Gyerekkorunk dalai

Az argentín gyerekek számára a hatvanas évektől kezdve María Elena Walsh jelentette a zenét.

Azt hiszem, igazi forradalmat csinált azzal, ahogy a gyerekekhez beszélt, ahogy énekelt és mesét mondott nekik. Soha sem ostoba, didaktikus, gügyögő módon. Történetei, dalai, játékai mindig a gyerekek intelligenciájára appelláltak, kigúnyolták a közhelyeket, új értelmet adtak a költészetnek.

A „Manuelita, la tortuga” talán a legismertebb gyerekdala.


Manuelita, la tortuga (Manuelita, a teknős)

Manuelita vivía en Pehuajó pero un día se marchó. Nadie supo bien por qué a París ella se fue un poquito caminando y otro poquitito a pie. Manuelita, Manuelita, Manuelita ¿dónde vas? con tu traje de malaquita y tu paso tan audaz. Manuelita una vez se enamoró de un tortugo que pasó. Dijo: –¿Qué podré yo hacer? Vieja no me va a querer. En Europa y con paciencia me podrán embellecer. Manuelita, Manuelita, Manuelita ¿dónde vas? con tu traje de malaquita y tu paso tan audaz. En la tintorería de París la pintaron con barniz. La plancharon en francés del derecho y del revés. Le pusieron peluquita y botines en los pies. Manuelita, Manuelita, Manuelita ¿dónde vas? con tu traje de malaquita y tu paso tan audaz. Tantos años tardó en cruzar el mar que allí se volvió a arrugar y por eso regresó vieja como se marchó a buscar a su tortugo que la espera en Pehuajó. Manuelita, Manuelita, Manuelita ¿dónde vas? con tu traje de malaquita y tu paso tan audaz.

Manuelita Pehuajóban élt, míg el nem indult egy szép napon, és senki se tudja, miért, de meg sem állt Párizsig, a fele úton sétálgatva, a másik felén meg csak úgy gyalog. Manuelita, Manuelita, Manuelita, hova mész zöld malachitpáncélodban merész léptekkel az úton? Manuelita szerelmes lett egy fiatal teknőcbe s azt gondolta: Mit tegyek? Öregen már nem szeret. Elmegyek hát Európába, ott majd kiszépítenek. Manuelita, Manuelita, Manuelita, hova mész zöld malachitpáncélodban merész léptekkel az úton? A „Párizs” festőműhelyben lefestették lakkfestékkel kivasalták franciásra elöl is meg hátul is fejére parókát tettek a lábára csizmát adtak. Manuelita, Manuelita, Manuelita, hova mész zöld malachitpáncélodban merész léptekkel az úton? Olyan hosszú volt a hazaút hogy újra megráncosodott, s éppen mint ahogy elindult olyan öregen érkezett meg hűséges teknősbékájához aki várt rá Pehuajóban. Manuelita, Manuelita, Manuelita, hova mész zöld malachitpáncélodban merész léptekkel az úton?

Amikor társaságban szóba kerül, azonnal kiderül, hogy életkortól függetlenül mindenki rajong a dalaiért. Tavaly a La Galera Encantada (Az Elvarázsolt Hajó) színház fantasztikus María Elena gyerekdarabja épp erről szólt: a színészek kedvenc dalait felevenítve azt találgatták, vajon melyiket mi ihlette. Itt olvasható spanyolul (és itt angolul) Ruth Mehl, a legjobb argentín gyerekszínházi író beszámolója az előadásról.

Nehéz néhány kiválasztott dallal illusztrálni, mi volt olyan jellegzetes María Elena Walshban. Hangulattól és körülményektől függően más-más jut az ember eszébe. Nekem például most a „Don, Dolón, Dolón”, amely egy képet ad elő találós kérdés formájában. Vajon kitalálják-e, mit?


Don dolón dolón*
* A cím a harang hangját utánozza, valószínűleg a „Ding Dong Bell, Pussy’s in the Well” dalocska mintájára.

