Jevgenyij Dolmatovszkij költő és haditudósító a Brandenburgi-kapu mellett 1945. május 2-án   |
A magyar fotóművészet londoni kiállításával egy időben, júniusban nyílt, és vele együtt, októberben zárult a Krím-félszigeti Szevasztopolban Jevgenyij Halgyej hetven évvel ezelőtti fotóinak kiállítása. A véletlen egybeesésen túl számos közös pont is van a két kiállítás anyaga között. Az 1917-ben született Halgyej éppúgy az orosz avantgard fotó és film örököse volt, mint a magyarok a nyugat-európai avantgardnak. És Halgyej háborús fotói éppolyan ikonikusnak számítanak, mint Capa, Kertész és magyar kortársaik számos képe: nem véletlenül nevezték őt „a szovjet Capának”. A legismertebb közülük minden bizonnyal a Знамя Победы над Рейхстагом, „a Győzelem zászlaja a Reichstag fölött” 1945. május 2-án.
A kép persze, mint az utóbbi néhány év kutatása rámutatott, sok szempontból jellemzi Halgyej viszonyát a fotográfiához, aki a művészi mondanivaló érdekében minden aggályosság nélkül manipulálta a fényképeket. A zászló kitűzése a Reichstagra – amelyen ekkor már tucatnyi vörös zászló lengett – az előző éjszaka ostromjelenetének újrajátszása. Halgyej az ukrán Mihail Minyin hőstettét Meliton Kantariával játszatta el másnap, akit grúz származása miatt szemelt ki, hogy kedvében járjon Sztálinnak. 1990-ig Szovjetunió-szerte Kantariát ünnepelték a zászló kitűzőjeként. Csak ekkor derült ki, hogy még a Minyint eljátszó katona sem Kantaria volt, hanem egy másik ukrán, Aljosa Kovaljov, akit azonban az NKVD óva intett, hogy bárkinek is beszéljen erről a szerepéről. Azt a részletet pedig csupán 1994-ben tette közzé Ernst Volland, Halgyej monográfusa, hogy az eredeti negatívon a Kantariát/Kovaljovot támogató szovjet katona mindkét csuklóján óra van. A Halgyejről általa írott első alapvető összefoglaló – Von Moskau nach Berlin: Bilder des Fotografen Jewgeni Chaldej – közzététele után orosz szakértők dühödten igyekeztek kimutatni, hogy a bal kézen nem óra, hanem iránytű van – mindenesetre Halgyej tudta, mit csinál, amikor a megjelent fotón a jobb kézről kiretusálta az órára hasonlító tárgyat.
Az eredeti fotó részletén az is látható, hogy a háttérben szálló füstöt Halgyej ugyancsak utólag montírozta oda a hatás kedvéért. De végül is mindebben az avantgard hű gyermekének mutatkozott, amely nemcsak megengedhetőnek, de kívánatosnak is tartotta a fotó utólagos manipulálását a fotós szándékának jobb kifejezése érdekében. Amikor jóval később egy előadás során erről a manipulálásról kérdezték, csak annyit válaszolt: „Ez egy jó és történetileg jelentős fotó. Kérem a következő kérdést.”
De a háború elegendő szokatlan látvánnyal szolgált az avantgard szem számára ahhoz, hogy fotói manipulálás nélkül is hatásosak legyenek. Mint ez a budapesti fotó az Attila úti épületbe szállt német kisrepülőgéppel.
Ugyanaz a helyszín magyar fotós képén, Tamási Miklós és Ungváry Krisztián Budapest 1945 c. könyvéből. Lásd a Budapest ostromának fotóiról szóló bejegyzésünketA szevasztopoli kiállítás, érthető módon, főként Halgyej szevasztopoli képeiből válogat, ötvenet a sok ezerből. Halgyej a Szovjetunió megtámadásának napjától a kapitulációig eltelt 1418 napban végig a háborút fotózta egyetlen Leicával, a Távol-Kelettől a szovjet városok felszabadításán át a kapituláció aláírásáig és a potsdami békekonferenciáig, majd a nürnbergi pert, ahol együtt dolgozott és jóba is lett az igazi Capával.
Moszkvaiak Molotov bejelentését hallgatják a háború kitöréséről, 1941. június 22.
Ideiglenesen felállított és a győzelem ünnepére felvirágozott Lenin-mellszobor egy, a németek által lerombolt szobor helyén, Szevasztopol, 1944 májusHalgyejt az 1948-ban „a kozmopolitizmus ellen” meginduló harc keretében állították félre – és ezzel még jól járt. Nevét törölték fotói alól: csak rehabilitásakor, 1990-ben derült ki, hogy a szovjet korszak hány ikonikus képe származik tőle. Ekkor szervezték meg első nagy életmű-kiállítását is Berlinben, amelynek jogdíjáért, tízezer márkáért még ott helyben egy Rolleiflexet vásárolt. „Soha életemben nem volt még ilyen gépem”, mondta. Hét évig élvezhette még az új gép örömét.
