Chanson de la mer
A fenti képnek ezt a kommentárját a provanszál Miquèu Montanaro eredetileg franciául írta, de a Ghymes és a Vujicsics által kísért szegedi koncertfelvételének utolsó dalán a vendégelőadók, Nena Venetsanou, Pedro Aledo, Renat Sette, Hayet Ayad, Samia Benchikh, Sara Alexander, illetve maga Montanaro egy-egy versszakát saját anyanyelvükre fordítva, héberül, kabilul, spanyolul, provanszálul, törökül, arabul énekelték. A kabil kivételével, amely meghaladja erőnket, most fordítjuk őket először magyarra. Köszönet Bumbónak a francia szövegért és Gyurinak a héber átírásért.
Vent d’Est (Ghymes – Vujicsics – Miquèu Montanaro): Chanson de la mer (Dal a tengerről). A Ballade pour une mer qui chante III. (1997) lemezről.
Vent d’Est (Ghymes – Vujicsics – Miquèu Montanaro): Chanson de la mer (Dal a tengerről). A Ballade pour une mer qui chante III. (1997) lemezről.
| Un peu d’eau, de vent, de sable Quelques peuples s’y baignant Soleil, lumière, ombres et pierres mêlées d’odeurs de goûts troublants. | Valami kevés víz, szél, homok néhányan fürdenek nap, fény és árnyék, kövek felkavaró illatok között | |
הערב כאן לשם פרידה לים הזה אומר תודה על שסחף אותנו עד הלום אתכם לשיר שירת שלום Ha-erev kan le-shem preda La-yam ha-ze omar toda Al she-sachaf otanu ad halom Itkhem lashir shirat shalom | Ma éjszaka, búcsúzásként köszönetet mondunk a tengernek hogy elhozott ide minket hogy a béke dalát énekelhettük | |
| Elle crie la cornemuse quand elle appelle la mer. Chante sa force maudit ses ruses pour mener marins aux enfers. | Felsír a duda, amikor a tengerről beszél, átkozott erejét énekli, ravaszságát, mellyel a tengerészeket a mélybe húzza | |
| [kabil] | ||
| Qué me cuenta la guitarra Cuando me habla de la mar son tantas notas derramadas que a mí me suelen amargar | Mit mesél a gitár, amikor a tengerről beszél? Amennyi dallamot áraszt annyira keserűvé tesz | |
| Lo rocàs, la mar e l’aura Fan levar lo còr d’espóscs Lo soleu dur dins l’ombra paura A rais ponhents cava son potz. | A szikla, a tenger, a szél könnyű permettel emelik a szívet, a kemény nap éles sugarakkal váj alagutat a szegény árnyékba | |
| Çekinmem ruzgarlardan Denizden esen yelden Bana seni hatırlatır Ayrıyım ne gelir elden | A széltől nem félek, sem a tengerről fújó vihartól: terád emlékeztet, de távol vagyok tőled: mit tehetek? | |
صوت العود و الرباب یغني يقول ماقالوه اخرین أحلد نغمة في سمعي يريت اتكون هكذا طول عمري sut al-‘ud va al-rebab ighani ighul maghaluh akhorin ahlada naghmah fi sam‘ai yaryet atkun hakida tul ‘umeri | A lant és a rebab dallama válaszolnak a többiek dalára. Ennél szebb dalt nem hallottam nem is fogok soha életemben | |
| Que me conte la guitare Quand ses accords disent la mer Trop de guerres sur cette mare Mes notes ont un son amer | Mit mesél a gitár, amikor a tengerről beszél? Túl sok a háború ezen a vízen dalom hangja keserű lesz tőle | |
| Je dis pour vous, mes chers amies Juste avant d’autre départ: C’est la mer qui nous sépare C’est elle aussi qui nous unit. | Azt mondom nektek, barátaim, még mielőtt újra útra kelnénk: a tenger az, aki elválaszt és ő az, aki összeköt minket. |
Szent hegy
A Huangshan a költők szent hegye. A Tang-kor óta versek, festmények, tusrajzok ezrei örökítették meg meredek szikláinak szélformálta fenyőkkel csipkézett, ködbe vesző kontúrjait.
Wang Weijel régóta szeretnénk együtt felkeresni a Huangshant. Egyelőre azonban még csak az Escorcáig jutottunk.
Mallorcán húszévente egyszer havazik, s ez a hegyek között ért bennünket. Az Escorca szaggatott szikláin, filigrán mediterrán növényzetén megtelepedő finom hó perceken belül kínaivá változtatta a mediterrán hegyláncot. Ha Wang Wei nem megy a Huangshanhoz, a Huangshan jön Wang Weihez.
