Katyusa

Májusban a második világháború szelleme járt át számos bejegyzést itt a Wang folyón: a Kicsi emberek a háború által sújtott gyerekekről szólt, a Graffiti az elesett Berlin orosz falfirkáit mutatta be, míg a Két kép az Egyházról szóló reflexió volt két háborús fotó kapcsán. Számunkra odahaza a Szovjetunióban sok éven át a Győzelem Napja jelentette május kezdetét, 1945. május 9-nek, a náci Németország kapitulációjának, a Nagy Honvédő Háború (1941-1945) befejezésének évfordulója, amely még ma is állami ünnep számos posztszovjet köztársaságban. Így aztán ezt az én mostani vendégposztomat is a Wang folyó „májusi szelleme” inspirálta – köszönet érte.

A Katyusa a Nagy Honvédő Háború egyik ikonikus dala volt, jóllehet jóval korábban keletkezett, és 1938-ban adták elő nyilvánosan először. A Katyusa név a Katya kicsinyítő képzős alakja, míg ez a Jekatyerina, azaz Katalin orosz női név becézett formája. A dal egy lányról szól, aki hadba vonult kedvese után sóvárog.

Музыка: Матвей Блантер Слова: Михаил Исаковский Расцветали яблони и груши, Поплыли туманы над рекой. Выходила на берег Катюша, На высокий берег на крутой. Выходила, песню заводила Про степного, сизого орла, Про того, которого любила, Про того, чьи письма берегла. Ой ты, песня, песенка девичья, Ты лети за ясным солнцем вслед. И бойцу на дальнем пограничье От Катюши передай привет. Пусть он вспомнит девушку простую, Пусть услышит, как она поет, Пусть он землю бережет родную, А любовь Катюша сбережет.

Zene: Matvej Blanter Szöveg: Mihail Iszakovszkij Virágzottak az alma- és körtefák, köd ült a folyóra: kiment Katyusa a folyópartra a folyónak meredek partjára. Kiment a partra, dalt dalolt a sztyeppei kőszáli sasról arról, akit szeretett akinek levelét kezében tartotta. Ó, te dal, leány-dalocska, a fényes nappal együtt repülj, és a harcosnak a távoli vidéken add át Katyusa üdvözletét. Juttasd eszébe az egyszerű leányt, hadd hallja meg, miként dalol, hogy míg ő a szülőföldet őrzi, addig Katyusa megőrzi szerelmét.

A dalt a háború után számos fordításban is terjesztették, a legismertebb magyar változatot a Wikipedia is közli. A Matvej Blanter (1903-1990) által írt dal rendkívül népszerű volt a fronton, mégpedig mindkét oldalán. Ismerünk eseteket, amikor a német katonák a lövészárokból újrázást kértek. Az egyik legnépszerűbb olasz partizándal, a Fischia il Vento (Fütyül a szél) is erre a dallamra íródott 1943-ban.

Fischia il vento e infuria la bufera, scarpe rotte e pur bisogna andar a cunquistare la rossa primavera dove sorge il sol dell’avvenir. A cunquistare la rossa primavera dove sorge il sol dell’avvenir. Ogni contrada è patria del ribelle, ogni donna a lui dona un sospir, nella notte lo guidano le stelle forte il cuore e il braccio nel colpir. Nella notte lo guidano le stelle forte il cuore e il braccio nel colpir. Se ci coglie la crudele morte, dura vendetta farà del partigian; ormai sicura è la dura sorte del fascista vile traditor. Ormai sicura è la dura sorte del fascista vile traditor. Cessa il vento, calma è la bufera, torna a casa il fiero partigian, sventolando la rossa sua bandiera; vittoriosi e alfin liberi siam. Sventolando la rossa sua bandiera; vittoriosi e alfin liberi siam.

