Rinocerológia 2. Orrszarvú a visszáján

A bolzanói Pierio Valeriano volt az első olyan reneszánsz humanista, aki felismerte, hogy a hatalmas mennyiségű frissen felfedezett antik ismeretanyag beáramlása az európai kultúrába alapjaiban változtatta meg a művelt kultúra jelképrendszerét, s hogy remek üzleti vállalkozás lenne összeállítani a klasszikus kultúrán alapuló új szimbólumnyelv szótárát mindama patrónusok, humanisták, festők és irodalmárok számára, akik szeretnének jártasnak látszani ebben az új műveltségben. Hieroglyphica címmel kiadott, sűrűn szedve majd ezer oldalas jelképszótára – amelynek első modern, háromnyelvű kiadásán most dolgozunk a Studiolummal – üzleti és kulturális szempontból egyaránt bestseller lett. 1556-tól 1678-ig nyolc kiadást ért meg, olaszra és franciára is lefordították, s még a 19. században is gyakran idézték.

Valeriano számtalan különféle forrásból gyűjtötte össze a maga anyagát az antik szerzőktől a középkori teológusokig és a mitológiai ábrázolásoktól a diadaloszlopok domborműveiig, de mindezek között kitüntetett helyet foglaltak el az ókori érmek. Ezeket a reneszánsz humanisták az írott művekkel egyenrangú történelmi forrásoknak tekintették. Ahogy Sebastiano Erizzo, az egyik legelső numizmatikai kézikönyv szerzője kifejtette:

Sì come di molte & varie cose, per le istorie habbiamo noi conoscimento, che ogni diletto di tutti gli altri spettacoli & discipline auanzano, così gl’istorici, che di quelle scriuono, spesse fiate con molti errori, opinioni diuerse, & fauole, la verace istoria ci tengono ascosa. A rimedio di ciò, per auiso mio prouidero gli antichi, lasciandoci tanta copia di marmi, di scritture & di bella istoria illustrati; le statue tante & sì varie de i loro Dei, & de gli huomini illustri; i superbi edificij, gli archi notabili, la tanta quantità di antiche medaglie in oro, in argento, & in varij metalli formate. Le quali cose della istoria, & della grandezza de gli antichi ci danno riscontro & testimonianza vera. … Di cotali antichità dilettatomi io sempre, fino dalla mia prima età, & ricercando parimente tutte le istorie greche & latine, incominciai à voler intendere i riuersi lati delle medaglie antiche, per gli molti & varij libri delle istorie, in tal maniera drizzando il corso di tali studij, che esse medaglie mi seruissero in vece di imagini, & rappresentationi di tante cose belle, che nelle istorie sparse si leggono.

Noha sok különféle dologról szerzünk tudomást a történetírásból, amely minden egyéb foglalatosság és tudomány gyönyörűségét felülmúlja, ugyanakkor a történetírók gyakran számos hibával, eltérő véleménnyel és hamis mesével takarják el előlünk a történelem valódi folyását. Véleményem szerint ennek orvoslására hagyták ránk a régiek oly nagy bőségben a feliratokkal és széphistóriákkal ékes márványokat, isteneik és jeles embereik számos és különféle szobrát, tündöklő épületeiket, fenséges diadalíveiket, s az aranyból, ezüstből és egyéb fémekből vert ókori érmék nagy sokaságát, amelyek hű képet és tanúbizonyságot adnak az ókoriak történelméről és nagyságáról. … Jómagam ifjúkoromtól kezdve ezekben gyönyörködöm, s miközben valamennyi görög és latin történetírást áttanulmányoztam, hozzáláttam, hogy az írások segítségével megértsem a régi érmék ábrázolásait, olyan módon igazítván tanulmányaimat, hogy felfedezzem ezeken az érméken mindama jeles dolgok képét és ábrázolását, amelyekről nem olvashatunk a történetírásban. (Discorso sopra le medaglie antiche, 1559)

Természetes hát, hogy Valeriano a „Rinocérosz” címszóhoz jutva ugyancsak egy érmével kezdi az állat jelképes ábrázolásainak értelmezését:

Qui Rhinoceronta in Domitiani numis inspexêre, quid id signum sibi velit, quaeritare solent. Ego factum id ad Principis adulationem dixerim, qui animalia huiusmodi spectaculis obtulerit.

