Énekelt történelem

Wang Weijel nemrégiben egy éjszakán át hallgattuk a spanyol Átmenet dalait, s összevetettük azoknak az éveknek a tapasztalatát a kelet-európai rendszerváltáséval. Akkor határoztuk el, hogy időről időre felrakunk egymásnak néhány olyan dalt, amely a személyesen megélt történelmet fogalmazza meg és válik ezáltal egy-egy generáció „himnuszává”, ahogy spanyolul mondják.

Az ilyen dalok, akármilyen népszerűek a maguk országában, szinte mindig ismeretlenek a határokon túl. Soha nem fordítják le őket, s ha esetleg átveszik dallamukat, akkor is új szöveget írnak rá. Csak ha valaki belegondol, hány ilyen dalt ismer és szeret a maga nyelvén – és ezúton kérjük olvasóinkat, osszák meg velünk a magukéit –, akkor döbben rá, hogy az összes többi ország történelmének micsoda dimenziói maradnak ismeretlenek számára, még akkor is, ha esetleg egyébként jól tudja egyik vagy másik nyelvét.

Ugyanakkor éppen ismertségük miatt nehéz az embernek a maga nyelvén írni ezekről a dalokról. Hiszen mit lehet elmondani róluk, amit az olvasó ne tudna? Ha nem tekintenénk a blog kétnyelvűségét, szívesebben írnánk róluk csak angolul, hogy aztán a másikunk fordítsa le azt csak spanyolra vagy magyarra. Így azonban nem tehetünk mást, mint hogy egy magyarul vagy spanyolul jól értő külföldi olvasót tartunk szem előtt; az olvasó pedig azt, hogy a bejegyzés alapvetően ilyen olvasó számára készült, s ezért megbocsátja a számára kézenfekvő tények felemlegetését.

Nehéz ezeknek a bejegyzéseknek a címkézése is. Angolul az ilyen dalok jó részét „ballad”-nak nevezik, énekeseiket pedig „ballad singer”-nek. Más nyelveken a műfajra nincs szó, de szerző-énekeseikre igen, mint a spanyol és olasz „cantautores” és „cantautori”, vagy az orosz „бард”. Magyarul azonban sem a műfajnak, sem énekesének nincs saját neve, noha mindkettő létezik, a krónikák regöseitől és a török kor históriás énekmondóitól Bródy Jánosig vagy Sztevanovity Dusánig (akinek épp tavaly jelent meg teljes életműve Csak szöveg címmel). Végül Sebő Ferenc „énekelt versek”-címkéjéhez folyamodtunk, amely azt is jelzi, milyen sokat merít a műfaj magyar változata a költészetből, a regösöktől és a históriás énekektől napjainkig.


Ha már a rendszerváltások dalaitól indult ez a fonál, kezdjük az általunk megélt rendszerváltás dalával, Zorántól a Boldog idő-vel. Érdekes módon ezeknek az éveknek a tapasztalata, a váratlanul és irracionális módon kirajzolódó ideológiai határok túloldalára került szeretteinkkel való kapcsolatok megszakadása a spanyol olvasónak is ismerős lesz, csak nem húsz, hanem már nyolcvan évvel ezelőttről. A külföldi olvasó figyelmét felhívjuk az olyan többjelentésű kifejezésekre, mint a „tábor” (béketábor, KISZ-tábor, munkatábor), vagy a „veremásás” (a kapitalizmus sírásója, maga esik bele), s az olyan idioszinkráziákra, mint a közelebbről meghatározhatatlan nagy cél, vagy a győzelem soha le nem nyugvó napja, amely szintén nem lesz ismeretlen az V. Károly császár világbirodalmát – mely fölött soha nem ment le a nap – vereségek hosszú során át elveszített utódok számára.


Sztevanovity Dusán (szöveg) és Zorán (ének):
Boldog idő (Az élet dolgai c. lemezről, 1991)

Olyan büszkén állt a tábor Pont a világ kellős közepén És a miénk volt egy sátor Benne ő, és benne én Az egy roppant fényes kor volt Éjjel-nappal a Nap sütött És a nagy célt felfedeztük Engem ő, és én meg őt Nagy élet volt Az ének szólt A szív dobolt Mert az volt a szép boldog idő Se bor, se pénz, csak én meg ő Az volt a szép boldog idő Boldog idő

Nappal főleg vermet ástunk Már vállig ért a szép jövő De mi mindig fölül voltunk Egyszer én, máskor ő Mondhatsz bármit, nekem tetszett Ez az átkos múlt idő Mert a sátor ott állt benne És benne én, s benne ő Nagy élet volt Az ének szólt A szív dobolt Mert az volt a szép boldog idő Se bor, se pénz, csak én meg ő Az volt a szép boldog idő Csak én meg ő, boldog idő

Aztán összedőlt a tábor Pont a béke kellős közepén Maga alá gyűrt a sátor És benne ő, és benne én S mire lassan előbújtunk Tábor nincs, csak rossz idő Megyünk sátor után nézni Erre én és arra ő Előttünk áll A tág határ S én látom már Hogy az lesz a szép boldog idő Se gond, se pénz Se bor, se nő Az lesz a szép boldog idő Se pénz, se nő, boldog idő

A dalhoz két másik dal szolgál lábjegyzetként. A Leonard Cohen-dal zenéjére írt Volt egy tánc, amelyik ugyanezen a lemezen jelent meg – korábban meg sem jelenhetett volna – az ekkor lezárult ötven évet foglalja össze a szövegíró és az énekes szüleinek történetén keresztül, a háború előtti világtól kezdve, amikor utoljára volt Magyarországon tánc és brosstű és kultúra, az ötvenes évek sötétségén át a Kádár-rendszer kilátástalan provincializmusáig. Ezen sincs sokat magyarázni. A külföldi olvasót figyelmeztetjük, hogy a „rettegett autó”-t „fekete autó”-ként kell kiírni a szótárba.


