„Kérdezd meg, amit nem tudsz, mert a kérdezés megaláztatása vezet el majd a tudás méltóságára.”
Saʿdi: Gulistan
Saʿdi: Gulistan
Gulistan – Vargaar: همساده Homsadah (Szomszédok)
Akik a Wang folyón utaznak, jól ismerik a serendipity, a váratlan szerencsés felfedezések értékét. Múlt év végén egy helyi régiségkereskedésben két dokumentum különös kalligráfiája ragadta meg a figyelmemet. Egy Kelet-Yorkshire-ben felbukkanó kétszáz éves perzsa kézirat érdekes történetet sejtet. A kéziratok mellett egy 1967. augusztus 30-án kelt gépírásos levél is volt, G. Meredith-Owens, a British Museum Department of Oriental Printed Books and Manuscripts osztályvezető-helyettesének aláírásával. A levél így szólt:
Tisztelt Uram,
A Keleti Gyűjteménybe Ön által behozott három dokumentum a következő:
1) A perzsa sah A.H. 1227 (A.D. 1812-13) dátumú oklevele, amelyben kitüntetést (az Oroszlán és Nap érdemrendet) adományozza Sir Gore Ouseley-nek (megh. 1844), a perzsiai brit nagykövetnek..
2) Egy levél (valószínűleg egy eredeti levél másolata), amelyet ʿAbbās Mīrsā azerbajdzsáni kormányzónak küld testvére. A levél valójában szívességkérés egy gazdag rokontól.
3) Levél örmény nyelven. Sajnos nincs örmény szakértőnk, de úgy tűnik, a mellékelt olasz szöveg e levél fordítása.
Ajánlott postával visszaküldöm Önnek a dokumentumokat..
Úgy tűnik, e három dokumentum közül kerültem birtokába kettőnek, de melyik kettőnek? Az Oroszlán és Nap érdemrendet adományozó oklevélnek és az örmény levélnek? Olaszul semmit sem találtam. Míg Sir Gore Ouseley-ről bőven található információ, a második irattal kapcsolatban semmit sem tudok, és nagyon örülnék, ha a Wang folyó olvasói közül bárki felvilágosítást tudna adni róla.
Az oklevél széle helyenként ázásnyomokat mutat, s úgy tűnik, szorosan összehajtva tárolták, de egyébként jó állapotban van. Jelenleg üveg alatt, bekeretezve van, úgyhogy az alábbi fotók kezdetlegesek, de olvashatóak. Érdemes mindegyikre ránagyítani.
Ki volt Sir Gore Ouseley?
Sir Gore Ouseley 1830-ban, két jeles kitüntetéssel (lásd alább) |
Ouseley nagyköveti kinevezése a Qajar uralkodó, Fath Ali sah udvarába határozott változást jelent a britek perzsiai stratégiájában, amelyet addig jórészt a Kelet-indiai Társaság gondjaira bíztak. Megérezve a közelgő „Nagy Játszmát”, amelyben Perzsia majd az ütközőállam szerepét játssza Oroszország és India között, az ország túl fontosnak tűnt ahhoz, hogy a Társaság kezében hagyják. A Társaság kalkuttai ügynökeinek és a londoni brit kormánynak a céljai egyre inkább eltértek egymástól, s Ouseley kinevezése mint „Ambassador Extraordinary and Plenipotentiary” a Qajar uralkodó udvarába egyfelől váratlan pofon volt a Társaságnak, másfelől nyílt jele annak, hogy Britannia állandó diplomáciai kapcsolatokat kíván fenntartani Perzsiával.
Banyan-levél és termés. Vízfestmény Gore Ouseley gyűjteményéből, ma a Key Gardens-ben. |
1810 július 18-án indult el Angliából feleségével, Lady Ouseley-vel és kislányukkal, valamint öccsével és titkárával, a tudós Sir William Ouseley-vel együtt. Egy második hajón követte őket Mirza Abdul Hasan, a hazatérő perzsa követ és kísérete. Több kikötő után 1811 januárjában értek Bombaybe, majd pihenő és levélváltások után március 1-én Abu-Shahr kikötőjébe. A szárazföldi út Bushehrből Teheránba hosszú és kimerítő volt a rengeteg poggyásszal és diplomáciai ajándékkal utazó társaság számára, de még kimerítőbb Lady Ouseley számára, aki Sirázban adott életet második leányuknak. Állandó súrlódásaik voltak protokollügyekben is, minthogy ez nem puszta kereskedelmi küldöttség volt, s Ouseley „szigorúan megkövetelte az őt mint teljhatalmú nagykövetet megillető tiszteletet”.