Akik Domitianus érmein az orrszarvú képét látják, gyakran kérdezősködnek ennek jelentése felől. Én azt mondanám, hogy a császár dicsőségére verték rá, aki ilyen állatokat szereztetett be a cirkuszi látványosságok számára.

Az antik érmék körül bőséges numizmatikai irodalom virágzott, amelyből a legfontosabb 16. századi műveket ugyancsak közzétesszük a Studiolum reneszánsz sorozatában. Ezek a munkák többnyire császárok szerint csoportosították az ismert érmék leírását, és – ha a mecénás bőkezűsége megengedte – metszett képeit is. Furcsa módon azonban nem találjuk bennük Domitianus rinocéroszos érmét. Úgy tűnik, ritka darab lehetett, mint ahogy maga az ábrázolás is szokatlannak számított a korban, hiszen a római érmék, amelyek az amulettekkel való rokonságuk folytán egy kicsit mágikus tárgynak is számítottak, többnyire védőistenek és császári allegóriák képét hordozták. Noha a Domitianus-érem legalábbis Valeriano korától kezdve ismert kellett legyen, egészen 1683-ig kell várnunk felbukkanására egy nyomtatott gyűjteményben. Ez a gyűjtemény a kor egyik legtekintélyesebb összefoglalója, a Thesaurus numismatum imperatorum, amelyet 1683-ban adott ki Párizsban három fólió kötetben a neves berni éremgyűjtő és metsző Andreas Morellius. A Londoni Királyi Társaság Philosophical Transactions folyóiratának 1684-es száma így méltatja érdemeit:

This ingenious and diligent Helvetian, as a fair instance what humane industry may effect, if fixt and resolv'd, hath already delineated above twenty thousand different and ancient Coynes, which is a very considerable part of the sorts reserved in the Cabinets of the Princes of Europe, and alsoe an admirable advantage to the Philologist.

Ez a nagy tehetségű és szorgalmú svájci, mintegy annak szemléltetésére, mire képes az eltökélt és kitartó emberi iparkodás, immár több, mint húszezer különféle antik érme képét elkészítette, ami igen jelentős része az európai fejedelmi gyűjteményekben őrzött effajta emlékeknek, s csodálatos előrelépés a filológus számára.

A katalógusban mindjárt három – vagy mondjuk két és fél – rinocéroszos érmét is találunk, amelyek képét a gyűjtemény 1752-es amszterdami Wetstein-féle újrakiadásából másoljuk ide. A 2. kötet 497. oldaláról ezt:


a 494. oldalról pedig ezt:

Mindkét érmet Domitianus verette. A bronzból vert felső érem két különböző hátlappal volt forgalomban, az egyiken balra, a másikon jobbra nézett az állat. Az alsó érmet Morellius az Alexandriában és Egyiptomban veretett arany érmek közé sorolja, s görög feliratát latinul is megadja: „Tribunitia Potestate Consul XIIII.”, azaz „a népgyűlés hatalmából tizennegyedik alkalommal konzul”, ami a Kr. u. 88. évre datálja az érmét. Ennek alapján így indokolja az orrszarvú ábrázolását:

Domitiani Consulatus XIIII. incidit in annum V. C. 841. Chr. 88. quo Saeculares Ludos fecit, & Nasamones, & Dacos iterum vicit. Rhinoceros utrumque & ludos & bellum indicat; qui etiam munificentiae, & aeternitatis Imperii est insigne.

Domitianus a város alapításának 841. és Krisztus születésének 88. évében kezdte meg 14. konzulátusát, amikor jubileumi játékokat rendezett, s a nasamonokat és a dákokat legyőzte. A rinocérosz egyaránt utal a játékokra [ahogy Valeriano is mondja] és a háborúra, s egyaránt jelképezi a birodalom gazdagságát és örökkévalóságát.

A jubileumi játékokat Róma alapításának centenáriumain rendezték, s az első császárok többsége igyekezett olyan időszámítási módszert találni, hogy épp alatta legyen kerek az évforduló. Róma e centenáriumát ilyenformán több egymást követő császár is megülte. A Domitianus által 88-ban különösen pazar módon megrendezett játékokról még Suetonius és Martialis is megemlékezett.