Ermita
Valldemossai remetének Chopint szokás nevezni, aki 1838. novembere és 1839. februárja között egy minden tekintetben viharos telet töltött George Sanddal a néhány évvel korábban fogadóvá alakított valldemossai karthauzi kolostorban. Sand Egy tél Mallorcán című könyvében a sziget szépsége mellett részletesen ecsetelte a nyomorúságos életkörülményeket és a konzervatív mallorcaiak gyanakvását a Párizsból jött idegenekkel szemben, ugyanakkor ez a tél volt Chopin életének egyik legtermékenyebb időszaka. A turisták azonban, akik ma szép számmal látogatják a pár egykori celláját, nem tudják, hogy innen alig három kilométerre, a tengerpart meredek szikláin máig lakott középkori remeteség áll.
A Szentháromságról elnevezett remetelakot inkább csak a környékbeliek látogatják vasárnap délelőttönként, amikor misét is tartanak a kápolnában. Nyár volt, amikor először itt jártunk, és meglepetten figyeltem, amint a miséről kifelé igyekvő családok ahelyett, hogy elindultak volna a lefelé vezető sziklás ösvényen, szétszóródtak a tisztáson, tüzeket gyújtottak, elővették a hatalmas kerek tepsiket, és ki-ki nekiállt elkészíteni a maga paelláját. Ezen a ködös téli estén azonban senki nem járt odafent a remetelaknál.
A remeteség hagyománya a 13. század óta eleven itt, amikor Raimundus Lullus, a királyi udvarmesterből és trubadúrból lett remete 1276-ban II. Jakab király támogatásával a szomszédos Miramarban megalapította a keleti nyelvek iskoláját. Ettől kezdve nevezik ezt a sziklás, erdős partszakaszt „Desert de la Trinitat”-nak, „a Szentháromság remeteségének”.
A remeteség virágkora a 17. század volt, attól kezdve, hogy boldog Joan Mir de la Concepció 1646-ban nem messze innen, egy korábbi remetelak helyén megalapította a Szent Pál és Antal egyiptomi remetékről elnevezett remetelakot. Ő alapította az Ermita de la Trinitat mai épületét is 1648-ban. Kápolnája 1703-ban épült egy korábbi alapjain.
A „régi remeteségnek” nevezett épület romjai ma is láthatók az erdőben, tölgyfák és mészégető kemencék között. Nem sokkal arrébb egy barlang mellett egy 1627-ből származó felirat hirdeti, hogy ez volt Raimundus Lullus remetebarlangja, ahol felajánlotta műveit a Szent Szűznek. Innen pedig kisvártatva Miramarba ér az ösvény, ahol a 19. századi Mallorca nagy kutatója, Luis Salvador de Austria Habsburg-főherceg épített magának modern remetelakot a tenger partján.
Mérleg
A jó házasságok az égben köttetnek, de a tartósak a földön. Jól tudta ezt Ivan Afanaszjevics Kurzsupov alekszandrovszki [1921 óta: Zaporozsje] kereskedő, amikor 1907. augusztus 25-én – a régi naptár szerint 12-én – feladott házassági hirdetéséhez az egyértelmű ajánlattétel végett ingó és ingatlan vagyonának folyó év január 1-i hiteles mérlegét is mellékelte.
Házasság céljából
keresem életem társát közös munkára és boldog életre. 48 éves vagyok. Vannak gyermekeim,
vagyonom FÉLMILLIÓ értékben. Keresek jó erkölcsű, 30 évnél nem idősebb leányt, vagy
35 évnél nem idősebb gyermektelen özvegyet. Kiterjedt gazdasági és kereskedelmi
tevékenységet folytatok. Intelligens, középiskolai tanulmányokat végzett,
zenéhez értő, nem dohányzó társnő kívántatik. Komoly levelet várok.
Cím: Alekszandrovszk, Jekatyerinoszlavi kormányzóság,
[1921 óta: Dnyepropetrovszk] Ivan Afanaszjevics
Kurzsupovnak, saját kezébe.
A mérleg két birtokot tüntet fel, egyet a poltavai kormányzóságban és egy másikat a kurszki kormányzóságban, továbbá nyolc házat Alekszandrovszkban, mindegyik helyét pontosan megadva, tételes értékbecsléssel, összesen 514 ezer rubel értékben, s „a felülírtak hiteléül Ivan Afanaszjevics Kurzsupov alekszandrovszki kereskedő” aláírásával.
