Tylko we Lwowie?

– „Csak Lwówban!” A cím – persze kérdőjel nélkül – elsősorban annak a dalnak a címe, amelynek szövegét Emanuel Szlechter, zenéjét Henryk Wars szerezték, a háború előtti lwówi irodalmi élet közismert figurái és Wiktor Budzyńskivel együtt a lwówi rádió egész Lengyelország-szerte népszerű Wesoła Lwowska Fala, „Vidám Lwówi Hullám” egész napos vasárnapi műsorának szerkesztői, valamint az 1939-es Włóczęgi (Csavargók) film közreműködői, amely a lwówi rádió Hacsek és Sajóját, Szczepkót és Tońkót avatta ünnepelt filmszínésszé. A dal – amelyet a filmben a lwówi örmény Jerzy Michotek ad elő, aki nem sokkal később a szovjet fogolytáborokat megjárva a háború után Wrocławban lett az újonnan alapított lengyel rádió munkatársa, s ezen a címen írta meg 1990-ben megjelent emlékiratait is – a (volt) lwówiak himnuszává vált, s az is maradt mindmáig. A dalt magát fordításával együtt azonban egy másik bejegyzés illusztrálására tartogatjuk.


Ez a címe Olena Onufriv, a lvivi rádió zenei osztályának szerkesztője Nur in Lemberg alcímű tanulmányának is, amely a Lemberg: eine Reise nach Europe kötetben jelent meg Berlinben 2007-ben. A tanulmány ezzel a miniatűr helyzetképpel kezdődik:

„Amikor 1989 szeptemberében Lvivben nagy ünnepélyességek közepette emlékeztek meg a helyi rádióadás megkezdésének ötvenedik évfordulójáról, a háború utáni generáció ebben semmi különöset nem talált. Csak a legöregebbek csodálkozhattak, akik még emlékeztek a harmincas évekbeli rádióadásokra, például Szczepkóra és Tońkóra, akiknek vidám folytatásos rádiójátékán az egész város szórakozott, s akik 1936-ban és 1939-ben még filmszínészekké is előrukkoltak. A rádió akkoriban még természetesen lengyelül sugárzott. De ugyanígy történt ez a lvivi filharmóniával és konzervatóriummal. Ezek születését ugyancsak 1939-től számítják, noha már több mint fél évszázada léteztek Lembergben, illetve Lwówban. A rádió munkatársai csupán 1999-ben, a lvivi rádió állítólagos 60. jubileumának előestéjén váltak aktívvá, a valódi alapítási dátum, 1930. január 15. elismerését követelve. Hivatalosan ez mindmáig nem történt meg.”

A lwówi rádió munkatársai (ülnek: Tońko és Szczepko) és adóállomása


Nem tudni, mikor kezdett adást fogni az első rádió Galíciában. Az első rendőrségi dokumentumok 1927-ből származnak. Ekkor még engedély és külön adó fejében lehetett csak rádiót tartani, s abban az évben a rendőrség 56 illegális rádióvevőre csapott le, míg 1934-ben már 457-re. Közben 1929-cel kezdetét vette az országos rádióadás, s a frissen alakult Lwówi Lengyel Rádió RT már 1929. szeptember 17-én – pontosan 10 évvel megszüntetése előtt – jelentette be minisztériumi engedély birtokában 10 kW-os adóállomásuk felállítását a városi hatóságoknak.

Lengyel rádióadók 1939-ben

A lwówi rádió bemutatkozása a lwówi országos kiállításon, és ma is álló épülete a Báthory u. 6. szám alatt