Fütyül a szél, tombol a vihar, cipőnk szakadt, de menni kell, hogy meghódítsuk a vörös tavaszt, ahol a jövő napja kél. Hogy meghódítsuk a vörös tavaszt, ahol a jövő napja kél. A lázadónak minden vidék otthona, minden asszony érte sóhajtozik, éjjel őt őrzik a csillagok, erős a szíve, karja lesújtani kész. Éjjel őt őrzik a csillagok, erős a szíve, karja lesújtani kész. Ha elér minket a kegyetlen halál, kemény bosszút áll a partizán: a hitvány fasiszta áruló balvégzete immár bizonyos. A hitvány fasiszta áruló balvégzete immár bizonyos. Elül a szél, lenyugszik a vihar, hazatér a büszke partizán vörös zászlaját lobogtatva: győztesek és végre szabadok vagyunk. Vörös zászlaját lobogtatva: győztesek és végre szabadok vagyunk.

A Katyusát számos nyelvre fordították és még ma is éneklik Izraeltől Kínáig. Én azonban gyerekkoromban nem anyanyelvemen, hanem oroszul énekeltem, és nem is hallottam soha azeri nyelvű változatát. Matematikaprofesszor apám, aki olykor-olykor verseket is ír, csak 1999-ben olvasta fel nekünk saját költői fordítását azzal az ajánlással ellátva: – „Nagybátyámnak, Musztafának”:

Artıq çiçəkləmiş alma-armudlar, Çayın üzəriylə sürünür duman. Bu dəmdə sahilə çıxır Katyuşa, Dayandığı sahil yüksək bir yarğan. Ey nəğmə, ey məsum qızın nəğməsi, Günəşin ardınca uç, uç, havalan, Uzaq sərhəddəki döyüşçüyə sən Yetir Katyuşadan alovlu salam.

Çıxır, söyləməyə başlayır nəğmə Haqqında çöl oğlu, cəsur qartalın, Haqqında kimi ki sevmiş ürəkdən, Sahibin qorunan xoş məktubların. Qoy o xatırlasın sadə bir qızı, Qoy eşitsin ki, o, necə oxuyur, Qoy doğma torpağı qorusun daim, Sevgi-məhəbbəti Katyuşa qorur.

Musztafa nagy-nagybátyám Katyusája

Apám nagybátyja, Musztafa a legfiatalabb, s valószínűleg a legkedvesebb fiú volt a családban. Ragyogó képességű falusi fiúként katonai pályára lépett: elvégezte a katonatiszti iskolát, és Bakuban lett tiszt. Leendő feleségével, Valentyina Andrejevnával egy kórházban találkozott, amikor az 1930-as években Oroszországban, a sztavropoli körzetben szolgált. Családja áldását adta az orosz nővel tervezett házasságára, amelyet az ég is megáldott négy gyermekkel.

Nagyapám haláláig ágya mellett tartotta legfiatalabb öccsének ezt az 1940-es években készült fényképét.

Az 1941 júniusi német invázió a Szovjetunió nyugati határainál érte nagybátyám csapattestét. Feleségét és gyerekeit azerbajdzsáni szülőfalujába evakuálták. A német csapatok a Blitzkrieg taktikáját követve valóban a villám sebességével nyomultak előre. A Vörös Hadsereg folyamatos visszavonulásra kényszerült, és 1941 őszén már a főváros, Moszkva közelében zajlottak a véres csaták. Az 1941 téli sikeres szovjet ellentámadás visszaszorította ugyan az ellenséget, de Moszkvát még mindig veszély fenyegette. Musztafa kétszer is megsebesült, s a kórházból több levelet is írt haza. Az utolsó levél 1942 júliusában kelt, majd hosszú csend után 1943-ban Valentyina megkapta az utolsó hírt férjéről. A „hősi halált halt” értesítés neve azeri nyelven gara kaghyz, fekete papír. Hosszú ideig azt hittem, hogy ezek a papírok tényleg feketék, pedig nem is:

Értesítjük, hogy Juszufov Musztafa Abdul(la) oglu őrnagy 1942. augusztus 15-én elesett a hazáért vívott ütközetben. Kelt 1943. augusztus 3-án

Semmilyen értesítést nem kaptunk róla, hogyan halt meg Juszufov őrnagy és hol van eltemetve. Nevét később megtalálták a „bevetés közben eltűntek” hivatalos listáján. Musztafa sorsát ilyenformán mindig köd borította, és hozzátartozóiban időről időre feltámadt a remény, hogy talán még újra viszontlátják.

