A versnek az Elválás címet lehetne adni, de nem szabad.
Egyrészt mert a kínai költők nem adnak címet verseiknek. Adjon az olvasó. A cím hiánya fontos összetevője a kínai versnek. Legföljebb a dal címét szokták megjelölni, ha dallamra írták a verset, mint ebben az esetben. Ez a cím olykor megadja a vers alaphangját, máskor sokatmondó ellentétben áll vele, mint az A találkozás örömé-nek dallamára szerzett vers, amelyet szintén Li Yu írt, a Tang-dinasztia utolsó császára, börtönben, a kivégzése előtti éjszakán.
Másrészt mert ezzel tapintatlanul kifecsegnénk, amit Li Yu olyan gondosan elrejtett a vers közepébe: rúzsos könny és részeg magány. A tapasztalatlanabb olvasót a pedáns kínai kommentárok figyelmeztetik, hogy „ez a két sor egy-egy megszemélyesítés”. A vers egy másik változatában „részeg magány” helyett 留人醉 „részegen [magára] maradt ember” áll, de szebb ez a változat.
A reménykedő kérdésre, „mikor jön újra el” – hogy mi? mindaz, amiről addig szó volt és nem volt szó a versben – az utolsó sorban Li Yu magának válaszol. Kínában, amely a Himalájától a Sárga-tengerig egyetlen hatalmas lejtő, természeti törvény, hogy minden folyó keletre tart, visszafelé nem folyik egy se.
Kíméletlenebb választ adott a császártól kölcsönvett kérdésre a századelő nagy archaizáló költője, Wang Guowei, aki 1927-ben, amikor a császárság folyója végleg elfolyt, s a forradalmárok behatoltak a Tiltott Városba, a Nyári Palota tavába ölte magát, hogy ne kelljen látnia az új világot. Előtte még, talán hogy erőt merítsen, Tavasz a Jáde-pavilonban kezdettel – így kezdődik Li Yu egyik leghíresebb ci-je – egyetlen versbe kivonatolta Li Yu elmúlásról szóló költeményeit. Ennek végén válaszolja nem is annyira az ezer éve halott császárnak, inkább magának:
君看今日树头花,不是去年枝上朵。
Királyom, nézd, a virág az idei ágon nem a tavalyi fának a virága
mert eljön még az 1928-as év tavasza is, és virágozni fognak a magnóliafák a Kunming-tó partján, ahogy virágoznak ma is; de ő azt a tavaszt már nem akarja megérni.
Majd Wang Guowei verséről is írunk. Csak előtte szeretnénk Li Yu többi, általa idézett versét is lefordítani.
Egyrészt mert a kínai költők nem adnak címet verseiknek. Adjon az olvasó. A cím hiánya fontos összetevője a kínai versnek. Legföljebb a dal címét szokták megjelölni, ha dallamra írták a verset, mint ebben az esetben. Ez a cím olykor megadja a vers alaphangját, máskor sokatmondó ellentétben áll vele, mint az A találkozás örömé-nek dallamára szerzett vers, amelyet szintén Li Yu írt, a Tang-dinasztia utolsó császára, börtönben, a kivégzése előtti éjszakán.
Másrészt mert ezzel tapintatlanul kifecsegnénk, amit Li Yu olyan gondosan elrejtett a vers közepébe: rúzsos könny és részeg magány. A tapasztalatlanabb olvasót a pedáns kínai kommentárok figyelmeztetik, hogy „ez a két sor egy-egy megszemélyesítés”. A vers egy másik változatában „részeg magány” helyett 留人醉 „részegen [magára] maradt ember” áll, de szebb ez a változat.
A reménykedő kérdésre, „mikor jön újra el” – hogy mi? mindaz, amiről addig szó volt és nem volt szó a versben – az utolsó sorban Li Yu magának válaszol. Kínában, amely a Himalájától a Sárga-tengerig egyetlen hatalmas lejtő, természeti törvény, hogy minden folyó keletre tart, visszafelé nem folyik egy se.
