Van egy kanárimadarunk. Klasszikus sárga, mint a rajzfilmben – még egy fekete kandúr is tartozik hozzá, szintén menekült, de az egy másik történet. A madarat Gábriel hozta haza tavaly ősszel egy fűtetlen raktárból az ipartelepről , ahol akkoriban dolgozott.
Elég rossz bőrben volt, ott gubbasztott a rúdján, aztán még a tollait is elkezdte hullatni. Mi megtettük, ami tőlünk tellett, és a madár lassan összeszedte magát. A tolla visszanőtt és kifényesedett, és ha kiengedtük a kalickából, már nem csak idétlenül ugrabugrált a földön, de rendesen repült a csillártól az ablakkilincsig és vissza lendületesen, sokszor, mint egy atléta, aki télen, fedett pályán elszántan edzi magát. De még nagyon sokáig nem énekelt.
Tavasszal kezdte, a párt kereső kerti madarakkal énekelt virradat előtt. Mert nyitott ablaknál alszunk, nem is tudtuk biztosan, őt halljuk-e, vagy a kintieket. Még később énekelt már napközben is, ha kint a többi madár rákezdte, és azt hitte, egyedül van – ha minket meglátott, eleinte dacosan elhallgatott. Lassan engedett fel, ahogy ez a tavasz is nagyon lassan jött itt Angliában, azt hittük már nem is lesz nyár, majd megfagytunk május végén is a metsző hideg szélben, ami nem akart alábbhagyni sehogyan. De a madár tudott valamit, mert napról napra vígabb lett.
A nagy áttörést a rádió hozta – elkezdett énekelni a zenéhez. Határozottan a XIX. sz.-i klasszikus zene volt a kedvence, bármi, ami túláradó érzelmeket hordozott – Strauss-keringők, operaáriák, indulók, de azért nem volt stílusban igazán válogatós, szerette a francia sanzonokat is, a lounge-t, a jazz-t is. A Drum’n Bass-t nem. Sára reggelenkénti trombitagyakorlásához csatlakozott – amiben nincs is semmi meglepő, szépen játszik már.
Még később észrevettük, hogy a zene fogalmi határait kiterjesztette. Elkezdett énekelni, ha a gyerekek nagyokat nevettek a filmen, amit épp néztek. Énekelt, ha a szomszéd iskolában ebédszünet volt és a nyitott ablakon behallatszott a gyerekek hancúrozása, vagy ha kisütött a nap egy kicsit. Aztán kiderült, hogy csapból folyó víz csobogása, sőt még a mosogatással járó csörömpölés-csilingelés is zene, mert énekelt ahhoz is.
Most már figyelünk. Kötelező, úgyhogy volt már nekünk eleve a konyhában füstjelzőnk, meg szénmonoxid-jelzőnk is, és most itt ez a madár, aki észreveszi, és szól, ha valami zene. Talán általánossá lehetne tenni ezt is.
Araz szép kommentárt küldött az angol változatban.
VálaszTörlés