Nagyobb térképen |
Studiolum tanácsára mentem el Moszkvában a Krasznij Oktyabr csokigyárban kialakított múzeumnegyedbe. A város központjában, egy mesterséges sziget nyugati csücskében épült ki a komplexum. A XIX. századi német származású csokigyáros, Einem (lásd itt, itt és itt) tulajdonában volt itt minden, amit aztán annak rendje és módja szerint konfiskáltak a szovjethatalom kezdetén. Zamoszkvorecsje felől érkeztem a szigetre a Vízelvezető csatornán (vodootvodnij kanal) átvezető hídon, az első amibe beleütközött a szemem az Udarnyik (Élmunkás) mozi hatalmas tömbje. Szovjet stílus, szecesszióval enyhén fűszerezve, nem is rossz. Mellette a magas rangú pártfunkcionáriusok lakótömbje – a Dom na naberezsnoj (Ház a rakparton), ahogy Trifonov elnevezte. Aztán fáradt lábaimat tovább rakosgatva eljutottam a Bolotnaja naberezsnajára, és megpillantottam a tipikus orosz vöröstéglából készült gyárnegyedet. Bizonytalanul megyek tovább, mert attól félek, hogy előbukkan valami csokimázas másztyer a régi időkből és rámförmed, hogy elfogyott a praliné… De aztán ráérzek a(z) – csoki – ízére, csodálkozva nézegetem a gyár egyes épületrészeinek átalakulását: itt egy kis galéria, ott egy fotóstúdió, amott kávézók, kiállítótermek és dizájnközpontok, de még ökölvívó csarnok is akad. Jól öltözött emberek szállnak ki modern gépkocsikból, már a szovjet korszak után felnőtt új orosz felső középosztály tagjai.
A folyó másik oldalán a Megváltó Krisztus.
Az egyik hatalmas üzemcsarnokban izgalmas plakátkiállítást tekintettem meg.
A Lumière testvérek fotómúzeumában a szovjet korszak mindennapjait bemutató tárlat volt, amely után bizton állapíthattam meg, hogy Oroszország nagyobb békében él közelmúltjával, mint Magyarország.
A tetőteraszon hipermodern éttermek várják az aranyifjúságot. Az árak? Harapnak, ahogy az orosz mondja, de még mennyire!
Aztán átkeveredek a Berszenyevszkaja naberezsnajára, innen intek búcsút a Vörös Októbernek és a nekem hátat fordító – valóban nagy – Péternek. Régen itt Kolumbusz emlékműve állt, Zurab Cereteli lecserélte a reformcárra. De már megyek is tovább a Patriarsij híd felé, ami a 2008-ban elhunyt II. Alekszij pátriárka emlékére kapta nevét. Ez vezet át a kolosszális Megváltó Krisztus székesegyházhoz.
Hmmm..nem az a szobor története, hogy Kolombusz Kristófnak építette ugyan Ceretyeli, de túl drága volt a spanyoloknak (talán?), Putyinnak viszont megtetszett és Moszkvában megcsinálták I. Péter cárnak?
VálaszTörlésKicsit mint (Savoyai) Jenő herceg szobrának modernkori története. :)
Igazad van, Petrus! Nekem ezt ott valahogy így mondták, utána kellett volna pontosan néznem...
VálaszTörlésBár azt hiszem a lényegen annyit nem változtat. Maga Péter is egy konkvisztádor volt legalábbis orosz-európai viszonylatban mindenképpen! Igaz, spanyol nadrág helyett állítólag lengyel és magyar viseletben szeretett mutatkozni européerebb bojárjai előtt!
Bár nagyon szeretném látni a Megváltó Kisztus templomát ez a hely nekünk, akkori moszkvicsoknak inkább a Puskin Múzeumot jelentette, meg az uszodát (Abban én soha nem voltam, bizarrul nagynak tűnt, az is volt), attól tartok, illúzióromboló lehet. Már a maga korában is az lehetett, hiszen a XIX. századi megalomán templomépítés terméke volt, de ma... ma nem ilyen templomok épülnek. De ízlések és pofonok, jól tudjuk. De jó lenne még eljutni Moszkvába! Meg Pétervárra...
VálaszTörlésAzért a fílinget Esztergomban mi jól ismerjük, csak föl kell sétálni a Bazilikához! :)
VálaszTörlésHasonló a Szpasza Hriszta is, mintha az egyiptomi piramisok tövében járnál...