Betlehem Córdobában

A córdobai egykori zsidó negyed árkádos belső udvaros reneszánsz paloták körül szerveződik, amelyek 1492-ig vagyonos zsidó kereskedő családok, utána pedig kasztíliai arisztokraták tulajdonában voltak. Hamarosan írok is róluk. Most csak arról az egyről akarok, amelyben az 1492-es kiűzetés után ötszáz évvel is találunk zsidókat. Mit zsidókat, egy egész zsidó várost. Sőt esetleg kettőt.

A Motilla márkik 16. századi palotája – az övék a 10. századi Almodóvar, a legjobban karbantartott spanyol vár is, ahol a Trónok Harca számos jelenetét felvették – ma katolikus ifjúsági központként működik. Kapuja a karácsony előtti hetekben hívogatóan nyitva áll: ilyenkor teszik közszemlére az udvaron Betlehem modelljét.

Mediterrán vidéken a belén vagy presepe amúgy is reprezentációs műfaj, plébániák és közösségek versenyeznek, ki tud elevenebb, meghatóbb karácsonyi jelenetet állítani, de itt mintha tényleg az ókori Betlehemet akarták volna terepasztalra vinni, az udvar teljes hosszában.

A város modellje Betlehem egyetlen kapujánál kezdődik. Körben a Közel-Kelet jellegzetes agyagkockaházai, köztük a háttérben a rómaiak (eunt domus!), amint éppen kihirdetik Augustus összeírási rendeletét. Az előtérben érkeznek is már Betlehembe az innen elszármazottak, balra a fogadónál alkudoznak szállásra. A nyúl a veteményeskertben totális biztonságban érzi magát, hiszen nem kóser állat. Jobbra a földszintes ház a valószínűleg teli vödörrel, contrappostóban kilépő asszonnyal és a tűzifás szekérrel, igazi olasz neorealista filmkivágat.

Egy ácsműhelybe látunk be, az ács dühödten fűrészel, kisfia a földön ülve áhítattal nézi. Persze, miért is ne lett volna Betlehemben ácsműhely. De ha kicsit arrébb megyünk, a hátsó szobában az üldögélő fiatal feleséget is látjuk: túl sok ez így együtt, hogy ne a Szent Családot lássuk bennük. De akkor már néhány évvel később vagyunk, és egy másik városban, Názáretben.

John Everett Millais, Krisztus szülei házában (Az ácsműhely), 1850

Hogy Betlehemben már Názáret is jelen van, azt a következő jelenet igazolja, ahol ugyanezt a fiatal nőt názáreti szobájában köszönti az angyal. A Szentlélek galambja épp most ér a tető fölé.

És máris egy másik angyali jelenést látunk: a jelentést a pásztoroknak, akik mindjárt terelni kezdik nyájaikat a város felé. De a háromkirályok tevéi már előbb odaértek, épp most térdelnek le, hogy levehessék róluk az ajándékos táskákat.

És közben a város házai között megállás nélkül zajlik az élet: vásárt tartanak, szőnyeget, cserepet, zöldséget válogatnak, a patakban mosnak és horgásznak. „Míg az öregek áhítattal, mohón várják a csodás születést / mindig kell legyenek, akik nem törődnek vele…”

És végül a kamera, mint egy panorámafelvételnél, körbefordulva visszatér kiindulópontjára, a városkapuhoz. De közben eltelt az idő. A házaspár, amely az imént még belépett a kapun, most már egy gyermekkel megszaporodva kifelé igyekszik, el a városból, el az országból, el Egyiptomba. A történet itt leesik a terepasztalról, és etióp freskókon folytatódik tovább.