A Wang folyó puskaporszagú májusi bejegyzései ismét felelevenítették bennem nagy-nagybátyám emlékét, és kutatni kezdtem az interneten Musztafa Juszufov őrnagy után. A legjobb időpontban tettem. Kiderült, hogy 2008-ban az Orosz Köztársaság Hadügyminisztériuma az ОБД Мемориал projekt keretében interneten hozzáférhetővé tette a Nagy Honvédő Háború emberveszteségeiről szóló archívumokat. A hatalmas adatbázist időről időre frissítik és kiegészítik, s most körülbelül 11,8 millió dokumentum digitalizált képét tartalmazza. Azt terveztem, hogy ha itt nem bukkanok nyomára, átnézem a szovjet hadifoglyok német dokumentációs központjának archívumát is.

A keresés nem egyszerű az archívumban, mert mind az eredeti dokumentumokban, mind a digitalizált változatok leírásában igen sok a különféle névátírás és elütés. Rövid időn belül mégis igen sok adatot találtam Juszufov őrnagyról. Nemcsak utolsó beosztását – a 31. hadsereg 88. lövészhadosztálya – és sírjának helyét tudtam meg ebből, hanem arról is részletesen olvashattam, hogy magára maradt felesége hogyan küszködött és veszítette el két fiatalabbik gyermeküket a háború ínséges éveiben.

Juszufov Musztafa Abdul(la) oglu őrnagy, gépesített lövészzászlóalj-parancsnok elesett 1942. augusztus 17-én, eltemették Noszovo falutól 500 méterre délkeletre. Kelt 1944. december 8-án.

1942 tavaszán a 88. lövészhadosztályt újjászervezték, mert az északon, a finn határ közelében vívott pusztító csaták után alig néhány ezer ember maradt életben a kezdeti 17 ezerből. Az újjáalakult hadosztály 1942. augusztusában a rzsev-szicsevkai offenzívában – a „rzsevi húsdaráló” néven ismert rzsevi csaták második szovjet hadműveletében – esett át a tűzkeresztségen. A háborúnak ez az ellentmondásos epizódja sokkal kevésbé ismert mint akár a kurszki, akár a sztálingrádi csaták, noha legalább annyi emberéletet követelt, mint az utóbbi.

Az 1942. nyári-őszi hadműveletei – köztük a rzsevi csaták – térképe.

Az 1942. január-áprilisi első hadművelet először visszavetette a német csapatokat, amelyek azonban ellentámadásba mentek át, és szinte teljesen megsemmisítettek két szovjet hadtestet, valamint továbbra is kezükben tartották Rzsevet és a Rzsev-Vjazma kiszögellés más stratégiai állásait, amelyek ökölként fenyegették Moszkvát. 1942. júniusában Hitler parancsot adott csapatainak, hogy vonuljanak délre, két stratégiai fontosságú város – Sztálingrád, a fontos Volga-parti közlekedési csomópont és Baku, a legnagyobb kaspi-tengeri szovjet olajkút elfoglalására. Sztálin nem látta előre ezt a fordulatot, s a Rzsev környéki hadműveletek tovább folytak, hogy minél nagyobb német erőt tartsanak vissza a délre vonulástól. Július-szeptemberben a szovjet erők új offenzívát kezdtek, ám hatalmas áldozatok árán is alig tudtak előrehaladni, s a legfőbb célt nem sikerült elérniük: Rzsev és a kiszögellés továbbra is német kézen maradt. Az offenzívát november-decemberben újabb sikertelen támadás követte. A szovjet csapatok csak 1943. márciusában hatoltak be Rzsevbe, ahol felfedezték, hogy az ellenség szinte észrevétlenül visszavonult.

„A bolseviknek már nem volt ideje eldobni gránátját”. Belorusszia, 1941. június.
A Völkischer Beobachter német lap illusztrációja.

