A Wang folyó versei: Nagypéntek Szardínián

Nyolc éve jártam először Ulassaiban, a szárd Barbagia hegyvidékén, ahol az egykori vasútállomás épületeit az itt született Maria Lai (1919-2013) modern textilművész emlékmúzeumának rendezték be. Akkor éppen a művésznő presepéiből, karácsonyi jászlaiból volt itt kiállítás, írtam is róla akkor karácsonykor. Most nagypénteken újra ellátogatunk ide.

„Sok látogatójuk van?” kérdezem a hegyek között megbúvó, csak hosszú, kanyargós kis utakon elérhető múzeum pénztárosát. „Maguk az elsők.” „Ma?” „Nem, ebben az évben.” Kiderül, hogy a múzeumot több hónapnyi felújítás után éppen ma nyitották meg újra. A nagyobbik épületben, ahol Maria Lai szőnyegeit mutatják be, még mindig folynak a munkák, de a vázlatainak és installációinak szentelt kisebbik már látogatható. Ráadásul a mai napon ingyen: hogy miért, azt csak később tudjuk meg.

A kis állomásépület földszintjén az egész helyiséget betöltő, korábban nem látott installáció fogad. Középen abrosszal letakart asztal, rajta könyvek és kenyerek, Lai egyik visszatérő motívuma. Körben a falon pedig tizennégy hosszú és keskeny fekete textil: a Passió tizennégy stációja, amelyek az asztalt is az Utolsó vacsora kontextusában értelmezik át.

Az egyes stációk ábrázolásai a hosszú textilek közepén fókuszálódnak, mint a központi írásjel a kínai írásszalagokon. A jeleneteket több fehér cérnával lazán felvarrt körvonalak adják ki, félig figurálisan, félig a gubancos cérna absztrakciójával sejtetve, majd a cérnaszálak a kép alatt összesodródnak és hosszan lelógnak. Ezek a laza, kalligrafikus körvonalakkal előadott jelenetek nagyon ismerősek nekem az 1970-es és 80-as évek katolikus művészetéből, például Prokop Pétertől.

A rövid ismertetőből kiderül, miért nem láthattam korábban a stációkat. Maria Lai ezeket 1981-ben a Congregazione delle Pie Suore della Redenzione ulassai háza számára készítette. Az 1935-ben Cagliariban alapított női szerzetesrend a szegények, elsősorban a prostitúcióból, bántalmazó családból, kábítószertől, bűnözésből szabadulni akaró nők védelmét és támogatását tűzte ki céljául. Az 1975 és 1983 között Ulassaiban élő nővérek emellett idősek és betegek gondozásával, gyerekek tanításával és fiatal lányok varrás- és hímzésoktatásával is foglalkoztak. Amikor 1983-ban visszatértek Cagliariba, a textileket is magukkal vitték. Csak 2022-ben jelezték az ulassai Maria Lai múzeumnak, hogy szívesen átadják őket állandó kiállításra, azzal a feltétellel, hogy nagypénteken ingyen megtekinthetőek lesznek.

* * *

A mamoiadai plébániatemplom este hétkor teljesen tele van. Még hátul is alig van hely, hát még ha az oltár közeléből akarja fotózni az ember az eseményeket.

A sokáig spanyol befolyás alatt álló Dél-Itáliában, Szardíniában, Szicíliában nagypénteken nem a passiót adják elő teatrum sacrum formájában, mint Észak-Európa katolikus vidékein, hanem ami utána jön: a keresztlevételt és a sírbatételt. A s’iscravamentu szertartása a plébániatemplomban kezdődik. Az oltár előtt nagy kereszt áll, rajta a megfeszített Jézus életnagyságú figurájával. „Ha Isten fia vagy, szállj le a keresztről, és hiszünk neked”, idézi a plébános Máté evangéliumát. „Krisztus azonban úgy akarta, hogy mi segítsünk neki leszállni.” A püspöki viselethez hasonló vagy egyszerűen csak orientalizáló ruhába öltözött Arimateai József és Nikodémus leemelik a szobrot a keresztről, és letérdelve odatartják az oldalt álló gyászruhás Mária és két társnője elé. Mária szárd nyelven olyan siratót énekel fölötte, mint a Sett’ispadas de dolore, az Ómagyar Mária-siralomra emlékeztető szöveggel, ami segít azt is megérteni, hogy legrégebbi versünk milyen szerepet tölthetett be a liturgiában.

A két vörös ruhás figura felénk fordul, nekünk is bemutatják a miattunk meghalt testet. Fehér ruhás ministránsok sokasága veszi át tőlük, és hordágyra teszik. Megindul a menet kifelé a templomból, végig Mamoiada sok ezer éves utcáinak labirintusán. A tömeg egyre nő. Sokan ablakukból, erkélyükről vagy házuk elől nézik a körmenetet, az ablakokban és kapukban végig gyertyák égnek. A menet a város másik végén, egy kis kápolnánál ér véget. Itt helyezik sírba Jézust, innen jön majd el vasárnap reggel, feltámadása után a főtérre, hogy ott találkozzék anyjával.

* * *

A nuorói székesegyházban a s’iscravamentu péntek éjfélkor kezdődik. Látszik, hogy nagyvárosban vagyunk: itt van elég jó hang ahhoz, hogy szárd módra, több szólamban adják elő az Üdvözlégy szárd verses parafrázisát, a Deus ti salvet Mariát. Krisztus faragott testének itt mozgathatók a karjai, és a két asszisztens több lépésben, a plébános egymást követő utasításainak engedelmeskedve húzza ki a szögeket és ereszti le először a bal, majd a jobb karját. A jelenet nagyon emlékeztet azokra a spanyol románkori festményekre, faragásokra, sőt életnagyságú szoborcsoportokra, amelyek nyilvánvalóan az egykori szent színjáték formájában ábrázolják a keresztlevételt. Szardíniában a színjáték még ezer év múltán is eleven. De hát mi ez az ezer év a sziget sok ezer év hagyatékát őrző kronológiájához képest.