Duermo en el aljibe con mi camisón apolillado, don dolón dolón, duermo en el aljibe con mi camisón. No son las polillas, son diez mil estrellas que se asoman, don dolón dolón, por entre los pliegues de mi camisón. Cuando sale el sol tengo que meterme en el aljibe, don dolón dolón, duermo en el aljibe con mi camisón. Cuando yo aparezco, todos duermen y la araña teje, don dolón dolón, salgo del aljibe con mi camisón. A ver si adivinan, a ver si adivinan quién es esta, don dolón dolón que está en el aljibe con su camisón.

Kút fenekén alszom molyette ingben don, dolón, dolón, kút fenekén alszom ingecskémben. De nem a moly ette, hanem ezer csillag don, dolón, dolón bújik meg ingecskémben. Mikor a nap süt, a kút fenekén alszom don, dolón, dolón a kút fenekén alszom ingecskémben. Mikor felkelek, már mindenki alszik, csak a pók sző don dolón dolón, mikor feljövök a kútból az égre ingecskémben. Lássuk, kitalálod, lássuk, kitalálod-e, ki lehet az don, dolón, dolón aki a kút fenekén alszik egy szál ingecskében.

Vagy a másik, a „Virslikutya Show” (spanyolul a tacskót hívják „virslikutyának”), amely szépen példázza, milyen fölényesen sikerült María Elena Walshnak elkerülnie a gyerekdalok és mesék Szkülláját és Kharübdiszét, azaz azt, hogy ha sikerül megmenekülniük az unalomtól, szükségszerűen didaktikusak lesznek. Ez az abszurd és mulatságos, meglepő rímekkel és váratlan fordulatokkal teli történet végül áltanulsággal zárul. Vagyis inkább nagyon is igazi és helyénvaló tanulsággal, csakhogy olyannal, amely teljesen eltér a hagyományos meséktől.


El show del perro salchicha (Virslikutya Show)

Perro Salchicha, gordo bachicha, toma solcito a la orilla del mar. Tiene sombrero de marinero y en vez de traje se puso collar. Una gaviota medio marmota, bizca y con cara de preocupación viene planeando, mira buscando el desayuno para su pichón. Pronto aterriza porque divisa un bicho gordo como un salchichón. Dice “qué rico” y abriendo el pico pesca al perrito como un camarón. Perro salchicha con calma chicha en helicóptero cree volar. La pajarraca, cómo lo hamaca entre las nubes y arriba del mar. Así lo lleva hasta la cueva donde el pichón se cansó de esperar. Pone en el plato liebre por gato, cosa que a todos nos puede pasar. El pichón pía con energía, dice: –Mamá, te ha fallado el radar; el desayuno es muy perruno, cuando lo pico se pone a ladrar. Doña Gaviota va y se alborota, Perro Salchicha un mordisco le da. En la pelea, qué cosa fea, vuelan las plumas de aquí para allá. Doña Gaviota: ojo en compota. Perro Salchicha con más de un chichón. Así termina la tremolina, espero que servirá de lección: El que se vaya para la playa que desconfíe de un viaje en avión, y sobre todo haga de modo que no lo tomen por un camarón.

A jóltáplált, gömbölyű Virslikutya napfürdőt vett a tenger peremén fején tengerészsombreróval és egy szál nyakörvvel a fürdőruha helyén. Egy álomszuszék sirály arra lebeg kancsal szemével aggódva kémlel keres és kutat és fürkész és töpreng hogy hogy áll a helyzet az ebéddel. Hirtelen lecsap, mert felfedezni vél valami kövér virsli-szerű csodabogarat: csak annyit mond: „nini!”, a csőrét nyitja ki és már viszi is, mint a snecihalat. Virslikutya angol hidegvérrel tűri, gondolván, hogy helikopteren repül a jómadár csőrében, mint a függőágy ölében a felhők között és a tenger körül. Így vitorláznak egész a fészekig ahol a fiókák már türelmetlenül várják a falatot, amivel megcsalatott az anyjuk, mert nem mindig minden sikerül. A fióka reklamál, hogy megáll a kanál: „Mama, becsapott téged ez a falat. Nagyon kutyaszerű máma a reggelű: hogyha belecsípek, ugat és harap.” Sirálynéba menten beleáll az ideg, ahogy Virslikutya bokán harapja: a pofonláda nyílik kinek-kinek, röpül a szőr és toll jobbra-balra. Sirály asszonynak egy monokli a szemén, Virslikutyának egy kék dudor a fején: ennyivel lett végül ki-ki gazdagabb meg egy tanulsággal, itt van, hallga csak: Aki a partra napozni megy, fogjon gyanút, hogyha repül, és legfőképpen öltözzék olyképpen hogy el ne vigyék eledelül.