A hivatalos adatok szerint a „rzsevi húsdarálóban” elszenvedett szovjet veszteségek meghaladták az egymillió halottat és sebesültet. A hadtörténészek és tábornokok évtizedeken át hallgattak ezekről a csatákról, de a túlélők emlékezetében fennmaradtak. Egyikük, Alekszandr Tvardovszkij (1910-1971) jeles szovjet költő, aki a Krasznoarmejszkaja Pravda haditudósítójaként volt jelen Rzsevben 1942. őszén, „Rzsev alatt öltek meg engem” címmel írt versében állított emléket 1946-ban a rzsevi földben fekvő sok ezer szovjet ismeretlen katonának:

Я убит подо Ржевом, В безымянном болоте, В пятой роте, На левом, При жестоком налете. … И во всем этом мире До конца его дней — Ни петлички, ни лычки С гимнастерки моей. Я — где корни слепые Ищут корма во тьме; Я — где с облаком пыли Ходит рожь на холме. Я — где крик петушиный На заре по росе; Я — где ваши машины Воздух рвут на шоссе. Где — травинку к травинке — Речка травы прядет, Там, куда на поминки Даже мать не придет. … Летом, в сорок втором, Я зарыт без могилы. Всем, что было потом, Смерть меня обделила.

Rzsev alatt öltek meg engem egy névtelen mocsárban, az ötödik században a balszárnyon egy kegyetlen légitámadásban. … S ennek a kerek világnak utolsó napjáig már se folt, se jelvény nem marad katonai zubbonyomból. Ott vagyok, ahol a vak gyökér a sötétben étel után kutat; ott vagyok, ahol a rozs hullámzik a domboldal porában. Ott vagyok, ahol a kakas kiált a hajnali szürkületben ott vagyok, ahol autóitok gázt könnyeznek az úton. Ahol a kanyargó folyócska szövi egybe a gyepet ahová anyám se jön el hogy emlékezzen reám. … Negyvenkettő nyarán temettek jel nélkül el, s mindentől, ami ezután jött megfosztott a halál.

Musztafa Juszufov neve sem szerepel az itt eltemetettek listáján, és Noszovo faluban sem áll semmilyen hivatalos emlékoszlop. Sőt a legtöbb térképen nem is találunk ilyen nevű falut Rzsev környékén.

Évről évre számos önkéntes kutatócsoport bukkan újabb és újabb ismeretlen katonák százainak maradványaira, olykor egész tankokra vagy repülőgépekre eltemetve a mocsárban. Nem-hivatalos jelszavuk az első, győzhetetlen orosz generalisszimusz, Alekszander Szuvorov (1729-1800) mondása: „A háború addig nem ért véget, amíg az utolsó katonát is el nem temették.”

Juszufov őrnagy sírhelyére vonatkozó kérdésemre, amelyet e kutatócsoportok több internetes fórumán is feltettem, gyors válasz érkezett. Kiderült, hogy Noszovo falucska a tveri oblaszty pogoreloje gorodiscsei központjának közelében fekszik, s 2008-ban mindössze 83 lakosa volt. Ezen a helyen kísérelt meg a 88. lövészhadosztály és a 212. harckocsiezred 1942. augusztus 4-én átkelni a Derzsa folyón.

A 31. hadsereg 88. lövészhadosztály pogoreloje gorodiscsei hadműveletei, 1942. július 30 – augusztus 23.

A legfontosabb információt azonban 2010. május 24-én kaptam Alekszej Szdvizskovtól, a Moszkvai Energetikai Intézet Gorizont turista- és kutatóklubjának elnökhelyettesétől. Azt írta nekem, hogy 2007-ben klubjuk a helyi zubcovi és pogoreloje gorodiscsei kutatócsoportokkal együtt kutatómunkán vett részt a terepen, ahol két szükségsírt találtak, mindkettőben körülbelül húsz-húsz emberrel, pontosan a dokumentumban megjelölt helyen: Noszovótól 500 méterre délkeletre. Maradványaikat katonai tiszteletadás és egyházi szertartás keretében a pogoreloje gorodiscsei hősök temetőjébe vitték át. Alekszej igen előzékenyen levelet írt klubjuk nevében a helyi önkormányzatnak, hogy tüntessék fel Musztafa Juszufov őrnagy nevét a temető emlékművén, s egy fotót is küldött nekem Noszovo látképével. A fotó előterében a szovjet áttörés emlékműve áll, amely – meglepetésemre – egy, a domb tetejéről a falu felé tekintő Katyusa.