Domitianus 14. konzulátusa alkalmából veretett arany érme, Kr.u. 88 (RIC 561)

Az érmék orrszarvúi, nem vitás, rendkívül hasonlítanak Dürer rajzára. Hangsúlyosan ott van rajtuk a „második szarv”, az oldalpáncél „sárkányszárny-mintája”, s egyáltalán az állat testtartása, lábai és „páncéljának” szerkezete is éppolyan, mint a pápa rinocéroszáé. Lehetséges, hogy Dürer Domitianus érmeiről pótolta Fernandes vázlatának esetleges hiányosságait? Barátja, az augsburgi humanista és régiségbúvár Conrad Peutinger császári tanácsos, akivel közösen dolgoztak a császár számos művészeti megbízásán – Peutinger a programon, Dürer a kivitelezésen – a kor egyik leghíresebb éremgyűjtője volt, s 1511-ben ő állította össze római érmek alapján a császárok képeinek és címeinek első, kéziratban maradt katalógusát. Nagyon is lehetséges, hogy legalább az egyik érem – ha szabad választanom, az arany, a sárkányszárny-mintával – megvolt a gyűjteményében, s Dürer rajza ilyenformán valóban egy római rinocéroszról készült, csakhogy ez a rinocérosz másfél ezer évvel korábban ért Rómába, mint ahogy a másik elindult Lisszabonból.

Milyen jó lenne itt befejezni ezt a bejegyzést, s önnön fejünkre helyezett babérkoszorúval elégedetten hátradőlve belekortyolni a jól megérdemelt falernumi borba. Csakhogy van itt még egy apróság.

A sztenderd modern katalógus, a Roman Imperial Coinage második kötetének „Domitianus” fejezetében RIC 249 (434) és 250 (435) katalógusszámon a következő bronz érmeket találjuk:






Ezek minden bizonnyal azonosak a Morellius által bemutatott bronz érmekkel. Már csak azért is, mert az egész RIC-ben nincs több rinocéroszos bronz érme.

Ugyanakkor jelentősen eltérnek mind Dürer rajzától, mind Morelliusnál található önnön képmásuktól. Nincs rajtuk a lapockából kiálló „második szarv”, nem „páncélosak”, mint amazok, és lábuk is vékony, akár a marháké és lovaké a korabeli érmeken, így tanúsítva, hogy a művész már akkoriban is a bevett sémákhoz igazította, amit látott.

A másik, a sárkányszárny-mintás arany érme pedig nem is szerepel a RIC-ben.

Ez önmagában még nem jelenti azt, hogy légből kapott volna. Morellius legalábbis még látta. A RIC folyamatosan bővül, de még korántsem teljes. Franciscus Mediobarbus Biragus 1730-as Imperatorum Romanorum numismatá-ja például megemlékezik egy ugyanebben az évben, Kr.u. 88-ban vert érméről, amelyen orrszarvú és elefánt látható együtt. A RIC ma ilyet sem ismer. Egy római nagy arany érem, amelyet Egyiptomban vertek görög felirattal, eleve ritka lehetett. Az az egy példány, amelyet Morellius lerajzolt, el is veszhetett, vagy lappang valahol.

De a bronz érme láttán felmerül a gyanú: vajon helyesen rajzolta-e le? Nem az történt-e, ami szemmel láthatólag a bronz érmekkel is: hogy Dürer képéhez mint „hiteles ábrázoláshoz” igazította a római érem rajzát?

Minthogy „Rinocerológia, avagy a képek hatalma” című bejegyzés-sorozatunk célja nem az, hogy meghatározza Dürer rajzának pontos előképeit, hanem hogy betekintést adjon a reneszánsz képek „rejtett életébe”, vonzásaikba és hasonulásaikba, ezért éppolyan elégedettek leszünk, ha kiderül, hogy nem Dürer használta mintának Domitianus érmeit, hanem Morellius igazította az érmek rajzát Dürer eleve közvetett minta után készült metszetéhez. Azaz nem Dürer képén látható az ezerötszáz évvel korábbi római rinocérosz, hanem Domitianus érmének képén az a lisszaboni állat, amely ezerötszáz évvel az őt ábrázoló érme kibocsátása után született.

és most nem tudom, hogy
Zhuangzi álmodta-e, hogy
lepke, vagy a lepke, hogy Zhuangzi, pedig
Zhuangzi és a lepke közt
biztosan van különbség

•