Nem ritkaság a civilizáció történetében, hogy egy dolgot kétszer fedezzenek fel, akár mert első feltalálása homályba merült, akár mert a beavatottak szántszándékkal őrizték az első felfedezés titkát. Így történt ez a biciklivel is, amelyet ugyan a 12. századtól kezdve máig folytonosan használ a Nap és Hold lovagrendje – sőt újabb adatok szerint már korábban is a templáriusok, akik Egyiptomból vették át, ahol a homok miatt nem tudott elterjedni –, s amely a 16. században még felszínre is bukkant a nagy reneszánsz festők képein és Leonardo elméleti értekezéseiben, ám ezután ismét a titok fátyla borult rá egészen napjainkig, míg Borisz Indrikov áldozatos munkássága fényt nem derített dicső múltjára. Hogy a Tour de France-ot 1903-tól, a Giro d’Italiát 1909-től vagy a Vuelta d’Españát 1935-től meg lehessen rendezni, előtte ismét fel kellett találni a kerékpárt. E feladat terhét Karl Christian Ludwig Drais von Sauerbronn báró vállalta magára 1817-ben.
Roger Street, 1823
A kétkerekű alkotmány német Laufmaschine neve nem sebességére, hanem meghajtásának módjára utal. Fanciául feltalálója nevéről a draisienne, angolul pedig – Denis Johnson 1818-ban továbbfejlesztett változatában – a hobby-horse vagy dandy-horse nevet kapta.
Az angol név előtagját jól indokolja az a nagy számú karikatúra, amelyeken a korabeli illusztrátorok örökítették meg a járgány használóit és használatának módjait.
Az új találmány hírét a kevéssé hízelgő karikatúrák mellett bizalomgerjesztőbb ábrázolások is terjesztették röplapon és nyomtatásban egyaránt.
A meghajtás módjában csak 1862-ben következett be jelentős változás, amikor a mindössze 19 éves Pierre Lallement nancy-i gyerekkocsi-készítő – minden mindennel összefügg! – pedált szerelt az első kerékre. Ő azonban nem fogott hozzá a prototípus tömeggyártásához, nem úgy, mint egy másik, párizsi gyermekkocsi-készítő, Pierre Michaux, aki ugyanebben az időben és Lallement-től függetlenül találta fel ugyanezt az újítást (immár tehát harmadszor a Nap és a Hold lovagjai óta).
A Michaux-kerékpárt, amelynek neve Franciaországban velocipède, Amerikában azonban a sokatmondó boneshaker volt, Franciaországban Eugène Meyer, míg Britanniában James Starley tökéletesítették tovább. Ennek eredményeképpen jött létre az 1870-es években az a jól ismert velocipéd, amelynek immár faküllők helyett feszített drótküllős és vas helyett felfújt gumiabronccsal ellátott első kereke a sebesség érdekében jóval nagyobb volt a hátsónál, s ezért a szakirodalom a korabeli brit pénzek arányáról csak „penny-farthing”-nak emlegeti. James unokaöccse, John Kemp Starley lesz majd az, aki 1885-ben létrehozza a hátsókerék- és láncmeghajtású „safety bicycle”-t két egyforma magasságú kerékkel, a modern kerékpárok prototípusát, eljutva ezzel a Nap és a Hold Lovagjainak tudásához – de ez már egy másik történet.
Mint az utóbbi kép is mutatja, a hölgyek ruházata hosszú időn át nem tette lehetővé a „szabályos” kerékpározást. A megoldások egyike a hobby horse vázának leeresztése volt, a másik az olyan tricikli (vagy quadracikli) amelynek nyergében a hölgy úgy ült, mint egy kis diadalszekéren.
A „safe bicycle” azonban az 1890-es évektől egyre több hölgyet vonzott, következésképpen nem volt más megoldás: a női ruhának kellett átalakulnia, hasonlóvá válnia a bicikliző férfiakéhoz. A női egyenjogúság századvégi harcosai felfigyeltek erre, és lelkesen üdvözölték az új találmányt: „Úgy gondolom, a kerékpározás többet tett a nők egyenjogúsításáért, mint bármi más a világon: a szabadság és önbizalom érzésével ajándékozza meg a nőket.” – jelentette ki Susan B. Anthony amerikai polgárjogi mozgalmi vezető.
