Marokkóban az a törvény, hogy gyaur nem léphet be iszlám szent helyre: mecsetbe, működő medreszébe, szentek síremlékeibe. A legszebb műemlék mecseteket is csak Xavier Salmon kitűnő albumaiból lehet megismerni, aki a Louvre kurátoraként nyilván különleges engedéllyel fotózhatott azokban. Én magam csupán két kivételt ismerek. Ironikus módon mindkettő Marokkó egyik legzsidóbb városkájában, Afanourban van.
A berber zsidókról szóló összefoglalóban említettem, hogy a középkori Marokkó és a benini és ghanai királyságok között folyó „sóért aranyat” kereskedelem északi végpontja és üzleti központja Sijilmasa város volt az Atlasz délkeleti lábánál, a Todra és Draa folyók találkozásánál. A kereskedelem pedig főként berber zsidó befektetők és karavángazdák kezében összpontosult. Sijilmasa az 1500-as évek közepére ismeretlen okokból – Leo Africanus szerint polgárháború folytán – megszűnt, és lakói az egykori város körül alapított háromszáz körüli kis településre költöztek át. Az 1950-es és 60-as évek nagy alijájáig ezek voltak Marokkó legzsidóbb falvai. Különösen kiemelkedett közülük Todra, a berber zsidóság szellemi központja – amellyel a fenti összefoglalót is kezdem, s amelyről egy következő posztban írok részletesen –, és vele szemközt a Todra folyó másik partján Afanour, a berber zsidó ezüstművesség egyik fontos műhelye.
A zsidók elköltözése óta az agyagból épült régi Afanour jórészt szellemváros. A vert agyag falak maximum egy-két évtizeden át tartanak ki folyamatos karbantartás nélkül, az pedig már régen lejárt. Az utcák még kivehetőek, de a nagyobb placcokról már nem állapítható meg teljes bizonyossággal, vajon terek voltak-e, belső udvarok, vagy egy már teljesen elporlott épület helye. Az egykori gazdag, négy-öt emeletes kasbahok teteje beszakadt, gyakran egyik-másik faluk is leomlott, feltárva egy sok évszázados élettér anatómiáját.
Egy ilyen beszakadt falon keresztül lehet belépni egy olyan épületbe, amely valamikor nem a zsidó, hanem a muszlim közösséget szolgálta. A kis falusi mecset alaprajza a nagy arab mecsetek hagyományát követi, mint a damaszkuszi nagymecset vagy a córdobai mecset. Szabályos sakktábla metszéspontjaiban álló oszloperdőn ívek emelkednek, ezek tartják a pálmagerendákból ácsolt vízszintes tetőt.
A középső oszlopnégyzet kiemelkedő felülvilágítós kupolát tart. A kis mecset alapján némi képet alkothatunk azokról a nagy fezi, marrakesi, meknesi szultáni mecsetekről, amelyekbe nem léphetünk be.
A keleti falon két fülke nyílik. Az egyik a Mekka felé néző mihrab, imafülke, a másik pedig marokkói jellegzetesség: olyan fülke, amelybe a fából készült mimbart, szószéket be lehet tolni.
A mecset még viszonylag épen áll. Oszlopai sértetlenek, és noha kupolájának ablakain és repedésein becsorog a kívülről bemosott sár, strukturálisan még az is épnek látszik. Csupán a pálmagerendákra terített nádborítás szakadozott be. Úgy tűnik, mintha a mecsetet később hagyták volna el, és tovább karbantartották volna, mint a lakóházakat.
Biztosan ez a helyzet egy másik mecsettel, amely kicsit délebbre, a falut a Todra folyó felől övező pálmaliget szélén áll. Erre az épületre kupolája hívja fel a figyelmet, amely jól láthatóan magasodik a környező agyagfalak fölé. Ha ezt mint iránytűt követve végigkacskaringózunk az agyag utcák labirintusán, oszlopos homlokzat elé kerülünk, amelynek tetejére pálmafa darabokból franciául rakták ki a MOSQUÉE IKELANE feliratot. A homlokzat tetején ugyancsak pálmafa korláttal ellátott terasz van, amelyről a mecset őrangyala, a berber Aaddi Aqbli néz le ránk és invitál be nagy örömmel a fénykorában gyaurt biztosan nem látott mecset-medresza-együttesbe.
Az Ikelane negyed egykori mecsete ugyanis annak idején sok funkciót látott el. A mecset mellett egy alap- és egy középfokú teológiai iskola is volt. Utóbbihoz kollégium is tartozott, ahhoz pedig fürdő, amelyhez külön helyiségben, földbe ásott üstben melegítették az itteni kútból húzott vizet.
Az egykori elemi iskolai tanterem palatáblájára a Korán első versét írták didaktikus céllal: Bismillāhi r-rahmāni r-rahīmi, az irgalmas és könyörületes Allah nevében
Hogy mindez ma is látható, az Aaddi érdeme. Ő itt született és nőtt föl a negyedben, ebbe az iskolába járt, és noha élete nagy részét innen távol, bányászként töltötte, nyugdíjazása után visszatérve fájt neki a mecset állapota, amelybe a falu elnéptelenedése után még egy darabig visszajártak, s csak az 1990-es években hagyták végleg el. A régi Afanour egyetlen lakójaként beköltözött a tanító szobájába, és saját kétkezi munkájával állította helyre a mecset-együttest. Ebben nagy segítségére volt a hagyományos berber agyagépítészet egyik legnagyobb szakértője, a katalán Roger Mimo, aki más szakemberekkel és restaurátorokkal is összehozta, s akinek tervrajzai és dokumentumai a mecset előterének falán vannak kifüggesztve.
A mecset szerkezete megegyezik a másik, gondozatlan kis mecsetével: oszloperdő tetején ívek, s azokon pálmagerendák és nádborítás. Középen pedig a kupola, amelynek felső körablakát zöld mázas kerámia tál zárja le. Aaddi elmondja, hogy ez nem az eredeti, sok száz éves tál: azt egy berber munkás ellopta, úgyhogy neki hasonló újjal kellett pótolnia.
A bejárás után Aaddi beírást kér tőlünk a vendégkönyvbe, és mobillal készített csoportképpel dokumentálja látogatásunkat. Mint mondja, ezzel a dokumentációval tudja igazolni a mecset fenntartását, és némi állami támogatást igényelni hozzá.
Túl azon, hogy a mecset szerkezete a nagy marokkói mecsetek általános struktúrájáról tanúskodik, a fennmaradás körülményei is jellegzetesen marokkóiak. Több helyen is találkoztam ilyen őrangyalokkal, akik egy-egy elhagyott közösségi épület, mecset, zsinagóga, kasbah fenntartására rendelték életüket. Hamarosan írok még ilyenekről.
Köszönöm!
VálaszTörlés