Brit delegáció Fath Ali sah udvarában: Gore Ouseley, John Malcolm és Harford Jones. (A Nigaristan-palota freskójának részlete, 1816-20)
Teheránba érve Ouseley visszautasította az udvari közvetítőkkel való tárgyalást, s Fath Ali sah 1811 november 30-án személyes kihallgatáson fogadta őt. Ouseley Londonból magával hozta azt a „Definitive Treaty”-t, amely Hartford Jones
Fath Ali sah portréja a Gulisztán-palotában. A sah további képeit lásd itt |
„1812 május 25-én a követség útra kelt Teheránból, amely a nyári hónapokban egészségtelen hely volt, Qazvin városán át a hűvösebb Tabriz fővárosba (azaz Febrifuge, avagy a Lázoszlató városba). Útközben a Nagykövet hírét vette, hogy valószínűleg megkötötték a békét Anglia és Oroszország között, s hogy egy orosz diplomata, Freygang ezredes érkezett Tabrizba a grúziai főparancsnok küldötteként az angol követséghez. A hír hamarosan beigazolódott, s ez megkönnyítette Sir Gore dolgát, hogy hozzáfoghasson az Anglia által közvetített béketárgyalásokhoz Perzsia és Oroszország között.” (Memoir, lxxviii).
Ouseley, aki orosz kérésre közvetítőként lépett fel, meggyőzte a sahot, hogy fogadja el az oroszok által felkínált szerződést, a hírhedt gulisztáni békeszerződést, amelyet 1813. október 12-én írtak alá a Seiwa folyónál, Gulisztán faluban (ma Goranboy, Azerbajdzsán). Ahogy Wright írja: „Az 1813 október 12-i gulisztáni béke hatalmas csapás volt a perzsákra, mivel gyakorlatilag minden területüket fel kellett adniuk az Araz folyótól északra, amely így az ország északnyugati határa lett és máig az maradt.” Noha a Kaspi-tengert mindkét ország kereskedelmi hajói szabadon használhatták, hadihajókat csak Oroszországnak volt joga állomásoztatni. A helyzetet tovább rontotta, hogy London meggondolta az 1812 márciusban aláírt „Definitive Treaty”-t, és új tárgyalásokat kezdett egy másik, majd 1814 novemberében aláírt változat érdekében. Ekkorra Ouseley Szentpéterváron keresztül már hazaérkezett. A politikai realitásoktól függetlenül ez az időszak a brit-perzsa viszony egyik mélypontja volt, amely máig elevenen él a perzsák történelmi emlékezetében. Így hát felmerül a kérdés: melyik szerződésért kapta Sir Gore Ouseley az Oroszlán és Nap kitüntetését? Az 1812-es angol-perzsáért, vagy az Oroszország és Perzsia között 1813-ban közvetített gulisztáni szerződésért?
Szentpéterváron Ouseley megkapta az Alexander Nyevszkij-rend nagy fokozatát is. Minden bizonnyal ez a kitüntetés és az Oroszlán és Nap érdemrend az, amely Ouseley feltételezhető címerén látható. Az oklevél időpontja ennek némileg ellene mond, ám a vörös szalagos érem nagyon is az Alexander Nyevszkij-rendnek látszik.
