán-fok nevű földnyelvnek, ezért a vallásellenes harc során ennek is pusztulnia kellett.

A végállomás Vlagyivosztok, amit egy szintén üres képeslap őrzött meg. Innen szállították Európába a mindenféle rendű-rangú és nemzetiségű katonát, volt hadifoglyot és családtagjaikat, a szovjethatalom elől menekülőket. Két irányban vitték az utazókat tovább. Az egyik dél felől megkerülve Dél-Ázsiát és Indiát a Szuezi-csatornán át érkezett valamelyik európai kikötőbe, leginkább Triesztbe. A hosszabb út Japán szigetei között, Hawaiit érintve a Panama-csatornán, vagy az Egyesült Államokon át vivő vonatút közbeiktatásával vezetett Európába.

A Japánból származó színes lapok azt valószínűsítik, hogy Timó Károly az utóbbi irányban került haza, megkerülve a teljes földgolyót.

Teljes bizonyosságot a Honoluluból hazaírt levelezőlap ad.

1920. IX. 17.

Szépreményű Zajác Antónia urhölgynek

Budapest. III. ker. Hungarie

Fogadja szivélyes üdvözletem a távolból a rövid viszontlátás reményében

Károly

[A magyar katonák hazahozatalát a kivéreztetett anyaország — függetlenül a gyorsan változó belpolitikai helyzettől és államformáktól — folyamatosan szervezte az előkészítő tárgyalásokat, és ennek részeként létrehozta a Magyar Vöröskereszt Misszióját dell’Adami Géza százados vezetésével. A Misszió 1920 tavaszától működött, és az emberfeletti munkájukról a HIM-ben megőrzött dokumentumokon kívül a misszió vezetőjének és Saáry Jenőnek Megváltás Szibériából címen, könyvalakban megjelent visszaemlékezése részletesen beszámolt. Egy összefoglaló táblázatban hajónként közlik a hazatérő magyar katonák létszámát és a kihajózás idejét. Az időpontok alapján a cseh légionistákat hazaszállító legutolsó, 36-ik hajó, az 1920. szeptember 2-án induló Heffron, amerikai szállítóhajó vette fedélzetre 150 másik magyar hazatérővel és néhány más nemzetiségű fogollyal együtt.

A lapok között lévő fénykép minden valószínűség szerint közvetlenül az indulás előtt készült, és jól mutatja az indulók vegyes összetételét. Közöttük ott guggol vagy térdel a néma üzenetet küldő tábla bal sarka felett Timó Károly. Érdekes dolog volna megtudni, mi lehetett az üzenetük, amit a jövő számára küldtek?]