De ha már megemlítettük a gyerekkocsit, érdemes felfigyelni ennek és a kerékpárnak arra a közös vonására, hogy mindkettőt nagyon hosszan egy korábbi, hagyományos utazóeszköz mintájára képzelték el és formálták. A gyerekkocsi esetében ez az eszköz a lovaskocsi volt, míg a bicikli esetében maga a ló, mint a korai „hobby horse” és „dandy horse” elnevezések mutatják. Míg a felnőttek járgányain ez csak stilizáltan jelentkezett, a gyerekek számára készült 19. századi (sőt későbbi) hobby horse-okon plasztikusan is megjelenítették az összefüggést:
Az első hobby horse-lovasok számára a hagyományos mintára szerveztek „lovaglóiskolát”, s a korai karikatúrák a lóvásár mintájára mutatják be a járművásárlást (és persze a konkurrenciát, a hagyományos lókupecet, aki elszorult szívvel sejti meg a jövőt).
S végül a kor a velocipéd diadalát is úgy élte meg és jelentette be, mint hagyományos riválisa, a ló fölötti győzelmet:
Folytatás: Fotóalbum az ősbiciklistákról
There once was a Baron von Drais [pronounced “Drice”] Who observed some swift skaters on ice; “If they balance on steels Then why not on two wheels – Yes, a Laufmaschine, that would be nice!” | Látván báró von Drais Károly hogy a korcsolyázó milyen bátor, így szólt: „Ha ő így a jégen, hát akkor én meg két keréken, Laufmaschinen járok mától!” |
Roger Street, 1823
A kétkerekű alkotmány német Laufmaschine neve nem sebességére, hanem meghajtásának módjára utal. Fanciául feltalálója nevéről a draisienne, angolul pedig – Denis Johnson 1818-ban továbbfejlesztett változatában – a hobby-horse vagy dandy-horse nevet kapta.
Az angol név előtagját jól indokolja az a nagy számú karikatúra, amelyeken a korabeli illusztrátorok örökítették meg a járgány használóit és használatának módjait.
Balesetek az előkelő világban, avagy az összetört királyi hobbyló.
A Bűnvisszaszorítási Bizottságnak ajánlva
A Bűnvisszaszorítási Bizottságnak ajánlva
Az új találmány hírét a kevéssé hízelgő karikatúrák mellett bizalomgerjesztőbb ábrázolások is terjesztették röplapon és nyomtatásban egyaránt.
A meghajtás módjában csak 1862-ben következett be jelentős változás, amikor a mindössze 19 éves Pierre Lallement nancy-i gyerekkocsi-készítő – minden mindennel összefügg! – pedált szerelt az első kerékre. Ő azonban nem fogott hozzá a prototípus tömeggyártásához, nem úgy, mint egy másik, párizsi gyermekkocsi-készítő, Pierre Michaux, aki ugyanebben az időben és Lallement-től függetlenül találta fel ugyanezt az újítást (immár tehát harmadszor a Nap és a Hold lovagjai óta).
Az 1866. november 20-án 59,915 szám alatt kiadott amerikai szabadalom
Pierre Lallement első pedálmeghajtású kerékpárja számára
Pierre Lallement első pedálmeghajtású kerékpárja számára
Michaux a biciklijén, felvágatlan vizitkártya, 1867 (a Vizitkártya bejegyzésünkből)
A Michaux-kerékpárt, amelynek neve Franciaországban velocipède, Amerikában azonban a sokatmondó boneshaker volt, Franciaországban Eugène Meyer, míg Britanniában James Starley tökéletesítették tovább. Ennek eredményeképpen jött létre az 1870-es években az a jól ismert velocipéd, amelynek immár faküllők helyett feszített drótküllős és vas helyett felfújt gumiabronccsal ellátott első kereke a sebesség érdekében jóval nagyobb volt a hátsónál, s ezért a szakirodalom a korabeli brit pénzek arányáról csak „penny-farthing”-nak emlegeti. James unokaöccse, John Kemp Starley lesz majd az, aki 1885-ben létrehozza a hátsókerék- és láncmeghajtású „safety bicycle”-t két egyforma magasságú kerékkel, a modern kerékpárok prototípusát, eljutva ezzel a Nap és a Hold Lovagjainak tudásához – de ez már egy másik történet.