Kíméletlenebb választ adott a császártól kölcsönvett kérdésre a századelő nagy archaizáló költője, Wang Guowei, aki 1927-ben, amikor a császárság folyója végleg elfolyt, s a forradalmárok behatoltak a Tiltott Városba, a Nyári Palota tavába ölte magát, hogy ne kelljen látnia az új világot. Előtte még, talán hogy erőt merítsen, Tavasz a Jáde-pavilonban kezdettel – így kezdődik Li Yu egyik leghíresebb ci-je – egyetlen versbe kivonatolta Li Yu elmúlásról szóló költeményeit. Ennek végén válaszolja nem is annyira az ezer éve halott császárnak, inkább magának:
君看今日树头花,不是去年枝上朵。
Királyom, nézd, a virág az idei ágon nem a tavalyi fának a virága
mert eljön még az 1928-as év tavasza is, és virágozni fognak a magnóliafák a Kunming-tó partján, ahogy virágoznak ma is; de ő azt a tavaszt már nem akarja megérni.
Majd Wang Guowei verséről is írunk. Csak előtte szeretnénk Li Yu többi, általa idézett versét is lefordítani.
Nem akartam írni,de mégis muszáj,mert nem hagy nyugton.
VálaszTörlésEz a rúzsos szó nekem valahogy nagyon kilóg ebből a leheletfinom versből,szinte szétrobbantja, rettentő modernné teszi. Ez volt a cél?
Azt hiszem, igen, noha nem az én célom, hanem a császáré. Én igyekszem minél inkább szó szerint fordítani a verseket: ha már költői babérokra nem pályázom, legalább a jelentés legyen hű az eredetihez.
VálaszTörlésItt az eredetiben olyan szó áll, amely pontosan „rúzst” jelent. („A Kínai Költészet Házában” a soronkénti szószedetben ezt meg is adtam.) Még konnotációiban is: egyfelől a benne szereplő, „vöröst” jelentő szó-tag összecseng a francia „rouge” eredeti jelentésével, másfelől pedig ilyen „rúzst” az előkelő udvarhölgyek használtak. A császár talán így akart utalni szerelmének kilétére és státuszára.
Nem tudni, ki lehetett ez az udvarhölgy, már ha egyáltalán tényleges személyről van szó. A kommentárok ennél a versnél nem mondanak semmit. Egy másik vers kommentárja viszont azt mondja, hogy Li Yu a császári család egy magas rangú hölgyének húgába – tehát saját távoli rokonába – volt szerelmes, de a nővér ezt felfedezve eltávolította a lányt az udvarból. Talán itt is rá emlékezik a császár.
(Nagyon nehéz Li Yuről igazán megbízható forrásokat találni. Egyfelől mert a Tang-dinasztia utolsó, bukott császára lévén nem készültek róla udvari történeti feljegyzések. Másfelől pedig éppen szomorú sorsa és gyönyörű költészete miatt nagyon sok irodalmi legenda született róla, amelyek részben persze igazak.)
Ennek ismeretében mit gondol most a szóról a magyar változatban?
És nagyon köszönöm, hogy írt. Ha bármi megüti a szemét/fülét, írjon máskor is. Nagyon sokat segít vele nekem. És persze gondoljon felelősséggel az utókorra is: ezek a versek valószínűleg jó darabig csak ebben a változatban lesznek olvashatók magyarul, hát nem mindegy, mit olvasnak. :)
Este írtam ide egy megjegyzést.
VálaszTörlésAmikor véglegesítettem, egyszerűen nyoma veszett, elszállt.
Szomorú vagyok miatta, mert úgy vélem nem csak összeszedett volt,hanem megismételhetetlen is.
Sajnos,én az ilyen momentumokban az Isteni Gondviselés megnyilvánulását látom.
El kell fogadni.
Az Isten másképp értette meg velem a rúzsos könny fogalmát.
:(
VálaszTörlésDe kár. Sajnálom, többszörösen is.
Azért ha úgy gondolja, hogy hasznára válna a versnek, akkor ha nem is az egésznek a megismétlésére, de legalább egy javító célzatú megjegyzésre még vállalkozhatna. Ha nem most, hát majd.