Az állatok fontos szerepet játszanak María Elena Walsh verseiben. A fentiek mellett meg kell említsük a Macskát, aki kalapokra halászik, mindegyiket felpróbálja, s a dutyiban végzi, mert éppen rendőrsapkát ölt, amikor közzéteszik a körözést egy tolvaj macska ellen… vagy a szorgalmas tehenet, aki elhatározza, hogy beiratkozik Quebrada de Humahuaca iskolájába… vagy Hóseást, a mackót, aki overallban keresi fel a bazárt, s ott csodálatos dolgokra lel… vagy Mono Lisót, a majmot, aki tvisztelni tanítja a narancsokat… A lista a végtelenségig folytatható.

S ha már itt vagyunk, nem szabad megfeledkeznünk a Zoo Loco (Bolond állatkert) kötetről, amelynek szereplői kizárólag állatok. Ezek ugyan nem dalok, de jól mutatják María Elena Walsh kötődését angol családi örökségéhez, a nonszensz-rigmusokhoz. A könyvecske csupa rövid limerick-szerű versből áll, amelyek az argentín gyerekek számára közvetítik az angolok humorát (akik „igen komoly emberek, de roppant szeretnek ostobaságokat beszélni”, mint ő maga írja az előszóban). Ezek a történetkék, ahogy ő nevezi őket, bájosan abszurdak és megejtőek szabálytalanul hosszú-rövid verssoraikkal és a mindennapit a váratlannal kombináló rímeikkel. Csak két példa:

Un día, por la calle Carabobo se pasea una nena con un globo. De pronto da un traspié y todo el mundo ve que no es Caperucita, sino el lobo. Hace tiempo que tengo una gran duda hay una vaca que jamás saluda, le hablo y no contesta. Pues bien, la duda es esta: ¿será maleducada o será muda?

A Carabobo utcán, idehallgass, egy kicsi lány egy hatalmas léggömbbel futott orra is bukott úgy derült ki legott hogy nem Piroska ő, hanem a farkas. Régóta foglalkoztat egy dolog: van egy tehén, aki vissza sose köszön. Nem tudom, ez sértés, modortalan közöny, vagy csak nem megy neki a szövegértés?

A „Királyság a Feje Tetején”-ben ez a María Elena Walshra annyira jellemző látásmód válik uralkodóvá. Ez a képzeletbeli világ játékos és csalóka, de egyszersmind mélyértelmű és valóságos is, mert a szöveg gazdag és sok jelentésű, és többféle módon értelmezhető.



El reino del revés (A Királyság a Feje Tetején)

Me dijeron que en el Reino del Revés nada el pájaro y vuela el pez, que los gatos no hacen miau y dicen yes porque estudian mucho inglés. Vamos a ver como es el Reino del Revés. Me dijeron que en el Reino del Revés nadie baila con los pies, que un ladrón es vigilante y otro es juez y que dos y dos son tres. Vamos a ver como es el Reino del Revés. Me dijeron que en el Reino del Revés cabe un oso en una nuez, que usan barbas y bigotes los bebés y que un año dura un mes. Vamos a ver como es el Reino del Revés. Me dijeron que en el Reino del Revés hay un perro pekinés que se cae para arriba y una vez no pudo bajar después. Vamos a ver como es el Reino del Revés. Me dijeron que en el Reino del Revés un señor llamado Andrés tiene 1.530 chimpancés que si miras no los ves. Vamos a ver como es el Reino del Revés. Me dijeron que en el Reino del Revés una araña y un ciempiés van montados al palacio del marqués en caballos de ajedrez. Vamos a ver como es el Reino del Revés.

