ПОЧТОВАЯ КАРТОЧКА
Timo Karl. Kriegsgefangener in Kamenka Boenkovo
Goub Penza Kantora Levita, Russie
An dass freulen Antonia Zajác
Bez. III. Kis-korona-utca 52.
Ungarn, in-Budapest
Liebe Janka!
Nach langer zeit habe ich wieder eine karte erchalten, das ist zusamen 3 treu. Wo ich eine freide habe da ich sehe das die karte von ihnen ist aber wie ich sie gelesen habe ist mier gleich die freide vergangen. Ich bin gesund, was ich auch ihnen vom herzen wünsche. Das ich ihner adresse und auf sie nicht vergessen habe das werden sie erfahren von mein früherigen schreiben. Aber jetzt sehe ich das ich nicht nuhr die adresse sondem auch ihnen vergessen mus. Nach dieser karte bemerge ich das noch fiele junge manner zu hause sind. Wen sie in meiner lager wehren möchten sie nicht so schreiben, Ich denge mit den habe ich genug gesagt. Was sol bedaiten das ungedultige warten auf meiner andwort?
Einen schöen Grus von weider ferne.
Karl
És egy lehetséges fordítás:
Kedves Janka,
Hosszú idő után kaptam megint egy lapot, most három van (pontosan?). Ennek nagyon örültem, amikor megláttam, hogy magától van. De amikor elolvastam, elszállt az örömöm. Egészséges vagyok, amit önnek is szívből kívánok. Hogy a lakcímét és magát nem felejtettem el, azt láthatja az előző levelemből. De most látom, hogy nemcsak a címét, hanem magát is el kell felejtenem. E levél után kell felfognom, hogy még sok fiatal férfi van otthon. Ha az én helyemben volna, akkor nem így írt volna. Azt hiszem, ezzel eleget mondtam. Mit jelentsen az, hogy türelmetlenül várja válaszomat?
Üdvözlet a messzi távolból
Károly
[Ki tudja, mikor ki mit írt, és milyen viszontválaszokat kapott? Melyik volt és mikor íródott az a mondat, vagy akár csak egy félrecsúszott hangsúly, ami miatt ez a válasz szakadhatott ki a reménytelen hadifogolyból? A távolságot nem ismerő féltékenység zöld szörnye itt kettőzött erővel emészti fel a foglyok lelki tartalékait. A lap előzményei kikutathatatlanok.
Egy könyvalakba szerkesztett naplót olvasgatok, Hadifogoly voltam Szibériában címmel jelent meg a nemrégiben. Írója Vándor Ferenc , a baranyai Mágocsról önkéntes katona, aki 18 évesen, 1917-ben került fogságba. A galíciai frontról —akár Timó Károlyt —, Darnyicába, majd Penzába szállították, onnan került a Távol-keletre. Éveken át vezette napi rendszerességgel a naplót, míg valamikor 1920 májusában a Nemzetközi Vöröskereszt bérelte Shunku Maru hajón Vlagyivosztokból elindulhatott hazafelé.
A tábori élet összevisszasága, a fejük felett ide-oda vonuló mindenféle seregek ellentmondásos intézkedései, a hamarosan elérkező hazautazásról szóló, hamisnak bizonyuló feljegyzések mögött állandóan ott húzódik a postavárás hiábavalósága:
„Sok hazai posta érkezett, én sajnos nem kaptam.” (1919. május 10.)
„Nagy posta jött. Egyesek márciusi levelet kaptak, én – sajnos – nem kaptam semmit. Ideges és nyugtalan vagyok emiatt. Biztosan nem írtok, vagy csak nagyon ritkán.” (1919. május 31.)
„Délután hazai postát osztottak ki. Remegő szívvel vártam, hogy szólítsanak, de nem jött nekem semmi.” (1919. július 10.)
„Természetesen nem kaptam semmit.” (1919. július 19.)
„Talán majd holnapután.” (1919. augusztus 2.)
„Ma ismét jött hazai posta. Nem kaptam.” (1919. augusztus 9.)
„Szép, ifjú éveimet itt kell leélnem a kerítés mögött, elzárva a világtól, elszakítva Apámtól, testvéreimtől, s majdnem két éve még egy lap vagy levél sem jön otthonról.” (1919. augusztus 13.)
„1917. december 4. Ekkor írta Sári nővérem az utolsó lapot, azóta semmit sem tudok. Mindenre el vagyok készülve.” (1919. augusztus 26.)
És így, szinte a végtelenségig.
*
Hiába próbálom, nem sikerül beleképzelni magam sem a napló, sem a levelezőlapok írójának a lelkiállapotába.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.