A Wang folyó versei: november 2020

Rózsaszínű levelek 42. Epilógus

Az utolsó kép már nem a nagy háború száz éven át megőrzött levélkötegének a darabja. De elválaszthatatlan része. Ha valaki egyáltalán végigkövette a lapokból kirajzolódó, hol gyors egymásutánban meglóduló, hol évekig akadozó, csak kérdőjelekkel kipótolt történetet, talán levonhat valamiféle következtetéseket. Élniakarásról, hűségről, szeretetről, emlékezésekről, reményről és kétségbeesésről, és hát arról, hogyan sodródnak tehetetlenül az egyes emberi sorsok egy tébolyodott korszakban, és mégis…

Timó Károly 1920. november 18-án 112 koronával a zsebében, meg öt és negyedév terhével megérkezett Óbudára, a Kiskorona utcába. A családi történet mindösszesen annyit őrzött meg, hogy a betegeskedő özv. Zajácz Lőrincné még felült, és „Ó, Karl!” szavakkal magához ölelte a hazatért katonát. Tíz nap múlva meghalt.

A temetése után két hónappal, 1921. január 26-án Timó Károly és Zajácz Antónia összeházasodott, 1921. december 10-én pedig megszületett a lányuk, Timó Antónia. A mamám.

Rózsaszínű levelek 41

[A kikötőkbe befutó óceánjárókról gyakran készültek félamatőr fényképek, amiket utána a hajókról kiszálló utasoknak árusítottak. Egy ilyen barkácsolt képeslap a Honolulu kikötőjébe beúszó Heffront ábrázolja.

Hawaiit elhagyva a Panama-csatornáig több mint két héten át a végtelen víz vette körül a hazatérőket. A levélkötegből ennek az ötnapos áthaladásnak a dokumentálása elég érthetetlenül hiányzik, bár pusztán az újszerűsége érdemessé tette volna a megörökítésre.

November 4-én áthaladtak a Gibraltári-szoroson, majd november 12-én elérték a trieszti célállomást. Triesztből csupán címzetlen, ügyetlenül színezett képeslapok találhatók a kötegben. Valószínűleg postán küldött lapok sem érkeztek volna gyorsabban Budapestre.

A hajó trieszti érkezéséről csupán mínuszos hírek tudósítanak a napilapokban. Eszerint a hazaérkezőket négy napig tartó vasúti szállítással a Csóton berendezett magyarországi fogadóállomásra szállítják.

Kissé megkésett közlemény Az Est 1920. november 20-iki számából

Egy szerencsésen megmaradt Leszerelési igazolvány-másolat segített a Trieszt és a budapesti megérkezés közti történteket részlegesen megismerni. Csupán ez nyújt támpontokat, mert a tábornak a HM HIM Hadtörténelmi Levéltárban őrzött eredeti iratanyaga igen hiányos, és hősünknek nincs benne nyoma.

Leginkább a környékbeliek és a Nagy háború történetének kutatói számára ismert, hogy Csót településnek a külterületén alakították ki a monarchiaellenes államok hadifoglyainak egyik legnagyobb gyűjtőtáborát, majd a háború végén a kiürült helyszín átalakításával a hazatérő magyar hadifoglyok fogadóállomását. Ugyan eredetileg a nyugati frontokról hazaszállított katonák számára tervezték, azonban a lengyel-szovjet háborúskodás és a csehek dominálta antantmegszállás miatt az Oroszországból érkeztetett katonákat kerülő úton ide szállították kényszerűségből.

A helyszín megválasztásakor fontos szempont volt a nagyszámú fogoly szállítására alkalmas vasútvonal Pápa és Veszprémvarsány között, amely a Nyugat-Magyarországon található vasúti csomópontokkal egész Közép-Európát elérhetővé tette. Ki gondolná, hogy a ma lassan haldokló szárnyvonal Pápateszér és Franciavágás között saját állomással rendelkezett, ahová foglyok tízezreit érkeztették és őrizték, majd bocsátották innen haza.

A háború végén a hadifogolytábor kiürült és megszűnt, helyette a hazatérő magyar hadifoglyok fogadóállomásává alakították át. Eredeti feladata a hazatérők megfelelő ünnepélyes fogadása volt, ami fertőtlenítés és egészségügyi szűrés, majd a megfelelő formaságok után, ha karantén nem volt indokolt, általában három nap után a leszerelt katonák hazabocsátásával zárult.

Mire Károly hazaérkezett, a tábor feladata kissé kibővült: a hazatérőket politikailag és világnézetük szerint is „szűrték”. Ez a feladatbővülés a Tanácskormány elbukása után került be a tábor szabályzatába, elsősorban az oroszországi bolseviki eszmék beszivárgásának a megakadályozására. A politikai szűrés munkáját az ún. „T” osztályhoz beosztottak végezték. Besúgások, jelentések, gyanús személyek listája, gyanúsnak vélt hazaérkezők visszatartása.

