Apokrif ikonok

Az Oroszországban újjáéledő Sztálin-kultusz egyik vadhajtása, a Sztálinról ikon formájában készült ábrázolások kapcsán Vlagyimir Menkov hívta fel a figyelmünket olyan további, az utóbbi húsz évben készült meghökkentő képekre, amelyek hagyományos ikon formájában ábrázolnak az orthodox egyház által szentként el nem ismert személyeket.

Az ilyen képek festői többnyire egy-egy helyi közösség igényeit kielégítve, az általuk szentként tisztelt figura ikonját akarják megteremteni, így megelőlegezve és sürgetve az illető egyházi elismerését. Gyakran olyan szakadár irányzatokról van szó, akiknek tisztelt figurái nem is remélhetnek egyházi jóváhagyást: ilyenkor az illető ikonográfiája sokszor a hagyományos ikonfestészetben ismeretlen motívumokkal bővül. Máskor magukat vallási mozgalomként feltüntető politikai törekvések nyitnak éles konfrontációt az egyház számára vállalhatatlan szentekkel. Olykor pedig a politikai szférában vezérnek tekintett személyek tiszteletre méltó voltát kívánják hangsúlyozni a hagyományos orosz művészet által erre megalkotott legfenségesebb képi formulával, az ikonnal, még akkor is, ha az illető valójában nyíltan keresztényellenes volt. Mindezek közös jellemzője, hogy egy-egy közösség valódi ikonnak tekinti őket, s tiszteletük minden egyházi szentesítés nélkül, bár gyakran a helyi klérus által megtűrve, része lesz a közösség vallási gyakorlatának.

Az alábbi apokrif ikonok egy részét Denis Kashtanov gyűjtötte össze blogjában, majd Makszim Gardusz kommentálta őket. Hogy a probléma mennyire az orosz mindennapok része, azt jól mutatja, hogy amikor Dmitrij Sztesin a Komszomolszkaja Pravdá-ban – hivatkozás nélkül – átvette ezeket, szükségesnek tartotta interjú formájában bemutatni őket, ahol beszélgetőpartnere, a horosevói Szentháromság kolostor szerzetese mindjárt egyértelművé is teszi az olvasók számára, hogy melyik kép miért nem tisztelhető ikonként.


Jevgenyij Rogyion mártír. A 19 éves orosz kiskatona 1996-ban esett csecsen fogságba, ahol állítólag megtagadta, hogy levegye a nyakában viselt keresztet és áttérjen az iszlámra, s ezért megölték. Hiteles tanú híján az orthodox egyház elutasította kanonizálását. Nacionalista mozgalmak azonban, mint a Pravoszláv Zászlóhordozók Szövetsége, az orosz hadsereg védőszentjeként terjesztik kultuszát, s ikonját az asztrahanyi székesegyházban is nyilvánosan tisztelik.



A beszláni vértanúk. 2004. szeptember 1-én iszlamista csecsen terroristák szállták meg az észak-oszétiai Beszlán általános iskoláját, túszul ejtve több mint ezer embert, többségükben gyerekeket, akik közül az orosz biztonsági erőkkel vívott három napos tűzharc során több mint 380-an meghaltak. Mihail Oszipenko szentpétervári ikonfestő a betlehemi aprószentek képi formulájával ábrázolta őket mint keresztény vértanúkat. Az ikont a túszok halálát követő negyvenedik napi megemlékezésen a beszláni Elszenderülés-kolostor templomában nyilvánosan kiállították. A vértanúk fölött a Doni Istenanya ikonja látható, akinek ünnepén a mészárlás történt, s a népi egzegézis a tragédia minden mozzanatát további Mária-ünnepekhez köti, ezáltal emelve transzcendens magasságba az egyházilag nem kanonizált áldozatokat.


Petrográdi József metropolita eltapossa Szergej hamis pátriárkát. A nyizsnij novgorodi Szergej püspök, aki Tyihon pátriárkának és helytartójának bebörtönzése után 1925-ben lett pátriárkai helytartó (majd 1943-ban, a Sztálinnal való megegyezés után pátriárka), 1927-ben az orosz egyház helyzetének javítására a szovjet vezetés elismerésére és azzal való lojalitásra szólította fel a hívőket. Ez szakadást idézett elő az egyházban. Az együttműködést elutasítók vezetőjét, Petrográdi József metropolitát az NKVD kivégezte. Követői, a joszifljánok vértanúként tisztelik. Minden bizonnyal tőlük származik ez a kép is, amelyen az ikon kötelező időtlenségével szemben inkább a népi lubokok mozgalmasságával ábrázolják, miként tapossa el József az eretnekké lett Szergejt, akinek főpapi köntöse alól előbukkan szovjet tábornoki nadrágja.


