Szentjózsef, Galícia

Ezt a képet Héjoká küldte a Wang folyónak, hátha valamelyik olvasónk felismeri a rajta szereplőket. A képet eredetileg a Varsóban élő Szilágyi Szabolcs osztotta meg Facebookon a következő szöveggel:

„A fényképet, amely két magyar katonát ábrázol civil ruhában, egy lengyel helytörténet-kutató küldte nekem. A galíciai (ma kárpát-ukrán terület) Swiety Józef falucskában kapta. A II. világháborúban Nyíregyházán mozgósított magyar alakulat állomásozott ott 1944 őszén. A képet emlékül hagyták annál a lengyel családnál, akikhez be voltak szállásolva az ulica Warszawska egyik házában. A nevüket nem tudják. … Kérem, szóljatok, ha ezen a majdnem 70 éves képen valaki felismeri a két magyar fiatalembert.”

Szerettem volna egy térképpel is elősegíteni a felismerést, de ez nem is olyan könnyű. Święty Józef, azaz Szentjózsef nevű település Galíciában ugyanis nem létezik.

A lengyel neten kutatva hamarosan kiderül az is, miért nem. A falu a második világháború idején még létezett a galíciai Pokutiában, abban az 1325 óta Lengyelországhoz, 1945-től pedig Szovjet-Ukrajnához tartozó tartományban, amelyet ma nyugatról a Kárpátok gerince, délről a román határ, keletről az ukrán Bukovina fog közre. A Cseremos gyors vize folyik végig rajta a Kárpátoktól a tartománynak nevet adó Kutiig, amely 1939 szeptemberében, a lengyel hadsereg visszavonulásakor néhány napig Lengyelország fővárosa is volt. Központja azonban Kolomea, egykor nagy lengyel és zsidó, ma színtiszta ukrán városka.


Święty Józef Kolomeától nagyjából húsz kilométerre nyugatra feküdt, ahogy az alábbi rekonstruált Google-térkép is mutatja (innen). Az alsó sárga út mentén Kolomea felé futó folyó a Prut. Az A-E-vel jelölt helyek is lengyel falvak: Św. Stanisław, Siedliska, Mołodyłów, Chorosno, Tłumaczyk.



A mai Google-térképen Święty Józefnek se híre, se hamva, ahogy a többi egykori lengyel falunak sem. A rajta és az egykori Hołoskówon át vezető, pirossal jelölt út is megszűnt, hiszen nincs szükség rá. A falu helyén nagy üresség tátong, mintha a föld nyelte volna el. Mi történt vele?

A pokutiai lengyel falvakat, ahogy az egykori Kelet-Lengyelország szinte minden lengyel faluját, fel Volhíniától le a román határig, a német megszállástól kezdve folyamatos támadások érték. A megszállás után alakult nacionalista Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA), amely a németek szövetségesének és nem hivatalos helyi rendfenntartó erejének számított, faluról falura haladva szisztematikusan irtotta a zsidókat és lengyeleket, hogy kész helyzetet teremtsen egy etnikailag tiszta ukrán állam kikiáltásához. A háború végéig sok százezer zsidót és lengyelt öltek meg a mai Nyugat-Ukrajna területén. A népirtásról számos megrendítő fotó is található a neten, amelyek közlésétől itt eltekintek. A hadsereg főparancsnokát, Roman Sukevicset az ukrán elnök 2007-ben Ukrajna hősévé nyilvánította, s a hadsereg nosztalgiakocsmája máig közkedveltségnek örvend Lwów főterén.

Az Ukrán Felkelő Hadsereg népirtásai a kolomeai körzet lengyel falvaiban, 1939-1946
(a terület K-Ny átmérője kb. 40 km). A fekete pontok a népirtások színhelyeit jelölik,
a fehérrel jelzett falvakból nincs beszámolónk népirtásról. A Ludobójstwo szájt
kolomeai oldaláról, amely a falvankénti áldozatok számát is közli.
Lent: Święty Józef egykori katolikus temploma, és a pusztítás
után a falusiak által a templom helyén felállított kereszt.

A népirtás különösen megerősödött 1943 végétől, amikor az UPA szakított a német vezetéssel, és saját szakállára indított nemzeti felszabadító háborút. A lengyel falvak ezért különösen nagy örömmel üdvözölték az 1943-44 telén ideérkező magyar zászlóaljakat, akik éppen itt – nagyjából az első térképen jelölt piros út vonalán – építettek ki védővonalat a Vörös Hadsereg feltartására.

„Szállásunk nagyon jó. Kedves lengyel családhoz kerülök a doktorral. Háziasszonyunk szinte lesi a gondolatunkat és máris hozza a tejet. Néhány napja a már megszokott, részünkre kellemes jelenség és sokszor csodálkozunk, hogy a lakosság miért ilyen kedves és figyelmes velünk szemben. Volt egy kis falu, ahol csupán szálláscsinálás közben benéztem egy házba, de csak egy pillanatra, a mama már adta kezembe a tejesbögrét és amíg egy párral meg nem ittam, nem engedett ki. Másik helyen tömték belénk a tejet, vajat, tojást, és amikor sírva elbúcsúztak tőlünk, a mama még utánam szaladt egy köcsög aludttejjel.”

Ezt Salgó Andor honvéd százados írja naplójában 1944. április 22-én Iwanowcéből, a Prut partjáról, öt kilométerre délre Święty Józeftől (lásd a fenti Google-térképen). A kassai 21/I. zászlóalj tagjaként ezen a vonalon tartották fenn a frontot 1944 tavaszától nyaráig a korábban visszavonuló, majd újra támadó szovjetekkel szemben. Naplója a helyi lengyel falvak utolsó hónapjairól is egyedülálló forrás.