Ezt a meglehetősen primitív „miniatúrát” a College of Arms valószínűleg nem hagyná jóvá, de a jelképekben gazdag bájos eredetmagyarázó történet, külön hangsúllyal a piros kesztyűs kézen, megérdemli a közlést:
„Az Ouseley-családban nemzedékeken át megőrzött történet szerint a család egy bátor feje elvett egy Ágnes nevű, híresen szép ifjú hölgyet. Ez időben történt, hogy I. Edward király a Szentföldről visszatérve átvonult Shropshire-en, hogy megütközzék a walesi herceggel (sic). Ouseley, aki a megye előkelő nemesei közé számított, kötelességének tartotta, hogy egy napi járóföldre kivonuljon a király elé, és házába invitálja őt, noha még ilyen rövid időre is csupán vonakodva hagyta magára fiatal feleségét. A következő nap Ágnes is kivonult egy rövid távolságra a király és férje elébe, ám ahogy udvarhölgyeivel körülvéve a királyi kíséret felé közeledett, egy hatalmas fekete farkas tört elő a magyalbozótból, s rávetvén magát beleharapott jobb kezébe. A vadállat oly szívósan ragaszkodott zsákmányához, hogy a feldühödött férj megragadhatta, a király szeme láttára megfojthatta, és fejét testétől elválaszthatta. Ezen epizód előtt az Ouseley család címere „arany, felül gerenda, coboly” volt, ám ez alkalommal a király megengedte bővítését „három zöld magyallevéllel”, címerfedélként hozzáadva egy „fekete farkasfejet, szájában csuklónál elválasztott, vörös színű jobb kézzel, hercegi koronán, »Mors lupi, Agnis vita« mottóval”. És azt mondják, egy shropshire-i templomban egy emlékmű állt, rajta e lovag és hölgye figurájával, s utóbbit jobb keze nélkül ábrázolták.”
„Memoir of Sir Gore Ouseley” in Biographical Notices of Persian Poets; with Critical and Explanatory Remarks by The Late Right Honourable Sir Gore Ouseley, Bart., London & Paris 1846.
Az Oroszlán és Nap oklevelének részletei hasonlóságot mutatnak egy ugyanebben az időben nasztalik írással írott firmánnal.
A számos hátoldali aláírás és pecsét egyike:
__________________________
A másik, örmény nyelvű dokumentumról semmilyen információval nem rendelkezünk. Nem lehet véletlen, hogy együtt van a perzsa diplomával, minthogy dátumuk megegyezik. Kétszáz évvel ezelőttiek lévén, stílusuk valószínűleg archaikus és formális. Ha bárki fordítással tudna szolgálni bármelyik dokumentumról, kérem, keressen meg a Wang folyón keresztül.
„Amíg nem szólsz, senki nem törődik veled, de ha szólsz, állj jót azért, amit mondasz.”
Saʿadi: Gulistan
Saʿadi: Gulistan
Zsigmond Benedek armenológus kommentárja az örmény levélhez – nagyon köszönjük!
VálaszTörlésA levél tetején látható nagy Է (E) betű Ecsmiadzint, az örmény egyházi fővárost szimbolizálja, tehát ez egy katolikoszi levél.
A levelet I. (Dzoragjughi) Efrém ecsmiadzini katolikosz (1809-1830) írta.
(Dzoragjugh falu volt Jereván szomszédságában, ma már a belvároshoz közel eső városrész; itt született Efrém. A katolikoszokat általában úgy nevezzük meg, hogy a születési helyre vonatkozó melléknevet a keresztnév elé rakjuk.)
I. Efrém katolikosz arról híres, hogy a gülisztáni szerződésben volt közvetítő.
A levél címzésének fordítása:
„Magas, dicsőséges, igen pompás Követe Britannia hatalmas királyságának,
Krisztustól való hatalmú fenséges személy, Gorozli Barenet úr”
A google segítségével két forrásban is megtaláltam, hogy ez a Gorozli úr nem más, mint a cikkben említett Sir Gore Ouseley Baronet, kicsit törökös kiejtéssel, és egy betű elírásával (Barenet).
***
A külön kinagyított, kör alakú katolikoszi címer fordítása:
„Efrém minden örmények katolikosza és Szent Ecsmiadzin araráti székének legfőbb pátriárkája”
A dátum: „1813. év május 20., Ecsmiadzin Szent Székesegyháza.”
***
A levél nyelve: óörmény, ahogy ez abban a korban szokás volt (bár már létezett középörmény és több újörmény nyelv is). A misét és más rítusokat a mai napig óörményül mondják, bár ezt már a végzői sem értik mindenestül.