Magyar katonák Dániában

A „magyar fa” Észak-Sjællandon, Holte községtől északra a Frederikslund erdőben

1945 februárja. Magyarország keleti fele már a szovjeteké, Budapest több hónapos ostroma a vége felé tart, de Hitler még álmodik. Álma, hogy négy teljesen új magyar hadosztály felállításával visszaszorítsa a szovjeteket Magyarországról. A front előrenyomulása miatt az új egységek magyarországi kiképzése elképzelhetetlen volt, ezért a sebtében felállított kiképző ezredeket Németországba vezényelték kiképzésre. A sors úgy akarta, hogy ezeknek az egységeknek egy része, amely 1945 februárjában nyugat felé elhagyta az országot, se Németországba, se kiképzés alá ne kerüljön: becslések szerint mintegy 12.000 magyar katona meg sem állt Dániáig, ahol átvették az innen az orosz és a nyugati frontra átirányított német katonák helyét, és gyakorlatilag őrző feladatokat folytattak a német megszállók parancsnoksága alatt.

Kíváncsi helyiek veszik körbe az érkező magyarokat. Nørre Nebel, Nyugat-Jütland

A 93. ezred katonái őrjáraton a Sjælland szigeti Holte vasútpályája mentén

A megbízhatatlan szövetségesnek tartott magyaroknak a németek nem mertek fontos katonai feladatokat adni: vasutakat és hidakat őriztek, néha pedig egyszerű munkaszolgálatos feladatokra küldték őket. Katonai kiképzésüket maguk a német kiképzőtisztek is húzták-halasztották, nagy valószínűséggel nemcsak azért, mert a magyarokat harci helyzetben megbízhatatlannak tartották, hanem azért is, mert ilyen módon maguk a német kiképző tisztek is igyekeztek elkerülni a frontra küldést. A megbízhatatlanságban volt is valami: a magyaroknak elegük volt a háborúból, inkább a dán lakossággal, mi több, a dán ellenállással igyekezték ápolni a jó kapcsolatot. Egy esetben, amikor egy Koppenhágában állomásozó magyar egység frontparancsot kapott, fegyveresen fellázadtak a német parancsnokok ellen, kitörtek a kaszárnyából, és Koppenhága utcái és házai közt órákon át ropogtak a fegyverek a menekülő magyarok és az őket vadászó németek között.

1945. április 22. A Koppenhágában a Királyi Testőrség kaszárnyájában elszállásolt magyar katonák fellázadtak az azonnali frontra küldő német parancs ellen. Órákon át ropogtak a fegyverek Koppenhága belvárosában a túlerőben lévő németek és a gyengén felfegyverzett magyarok közt. A legnagyobb dán napilap, a Politiken is beszámolt az eseményről.

A lázadás során elfogott magyar katonák német őrizet alatt egy koppenhágai iskola udvarán

Ezekről az otthoni történetírásban szinte teljesen ismeretlen eseményekről ír részletesen Søren Peder Sørensen dán újságíró 2005-ben megjelent De ungarske soldater – „A magyar katonák” – című könyvében. A könyv több szempontból is felbecsülhetetlen értékű, hiánypótló kiadvány. Hadtörténeti forrásértéke megkérdőjelezhetetlen: a szerző példátlan alapossággal járt utána a dán és magyar archívumokban a Dániába került hadosztályok történetének, a legapróbb részletekig dokumentálva írja le a hadegységek sorsát Magyarországról való indulásuktól kezdve dániai tevékenységükön át egészen addig, amíg a német kapitulációt követően az angolokkal való megegyezés értelmében a magyar csapatoknak májusban a dán-német határt átlépve ismét el kellett hagyniuk Dániát.

Magyar katonák távozóban Dániából. Aabenraa, Dél-Jütland, 1945. május

A 82/III-as zászlóalj a felszabadulást ünnepli az észak-jütlandi Hjørringben

A történet azonban még itt sem fejeződik be: megtudjuk azt is, hogyan jutottak haza honfitársaink Magyarországra több német fogolytáboron keresztül, és hogy milyen szerencsétlen sorsuk lett azoknak a magyar egységeknek, akiket Bornholm szigetén a szovjetek „szabadítottak fel”. Közülük csak kevesen tértek vissza Magyarországra a szovjet hadifogságból. A könyv hadtörténeti értékét a függelék teszi teljessé, amely felsorolja az összes ismert Dániában szolgáló magyar hadegységet, közölve magyarországi szolgálati állomásukat, a tisztikar névsorát, dániai állomáshelyeiket pontos dátumokkal, valamint azoknak a német egységeknek a nevét, amelyek parancsnoksága alá tartoztak. A függelék második része dániai körzetek szerint veszi sorra az azokban tartózkodó, gyakran egymást váltó magyar egységeket név és tevékenység szerint.

