A nyitott ablakon át kihallatszik, hogy valaki Chopint játszik:
Chopin: Waltz opus posthumum, e-moll. Artur Rubinstein, 1963
Ház Krakkóban
A nyitott ablakon át kihallatszik, hogy valaki Chopint játszik:
Chopin: Waltz opus posthumum, e-moll. Artur Rubinstein, 1963
A sebesség démona
Mallorca repülőtere mint egy rossz daganat elhatalmasodott a sziget déli síkságán, az egykori termékeny gyümölcsösök és legelők helyén. Nem is történhet másképp, ha az ember etetni akarja a turistaipar háborodott gépezetét. Ezért aztán manapság ritkaságszámba megy, hogy valaki hajóval érkezzen vagy induljon
Palma kikötőjéből, ami pedig sok éven át a legmegszokottabb módja volt a Barcelonába, Valenciába vagy akármelyik másik kikötőbe vagy szigetre történő átkelésnek. Csak az választja a tengert, aki retteg a repüléstől, muszáj kocsival utaznia, vagy valami más különös és nyomós oka van rá. Két hete nekünk is ilyen okunk volt rá, hogy hajón menjünk Barcelonába, s emlékezetünkben még elevenen éltek az egykori imbolygó, kényelmetlen, dízelbűzű alkotmányok. A mai komphajók azonban tágasak és kényelmesek, s ami a legfontosabb, olyan sebességgel haladnak, amely még lehetővé teszi az embernek, hogy felfogja, hogy utazik, hogy teste az egyik helyről a másik helyre megy át. Olyan sebességgel, amely megengedi, hogy gondolatainkat és érzéseinket folyamatosan az utazást alkotó végtelen számú megérkezéshez igazítsuk, s hogy ne kelljen lelkünket magunk mögött hagynunk a kikötőben.
García Márquez mondta, hogy a legnagyobb sebesség, amellyel lelke utazni képes, nagyjából egy szamár utazósebessége, s ilyenformán egy-egy légiút után több nap is eltelik, míg újra találkozik vele. Ez azonban már a múlt. Manapság az is megtörténhet, hogy rosszul nevelt lelkünk gyorsabban halad a hajónál és jóval előttünk ér Barcelonába, s ezért járkálunk olyan türelmetlenül fel-alá a fedélzeten.
Даль рухнула, и пошатнулось время, Бес скорости стал пяткою на темя Великих гор и повернул поток, Отравленным в земле лежало семя, Отравленный бежал по веткам сок. Людское мощно вымирало племя, Но знали все, что очень близок срок. | A távolság leomlott, az idő összetört, a sebesség démona a legmagasabb hegyek csúcsára hágott, folyókat térítve el, mérgezetten hevert a földben a mag, mérgezetten futott az ágban a nedv. A hatalmas emberi faj kihalt, mindenki tudta, hogy közel a vég. Anna Ahmatova, 1960 |
Úton
Amikor ezt olvassák, mi Wang Weijel valahol erre járunk, úton Galícia felé. Hétfőn érkezünk, s nem biztos, hogy addig internet közelébe kerülünk. Ha igen, írunk is, válaszolunk is.
Kassa
Homonna
Bártfa
Varannó
Krakkóa képek forrása: Sáros László – Váli Dezső: tanú ez a kőhalom – this cairn is witness today,
Budapest: Új Mandátum kiadó, 1993
Budapest: Új Mandátum kiadó, 1993
Boldogság
A nap szinte még nem kelt fel Palmán, amikor elindultunk Budapestre. A magyaroknak, amikor repülőn utaznak, két különös tulajdonságuk van, amiről jobb, ha tudnak. Amint megérkeznek, mindjárt sorbaállnak a beszállókapunál, még akkor is, ha akár két óra van hátra az indulásig, és ha a stewardess újra meg újra el is mondja ezt, mint ma reggel. A másik különlegességük, hogy hangos tapsban és ujjongásban törnek ki, amikor a repülő leszáll, mintha a pilóta valami veszélyes akrobatamutatványt hajtott volna végre.
Mielőtt megérkeztem volna magyar barátaimhoz, megható képet láttam a Budapestet annyira oda nem illő módon borító késő júniusi eső fátyla alatt. Mintha visszatértem volna a gyerekkorba, de egy más helyen töltött gyerekkorba. Odahaza, Palmán is így rakták ki valamikor a kapuba az üres szódásüvegeket, hogy telire cseréljék őket. De ez régen volt, nagyon régen, amikor még őrök rótták éjjel az utcákat, és én rövidnadrágban jártam iskolába egész éven át.
Belül, legmélyebben a boldogságot Budapestnek hívják.
