A bélyegek nyelve

Raimundo de Madrazo y Garreta (1841-1920): Cím nélkül

„Köztudomású, hogy van bélyegnyelv is, mely
úgy áll a virág­nyelvhez, ahogy a morzeábécé az írott ábécéhez.”
Walter Benjamin: Bélyegkereskedés (1928)

A karácsony előtti hetek valamikor a képeslapok ideje voltak. De ki ír még karácsonyi lapot az e-mail korában? Eltűntek a postahivatalokból is, ahol pedig már november végétől kezdve lehetett válogatni közülük. Eltűnnek lassan a képeslapra ragasztható bélyegek is, amelyekről Walter Benjamin különös éleslátással jósolta meg száz éve, hogy nem fogják túlélni a huszadik századot. És velük együtt tűnnek el a hozzájuk fűződő szokások, köztük az egyik legkülönösebb, az elmúlt évszázadban eltűnt számos nyelv egyike: a bélyegnyelv is.


Filatéliai és árverési oldalakon néha találni olyan képeslapokat, amelyek a tengerészeti zászlójelekhez hasonlóan kis képekkel szemléltetik, mit jelent, ha a bélyeget a feladó ilyen vagy olyan állásban ragasztotta a képeslapra. A szokás valószínűleg egyidős a képes üdvözlőlappal, amely éppen az Osztrák-Magyar Monarchiából indult világhódító útjára 1869-ben. Legrégebbi említését a Szarvas és vidéke hetilap 1890. július 13-i számában találtam, s eszerint már jó ideje virágoznia kellett a nagyvilágban:


Az újdondász reményei nem voltak hiábavalóak. Az új divat gyorsan elterjedt, s a bélyegnyelv szabályai a századfordulótól kezdve a virág-, zsebkendő- és legyezőnyelv mellett külön fejezetet kaptak az illemtankönyvekben. Sőt több országban külön kézikönyvecskékkel segítették elő e nyelv elsajátítását, mint amilyen George Bury Cupid’s code for the transmission of secret messages by means of the language of postage stamps-ja (Ashford, Middlesex, 1899) volt, amelyből a Tower Projects Blog közölt néhány oldalt.




Ezzel egy időben jelentek meg az olyan üdvözlőlapok is, amelyek képes felükön rövid bevezetőt nyújtottak az új nyelv grammatikájába.





Rövid bevezetőt, mondom, mert ritka volt az olyan lap, mint a fenti angol, cseh, finn és orosz, amely a bélyegeknek a képeslapon elfoglalt helyét is értelmezte, akár képes példákkal, akár táblázatba rendezve. A lapok többsége megelégedett annyival, hogy a bélyeg állásához fűzött egy-egy rövid magyarázatot. A legegyszerűbb változat az volt, ahol a bélyeg különböző állásai erotométer-mutatóként a szerelem hőfokát jelezték, mint az alábbi francia, belga, vagy a kuriózumként magyar nyelvű üdvözlettel megírt bolgár lapon.




Más lapok, épp ellenkezőleg, az elutasítás okát hozták a nem kívánatos udvarló tudomására a bélyeg megfelelő állása révén.




A többség azonban ennél árnyaltabb üzeneteket is hordozott, a habozástól a vágyakozáson át az elutasításig, sőt olyan konkrét utasításokat is, mint „legyen holnap a szokott helyen”, vagy „ő mindent megtudott”! Ilyenfajta üzeneteket találunk az alábbi francia, lembergi kiadású lengyel és svéd lapokon (az utóbbi értelmezéseinek angol fordítása itt olvasható).





Az Osztrák-Magyar Monarchia lapjainak különlegessége volt, hogy a megszámozott bélyegállások megfejtését nem a bélyeg mellett, hanem a hátoldalon közölték. Valamint az is, hogy bármelyiket használták is a birodalom sok nyelve közül, a szerelmesek legszívesebben Ferenc József fejével üzentek egymásnak.

Sajnos az egyetlen magyar lapot, amelyet egy dán filatéliai oldalon találtam, időközben eladták és eredeti képét törölték, csak ezt a kicsit tudtam előbányászni a Google cache-ből. Viszont a bejegyzés közzététele után Natasa a Nagy Háború blogról elküldte az alábbi változatát (amelyet ezúton is nagyon köszönünk):

Olykor a nyelv tagoltabbá vált, s nem egy bélyeg forgatásával, hanem két bélyeg egymáshoz való helyzetével fejezte ki az érzelmek árnyalatait, mint az alábbi angol és német lapokon.





A legyegyszerűbb változatokon, amelyek úgy viszonyultak a valódi bélyegnyelvhez, mint az űrlap a szabad fogalmazványhoz, az egyforma állású bélyegekhez társított más-más aláírások közül kellett választani aláhúzással, vagy a három lehetőség közül a kívánt színű bélyeget kellett a képeslapra ragasztani.




A bélyegnyelvnek, mint minden nyelvnek, természetesen megvoltak a maga dialektusai. Ezek olykor egy-egy többnyelvű kiadóhoz kötődtek, mint a fenti osztrák-magyar példák, vagy az alábbi orosz-finn illetve páneurópai képeslap-változatok illusztrálják.









Néha a képeslap, akárcsak a szótanító kártyák, csupán a bélyegnyelv egyetlen elemét tartalmazta, valószínűleg egyfelől didaktikus céllal, másfelől hogy a teljes sorozat összegyűjtésére ösztönözze a rajongókat.











A múzsák a háborúban sem hallgattak, hanem Marsot Vénusz erejével megtámogatva a győzelem szolgálatába szegődtek.


A bélyegnyelv divatja országonként más-más kort ért meg. Oroszországban, ahol pedig nagy divatja volt, a forradalom után nem adtak ki ilyen képeslapot, akárcsak a szocialista országokban 1945 után. Egyfelől az etikett is burzsoá csökevénynek számított, másfelől a hatalom sem tűrt semmiféle kódolt üzenetet. Nyugat-európai országokban azonban egészen a hatvanas évek végéig megtaláljuk előfordulásait.





Ma már nehéz megállapítani, mennyire használták a levelezésben a bélyegnyelvet. Korabeli társasági lapokból, lektűrökből talán lehetne idézeteket előásni rá. Sokatmondó utalás rá a filatéliai oldalakon található bélyegnyelv-képeslapok felbélyegzése. Bármilyen kevés is az ilyen képeslap, meglepően sokra ragasztották fel a bélyeget a képes oldalon bemutatott változatokat követve. Ami egyszersmind jól mutatja ezeknek a képeslapoknak a funkcióját is: hogy aki nem tanulta meg fejből az illemtankönyvek idevágó fejezetét, az is könnyen kiválaszthatta róla a kívánt üzenetet, a címzett pedig a bélyeggel kódolt édes üzenet megfejtését.

Ugyanazon lapok elő- és hátoldala

Ha azonban olyan képeslappal vagy borítékkal találkozunk, amely nem ad kódot a bélyeg állásának értelmezéséhez, ott csak találgatni tudunk, melyik dialektust és illemtankönyvet használta a feladó, s vajon a megfelelő árnyalatot értette-e a címzett. Ki tudná megmondani, volt-e, s ha igen, mi volt a titkos üzenete az alábbi küldemények bélyegeinek?