A lwówi rádió legnagyobb sikerű adása az egész napos Vidám Lwówi Hullám mellett a minden este jelentkező Vidám Lwówi Hét volt, a híres lwówi kabaré egyfajta rádióváltozata. A rezümé a reggeli lapokban jelent meg, s este hangzott el a Szlechter és Wars dalbetéteivel színesített rádiójáték, amelyet hol Aprikosenkranz és Untenbaum (Mieczysław Monderer és Adolf Fleischer) adtak elő, országszerte népszerűsítve a galíciai zsidó humort és a lemberiki jiddis tájszólást, hol Szczepko és Tońko, akik egy sajátos lwówi szubkultúra, a lyczakówi előváros (a „nyócker”) jampeceiként léptek fel – ezek voltak azok a „lyczakówi fiúk”, akik 1920-ban megvédték az ostromlott várost –, s akik sajátosan éneklő, ukránnal, magyarral, jiddissel és némettel erőteljesen kevert „lembergi jassznyelven” fejezték ki magukat. Ők voltak azok, akik a lengyel kormányzó, Józef Piłsudski születésnapján meghívták őt, kóstolja meg a híres lwówi kolbászt, s Piłsudski még aznap köszönő táviratot küldött nekik. Ebből tudjuk, hogy a legjobb kolbászt Lwówban Bandziuszkowa néninél lehetett kapni. A bekeretezett távirat 1939. szeptemberéig függött a stúdió falán.


A lwówi napilapok beszámolnak a rádiójátékokról, és utolsó oldalukon közlik azok részleteit

Híres volt a rádió Adam Sołtys által vezetett zenei osztálya is, amelyből az ország nagy része elsőként ismerhette meg az ukrán zenét. 1939-ben innen sugározták az első ukrán operát, Petro Nichnsky művét, s a rádió mindennapos szereplője volt számos ukrán népdalénekes, valamint Jevhen Kosak négytagú férfikórusa.

A rádió adótornyát 1939. szeptember 16-án bombázta le a német hadsereg; stúdióját a következő napon fosztotta ki a szovjet hadsereg. Egyetlen adásuk felvétele maradt fenn Varsóban, amelyben egy elmeintézeti ápolt egy tévedés folytán irodavezető lesz, s így terrorizálja beosztottjait. Fleischer és Monderer további sorsát nem ismerjük. Szlechter 1943-ban halt meg, 37 éves korában, nem tudni, hol. Wars még idejében emigrált, s a rádió számos munkatársával együtt létrehozta a Vidám Lwówi Hullám Színházat az emigráns lengyel hadsereg mulattatására. A háború után mindannyian Nyugaton maradtak.

S itt be is fejezhetnénk a bejegyzést, ha néhány napja, a lwówi műemléktérkép közzététele után nem kaptunk volna egy hozzászólást Alfanjétől, s benne két képet egy lwówi tejbolt csodálatosan fennmaradt soknyelvű feliratairól.



S ahogy elkezdtük időrendben visszafelé olvasni Alfanje páratlanul átgondolt, informatív és éles szemű blogját, kisvártatva rábukkantunk arra a július 26-i bejegyzésre, amelyben a wrocławi főtér déli oldalán látható emléktábla képét és feliratát közli.


W tym domu w. 1945 r mieściła się pierwsza
siedziba Polskiego Radja we Wrocławiu.
W 25-ta rocznicę nadania
pierwszej Polskiej audycji na fale eteru
Towarzystwo Milośników Wrocławia

29 września 1971


Ebben a házban volt 1945-ben az első
wrocławi lengyel rádió stúdiója.
Az éter hullámain az első lengyel adás
25. éves évfordulójára:
Wrocław barátainak társasága

1971. szeptember 29-én.

A lengyel rádiósok, akik szinte pontosan a lwówi adó elnémulása után hat évvel kezdték meg az adást Wrocławban, Lwówból érkeztek Breslauba annak a nagy hullámnak a hátán, amelyet Adam Zagajewski így foglal össze tömören, a részletek kibontását lengyel és német írók sokaságára hagyva:

„1945-ben szinte egész családom bőröndökbe és utazóládákba pakolt, hogy elhagyják Lwówot és környékét. Ugyanebben az időben számtalan német család, akiket otthonaik elhagyására szólítottak fel Sziléziában, Danzigban, Stettinben, Allensteinban és Königsbergben, szintén pakoltak. Sok millió ember feszült neki térdével a bőröndök lezárulni nem akaró tetejének. Mindezt három bölcs öreg rendelte így, akik nem sokkal korábban találkoztak Jaltában.”

