Három királyok Párizsból

A Háromkirályok egy ideje már évről évre beköszönnek ide a Wang folyóra. Először a pisai székesegyház bronzkapujáról szálltak alá, s ókeresztény és orthodox ábrázolásokkal bizonyították, hogy e világon csak tükör által, homályosan láthatjuk őket, valódi kilétükről semmit sem tudunk. Majd Perzsiában találkoztunk velük és más királyokkal, ami érthető is, hiszen a legkorábbi hagyomány szerint onnan érkeztek. Utána azt láttuk, hogyan tették Firenze koronázatlan királyai, a Mediciek a családjuk hatalmát reprezentáló városi ünneppé a Háromkirályok felvonulását, s hogyan örökíttették meg ezt számos publikus műalkotáson a legnagyobb kortárs művészekkel, Fra Angelicóval, Botticellivel vagy Leonardóval, míg legpompásabb ábrázolásukat saját privát kápolnájuk számára tartották fenn a Medici-palotában. Idén pedig Párizsból érkeznek, amely, mint látni fogjuk, Makónál jóval közelebb van Jeruzsálemhez.

Berry herceg híres Szép Hóráskönyvében, a francia-flamand gótikus kéziratfestészet főművében, amelyet a Limbourg fivérek festettek ki 1412 és 1416 között, a Háromkirályok ünnepét kettős miniatúra illusztrálja az 51v-52r oldalakon. A dupla egész oldalas ábrázolás egyfelől jelképezi az ünnep fontosságát a korabeli arisztokrácia számára, másfelől azonban különös, hogy a két külön pergamenlapra festett két képet csak utólag illesztették bele a kódexbe, a Mária-zsolozsmák megfelelő, karácsonyi helyére.

A jobboldali képen hagyományosnak mondható Háromkirályok-jelenetet látunk. A királyok fejedelmi menettel járulnak az istállóban ülő Szent Család elé. A legöregebb király már térdel is a Királyok Királya előtt, és átadja neki ajándékát. A háttérben zöld dombon pásztorok legeltetik nyájukat, és néznek fel az égre, ahol egy, a földi világból kidudorodó mennyei lunetta alatt egyszerre látjuk a születést hírül adó angyalokat és a királyokat vezető betlehemi csillagot.

A baloldali képen azonban valami szokatlan epizódot látunk. A három király és kíséretük három égtáj felől közeledik a középen álló gótikus képoszlop – azaz kis fülkékben szentek szobrait vagy képeit a vándorok elé táró, útjukat megszentelő magányos útszéli oszlop – felé, amilyenek a Párizsból St. Denisbe vezető utat szegélyezték. Körülöttük pusztaság, benne a betlehemi pusztaságot a szokásos módon jelképező állatokkal, az oroszlánnal és a medvével (utóbbi Berry herceg címerállata is). A háttérben pedig arany nap alatt tündöklő pompás város, nyilvánvalóan Jeruzsálem, amelyet azonban a középkori Párizs jellegzetes épületei, a kódex korábbi miniatúráin is szereplő Notre-Dame, a Sainte-Chapelle és a Louvre tesznek összetéveszthetetlenné.

A pusztaság és a város Betlehemre és Jeruzsálemre utalnak, a három csapat pedig arra, mintha a három király Betlehemben találkozott volna először egymással. Pedig hát az evangéliumban úgy áll, hogy a bölcsek együtt jöttek Jeruzsálembe, hogy a zsidók újszülött királya felől tudakozzanak, akinek csillagát napkeleten látták.

A Limbourg fivérek és kortársaik azonban Máté evangéliumán kívül mást is olvastak. Az evangéliumok lakonikus híradásait a középkor szívesen gondolta tovább, s az ilyen szűkszavú, in medias res bevezetőkhöz, mint hogy „Anyja, Mária, Józsefnek a jegyese, még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant a Szentlélektől”, vagy hogy „Amikor a júdeai Betlehemben Heródes király idejében Jézus megszületett, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és kérdezősködtek”, szívesen kanyarítottak színes előtörténetet akár önálló könyv terjedelemben is, mint amilyen Jakab protoevangéliuma, amely Mária életét beszéli el fogantatásától Jézus fogantatásáig. És ilyen könyv volt a Historia trium regum, a Három Király története is.

A könyvet Johannes de Hildesheim karmelita szerzetes (1310-1375), számos népszerű könyv szerzője írta valamikor 1364 után a münsteri püspök megrendelésére, hogy méltó lelki-történelmi háttérrel szolgáljon a három királyok Kölnben tisztelt ereklyéi számára. Az ereklyéket Ilona császárnő, Nagy Konstantin anyja gyűjtötte össze a Szentföldön, ahonnét a konstantinápolyi Hagia Sophiába vitte, majd Nagy Konstantin Szent Eustorgius milánói püspök őrizetére bízta őket. Milánóból az invesztitúraharc idején, 1164-ben, a város elfoglalása után küldte őket Barbarossa Frigyes császár Kölnbe, ahol máig őrzik őket, s ahol az egész középkoron át zarándokok tömegeit vonzották. E zarándokok „útikönyvéül” szolgált a Historia trium regum, amelyet azonnal legtöbbjük anyanyelvére, németre, franciára, flamandra és angolra is lefordítottak.