Egy visszatartott egykori légionista papírja

Megnyugtató volt, hogy noha Timó Károly évekig a cseh légióval együtt mozgott, ellene a kollaborálás gyanúja fel sem merült. Nem mindenki ment át a szűrőn. Ha megbizonyosodtak arról, hogy valaki a légióban szolgált, az akár a hadbíróságra kerülhetett.

A hosszú tengeri utazás – akár Szovjet-Oroszországból is – vele szemben szükségtelenné tette vesztegzár fenntartását, ellentétben a szárazföldi úton hazatérőkkel. Ünnepélyes fogadás, zenekar, a leszerelési papírok elintézése, valamennyi leszerelési illeték a zsebbe. És a vasútállomásnál az első rózsaszínű levélben katonásdinak indult katonai pálya — mire a levelek hetedszerre is lehullottak — véget ért.]

Rózsaszínű levelek 39-40

Elmúlt hat év. A rózsaszínű levelek kötege már alig néhány darabot őriz a cipősdoboz alján.
Igazából már sem nem rózsaszínűek, sem nem levelek.
Mindössze néhány képeslap, egy baka száz évvel ezelőtti sodródásának a hézagosan megőrződött lapjai, rossz minőségben, mai szemmel gyengének mondható fotónagyításokkal és megmosolyogató színekkel.
Két lap foglalja őket keretbe, amik feltüntetnek valamiféle keltezést. Az első:

An. Hern.
Franc Timó
III. B. Kis-korona-gasse 52
Budapest
Ungarn

1917 VIII 20.

Liebe eltern,
Du sicke ich meine venichket mitt meine zvei kolege auch Altofner.
1. Zaubeck Gyula. Kis-korona u, 74
2. Janicsek Jozsef. Föld-u. 47.
3. ein alter bekanter.
Fül grüss u. kuss von euer son
Karl

Kedves Szüleim!
Ezúton küldök egy csekélységet két bajtársammal Óbudáról.
1. Zaubeck Gyula. Kis-korona u, 74.
2. Janicsek József. Föld-u. 47.
3. Egy régi ismerős.
Sok üdvözlet és csók fiatoktól
Károlytól

[Ez a lap még a „békebeli” hadifogságból, Penzából származik. A rajta lévő keltezések a NOSZF-ot megelőző vagy annak közvetlenül az első napjai után keletkeztek. Ennek a későbbiekben újabb világfelfordulást okozó eseménynek talán még a híre sem érkezett el Penzába.

A foglyok kijárhattak fényképezkedni a városba, munkát vállalhattak, a más táborokban lévő otthoni ismerősökkel együtt lehettek. Még működött a Nemzetközi Vöröskereszt levéltovábbító rendszere; a lap a bécsi népességnyilvántartó pecsétjével érkezett Magyarországra. És hozzátehetjük száz évvel későbbi ismereteikből, hogy az egyre zűrzavarosabb helyzetben a fogolytábor szerény ellátást, és bizonyos mértékű biztonságot jelenthetett az egyre kaotikusabbá váló külvilághoz képest.

A Penzában eltöltött tábori időket három évig tartó, gyakran reménytelennek látszó szibériai bolyongás követte. Ennek néhány hézagosan megmaradt mérföldkövét jelölik ki az idilli tájakat és békés szibériai városokat ábrázoló üres képeslapok. Rajtuk se bélyeg, se bélyegző, se címzett.

Hogy annak a három évnek a zűrzavaros történései hogyan befolyásolták Timó Károly sorsát és napi életét, arról e lapokon kívül semmi sem maradt fenn. Hogy mégis fogalmat lehessen alkotni, források feltárására volt szükség.

Az Oroszországba — kiemelten Szibériába — került foglyok hazatelepítésének megismeréséhez a legtöbb eredeti anyagot a HIM helyenként hézagos levéltári anyaga, valamint az ott kutató Dr. Bonhardt Attila nyá. ezredes, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár nyugállományú igazgatójának a Hadtörténelmi Közleményekben 1984., 1985. és 1994. években megjelent publikációi szolgáltatják. Ezekből azonban kevéssé rajzolódnak ki az egyéni sorsok, de akad néhány visszaemlékezés és irodalmi mű, amikből azért fogalmat lehetett alkotni, mi zajlott azokban az időkben.

A Vlagyivosztokba települt Magyar Vöröskeresztes Misszió tevékenységét dell’Adami Géza és Saáry Jenő könyve foglalja össze. Ezen kívül két munka jelent meg, amik alapján valami fogalmat lehet alkotni a hadifogolyéletről: Vándor Ferenc naplója már szerepelt egy korábbi bejegyzésben. A másik munka, Markovits Rodion Szibériai garnizon címen megjelent, ahogy mondani szokták, önéletrajzi ihletésű regénye. Ez utóbbi munka a Nagy háború utáni időkben elképesztő sikereket gyűjtött be Magyarországon és a nemzetközi irodalmi életben egyaránt. Mindkét könyv főhősei tiszti táborokban élhettek: munkára nem voltak kötelezhetők, valamennyi zsoldot és ellátást kaphattak, maguk csinálta kultúrműsorok, újságok, sportvetélkedők tették valamivel élhetőbbé a Szibériában eltöltött éveiket. Viszontagságos éveiket, amilyenekről azonban a közkatonák számára létesített fogolytáborokban még csak álmodni sem lehetett.