Így kezdte meg tehát adását 1945-ben a wrocławi rádió, részben Lwówból száműzött rádiósokkal, mint Jerzy Michotek, s így ért el 1971-ben huszonötödik születésnapjáig. Ám a lvivi évfordulós megemlékezéshez hasonlóan ez az emléktábla sem tesz említést arról, hogy Breslauban már ezt megelőzőleg is működött egy rádió, amely 1945-ben ünnepelhette volna alapításának huszonegyedik évfordulóját.







A breslaui Schlesische Funkstunde 1924. május 26-án kezdte meg adását. Innen sugározták Fritz Walter Bischoff Hallo! Hier Welle Erdball! műsorát, a weimari köztársaság utolsó nagy rádiójátékát (1928), és Erich Kästner Leben in dieser Zeit című legsikeresebb művét, mielőtt a nemzetiszocialista kormány a szerző valamennyi munkáját nyilvánosan elégette volna. A rádióadóról Hans Ulrich Berkner visszaemlékezéseiben olvashatunk részletesen, sok képpel; néhány fotóját (amelyekből itt válogattunk) a wrocławi rádió történeti szájtján láthatjuk. Egykori szignálja pedig a magyar Rádiókiállítás hanggyűjteményében hallható:


Breslaui rádió, szignál, 1945. február 7. előtt

A breslaui rádiónak a lengyel határon álló gleiwitzi állomása volt az, amely ellen lengyel katonaruhába öltözött németek támadást intéztek 1939. augusztus 31-én, ezzel ürügyet szolgáltatva Lengyelország lerohanására. Az akció majdnem meghiúsult azon, hogy a támadók nem tudták: az állomás már évek óta csak a breslaui adó átjátszóállomásaként működik, s nem sugároz saját műsort. Ilyenformán órákon át nem tudták beolvasni az előre elkészített provokáció szövegét: „Figyelem, a gliwicei adó végre lengyel kézben van, eljött a szabadság órája! Éljen Lengyelország!”

A gleiwitzi (ma gliwicei) rádióadó 1939-ben

Az éter, az „ötödik elem”, quinta essentia a görög természetfilozófia szerint a legmagasabb rendű létező a világon, uralma fölötte áll minden elem uralmának. A televízió és az internet eljövetele előtt, mint a fenti példák is mutatják, köztudomású volt, hogy aki az étert uralja, az uralja a jelent, s ahogy Orwell óta tudjuk, aki a jelent uralja, a múltat is uralja. Aki pedig a múltat uralja, az uralja a jövőt.

1941. június 22-én a moszkvai rádió bejelenti az akkor már két és fél éve zajló háború kezdetét


Na falach eteru. „Az éter hullámain”. Lengyel katonainduló. Előadja a kielci katonazenekar

6 megjegyzés:

  1. Egészen hihetetlen, hogy ez a támadás így történt. Nagyon nem teuton. Mert feltételezem egy totális államban csak megkérdezik a helyi gauleitert, hogy: "Elvtárs, mi a helyzet a rádióadókban ott nálatok Sziléziában? Jah, hogy ez már csak egy átjásztóállomás? Köszönjük."

    És máshova tervezik a támadást.

    Még egy dolog lehet; ez az SS magánakciója volt, hogy kirobbantsák a háborút és Hitlernek is úgy tálalták, hogy a lengyelek támadtak. Így őszintébben mondhatta el a beszédét a Reichstagban. Másra nem tudok gondolni.

    VálaszTörlés
  2. A végrehajtással megbízott titkosszolgálati és SS-tiszt Alfred Naujocks 1944 végén tett vallomása szerint személyesen Heydrich adott parancsot az akcióra, s egyúttal a titkosságra is: csak a helyi Gestapo-főnököt avathatták be, a Gauleiter – és bármilyen egyéb túlságosan kiterjedt technikai felderítés is – ki volt zárva.