Szilágyi Szabolcs szerint a front innen északra eső szakaszán egy Nyíregyházáról mozgósított alakulat teljesített szolgálatot. Szégyellem bevallani, hogy a Blikk online 2013. november 25-i kiadásából tudtam meg, hogy ez az alakulat a nyíregyházi 12. gyalogezredhez tartozott, de hát elég szégyen az is, hogy egy ilyen érdekes mikrotörténelmi dokumentumot a magyar online sajtóban egyedül a Blikk tett közzé. A híradásban szó van arról is, hogy a Honvédelmi Minisztérium szerint a helyi katonai temetőben 199 magyar honvédet temettek el, és közel hasonló számot említ Salgó Andor is naplójában. A temetőt azonban a bevonuló szovjetek nyom nélkül elpusztították.

„Delatyntól már ismerős az út, hiszen már 1941-ben jártam erre elég gyakran. Különbség csupán annyi, hogy az akkori békés falvak helyett most feldúlt, nagyrészt felégetett falvak fogadnak. Az oroszok a visszavonulásokhoz pusztítottak. Gyakran találkozunk 2-3 napos katonasírokkal. Nagy páncélos csaták dúltak itt néhány napja és hiába, ez nem megy halott nélkül.” (Salgó Andor)

Święty Józef és a környező lengyel települések lakóinak nagy része a visszavonuló magyar csapatokkal együtt hagyta el sok évszázados lakóhelyét. Maradékukat a szovjet hatóságok száműzték 1945-ben a Kresy, azaz Kelet-Lengyelország (ettől fogva: Nyugat-Ukrajna és Nyugat-Belorusszia) teljes lengyel lakosságával együtt. A megkisebbített Lengyelországba érkezve éveken át a Kresy többi menekültjének hányattatott sorsában osztoztak, míg végül letelepítették őket a nagyhatalmak által a Kresyért cserébe Lengyelországnak ítélt német Sziléziában, ahonnét kétmillió németet száműztek a megkisebbített Németországba, hogy ott éveken át a keleti német területek tizennégymillió menekültjének hányattatott sorsában osztozzanak. Több helyre szóródtak szét, de többségük Olbrachcice Wielkie-ben, az egykori német Groß-Olbersdorfban telepedett le, hetven kilométerre délre Wrocławtól, az egykori német Breslautól, ahová az elűzött Lwów lakosai érkeztek. Itt őrizhették meg a leszármazottak azt a fényképet, amelyet az egykori nyíregyházi honvédek adtak a galíciai Szentjózseffalván őseiknek, mielőtt mindannyian végleg elhagyták volna a falut.

Święty Józef egykori lakosainak leszármazottai – akárcsak a lwówiak – mindmáig elevenen őrzik szülőföldjük emlékét, és számos kiadványt és blogot publikálnak róla. A leginformatívabb a Historia pamięcią pisana, „a pokutiai Szentjózseffalva emlékiratai”, sok-sok dokumentummal, rekonstrukcióval, útibeszámolóval. Az egykori falu területén egy-két tanyaépületben élő család szívesen mutatja meg a lengyel látogatóknak, ami még látható.

Az egykori Varsói utca észak felé nézve

Az egykori Varsói utca dél felé, a Kárpátok felé nézve

Az egykori Varsói utcán, ahol a két nyíregyházi katona vendéglátói laktak, a fenti képen jobboldalt látható facsoportnál két keresztet mutatnak a blog szerzőjének.

„A Varsói utcán lejjebb dél felé, az egykori Iskola utca magasságában néhány fa áll az út jobb oldalán. [Az ukrán] Lubomir két keresztet mutat közöttük nekünk. Nem tudom, kié lehetnek, mondja, nem valószínű, hogy a lengyeleké: lehet, hogy korábbi, még a lengyelek előtti telepeseké? Szemmel láthatóan valaki nemrégen felkereste őket. Közelebb megyünk. A keresztek fémből vannak, s az egyiken fenyőtobozból készült koszorú és háromszínű szalag. Ez a három szín valahonnét különösen ismerős. Kis idő múlva eszünkbe jut a rejtély megoldása: ezek a magyar zászló színei. Az egyik síron tábla is van, amely megerősíti feltételezésünket: József Názárovics, 1921-1944, és a század száma: dfz. sz. 4212. 21. 0037. Azoknak a magyar – ahogy nagyapám mondta, madziary – katonáknak a sírjai tehát ezek, akik a második világháborúban egy ideig a faluban állomásoztak. Nagyapám történeteiből emlékszem rá, hogy amikor a front a falu mellett húzódott, a madziary vele hozattak élelmet a frontra. A másik sír jelöletlen.”

Dupka Györgynek a kárpátaljai magyarokkal és németekkel szembeni NKVD-megtorlásokról írt könyve szerint Názárovics József Aknaszlatináról származott. Nem tudni tehát, van-e közük az itt eltemetett magyar katonáknak a képen látható fiúkhoz, s azt sem, miért ide temették őket a valahol délebbre fekvő magyar katonai temető helyett. Az elpusztult falu azonban még megőrizte sírjukat, ahogy az egykori Varsó utcai család is a fényképet, és ahogy a kitelepítettek is a falu emlékét. Az egész 1945 előtti Ukrajna történelme ilyen töredékekből rekonstruálható. Amíg még megvannak.

Válogatás az egykori Święty Józef falu képeiből, a Historia pamięcią pisana és Opowieści Babci Kasi blogokról, és a falu történelmének szentelt Facebook-oldalról