Úgy tűnik, a rendkívül egyenes ajánlatra nem érkezett komoly levél, mert Ivan Afanaszjevics még az év december 15-én – a régi naptár szerint 2-án – ismét feladta a hirdetést változatlan szöveggel, de ekkor már mérleg nélkül.
Nem tudni, lett-e foganatja végül is a hirdetésnek. Ha igen, csak remélni tudjuk, hogy az ifjú ara a második, mérleg nélküli változatra válaszolt, és elsősorban Ivan Afanaszjevics személye, nem pedig vagyona nyerte el tetszését. Hiszen az utóbbinak ekkor már tíz teljes éve sem volt hátra. Szeretnénk azt gondolni, hogy Ivan Afanaszjevicsnek és családjának ennél több jutott.
Alekszandrovszk 19. század végi térképe, és a patika a Székesegyház utca sarkán,
ahol Kurzsupovnak is háza volt.
Házasság céljábólkeresem életem társát közös munkára és boldog életre. 48 éves vagyok. Vannak gyermekeim,
vagyonom FÉLMILLIÓ értékben. Keresek jó erkölcsű, 30 évnél nem idősebb leányt, vagy
35 évnél nem idősebb gyermektelen özvegyet. Kiterjedt gazdasági és kereskedelmi
tevékenységet folytatok. Intelligens, középiskolai tanulmányokat végzett,
zenéhez értő, nem dohányzó társnő kívántatik. Komoly levelet várok.
Cím: Alekszandrovszk, Jekatyerinoszlavi kormányzóság,
[1921 óta: Dnyepropetrovszk] Ivan Afanaszjevics
Kurzsupovnak, saját kezébe.
A mérleg két birtokot tüntet fel, egyet a poltavai kormányzóságban és egy másikat a kurszki kormányzóságban, továbbá nyolc házat Alekszandrovszkban, mindegyik helyét pontosan megadva, tételes értékbecsléssel, összesen 514 ezer rubel értékben, s „a felülírtak hiteléül Ivan Afanaszjevics Kurzsupov alekszandrovszki kereskedő” aláírásával.
Úgy tűnik, a rendkívül egyenes ajánlatra nem érkezett komoly levél, mert Ivan Afanaszjevics még az év december 15-én – a régi naptár szerint 2-án – ismét feladta a hirdetést változatlan szöveggel, de ekkor már mérleg nélkül.
Nem tudni, lett-e foganatja végül is a hirdetésnek. Ha igen, csak remélni tudjuk, hogy az ifjú ara a második, mérleg nélküli változatra válaszolt, és elsősorban Ivan Afanaszjevics személye, nem pedig vagyona nyerte el tetszését. Hiszen az utóbbinak ekkor már tíz teljes éve sem volt hátra. Szeretnénk azt gondolni, hogy Ivan Afanaszjevicsnek és családjának ennél több jutott.
Alekszandrovszk 19. század végi térképe, és a patika a Székesegyház utca sarkán, ahol Kurzsupovnak is háza volt.
Quatre Nacions
A Bacardi-passzázs melletti épület, a Quatre Nacions szálloda ugyancsak Francesc Daniel Molina i Casamajónak köszönheti mai formáját. Hogy melyik az a négy nemzet, azt ma már nem könnyű kitalálni, de az építkezés idején megjelent lapok szerint a francia, olasz, angol és portugál, azaz a szálló leggyakoribb vendégei. Első pillantásra azonban egy ötödik nemzetnek van a legtöbb köze az egykori fogadóhoz, s ez pedig a lengyel.
A Quatre Nacions azonban sokkal hosszabb múltra tekint vissza. Barcelona 19. század végi „bővítése” – az Eixample, ahol a legtöbb Gaudí-ház áll – előtt ez volt a város legelegánsabb szállodája, szemközt a város kulturális és társadalmi életének központjával, a városi színházzal. Angelo Bignotti Gli Italiani in Barcellona című könyve szerint már 1717-ben is állt itt egy trattoria „Le Quattro Nazioni” néven, s a fogadó vezetése mindig is olasz családok kezében volt. A Rambla átszámozása óta a 38-40. számot viseli, de ha megfelelő szögben esik rá a fény, még mindig jól látszik az a szám, amelyen négy nemzet fiai emlegették és bédekkerei terjesztették hírnevét: a Rambla 35.
Hírnevének megfelelően – és valószínűleg amiatt, hogy Molina előbb építette át, mint ahogy a Plaza Real kialakításához hozzáfogott volna – az épület tömbje máig önállóan, körbejárhatóan áll a tér sarkán. Egyik oldalán a Bacardi-passzázs, a másikon a Calle Nueva de Zurbano szűk átjárója vezet be a térre.