A három király ereklyetartója a kölni dómban, 1181-1230. Verduni Miklós munkája, a moseli ötvösművészet főműve

A könyv számos hiteles vagy fantáziadús forrásból gyűjtött össze mindent, amit a három királyokról érdemes vagy nem érdemes tudni. Részletes leírást ad országaikról, a „három Indiáról” (amelyek közül az egyik minden jel szerint valahol Núbiában feküdt), szokásaikról és terményeikről, hogy a királyok miképpen figyeltek fel egymástól függetlenül a betlehemi csillagra, milyen gazdag kíséretet összeállítva indultak útnak, s hogyan érkeztek csodálatos sebességgel tizenkét nap alatt Jeruzsálem környékére. Amikor azonban csupán két mérföldre voltak a várostól, nagy sötét felhő takarta el előlük az eget és a csillagot, „amiképpen Izajás mondja”, mondja Johannes: „Kelj föl, ragyogj föl, Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez.” (Iz 60:1-3).

Palestrina: Surge, illuminare Jerusalem (Kelj föl, ragyogj föl, Jeruzsálem) (1575) – Tallis Scholars

És „a felhő alatt egyre közelebb kerültek Jeruzsálemhez, és végül összetalálkoztak a város alatt, és követeket küldtek egymáshoz, és faggatni kezdték egymást, hogy melyikük mit keres itt. S amikor kiderült, hogy mindannyian egyazon ügyben járnak, nagyon felvidultak, s egymáshoz lovagoltak, s átölelték és megcsókolták egymást, és mindegyikükben még szilárdabbá és forróbbá vált az elszántság, hogy tovább keressenek.”

A találkozás leírása a Historia trium regum német fordításának 1483-as kiadásából, Strasbourg, Heinrich Knoblotzer

Ezt az apokrif pillanatot ábrázolja tehát az első miniatúra: amikor „a három India” egyazon csillag által vezetett három uralkodója végül összetalálkozik Jeruzsálem alatt, egy olyan keresztúton, amely a Historia leírása szerint valahol az akkor még a városon kívül fekvő Golgota és az Olajfák hegye között volt.

És a Háromkirályok ábrázolása valami mást is köszönhet a Historiának. Az előző fejezetek ugyanis részletesen leírják, micsoda kincseket, díszes felszerelést és hatalmas kíséretet, „riche tresoure and riche ornamentis and grete multitude of pepil”, ahogy a korabeli angol fordítás mondja, gyűjtöttek össze a királyok, mielőtt útnak indultak volna, hogy ezáltal beteljesüljön a fenti Izajás-prófécia folytatása: „Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. … Feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik. Nálad sereglik egybe Kedár összes nyája, s Nebajót kosai is neked szolgálnak. Mint nekem tetsző áldozatok, odajönnek oltáromhoz, hogy díszére legyenek dicsőséges templomomnak. Kik azok, akik repülnek, mint a felhő, vagy mint a galambok dúcaikhoz? A hajók gyülekeznek szolgálatomra, az élükön Tarsis hajóival, hogy hazahozzák fiaidat a távolból, s ezüstjüket meg aranyukat is velük.” (Iz 60:3-9).

És így válik a Háromkirályok ábrázolása a korábbi, alapvetően háromalakos kompozícióból olyan, az egész tájat ellepő gazdag vonulássá, ami már igazán királyokhoz illik, s amivel az arisztokrata megrendelők is szívesen azonosulnak. Nem véletlen, hogy az első ilyen gazdag képet a francia király fia, Berry hercege hóráskönyvében találjuk, csupán néhány évtizeddel a Historia francia fordítása után. De a vonzó előképet csakhamar más reprezentatív megrendelések is követik. A párizsi udvarból kiinduló internacionális gótika terjedésével az új kompozíció is tovább terjed, az avignoni udvarba, onnan a sienai festészetbe, majd Firenzébe, ahol arisztokraták híján a feltörekvő Mediciek veszik át és ábrázolják önmagukat a gazdag, de gazdagságukat istenes célra fordító királyok képében.

Bartolo di Fredi: A háromkirályok imádása, 1375-85, eredetileg a sienai dómban, ma a sienai Pinacoteca Nazionaléban

Gentile da Fabriano: A háromkirályok imádása, 1423, ma az Uffiziben (részletekért kattints!)

Benozzo Gozzoli: A háromkirályok menete a firenzei Medici-palota kápolnájának falain, 1459. Részlet a Medici-család portréival, középen a tizenkét éves Lorenzo il Magnificóval. A teljes freskót és történetét lásd korábbi posztunkban