Katyusa Noszovóban, a moszkva-rigai úton. Fotó: Alekszej Szdvizskov

Katyusák a háborúban

A Katyusa nevet a szovjet katonák adták ennek az új típusú BM-13 sorozatlövő rakétafegyvernek a kedves háborús dalukban szereplő lány után. Az elnevezés oka minden valószínűség szerint a BM-13 tetején látható „K” betű volt, amely a voronyezsi Komintern fegyvergyárra utalt. A Katyusát először 1941. júliusában tesztelték ütközetben, sorozatgyártása és bevetése 1941. végén kezdődött. A német csapatok a nem kevésbé zenei Stalinorgel, azaz Sztálin-orgona néven emlegették. Ebből az orgonából gyászzene szólt: a Katyusa tíz másodperc alatt több mint négy tonna robbanóanyagot lőtt ki több mint négy hektárnyi bevetési területre akár öt kilométer távolságban. Az ismert dalnak új változata született erről a másik Katyusáról:

В мраке, в тьме лесных опушек наших Смерч несется к небу огневой – Это наша русская «Катюша» Немчуре поет за упокой! … Все мы знаем душечку-«Катюшу», Все мы слышим, как она поет, Из врага вытряхивает душу, А бойцам отвагу придает!

Erdeink sűrű sötétjében Tűzvihar lövell az égre fel – Ez a mi orosz „Katyusánk”: a németnek gyászdalt énekel. … Drága „Katyusánkat” ismerjük mi mind, Halljuk mindannyian, hogy zengi dalát, kiszorítja a szuszt az ellenségből, és a harcosoknak bátorságot ád!

Katyusa-tűz, 1941. Fotó: Szamarij Gurarij

Katyusa töltése. Az 1. ukrán front, 1944. június 29. Fotó: A. Sajhet

Katyusa-tűz. A 2. ukrán front, Budapest, 1945. január 27. Fotó: A. Jegorov

Katyusák a győzelmi felvonuláson. Moszkva, 1945. június 24. Fotó: F. Kiszlov

A Katyusa rakétavetők egészen Berlinig eljutottak, és a Katyusa-dal sem maradt el mögöttük. A kiégett Reichstag lépcsőin Ligyija Ruszlanova (1900-1973) népszerű szovjet-orosz énekesnő, az egyik legnagyobb korabeli orosz népdalénekes adta elő a szovjet hadsereg előtt.

Ligyija Ruszlanova a Katyusá-t adja elő. Berlin, 1945. május. Fotó: Grigorij Petruszov

Расцветали яблони и груши. По тропинкам, через лес густой Выходила смелая Катюша С автоматом на берег крутой. Выходила, без пощады била За разгром родимого села, За того, которого любила, За того, чьи письма берегла.

Virágoztak az alma- és körtefák a sűrű erdőben az ösvény mellett; kilépett az erdőből a derék Katyusa géppuskájával a meredek folyópartra. Kilépett, és nem ismert kegyelmet a földig rombolt falujáért azért, akit szeretett, akinek levelét kezében tartotta.

A dalnak ez az utóbbi front-változata ismét másik Katyusáról szól: arról a 800 ezer nőről, akik a Vörös Hadseregben szolgáltak a háború alatt.

Légy hős! 1941, V. Koreckij

A fasizmus a nő legnagyobb ellensége. Mindenki a fasizmus elleni harcra! 1941, N. Vitolina

Csatlakozz a bajtársakhoz a fronton, az önkéntes a katona segítője és barátja!

1941. V. Koreckij, V. Gicevics

Vöröskeresztes önkéntesek! Ne hagyjunk a csatatéren sem sebesültet, sem a fegyverét.
1942. V. Koreckij

Felváltunk benneteket! 1941. V. Szerov

Célunk közös – Berlin. 1945. V. Koreckij

A nők nemcsak kisegítőként – például ápolónőként vagy híradósként – tevékenykedtek. Voltak női lövészek, géppuskások, harckocsizók, sőt pilóták is.