Andrej Juscsinszkij vértanú. A kijevi szeminárium előkészítő osztályába járó, 13 éves Andrej Juscsinszkij meztelen holttestét 1911. március 20-án találták meg: ötven késszúrással végeztek vele. Röplapok azonnal zsidó rituális gyilkosságot kiáltottak és pogromra szólítottak fel. A bíróság Mendel Bejliszt gyanúsította meg a gyilkossággal. A per évekig folyt, s noha Bejliszt végül bizonyíték híján felmentették, a bíróság az ítéletben a vérvádat ismeretlen zsidó tettessel továbbra is fenntartotta. „Kijevi Andrjusa vértanút” az ukrajnai orthodox népi vallásosságban antiszemita éllel ma is széles körben tisztelik.

A Kétfejű Sas 1917 március 8-i száma megemlékezésre hív fel Andrej Juscsinszkij halálának 8. évfordulóján. „Keresztények, vigyázzatok gyermekeitekre! Március 17-én kezdődik a zsidó pészach!”

Rettegett Iván cár. Rettegett Ivánról nem elsősorban a szentség, hanem inkább a Repin-féle jelenetek jutnak az ember eszébe. Ennek ellenére a kilencvenes évek közepe óta sokan szorgalmazzák szenttéavatását, mint az új Oroszország megteremtőjéét. Az 1995-ben elhunyt karizmatikus és megosztó Pétervári Iván metropolita népszerű tanítása szerint ő alapozta meg az orosz orthodoxia bástyáját, amelyet II. Miklósnak kellett volna betetőznie, s ezért küldte Isten az utóbbi mellé Raszputyint, ám a zsidók, a szabadkőművesek és a nyugati kereszténység aláásta ezt. Az orthodox egyház ugyanakkor elzárkózik szenttéavatásától, többek között az Ivánt a Fáraóhoz és Heródeshez hasonlító régi orthodox himnuszokra hivatkozva. A Krímben most ősszel magam is láttam olyan akadémiai kiadású Rettegett Iván-konferenciakötetet, amely komoly tanulmányt szentelt egyházépítő tevékenységének és életszentségének.


Grigorij Raszputyin vértanú. Raszputyinnak, a cári család kicsapongó életű kegyencének kultusza több pravoszláv szektában is népszerű, körülbelül harminc ikonja ismert. Ezt az ikont, amelyet a Németországban élő Roman testvér festett, a Teológus Szent János Egyháza tiszteli, akik úgy tartják, hogy Raszputyin zsidó rituális gyilkosság áldozata lett. A moszkvai pátriárka rendelete szerint Raszputyin-ikon templomi kihelyezése automatikus kiközösítést von maga után.

Grigorij Raszputyin vértanú Alekszij vértanúval (a 2000-ben valóban kanonizált trónörökössel, akit korábban Raszputyin gyógyított ki vérzékenységéből, elnyerve ezzel a cárnő kegyét)

Pszkov-tavi Nyikolaj sztarec (Nyikolaj Pszkovoezerszkij/Gurjanov). Napjaink orosz népi vallásosságának egyik legnépszerűbb figurája. Élete utolsó éveit a Pszkov-tó Zalit-szigetén töltötte, amely országos búcsújáró hellyé vált. A kép állatorvosi lóként foglalja össze az apokrif ikonok problémáit. Maga Nyikolaj sztarec az orthodoxia elismert alakja. Ugyanakkor állítólag Rettegett Iván és Raszputyin szenttéavatásának pártfogója volt, ezért ábrázolják ez utóbbi hívei a Raszputyin-ikonnal a kezében a kultusz hitelesítésére, miközben ő maga sincs még szentté avatva, tehát nem lenne szabad ikont festeni róla.


II. Miklós cár, vértanú. Ez az ikon kakukktojás a többi között, az utolsó cárt és családját ugyanis 2000-ben valóban kanonizálták mint sztraptoterpeceket, azaz akik keresztényi türelemel viselték el a rájuk mért szenvedéseket. Egyházilag jóváhagyott ikonjaiknak nagyon sok változata ismert (lásd például itt vagy itt). Ezen az ikonon különösen szépek az archaizáló klejmók, életrajzi keretjelenetek, például ahol Miklós Szent Györgyhöz hasonlóan fehér lovon, a Nem Kézzel Írott Megváltó-kép zászlaja alatt vonul az első világháborúba, vagy ahol a vöröskatonák karddal végzik ki a cári családot.