A hadifogságból tehát a Távol-keleten keresztül vezetett haza az út, a transzszibériai vasútvonal mentén. Hogy ezt a sors miért hozta így, nincs már pontos magyarázat. Feltételezhetően a visszaút nyugat felé 1918–19-ben igencsak bizonytalanná vált, de szempont lehetett, hogy a vasút mentén az ellenőrzést fokozatosan átvevő cseh légióval nagyobb lehetett a hadifoglyok biztonsága, ha továbbra velük maradnak. Az orosz hadifogságba esett mintegy 2 millió osztrák-magyar katonából végül mintegy tizenötezer fogoly rekedt a Bajkálon-túl táboraiban.]

Az első kép Irkutszk, a megszokott, negatívba karcolt kézírásos felirattal ellátott fotonagyítás. A kép előterében a pályaudvar, mögötte a lomhán szétterülő Angarán ácsolt híd, a mai Glazkovszkj-híd elődje, ami a templomok tornyaival jelzett városmagba visz.

A Transzszibériai Vasút pályája Európa felől érkezve Irkutszktól az Angara völgyének délnyugati peremén húzódott le a Bajkálig, majd innen a tó peremén, annak nyugati csúcsát megkerülve a tó déli szélén vezették tovább. A partszegélyt sok helyen meredek, sziklás hegyoldalak képezték, ezért számos alagutat, viaduktot és támfalat és bevágást építettek. Ezek egyike, az ún. XXV-es számú lábas alagút az egyik leggyakrabban ábrázolt műtárgy.

A következő levelezőlap a tó legnyugatibb csücskében volt természetes kőboltozatot ábrázolja. Az Ormánynak nevezett természeti látványosságot megsemmisítették valamikor az elmúlt száz év során. Az okok nem világosak; az egyik magyarázat szerint az Irkutszk felett épített vízerőműnek a Bajkál-tavat visszaduzzasztó hatása nem csupán az eredeti vasútvonal elárasztását, áthelyezését, de számos egyéb partszegélyi átalakítást vonzott magával. Egy másik szerint az Ormány részét képezte az ott élők vallási rituális szent helyének, a kép hátterében a tóba benyúló a Sámán-fok nevű földnyelvnek, ezért a vallásellenes harc során ennek is pusztulnia kellett.

A végállomás Vlagyivosztok, amit egy szintén üres képeslap őrzött meg. Innen szállították Európába a mindenféle rendű-rangú és nemzetiségű katonát, volt hadifoglyot és családtagjaikat, a szovjethatalom elől menekülőket. Két irányban vitték az utazókat tovább. Az egyik dél felől megkerülve Dél-Ázsiát és Indiát a Szuezi-csatornán át érkezett valamelyik európai kikötőbe, leginkább Triesztbe. A hosszabb út Japán szigetei között, Hawaiit érintve a Panama-csatornán, vagy az Egyesült Államokon át vivő vonatút közbeiktatásával vezetett Európába.

A Japánból származó színes lapok azt valószínűsítik, hogy Timó Károly az utóbbi irányban került haza, megkerülve a teljes földgolyót.

Teljes bizonyosságot a Honoluluból hazaírt levelezőlap ad.

1920. IX. 17.

Szépreményű Zajác Antónia urhölgynek

Budapest. III. ker. Hungarie

Fogadja szivélyes üdvözletem a távolból a rövid viszontlátás reményében

Károly

[A magyar katonák hazahozatalát a kivéreztetett anyaország — függetlenül a gyorsan változó belpolitikai helyzettől és államformáktól — folyamatosan szervezte az előkészítő tárgyalásokat, és ennek részeként létrehozta a Magyar Vöröskereszt Misszióját dell’Adami Géza százados vezetésével. A Misszió 1920 tavaszától működött, és az emberfeletti munkájukról a HIM-ben megőrzött dokumentumokon kívül a misszió vezetőjének és Saáry Jenőnek Megváltás Szibériából címen, könyvalakban megjelent visszaemlékezése részletesen beszámolt. Egy összefoglaló táblázatban hajónként közlik a hazatérő magyar katonák létszámát és a kihajózás idejét. Az időpontok alapján a cseh légionistákat hazaszállító legutolsó, 36-ik hajó, az 1920. szeptember 2-án induló Heffron, amerikai szállítóhajó vette fedélzetre 150 másik magyar hazatérővel és néhány más nemzetiségű fogollyal együtt.

A lapok között lévő fénykép minden valószínűség szerint közvetlenül az indulás előtt készült, és jól mutatja az indulók vegyes összetételét. Közöttük ott guggol vagy térdel a néma üzenetet küldő tábla bal sarka felett Timó Károly. Érdekes dolog volna megtudni, mi lehetett az üzenetük, amit a jövő számára küldtek?]