Zulejka Szejidmammadova (1919-1999). Fotó: RIA „Novosztyi”

Utóbbiak közé tartozott Zulejka Szejidmammadova, az első azerbajdzsáni női pilóta is, aki a háborút ezrednavigátorként kezdte, és ezrede, az 586. légiezred – az 1942-ben felállított három szovjet női légiezred egyike – második rangidős parancsnokaként fejezte be.

A nők ilyen mértékű részvétele a közvetlen harcokban példátlan dolog volt, ami megdöbbentette a németeket, és amit a náci propaganda ki is aknázott a szovjet rendszer embertelenségének bizonyítására, noha ők maguk a háború utolsó időszakában nem riadtak vissza attól sem, hogy gyerekeket küldjenek a frontra.

A második világháború volt az emberiség történetének legbrutálisabb, legvéresebb háborúja. Miközben a szélsőségekig tolta ki az emberi kegyetlenség határát, egyszersmind a hősiesség és önfeláldozás ragyogó példáit is felmutatta. Ilyen módon kettős Katyusa története is, amely egyszerre az odaadó szeretet és a dühödt ellenségesség története.

Légvédelmi lövészlány aláírja katonai esküjét

Mamayeva-Bezmenova pilóta bevetés előtt, 1943. augusztus

Zina Kozlova géppuskás, 1942. június 30. Fotó: Mihail Szavin

Lövészlány a balti fronton, 1944. Fotó: Sz. Baranov/RIA „Novosztyi”

„Egészségügyi előadó” – front-ápolónő, 1942. június

Alvó „egészségügyi előadó”. Fotó: David Trahtyenberg

Marija Salnyeva (Nyenahova) forgalmat irányít. Berlin, 1945. május 2.
Fotó: Jevgenyij Haldej

Győzelem! Lövészlányok, 1945. Fotó: Natalija Bode

Köszönetnyilvánítás

A legtöbb fotó forrása a War Album, a második világháborús fotók digitális archívuma. A háborús szovjet poszterek képei a My-USSR.ru, Красное Знамя 1941-1945 és a Электронный музей отечественного плаката szájtokról származnak.

Egyéb érdekes linkek

Фронтовые судьбы песен. «Катюша» (Katonadalok története. „Katyusa”) – a dalról és változatairól szóló történetek érdekes gyűjteménye (kottákkal is): http://www.a-pesni.golosa.info/ww2/oficial/katjucha.htm

Ржев: Неизвестная битва Георгия Жукова (Rzsev: Georgij Zsukov ismeretlen csatája) – 2009-es dokumentumfilm, rendezte Szergej Nurmamed, narrátor Alekszej Pivovarov és Konsztantyin Goldenzweig, amely nagy vitát robbantott ki Oroszországban: http://www.youtube.com/watch?v=Lv_8AbQJyuk

Katonai temetkezőhelyek kutatása Rzsev környékén – az Orjol (Sas) helyi katonai-történelmi egyesület rövid videója: http://www.youtube.com/watch#!v=mskUclqiUQ4

VESZTYI Moszkva 2007. szeptember 23-i tévériport a Moszkva környéki kutatásokról: http://www.vesti-moscow.ru/videos.html?id=9430

Женское лицо войны. Катюша (A háború női arca. Katyusa) – 2008-as orosz dokumentumfilm, Szvetlana Alekszijevics könyve alapján rendezte Alekszej Kitajcev: http://rutube.ru/tracks/1895638.html

Женя, Женечка и ‘Катюша’ (Zsenya, Zsenyecska és ‘Katyusa’) – 1967-es népszerű szovjet-orosz film (angol felirattal), Bulat Okudzsava írói közreműködésével rendezte Vlagyimir Motil. A film egy romantikus fiatalember (Zsenya) történetét beszéli el, aki Katyusa rakétavető-ezredével háborúba vonul: http://www.youtube.com/watch#!v=BsvveaPoUlk