II. Miklós cár, vértanú. Ez az ábrázolás azonban már jócskán eltér az egyházilag jóváhagyott ikonoktól. Miklós cár levágott feje itt Szent Jánoséhoz hasonlóan tálcán hever, s ezt kétoldalt Alexij trónörökös és Raszputyin veszik körül. Minden bizonnyal szektás ikonról van szó, amelybe belejátszik az a népszerű városi legenda is, hogy Miklós cár fejét a vöröskatonák levágták, és valamennyi bolsevik vezető jelenlétében tűzre vetették. Raszputyin jelenléte arra is utal, hogy a cári család kivégzését némelyek egyházi körökben is rituális gyilkosságnak tekintik.


II. Miklós cár, vértanú. Ez az ikon már egyértelműen a carebozsija szektájának tanítását képviseli, amely szerint a cár Jézussal egyenrangú társmegváltó, akinek vértanúhalála megváltotta az orosz népet a cári méltóság ellen elkövetett bűnért. Evilági és transzcendens gondolati konstrukciók példás módon fonódnak itt össze egyetlen kibogozhatatlan katyvasszá. Minthogy az orthodox egyházban tilos bármely szentet Krisztus attribútumaival ábrázolni, a szektás ikonfestő a katolikus ikonográfiához fordul inspirációért.


Vlagyimir Lenin sztarec, mártír. Lenin mint szent sztarec tisztelete a bezpopovcy, a papságot elutasító óhitűek jellemzője, akiket a cári hatalom a 17. századtól kezdve üldözött. A szovjet forradalom győzelme végre véget vetett a cár uralmának – s az ellenségem ellensége a barátom. Ezt az ikont a Komi Autonóm Köztársaság egy templomában fotózták az 1990-es évek közepén.


Müncheni Ataulf berlini vértanú. Az ikon az Igazi Pravoszláv Keresztények Orosz Katakombaegyházának műve: a puszta elnevezés már diagnózis. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy a német megszállást sokan az istentelen bolsevizmustól való megszabadulásként élték meg, s azóta is így emlékeznek rá.

„Nincs szó, nincs érzés, amellyel méltó módon kifejezhetnénk hálánkat felszabadítóinknak, és Vezérüknek, Adolf Hitlernek, akik visszaállították a vallás szabadságát, visszaszolgáltatták a hívőknek Isten tőlük elvett templomait, és visszaadták nekik emberi méltóságukat.”

Церковное обозрение (Egyházi Szemle) 4-6, 1942

Andreas Põder észt evangélikus érsek is ezzel indokolta egyháza döntését, amikor 2012-ben a vértanúk sorába iktatták Adolf Hitlert.

Orosz pap és német tiszt közös fotója a Blitzkrieg kezdetén.

Moszkvai Matrona megáldja Sztálint. Sztálint ikon formájában ábrázoló képeket már az előző bejegyzésben is láttunk, és azt is tudni lehet, hogy ezek a pravoszláviához kötődő szélsőséges körök alkotásai. Ezt a képet, I. I. Pivnyik ikonfestő alkotását azonban valódi ikonként tisztelték templomokban, 2008-ban a Szentpétervár melletti Sztrelna Szent Olga-templomában, 2010-ben pedig a moszkvai Szent Miklós-templomban. A képen az orthodox egyház által 1999-ben valóban kanonizált és széles körben tisztelt moszkvai Matrona Dmitrievna látnoknő jövendöli meg Sztálinnak – aki titokban keresi fel őt tanácsért –, hogy a németek nem fogják bevenni Moszkvát, és megáldja őt mint Oroszország Istentől rendelt vezetőjét. Az apokrif történet, amelyet az orthodox egyház hivatalosan elutasít, annak az egyházi körökben gazdagon burjánzó mitológiának a része, amely szerint Sztálin az orthodox egyház és csodatévő főpapok és szentek segítségével vezette győzelemre a Szovjetuniót a Nagy Honvédő Háborúban. A mitológia minden történeti forrást nélkülöző epizódjai főként a népszerű sztarectől, Vaszilij Svec atyától származnak, s Szergej Fomin foglalta össze őket Россия перед вторым пришествием (Oroszország a Második Eljövetel előtt, 1993) c. művében, ahonnét azóta is széles körben terjednek.


Oroszország új vértanúi és hitvallói. És végül egy apokrif Mindenszentek-ikon, amelyet a Határontúli Orosz Orthodox Egyház bostoni Epifánia-templomában állítottak ki 1981. október 19-én (november 1-én). Az ábrázolt személyek közül ugyan néhányat – például a középpontban ábrázolt cári családot – 1990 után az orosz orthodox egyház kanonizált, ám az ikon készítésekor és kiállításakor még egyáltalán nem számítottak szentnek, tehát ikon sem készülhetett volna róluk. Érdemes megfigyelni a klejm, az életrajzi keret egyes jeleneteit, amelyeket a templom szájtja egyenként részletesen leír (itt képekkel együtt).