Királyság mindörökké

Petralia Soprana bájos középkori kisváros Északközép-Szicíliában, a vidám cefalùi tengerpartot a reménytelen belföldi dombvidéktől elválasztó Madonie-hegylánc belföldi aljában. Van mindene, ami kell: zegzugos középkori utcái, románkori eredetű barokk székesegyháza, normann vára, amelyet az arab veszély elmúltával karmelita kolostorrá alakítottak, pénteki hetivására, mely napon 9-től 1-ig tilos behajtani a városba, megkezdett, ám soha be nem fejezett autópályája, amelynek hat álló pillérén autóparkolót rendeztek be, és, last but not least, városházája, aljában cukrászdával, előtte kis parkkal és az elesett hősök emlékművével.

A Piazza del Popolo a fegyveres erők ünnepnapján, 2022. november 4-én

A kis parkot ma, a demokrácia korában Piazza del Popolónak nevezik, de az antidemokratikus korban a Vecchia Vuccirìa névre hallgatott. A vuccirìa szicíliai nyelven kakofóniát, zűrzavart jelent, amiben a mai beszélő a voce, ʻszó, hang’ gyököt véli felfedezni, de ez hamis etimológia: a név valójában a francia boucherie, marhapiac szóból ered, s az ilyen piacokkal velejáró hangzavar vezet a szó mai jelentéséhez.

A ʻmarhapiac’ különös második jelentést kölcsönöz a közepén álló emlékműnek, amely a hagyomány szerint a háborúban lemészároltaknak állít emléket. Az emlékművet a fasizmus idején igen termékeny Antonio Ugo (1870-1950) szobrászművész, a palermói Képzőművészeti Egyetem szobrászati tanszékének vezetője álmodta meg 1929-ben, a korban igen kedvelt „novecento” monumentális klasszicista stílusában, amely oly közel állt a korszak más – német vagy szovjet – birodalmi stílusaihoz. A háborúba vonuló fiatal római harcos Mucius Scaevola módjára égő oltár fölé tartott kardjával esküszik fel a haza védelmére. Hóna alól agg öreganyja kukkol az oltárra, amelyet valószínűleg az ő – meg Petralia Soprana hasonló öregasszonyai – kedvéért díszít az oltáriszentség motívuma. A másik oldalon a hőst neje támogatja a hadba vonulásban, csak ő tudja, miért. Az ő hóna alját michelangeloeszk gyermeke karolja át, részben titkon bánkódva apja heroikus döntésén, részben anyja ruharedői közül erőt merítve az apja eleste utáni időre, amelyről a jelen poszt is szól.

Az emlékművön, különös módon, egyetlen felirat sincs. Pedig feliratoknak hagytak rajta helyet, az egykori márványtáblákat rögzítő tiplik lyukai is láthatóak.

Valószínűleg annak a történelmi kognitív disszonanciának egy újabb esetével állunk szemben, amely, mint láttuk, annyira jellemző Szicília kisvárosaira. Mussolini kormányzása fejlődést és közbiztonságot hozott Szicíliának, és kemény elnyomást a maffia számára, amelyet csak az 1943-as angolszász partraszállás helyezett vissza korábbi monopóliumába. A sziget ezért nehezen mond le Mussolini-korabeli műemlékeiről, amelyek egy letűnt és azóta sem elért aranykorra emlékeztetnek. A kisvárosok főterein, ha megkopottan is, még olvashatók Mussolini frase celebre-jei, és állnak a Mussolini-korabeli plasztikák és szobrok. A szomszédos Gangiban 1945-ben először eltávolították, aztán népi nyomásra mégis visszahelyezték az 1936-os nacionalista emléktáblát. Valószínűleg ezen az emlékművön is valami elkötelezett felirat állt, amelyet jobbnak láttak eltávolítani. Az emlékmű épp elég ékesszólóan beszél önmagáért.