Velocipéd szerelése egy iszfaháni bicikliműhelyben 2006 körül, a Biciklik c. bejegyzésünkből
Mint az utóbbi kép is mutatja, a hölgyek ruházata hosszú időn át nem tette lehetővé a „szabályos” kerékpározást. A megoldások egyike a hobby horse vázának leeresztése volt, a másik az olyan tricikli (vagy quadracikli) amelynek nyergében a hölgy úgy ült, mint egy kis diadalszekéren.
A „safe bicycle” azonban az 1890-es évektől egyre több hölgyet vonzott, következésképpen nem volt más megoldás: a női ruhának kellett átalakulnia, hasonlóvá válnia a bicikliző férfiakéhoz. A női egyenjogúság századvégi harcosai felfigyeltek erre, és lelkesen üdvözölték az új találmányt: „Úgy gondolom, a kerékpározás többet tett a nők egyenjogúsításáért, mint bármi más a világon: a szabadság és önbizalom érzésével ajándékozza meg a nőket.” – jelentette ki Susan B. Anthony amerikai polgárjogi mozgalmi vezető.
„The Bicycle Babe”. Punch, 12 January 1895, p. 23.
„Drága Jessie-m, mi a csudának ez a bicikliöltözék?” „Hogy viseljem, természetesen.”
„De hát nincs is biciklid!” „No igen. De van varrógépem!”
„Drága Jessie-m, mi a csudának ez a bicikliöltözék?” „Hogy viseljem, természetesen.”
„De hát nincs is biciklid!” „No igen. De van varrógépem!”
De ha már megemlítettük a gyerekkocsit, érdemes felfigyelni ennek és a kerékpárnak arra a közös vonására, hogy mindkettőt nagyon hosszan egy korábbi, hagyományos utazóeszköz mintájára képzelték el és formálták. A gyerekkocsi esetében ez az eszköz a lovaskocsi volt, míg a bicikli esetében maga a ló, mint a korai „hobby horse” és „dandy horse” elnevezések mutatják. Míg a felnőttek járgányain ez csak stilizáltan jelentkezett, a gyerekek számára készült 19. századi (sőt későbbi) hobby horse-okon plasztikusan is megjelenítették az összefüggést:
Az első hobby horse-lovasok számára a hagyományos mintára szerveztek „lovaglóiskolát”, s a korai karikatúrák a lóvásár mintájára mutatják be a járművásárlást (és persze a konkurrenciát, a hagyományos lókupecet, aki elszorult szívvel sejti meg a jövőt).
S végül a kor a velocipéd diadalát is úgy élte meg és jelentette be, mint hagyományos riválisa, a ló fölötti győzelmet:
We can beat the swiftest steed With our new velocipede! | Velocipédünk mindent legyőz – vágtató csődört is megelőz! |
Folytatás: Fotóalbum az ősbiciklistákról
Ezek után kíváncsi lettem, hogy mi a helyzet a Távol-Keleten.
VálaszTörlésMegtudtam, hogy Japánban az Edo-korban (1732 körül) alkottak egy pedálhajtású és hajó-formájú triciklit 陸舟奔車 néven.
Itt látható rekonstruálva: http://www.tamabi.ac.jp/pro/publication/news/no_31/img/info_n02.jpg
http://www.lealkudtuk.hu/item/view/?cod=1458574693&utm_source=newsletter&utm_medium=email&utm_campaign=20110601_daily
VálaszTörlésHogy ez még létezik a pedál korában…
VálaszTörlés