|
1942 végén még nem volt előre látható az 1943. januári sztálingrádi vereség és a háború ezt követő fordulata. A keleti front azonban érezhetően megtorpant, a tavaszi lendületben kitűzött célokat nem sikerült elérni, s a német propagandaminisztérium célszerűnek látta képes riportban megnyugtatni a lakosságot, hogy keleten a helyzet változatlan. A Berliner Illustrierte Zeitungban, a hivatalos propaganda milliós példányszámú lapjában tehát október 22-én tudósítás jelent meg a 19 éves Inge B. egy hétköznapjáról, aki egy német ipari cég titkárnőjeként érkezik a pacifikált német Kijevbe.
Az elegáns és büszke tartású Inge a délutáni vonattal érkezett Lembergből, Distrikt Galizien székhelyéről Kijevbe. A cikk hangsúlyozza, hogy a szolgálatkész ukrán hordár tört németséggel meséli, miként robbantották fel a visszavonuló szovjetek a főutcát.
Inge a Kijev hotelben száll meg, amely elkerülte a háborús pusztítást. A jó erkölcsű német sajtóban szokatlanul magasra felhúzott szoknyát a szállodai szoba intim magánya legitimálja, a szállodai szoba intim magányában olvasott hivatalos német sajtó pedig Inge jó erkölcseiről tanúskodik.
A divatboltok, mint a német Kijev minden más boltja is, bőven el vannak látva áruval, noha Inge a lap szerint épp „antikváriumnak” minősíti az ukrán kalapbolt divatjamúlt kínálatát.
Szerencsére vannak kizárólag német árut kínáló boltok is, amelyek még a jól ellátott kijevi boltoknál is jobban el vannak látva.
Inge a Deutsches Haus éttermében ebédel. A 2000 fős (!) éttermet főleg katonák (lásd a hajviseletet) és a városi adminisztráció tagjai látogatják, de a felszolgálók ukránok.
Egy átlagos naphoz hozzátartozik, hogy a dolgozó nő ebéd után kimenjen a strandra. A Dnyeper partjának ragyogó fehér homokja semmiben sem marad el a Balti-tengerétől. A labda még épp belefért a képkivágásba. A háttérben a Szent András-templomot, korábban az Ateizmus Múzeumát, a németek adták vissza egyházi célra.
Strand után pedig kávé dukál. A „Dnyeper-lépcső” kávéház teraszáról pompás kilátás nyílik a folyóra és a városra.
Ezzel ér véget a német olvasóknak szóló látványos fogyasztás. Az utolsó képen Inge munkába indul. A képen nem munkahelyét látjuk – amely iparvállalat lévén valószínűleg a német olvasók előtt is titkos –, hanem azt az épületet, amelynek kötelezően szerepelnie kell a német Kijevről szóló tudósításban: az ukrajnai Generalkommissariat székházát a Bismarckstraßén.
Az épület a szovjet időkben az Ukrán Kommunista Párt székháza volt, ma pedig az ukrán elnök hivatala. Szergej Larenkovnak a megszállt és mai Kijevről készült időmontázsán a náci zászlóval átellenben az egykori szövetséges, a független ukrán állam zászlói lobognak. A történelem megy tovább.
„A labda még épp belefért a képkivágásba.” :D
VálaszTörlésMinden hazug propagandagépezet utólag is beiratkozhat a nácikhoz. (Nb. meg is teszi.)
VálaszTörlésDe kapóra jött ez a bejegyzés, hogy a Wang folyó verseit szorgosan felkereső és történelemre is nyitott olvasói figyelmét felhívhassam az egykor haditudósító V.Grosszman (állítólag ez a helyes magyar átirata a névnek) Élet és sors c. grandiózus regényére a háború 1942-43 évéről. (A könyv sorsa is kalandos volt, erről egy újabb regény regénye születhetne. A világsiker hulláma hozzánk is elért, nálunk is olvasható az Európa jóvoltából.) A sok helyszínen játszódó, száznál több szereplőt mozgató regény hangsúlyos eleme a sztálingrádi csata, ami kétoldalról közel kétmilliós áldozatot követelt, talán nem is a hely stratégiai jelentősége miatt, hanem mert Hitler is és Sztálin is presztizskérdésként is kezelte ezt a megmérettetést, kost-was-kost alapon. Nem mellékesen Grosszman több, min tíz évig írta, és 1960-ban fejezte be ezt a lágerhelyszínekről és a pártállami antiszemitizmusról is hitelesen tudósító regényt, ugyancsak megelőzve a lágertémával Szolzsenyicint. A hivatalosság „letartóztatta” a regény kéziratát, és a hivatalos szovjet illetékesek úgy kétszáz évre becsülték, hogy a tabuk döntögetésével rendhagyóan veszélyesnek ítélt anyagot el kell zárni a közvélemény elöl. (De hát a mikrofilm..,)