Munkaszolgálatra kivezényelt magyar katonák ebédszüneten Bornholm szigetén, Arnager erdőültetvényében, pár nappal a német kapituláció után. Pár nappal a kép elkészülte után szovjet fogságba estek, és szibériai munkatáborokba internálták őket.

Magyar mise a hadifogolytáborban. Schleswig-Holstein, 1945. május 31.

A könyv azonban nem egyszerűen hadtörténet, ahogy igazából Søren Peder Sørensen sem elsősorban hadtörténész, hanem újságíró. A könyv felbecsülhetetlen értékű részét teszik ki azok a sorstörténetek, amelyeket a szerző nem kis munkával egészen a mai napig göngyölít fel, személyesen keresve fel a Dániában szolgált magyar katonákat és hozzátartozóikat Magyarországon. Ezek egyike Pohly János tábori lelkész, aki Dániában írt tábori naplóját és gazdag fényképgyűjteményét is megosztotta a szerzővel. A magyar katonák általában igyekeztek jó kapcsolatot fenntartani a dán lakossággal, s ez a kapcsolat néhány esetben a háború után is hosszú évekig tartott levelezések és alkalmi látogatások formájában. Søren Peder Sørensen több ilyen kapcsolat szomorú krónikáját is megírja, beszámolva a levelezések alapján a Magyarországra visszatért, „nyugatosnak” tartott katonák és családtagjaik kilátástalan helyzetéről és mindennapi küzdelmeiről.

A 93. ezred 6. zászlóaljának egyik szakasza az észak-sjællandi Høvelte-táborban

A könyvet a Dániában elhunyt magyar katonák és sírjaiknak ismertetése teszi teljessé. A második világháborús magyar múltnak a sírok mellett egészen különleges emlékei is láthatóak Dániában: ilyen a két „magyar fa” a sjællandi Holte, illetve a jütlandi Vejle melletti erdőkben, amelyekre járőröző magyar katonák faragták nevüket, illetve a magyar címert és a trianoni hitvallást. A sjællandi Holbæk mellett lévő Nyvang múzeum pedig egy olyan, Szentesen készült szekeret őriz, amelyen a magyar katonák egy csoportja érkezett Dániába.

A szentesi szekér ma a Nyvang múzeumban

Søren Peder Sørensen saját, kétnyelvű – dán és magyar – honlapot is tart fenn a dániai magyar katonák történetéről, amelyet folyamatosan frissít, leginkább a magyar katonák leszármazottjainak személyes történeteivel. Itt olvashatunk többek között annak az örökbefogadott dán nőnek a megrázó történetéről, aki kitartó kutatással hatvan év után talált rá Miskolcon biológiai apjára, aki 1945-ben fiatal katonaként pár hónapig romantikus viszonyt folytatott egy 17 éves dán lánnyal, míg a Bornholmot megszálló és az ottani magyar katonákat deportáló szovjet katonák örökre el nem szakították a szerelmeseket egymástól.

Egy magyar katona, Világi Zoltán a lønborgi lelkészlakás előtt. A kép bal oldalán a helyi postás.

„Sajnálattal említem meg, hogy a könyvem továbbra is csak dán, illetve német nyelven hozzáférhető. A magyar kiadásra – gazdasági és egyéb okok miatt – előreláthatólag kevés esély mutatkozik” – olvasható már évek óta Søren Peder Sørensen honlapján. Miért? Tényleg senkit nem érdekel ma Magyarországon a magyar történelemnek ez a sok ezer katona és sok száz civil sorsát mélyen érintő, de kellőképpen soha fel nem dolgozott epizódja? Ha az eddigiek alapján bármely könyvkiadónak kedve támad a magyarországi publikálásra, a fenti szájton vagy akár a Wang folyó verseinek közvetítésével is kapcsolatba léphet a szerzővel.

Szenvedő Jézus. Kézzel faragott tölgyfa, ismeretlen magyar katona munkája. Hátrahagyva a nyugat-jütlandi Lønborg község lelkészlakásánál.