Sztevanovity Dusán és Zorán: Volt egy tánc (Az élet dolgai c. lemezről, 1991)

Hófehér hajó úszott a folyón S összesimult a fiú s a lány Színes lampion fénylett az égen Mint a brosstű a mélykék ruhán És a fedélzet zenével megtelt Szólt a ringató, lassú románc Aj, aj, aj, aj Volt egy tánc, volt egy tánc Ilyen szépet csak filmekben látsz És a vonatok indultak sorra És a fiú az ablakban állt És a vagonban nevettek rajta A harcedzett vén katonák Hogyha férfi vagy, rejtsd el a könnyed Mi lesz veled, ha a csatában jársz Aj, aj, aj, aj Volt egy tánc, volt egy tánc Talán egyszer még lesz folytatás Egy tánc, egy tánc, egy tánc, egy tánc És a lángon, a halálon, füstön át Úszik egy fehér hajó És a vonatok megjöttek sorra Néhány békeév nekünk is járt Aztán jött az a rettegett autó És a ház előtt halkan megállt És a mama az ablaknál állva Újra évekig apámra várt Aj, aj, aj, aj Volt egy tánc, volt egy tánc Talán egyszer még lesz folytatás

És a brosstűből szénre már nem telt És a harmadik tél is lejárt És egy hajnalon csöngettek hármat És az apám az ajtóban állt Azt se bántuk, hogy nem volt már semmink Mindent elnyelt a nagy zálogház Aj, aj, aj, aj Volt egy tánc, volt egy tánc Talán mégiscsak lesz folytatás Egy tánc, egy tánc, egy tánc, egy tánc És a börtönön, magányon, reményen át Úszik egy fehér hajó De már szóltak a hírek s az ágyuk Mondd, az életük miért lenne más És mi mindent két bőröndbe gyűrtünk De már nem ment az elindulás Már csak csendesen nézik a tévét Ahol ragyog egy másik világ És ők nem kérik senkin se számon Az elrabolt évek sorát Pedig semmiért vesztek el álmok Mint a zálogban hagyott ruhák Hm, volt egy tánc Volt egy tánc, volt egy tánc S néha elhitték, lesz folytatás

S végül erről a kilátástalanságról szól a másik lábjegyzet-dal, a Vasárnap délután, ahogyan magunk is megéltük. Ha befelé nézek, ma is világosan látom magam előtt a kihalt város vasárnap délutáni állott csöndjét és fojtogató reménytelenségét. Amikor ezt mint a kelet-európai lét kvintesszenciáját próbáltam előadni Wang Weinek a Vasárnap délután-nal illusztrálva, ő csak nevetett, és a vasárnap elviselhetetlenségéről szóló portugál fadókat idézte nekem. Ilyen kicsi ez a mi világunk.


Sztevanovity Dusán és Zorán: Vasárnap délután (A Zorán III c. lemezről, 1979)

Vasárnap délután a város meghal egy kicsit És valahogy sápadtabbak a kirakatok Vasárnap délután egy igazi fagylalt jólesik És néha érzek egy régi illatot Vasárnap délután a csendes, hosszú ebéd után A mama rám adta mindig a szép ruhát Az ajtóban még megfésült és nem hallgatott rám Ha kértem, hadd járjak így egész héten át na - na - na - na - vasárnap délután, na - na - na - na - vasárnap délután Vasárnap délután a lányok arca kicsit szebb S a nagyfiú ígérte tízre hazajön A tánciskola parkettjén a cipők fényesek És néhány párnak a figura összejön Vasárnap délután volt mikor megismertelek A bátyád apámmal nálunk sakkozott Kamaszok voltunk és sok hülyeséget beszéltem neked És kipróbáltuk, a szerelem jó dolog

Vasárnap délután talán a harag is csendesebb S az elvált apa láthatja kisfiát A vidéki rokonok látogatják az újszülötteket És Farkasréten is elfogy a sok virág Vasárnap délután volt mikor viszontláttalak És újra megtörtént, ahogyan egy régi napon Te sem lettél felnőttebb és én sem komolyabb És előre tudtuk, szeretni jó nagyon Vasárnap délután az időm csendesen megy el És néha úgy érzem, máris érkezel Vasárnap délután az este mindig túl közel Mikor tudom, hogy többé nem jössz el Vasárnap délután a város meghal egy kicsit És valahogy sápadtabbak a kirakatok Vasárnap délután már régen semmi sem történik Csak néha érzek egy régi illatot