Jasa szarvas a sarkkörön túl, 1941
Gyerekek játszanak a lerombolt Szevasztopolban
Jevgenyij Haldej a moszkvai győzelmi felvonuláson, 1945. június 24-én
Ezek szerint akkor Potsdam elején Churchill volt, de a második felét már Attlee nyomta végig?
VálaszTörlésÍgy van. A konferencia júl. 16-án kezdődött, 26-án voltak az angliai választások, ahol Attlee győzött. De Attlee kezdettől ott volt Churchill mellett Potsdamban, mert biztosra vette már a győzelmet, és azt akarta, hogy ne félidőben kapcsolódjon bele valami ismeretlen témába.
VálaszTörlésTaláló a jegyzet címe, bár nem biztos, hogy mindenki észrevette benne az iróniát.
VálaszTörlésGondolok itt arra, amikor a mai napig is dicsőítik Capa "A milicista halála" című felvételét, amiről kiderült, hogy nem a megjelölt csata helyszínén, hanem attól 75 kilométerre készült és a "halott" milicista Capa egy 3 héttel később készült felvételén "feltámadva", büszkén feszít a társaival valamiféle győzelmet ünnepelve, fegyvert lengetve.
S igen beszűkült fantáziájú embernek kell annak lennie, akinek nem jut eszébe Goebbels mondása: "Berlint propagandával vettem be és propagandával fogom megmenteni." Avagy: "Hogy mi az igazság, azt majd mi fogjuk megmondani." Mert a fényképről sokan azt hiszik, hogy valamiféle "objektív" művészet. Pedig az "objektív" az csak a fényképezőgép egy része, amit a fényképész szubjektuma (ha csak az, de lehet, hogy egy párt Agitprop osztálya is) irányít.
De Capáék és Halgyejék nyugodtan hamisíthatnak, mert ha valaki észreveszi, arra úgy lehet nézni, mint ha a "rendszer ellensége", osztályellenség, rosszabb esetben osztályáruló, de mindenképpen a "haladás ellensége" lesz - azaz nem kell rá figyelni. (Régen az ilyet lágerbe is zárták, akár egy rossz Rákosi-viccért is. "- Magát miért tartóztatták le? - Egy Rákosi viccért. Hát, magát? - Én meg nevettem rajta.")
Még jó, hogy mindkét megfellebbezhetetlen ideológia materialistának határozza meg magát, hogy később ideákra hivatkozzon.
Igazi "Kész átverés show" a korai XX. századból. S a hazugságokat az új-bolsevikek, az "új-baloldal", az ifjú-szocialisták" mára már megint "tényekként", bizonyítékként emlegetik. (Lsd: felerősödő Che Guevara-kultusz) A Hazugság erői azért győzedelmeskedhetnek ideig-óráig, mert a Világosság fiai nem elég bátrak vagy elkötelezettek cselekedni, vagy legalább szólni, ha hazugsággal találkoznak.
De lesz még jobb is. "Lesz még ünnep a mi utcánkban!" (Sztálin)
Igen, ezt nem szabadna elfelejteni: hogy a fotó pusztán attól, mert mechanikus úton létrehozott kép, még nem a valóság hű képmása. „Tükör által, homályosan…” A fotós sokféleképpen alakíthatja saját szája íze szerint a látványt, a témaválasztástól a beállításon át a feliratozásig és a kép utólagos manipulálásáig. Az egy állandóan mozgó határ, hogy a korízlés mennyit tart még ebből elfogadhatónak, és mennyit illetlennek. Manapság úgy tartjuk, a fotós szabadsága a gép elsütésével véget ér. A század első felében a fotósok sokkal inkább a maguk kétkezi termékének tartották a képet, és többnyire nem voltak aggályaik az utólagos manipulálások miatt, ahogy mondjuk a propagandakép-festőnek sem egy-két részlet átfestése miatt a képen, amelyet amúgy is ő maga hozott létre, eleve eltervezett szándékkal.
VálaszTörlésEzzel párhuzamosan azonban már a század első felében is élt – mint ahogy ma is él, sőt ahogy évezredek óta él – az a felfogás, hogy a kép a valóság hiteles mása. Amiről kép készült, az létezik. Nem kell ehhez fotó, már a 19. századi újságok nyilvánvalóan kézzel készült kőnyomatairól is ezt gondolta a közönség és így is reagált rájuk. A fotó persze létrejöttének mechanikus, emberi beavatkozás nélküli, „nem-kézzel-készült” folyamatát hangsúlyozva még inkább rájátszik erre az atavisztikus berögződésre.
A fotográfus (és minden más képíró) mint a kép szuverén formálója és a közönség e kétféle felfogása közötti szakadékban telepszik meg és virágzik a propaganda, amelynek esettanulmányait az ántivilágoknak szentelt gyűjtőposztban folyamatosan gyarapítjuk.