Társalgás

Beszéljen lassabban.
Az igazat mondja.
Ha nem tudja, mondja azt: „nem tudom”.
Nem igaz, hogy nem tudja.
Hallania kellett.
Látnia kellett.
Hazudik.

A kulturális antropológia történetének fontos állomása, s az alkalmazott antropológia születésének hőskora volt, amikor Pearl Harbor után az amerikai antropológusok a kormány megbízásából sorra állították össze és adták ki a „Pocket Guide” könyvecskéket, amelyek a meghódítandó csendes-óceáni szigetek etikettjére és a helyi lakossággal való érintkezésre készítették fel az amerikai hadsereg katonáit. Épp ezekben a napokban jelenik meg az antropológiának erről a fordulatáról David H. Price kiváló könyve (amelyet persze még nem olvashattam, s a jelzőt csak a neten olvasható mutatványok és a szerző korábbi írásai miatt előlegezem meg neki), amely egyszersmind a szociális antropológusoknak Amerika jelenlegi iszlám-keleti háborúiban vállalt kétes szerepére is kitér.

Dobd el a fegyvert.
Fel a kezekkel.
Feküdj.
Ne beszélj.
Maradj csendben.
Ha nem maradsz csendben, megöllek.
Vissza!
Fordulj meg!
Fordulj erre!

Különös, hogy bizonyos helyzetekben a magázás még a nyomtatott ukáz szerint is tegezésbe vált át. Nem is tudom, lehetséges-e egyáltalán olyat mondani bármilyen nyelven, hogy „ha nem marad csendben, megölöm”. Azt hiszem, nem.

A mi oldalunkon akar harcolni?
A mi hadseregünkben akar szolgálni?
Nem akar ellenünk harcolni?
Egyáltalán nem akar harcolni?
Rosszul bántak önnel a szolgálatban?

Nem tudtam, hogy az amerikaival egyidőben a szovjet hadsereg is rendszeresített hasonló célú könyvecskéket, persze mutatis mutandis. Ez a Szovjetunió Honvédelmi Népbiztosságának Állami Katonai Kiadója által 1940-ben kiadott orosz-észt katonai társalgási szótár (разговорник) üzbég fordító barátom, Temur közvetítésével került hozzám.

Vannak jószágok (lovak)?
Hány tehén (juh)?
Van széna (zab)?
Hány lónak elegendő?
Hány lakos van?
Hol lakik a falu elöljárója?
Hívják ide az elöljárót!
Szabadítsák fel ezeket a házakat a hadsereg számára.

A könyvecske három részből áll. A bevezető rész hét pontban (а-ж) az alapvető kifejezéseket tartalmazza: kapcsolatfelvétel, hely és idő, számok, mennyiségek, méretek, rangok. Ezután következnek tíz-tíz téma köré csoportosítva a bennszülöttek két fő csoportjával, a katonákkal illetve a „lakossággal” (жители) folytatott társalgás során használt leggyakoribb mondatok. Az orosz szöveg észt megfelelője mellett annak fonetikus cirill betűs átírását is megadják a könnyebb kiejthetőség végett.

Hány perccel ezelőtt?
Hány nap múlva?
Hány óra múlva?
Hány perc múlva?
Csak a számot/dátumot * mondja.
Ismételje meg.
Milyen napszakban?

A társalgások felépítése világos, kiforrott módszertanról tanúskodik, annak alapos gyakorlati ismeretéről, hogyan lehet egyértelmű információkhoz jutni egy ismeretlen nyelven. A válaszokat igyekszik igen-nemre korlátozni, megismételteti őket, ellenpróbát tesz, egymás után rákérdez a részletekre, leíratja a számokat, nyugtat, korhol és dicsér.

Lehet kenyeret (húst) szerezni?
Hány emberre?
Gyűjtsék össze és hozzák ide a teheneket (juhokat)!
Gyűjtsenek össze és hozzanak [enni] … lónak!
Gyűjtsenek össze és hozzanak [enni] … embernek!
Ne féljenek a Vörös Hadsereg katonáitól!

Ez a módszertan csak abban a részben lazul fel, ahol a kérdező az informátorok véleményére kíváncsi. Nem tudom, hogyan érthette meg alaposabb nyelvismeret nélkül az olyan kérdésekre adott válaszokat, mint „Hogyan beszélnek az [ellenséges] katonák a Szovjetunióról?” vagy „Hogyan viszonyul a lakosság a katonákhoz?”

Megölt valakit parancsnokai közül?
Kit ölt meg? Mi a beosztása?
Mi a [család]neve?
Mi a rangja?
Tagja ön politikai pártnak?
Mondja meg ennek a pártnak a nevét.

A zsebkönyv egykori használója két helyet ikszelt be ceruzával. A kisebbik iksz a „Vannak-e [mármint az ellenségnek] harci kutyái?” és a „Vannak-e postagalambjaik?” kérdések közé esik, talán valamivel közelebb a kutyákhoz. A nagyobbik iksz a „Hol van a vezérkar (főhadiszállás)?” mellett áll.

Az Észt Szovjet Szocialista Köztársaság. Orosz haditérkép, 1940

A szovjet hadsereg 1940. június 16-án, három nappal a német hadsereg párizsi bevonulása után szállta meg a Molotov-Ribbentrop-egyezmény alapján a Szovjetuniónak juttatott Észtországot. Június 21-re a teljes észt hadsereget lefegyverezték és fogságba vitték. Rajtuk kívül 1941 júliusáig további 54 ezer embert deportáltak vagy végeztek ki, köztük az ország szinte teljes politikai és katonai vezető rétegét. A német támadás megindulásakor 33 ezer észt fiatalt soroztak be erőszakkal a Vörös Hadseregbe, majd nem sokkal később ezeket megbízhatatlannak minősítették és a Gulagra küldték. A deportálások és kivégzések 1944-től folytatódtak. 1945-re Észtország elveszítette lakosságának 25%-át. Ez volt a legmagasabb háborús emberveszteségi arány Európában. 1945 és 1956 között újabb tisztogatásokra és kuláktalanításra került sor. Ezzel egy időben megkezdődött az orosz lakosság betelepítése.