    Lehet, hogy Hitler nem személyesen utasította Heydrichet, de vezérkari feljegyzés szerint kijelentette: „Die Auslösung des Konfliktes wird durch eine geeignete
    Propaganda erfolgen. Die Glaubwürdigkeit ist dabei
    gleichgültig, im Sieg liegt das Recht.” Okos embernek, mint Heydrich, ennél többre nem volt szüksége.

    VálaszTörlés
  3. Aham, értem. Azért ezzel nagy kijelentést tett Dolfi: "[...]im Sieg liegt das Recht." Gondolom nem is sejtette mennyire igaza lesz....csak nem ahogy ő gondolja.

    VálaszTörlés
  4. Itt idéztem a Sárga könyvet, tény és való, hogy puskaporos volt a levegő (érthetően, teljesen egyértelműen nem mehettek bele a lengyelek semmilyen kiegyezésbe) de már 25-e, vagyis a szerződés megkötése előtt is mentek a határincidensek keményen.
    Szóval szerintem pont a gleiwitzi támadás teljes értelmetlensége igazolja annak német megszervezését.

    VálaszTörlés
  5. Világos, hogy a lengyel történeti olvasat és a "Zeitgeist" (nemzetállam-építés) miatt volt komoly asszimilációs politika a németekkel szemben már 1920-tól.

    Felső-Sziléziát is választási csalással szerezték meg. ezt maga Pilsudski elsimerte, de a németeket stratégiai okokból is minden fémlelőhelytől meg akarták fosztani.

    Ez az ellentét, ellenségeskedés évezredes. A németek "civilizátorként", a "Drang nach Osten" szellemében, a kereszténység terjesztőiként mentek kelet felé.

    A lengyel városi kultúra stb. nagyrészt német eredetű volt, mégha idővel lengyellé is vált, kb. hasonlóan a középkori Kolozsvárhoz.

    Így a német-lengyel viszony ambivalens volt. Egyrészt az európai nyugati (katolikus) univerzalitáshoz számolták magukat a lengyelek, de nem akartak asszimilálódni. Ahol kialakult erős központi hatalom az Elbától keletre, ott előbb utóbb elakadt a német kirajzás és asszimiláció.

    Nálunk ez Sopronig és Pozsonyig terjedt organikusan, természetesen, kis rásegítéssel a Wartáig-Visztuláig a lengyeleknél.

    Erre rátett az újkorban a vallási ellentét (protestáns porosz, katolikus lengyel, orthodox orosz), az, hogy a Porosz Hercegség évszázadokig vazallusa volt a lengyel királynak, a poroszokat valami félvadaknak tekintették a többi németek is.

    A XIX. századi kizáró nacionalizmus oda vezetett, hogy nem vették figyelembe a politikai és népi ellentéteken túl a kölcsönhatásokat. A baltiak és lengyelek nélkül a "poroszok" sohasem váltak volna poroszokká, s ők lettek a "legnémetebbek". A lengyelség nyugati orientációja a Hanza nélkül (nézzük meg a zászlót!) nem jött volna létre. Ugyanígy az ukránság lengyel uralom nélkül nem így, és nem is biztos hogy ennyire különült volna el a keleti szláv tengeren belül. Akár a görög-katolikusságot nézzük, akár az esszel bizonyos mértékig szembemenő, ezzel szemben magát meghatározó kozák hagyományt.

    Az első világháború előtt a lengyelség komoly asszimilációja folyt Poznan/posen környékén a császári Németországban, Porosz Királyságban. (Iskolabezárás, névnémetesítés, ha hivatalnok leszel stb.)

    Erre válaszul kirakták a háború után az összes német tisztviselőt, kb. a palóc-szlovák határidentitáshoz hasonló "hol ez vagyok, hol az vagyok" népességet cseszegette az éppen aktuális hatalom. Több tízezer német menekült el az I. világháború utáni lengyel köztársaságból. Az orosz orthodox varsói templomot lerombolták...

    Ez nem igazolja Katynt, vagy a "blonde Provinz" koncepciót, de árnyalja a képet, hogy a lengyel államideológia sem volt valami hófehér liliom a fehér sas csőrében.

    VálaszTörlés

A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.