A fenti fotón az emlékműre néző sarokházon – amely talán hivatal vagy pártház lehetett – még most is látni, hogy az erkély alatt valaha a köztéri Mussolini-idézetek jellegzetes betűtípusával felfestett szöveg állt. Hogy pontosan mi, azt csak az a fogyatkozó számú korosztály tudná megmondani, amely még végig tudja pörgetni emlékezetében a frase celebre-ket, és azonosítani bennük az itt kiolvasható betűcsoportokat.

Ennél jóval érdekesebb történelmi dokumentumok azok a máig megőrzött feliratok, amelyeket már jóval Mussolini bukása után, 1946 májusában festettek fel a ház homlokzatára, s amelyek a monarchiát és a királyt éltetik.

„Éljen a király! Éljen a monarchia!” A felirat alatt és fölött kifakított sarló-kalapácsokat nem festették újjá úgy, mint a királypárti feliratokat.

A feliratok egy olyan kampány talán páratlan túlélői, amely az Itália államformájáról szóló 1946. június 2-i népszavazást előzte meg.

Az államforma kérdése kezdettől fogva feszültséget okozott az egyesült Itália belpolitikájában. Az egységes olasz állam szellemi atyja, a Giovine Italia mozgalmat 1831-ben megalapító Giuseppe Mazzini ezt az államot demokratikus köztársaságnak álmodta meg, amely megszüntetne minden korábbi királyságot. Itália egyesülése azonban végül a szárd-piemonti király vezetésével, valójában egyfajta belső gyarmatosításként ment végbe. Az országot délről, Szicília felől egyesítő Garibaldi ugyan republikánus volt, de az egységes Itália kedvéért végül átadta hódításait II. Viktor Emmánuelnek, amitől egyes párttársai is árulónak tartották őt. A republikánusok és monarchia-pártiak szembenállása az egész olasz belpolitikát meghatározta egészen Mussolini 1922-es hatalomra jutásáig.

Mussolini 1943. július 25-i bukása után a kérdés új aktualitást kapott. A király az angolszász csapatok által kontrollált Dél-Itáliába menekült, s gyakorlatilag béna kacsává vált, de már amúgy is kompromittálta magát Mussolini 1922-es kinevezésével és húsz éven át diktatúrájának támogatásával. A németek által megszállt Északon illegálisan újjáalakultak a republikánus pártok, amelyek részt vettek a németellenes partizánmozgalomban, s ezért az ország 1945. április 25-i felszabadulása után népszavazást követeltek az államformáról.

Az 1946. június 2-i népszavazás szavazólapja

A népszavazás előtt egy hónappal III. Viktor Emmánuel átadta a trónt fiának, Umbertónak, akiről szintén máig vannak elnevezve terek Szicíliában. Ez a váltás datálja a petraliai kampányfeliratokat 1946. májusára.

„A monarchia az egyetlen, amelyik képes garantálni a haza megmentését. Éljen Umberto! Éljen a monarchia!”

A június 2-i népszavazás volt az első Olaszországban, amely az általános választójog alapján zajlott, azaz a nők is részt vehettek rajta. A 45 milliós népesség kevesebb mint fele adott le érvényes szavazatot, ebből 12 millióan a köztársaságra, és 10 millióan a monarchiára. A köztársaság június 11-i kikiáltása után Umberto király átadta hatalmát az új elnöknek, Alcide De Gasperinek, majd száműzetésbe vonult.

A szavazatokat térképre vetítve látjuk, mennyire megosztotta a kérdés az országot. Nagyjából Rómától északra a köztársaság, onnan délre a monarchia hívei voltak túlsúlyban. Kelet-Szicíliában, ahol Petralia is fekszik, a monarchia több mint kétharmados támogatottságot ért el. Valószínűleg ennek is köszönhető a petraliai monarchista kampányfeliratok, a gyarmatosító Északkal szembeni ellenállás néma tanúinak fennmaradása.

„A hatalomért bolonduló karrieristák és kalandorok azok, akik dühödten támadják a monarchiát. Isten óvja a királyt! Éljen a király! Petralia népe! Szavazzatok a monarchiára!”