Állunk a buszmegállóban,
a pályaudvar közelében, sofőrünknek muszáj aludnia azután, hogy tegnap éjjel ki- meg befuvarozott minket az orthodox feltámadási nagymisére. Több járat is megáll itt a kicsi sárga városi buszok közül, de mind zsúfolásig tele van, egyikünk is alig férne fel rá, hát még tizennégyen. De most jön egy üres. Leintjük. „A központba megy?” „Igen, a Lviv szállodához.” Felszállunk, a sofőr melletti, szőnyeggel letakart emelvényen lévő kis kosárba dobjuk a kéthrivnyásokat, ahogy szokás. Aztán nekiindulunk, megállás nélkül vágtatunk a városközpont felé a villamossíneken, amelyek az évenkénti alátöltéstől már hegyláncként állnak ki a macskaköves úttest közepéből, elhaladunk
Truszkowski kapitány háza előtt, de egyetlen megállóban sem állunk meg, pedig volna kit felvennünk. Csak most nézem a busz számozását: nyolcas, hát ennek nem is itt kéne járnia, hanem a piac környékén, végig a régi zsidó negyeden. De a sofőr már meg is áll a Lviv szállodánál, hogy megkezdje szabályos útvonalát a busszal, amelyet nyilvánvalóan a garázsból hozott idáig. Előremegyek. „Nagyon köszönöm, hogy elhozott minket idáig”, mondom. „
Hrisztosz voszkresze, Krisztus feltámadt!”, kiáltja félig hátrafordulva, üdvözlésre emelt karral. „
Vo isztyino voszkresze, valóban feltámadt”, felelem rá, ahogy illik.
Örülünk, irigyjedünk is egy kicsit...
VálaszTörlésrb
Legutoljára 1982-ben, Zagorszkban voltam ilyen eseményen. Mai napig feledhetetlen maradt!
VálaszTörlés... de nem bizom a fantaziara a jelenetet, ugorjunk csak a busz belsejebe.
VálaszTörlés