A „hol a legszebb a karácsony” kérdése érzelmes archetípusokat pendít meg. Kinek a magas hegyekben (aleset: a havason), ahol még igazi hó van és olyan óriási fenyők rengetege, amelyből a legkisebb is lepipálja a parlamenti karácsonyfát. Kinek a déltengeri szigeteken, ahol nincs hó és fenyők, ezzel szemben van tenger és pálmák és meleg. Mindegyikben közös a kilépés a hétköznapokból, át egy másik, tisztább, ideális világba. Nekem ott, ahol sok minden más is a legszebb: a tengerpart, a narancs- és olajligetek, és karácsony éjszakáján az elsötétített katedrálisban egyetlen szoprán hangon felhangzó hétszáz éves Sibiŀla-ének.
El Cant de la Sibiŀla, Mallorca. Jordi Savall, Montserrat Figueras, La Capella Reial de Catalunya, 1998 (36'50)
Az ideális világ akkor is üzen, ha az ember nem tud eljutni oda. Erről a képről senki nem gondolná, hogy karácsonyi képeslap, pedig az. Felül, csupán jelzésszerűen, ugyanaz a tenger, mint az imént bekötött poszt képein, alatta az olajfák koronái. Az előtérben Wang Wei kertje, benne egy súlyos hiánnyal: annak a gyönyörű és szeretett fenyőfának a tönkjével, amelyet egy éve csavart ki a vihar, rá a házra. De nem ez a hiány hangsúlyos a képen, nem a veszteség, hanem az elébe tornyosuló kicsi piros ígéret. Mint Fereidun Moshiri Bízz a tavaszban-ában.
A képeslap kis házi Kunstkammeremben, a másik tengeren talált mediterrán Vénusszal együtt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.