Az utolsó jobbágyfalu Európában

Ha az ember a málagai repülőtérről autózik a Málagai-hegységen át Andalúzia belseje felé, nem sokkal az antequerai csomópont előtt, ahol az utak szétágaznak Sevilla, Córdoba és Granada felé, az út mentén egy dombtetőről házak kompakt együttese tekint le rá, hagyományos andalúz fehér házak, amelyek úgy vetik hátukat egymásnak, úgy állnak össze egyetlen zárt településsé, mintha egy régi történetet őriznének. Engedek a megérzésnek, letérek az útról, hogy meghallgassam a történetet.

A bekötőúton a falu felé közeledve még inkább szembeötlő a település zártsága. A meleg januári napfényben ragyogó szántóföldek és olajligetek mögött egyenes vonalba rendeződő fehér homlokzatok mintha egy erődtelepülés első védőfala lennének, jobbra, a fehér templomtorony mögött a nagy épülettömb pedig mintha erődített kolostor vagy vár lenne.

Nem is csalódunk nagyot. Ahogy leparkolom az autót a falu bal szélén, és végigsétálok a templom felé vezető Granada utcán a zárt sorú fehér házak között – a másik két utca a Sevilla és Málaga nevet viseli, mintegy tippet adva, hová lehet innen elmenni – a fehér templomtorony mögött egyre szélesebben kibontakozik egy vaskos falú épülettömb sok ablakos homlokzata. Ez az évszázadok toldozgatásából összeállló nagy parasztvár végső soron nem más, mint a mór Cabeche vagy Qawŷ vára.

Cabeche várát elsőként az Andalúzia aranykorában, a 10. században élt córdobai történetíró, Ahmad ibn Muhammad al-Razi említi Az andalúz uralkodók történetében, amely spanyol nyelven A mór Rasis krónikája címmel vált ismertté. Eszerint a vár Andalúzia korai időszakában, valamikor az omajjád emirátus idején épült.

Qawŷ várát a 15. századi granadai Muhammad Abu Yahya ibn ʿĀsim Yannat al-Rida krónikája említi azoknak a váraknak a sorában, amelyeket a keresztények 1410-ben elfoglaltak a granadai szultánság nyugati határvidékén, de 1447-ben a muszlimok egy időre visszahódítottak tőlük. Ibn ʿĀsim elég pontosan leírja a vár helyét, s ez nagyjából egybeesik Cauche várával. Hogy ez az al-Razi által említett Cabeche várával is azonos lenne, azt nem tudjuk, mert al-Razi nem ad pontos helymegjelölést, de nincs kizárva.

Annyi bizonyos, hogy a vár mór erődítményként évszázadokon át felügyelte a Malagából Medina Antequerába vezető főutat.

A település azonban sokkal régebbi múltra tekint vissza. A mór erődtől kissé délre máig láthatóak a római kori Aratispi városka alapfalai, amelyet a helyiek Cauche el Viejónak is neveznek, mintha innen jött volna a mai Cauche falu eredeti lakossága. Ennek faragott köveiből épült a falu malma is, amely ma romosan áll a Cauche folyócska partján. És innen származik három szépen faragott 2. századi római feliratos kő is, amelyeket a falu templomának tornyába falaztak be – a helytörténet szerint 1731-ben – olyan elhelyezésben, ami nem egyszerűen az ingyen kőanyag felhasználására, hanem antikvárius érdeklődésre utal.

A délkeleti sarkon beforduló kő az ebben a tartományban, Hispania Baeticában született Traianus császár (53-117) halálának állít emléket. Vége: Res publica Aratispitanorum decrevit et dedicavit – az aratispi közösség rendelte és állíttatta.

Egy sírkő ugyanezen a déli falon M. Fulvio Senecioni Aratispitano kezdettel – az aratispi Marcus Fulvius Senecio számára állíttatták barátai

A torony szomszédos, keleti falán lévő követ az ugyancsak helybéli születésű Hadrianus császár (76-138) tiszteletére állították: Res.P. Aratispitana D.D. – az aratispi közösség rendelte és állíttatta

Miután II. Ferdinánd 1487-ben elfoglalta Málagát, a granadai szultánság legdélibb erősségét, a tőle függő Qawŷ is elesett, s a király több más kis mór erődítménnyel együtt leromboltatta. A vár elnéptelenedett környékét 1509-ben telepítette újjá a közeli Antequera városa keresztény lakókkal, így ez a falu is megkapta a lakosságot váltó Andalúziára annyira jellemző „Villanueva”, új telep nevet. Az ő leszármazottaik a mai Villanueva de Cauche falu 65 lakója. A földbirtokot pedig az Arreses nemesi család kapta meg a királytól, akiknek nyolcadik leszármazottját, Pedro de Arreses y Aspillagát 1679-ben őrgrófi rangra emelték. Ők építették a mór erődítmény romjain a mai udvarházat, amelynek falához fut a falu három utcája.

A három utca harmincöt házának lakói ilyenformán évszázadokon át a cauchei őrgrófok jobbágyai voltak. Az ő földjeiket művelték, részben robot formájában, részben saját célra de tized fejében. Cauche lakói még az ezredfordulón is rendszeresen szállítottak fel tyúkokat és terményeket az udvarházba. Házaikról, noha nemzedékeken át lakták őket, nem volt tulajdonlevelük, csupán egy, a márki által aláírt irat, amely engedélyezte ottlakásukat. Ilyenformán a házakat sem eladni, sem átépíteni nem lehetett.

2005-től az új örökös a nemesi birtokot modern gazdasággá szervezte át, és lehetőséget adott Cauche lakóinak az általuk művelt földek megvásárlására 90 euro/m² áron. Ez meg is történt, de az új tulajdonosok csupán egy magánszerződést kaptak, földhivatali bejegyzést nem, mert az antequerai földhivatal nem volt képes új parcellák szerint átalakítani az őrgrófi birtok nyilvántartását. Végül 2015-ben sikerült megoldani az átszervezést, és a földek és a házak tulajdonjogának bejegyzését. A középkor 2015-ben Európa utolsó jobbágyfalujában is véget ért.

A falu látképén mindez nem sokat változtatott. Legjelentősebb épülete ma is az őrgrófi udvarház és a templom. Közösségi intézmény ezen kívül csak egy van a faluban, az „Antigua Peña”, azaz a Vén Klub, a kocsma. Ez mostani ottjártamkor zárva volt, de a feudalizmus végéről cikkező helyi lapok szerint amúgy nagy élet folyik itt. Üzlet nincs: naponta kétszer jön a boltosautó kenyérrel, hússal, hallal és más alapélelmiszerekkel, szombaton pedig a mozgó áruház. „Ugyan melyik másik faluban hozzák házhoz az árut?” büszkélkednek a lakók. A faluképre szigorú műemlékvédelmi előírások vonatkoznak. Ha a középkor végetért is, a hagyományos andalúz fehér házakat – amelyeket a jobbágyi kötöttségek őriztek meg – minden változtatás nélkül fenn kell tartani.

Villanueva de Cauche ma délután repülőgépről fotózva