Lembergi mesék

A lwówi főpályaudvar előcsarnokában sorban állva, hálókocsi-jegyért visszafelé Budapestre. A hálókocsijegy-mizéria a szocialista hiánygazdálkodás egyik utolsó bástyája a nyugati árukkal amúgy már bőven elárasztott Lwówban. A visszafelé-jegyet csak ott lehet megvenni, de muszáj mindjárt megérkezés után, mert az utazás napján már biztosan nem lesz. Mellettem a belföldi pénztárban álomszerű helyekre kérnek jegyeket: Kherszon, Szimferopol, Odessza. Szívesen állnék át oda én is. Az előcsarnokban egy lány kiejti a kezéből a visszajáró aprót, a hrivnyák szép ívben messze gurulnak. A bejárat felől tagbaszakadt ukrán férfi tart nyílegyenesen a pénztár felé, azzal az öntörvényűséggel, amellyel az ukrán férfiak a nőket is fellökik az utcán, ha nem térnek ki időben. A hrivnya és a férfi pályája keresztezi egymás. A férfi rálép a guruló hrivnyára, lehajol érte, felveszi. Körül se nézve zsebreteszi, és ugyanazzal a lendülettel folytatja útját a pénztár felé.


A harmincegyes busz megállójában csontos arcú vidéki lány jön oda tudakozni a marsrutkáról. „Nem tudom, nem vagyok idevalósi”, mondom. „Hát honnan?” „Magyarországról.” „Magyarországról??? Hol van az?” „Határos Ukrajnával”, mondom. „Ukrajnával Lengyelország határos”, állítja határozottan. „Varsó. Varsóban már voltam. Magyarország Varsóban van?” „Nem”, mondom. „Az egy másik ország, délebbre.” „Ott is lengyelek élnek?” „Nem, magyarok”, mondom. „Magyarok, magyarok…”, ízlelgeti nevetve az új szót. „Miféle emberek jönnek ide hozzánk!”


Fest söröző, lefelé ereszkedve az Alsóvár alatti apartmantól, ahol a hétvégi klezmerfesztivál-túra vendégeinek fele fog megszállni. Kicsi, csak egyféle sört csapolnak, kávéjuk nincs, minden este tele van fiatalokkal. A falakon régi lwówi fotók és újságok. A főhelyen, a pincelejárat fölött túlméretezett aranyozott keretben a Lvivi Hírek 1944. június 18-i száma a már két hete tartó normandiai partraszállás térképével. Vezércikke: „Az SS-hadosztály soraiba állni az egész ukrán nép érdeke!”