Azt mondják, a Királyságban a Feje Tetején a madarak úsznak és repülnek a halak, nem nyávognak a macskák, csak annyit: yes mert olyan sok angolt hallanak. Gyerünk, nézzük meg, ott van-e a helyén a Királyság a Feje Tetején. Azt mondják, a Királyságban a Feje Tetején nem a lábukkal táncolnak a népek, az egyik tolvaj rendőr a másik csendőr és kétszer kettő nem tesz ki négyet. Gyerünk, nézzük meg, ott van-e a helyén a Királyság a Feje Tetején. Azt mondják, a Királyságban a Feje Tetején a medve belefér egy dióba a kölykök bajuszt és szakállat viselnek és egy év csak három óra. Gyerünk, nézzük meg, ott van-e a helyén a Királyság a Feje Tetején. Azt mondják, a Királyságban a Feje Tetején van egy pekingi palotapincsi amelyik ha esik, felfelé esik míg egyszer végül nem tudott lejönni. Gyerünk, nézzük meg, ott van-e a helyén a Királyság a Feje Tetején. Azt mondják, a Királyságban a Feje Tetején egy Bandi nevű bácsi ezerötszázharminc csimpánzot nevel és egyiket se látni. Gyerünk, nézzük meg, ott van-e a helyén a Királyság a Feje Tetején. Azt mondják, a Királyságban a Feje Tetején a pókok és a százlábúak a palotában szörnyű úri rendben a sakktáblán vívják élet-halál-harcukat. Gyerünk, nézzük meg, ott van-e a helyén a Királyság a Feje Tetején.

Holnapig tudnánk mesélni María Elena Walshról és verseiről. Novellái külön posztot igényelnének, de már eddig is túlságosan igénybe vettük a jámbor olvasó türelmét. Noha sokkal többet hagytunk ki, mint amennyit elmondtunk, azt még egyszer szeretnénk hangsúlyozni, milyen meghatározóak voltak ezek a dalok az argentín gyerekek sok generációja számára. Érdekes lenne látni, vajon így volt-e a szomszédos – persze ugyancsak spanyol nyelvű – országokban is.

Befejezésül a szorgos magyar kertészeknek küldöm ezt a dalt.



Canción del jardinero (A kertész dala)
(María Elena Walsh dalát ezen a felvételen León Gieco énekli)

Mírenme, soy feliz entre las hojas que cantan cuando atraviesa el jardín el viento en monopatín. Cuando voy a dormir cierro los ojos y sueño con el olor de un país florecido para mí. Yo no soy un bailarín porque me gusta quedarme quieto en la tierra y sentir que mis pies tienen raíz. Una vez estudié en un librito de yuyos cosas que yo sólo sé y que nunca olvidaré. Aprendí que una nuez es arrugada y viejita pero que puede ofrecer mucha, mucha, mucha miel. Del jardín soy duende fiel; cuando una flor está triste la pinto con un pincel y le toco el cascabel. Soy guardián y doctor de una pandilla de flores que juegan al dominó y después les da la tos. Por aquí anda Dios con regadera de lluvia o disfrazado de sol asomando a su balcón. Yo no soy un gran señor, pero en mi cielo de tierra cuido el tesoro mejor: mucho, mucho, mucho amor.

Nézzék csak, milyen boldog vagyok az éneklő levelek között amikor a szél a görkorcsolyáján a kerten végigzörög. Amikor aludni térek szemem lehunyva egy olyan országról álmodom, aminek virágszaga van. Nem tudok táncolni, de szívesebben is figyelek nyugodtan állva arra, hogy a lábam hogy ereszt gyökeret. Valaha megtanultam egy könyvből az összes gyomot meg egy csomó mást is amit csak én tudok. Megtanultam, hogy a dió ráncos és öreg kívül de ha felnyitod, sok-sok- sok-sok édesség van belül. A kert hűséges őre vagyok. Ha egy virág elszomorodik, kasztanyettán játszom neki, és ecsettel pingálok rá valamit. Doktor is vagyok, én őrködöm az összes virág fölött aki a huzatban dominózik, aztán meg csodálkozik, ha köhög. A kertbe Isten is rendszeresen ellátogat, felhőből locsolja, utána meg a nappal szárítgatja a virágokat. Nem vagyok nagy úr, de a földön kaptam egy kis darab eget ahol a legnagyobb kincset őrzöm: sok-sok-sok-sok szeretetet.