Firenze királyai

Firenzének természetesen éppúgy nincsenek királyai, mint Velencének királynője. Igaz, a Quattrocento évtizedeiben számos koronás fő látogatta meg a várost, kezdve János bizánci császárral a firenzei zsinat idején (1439-1445), amely nagyban hozzájárult a zsinatot kezdeményező Medici családnak, Firenze koronázatlan királyainak felemelkedéséhez, egészen VIII. Károly francia királyig, akinek 1494-es firenzei megszállása a Mediciek bukását hozta el. De a reneszánsz Firenze három olyan királyt tekintett sajátjának, akik még a bizánci császárnál is távolabbi Keletről érkeztek ide évről évre minden január hatodikán, hogy hódoljanak a zsidók újszülött királya előtt.

A háromkirályok napját – amelynek hagyományos ikonográfiájáról itt írtam részletesen – a város látványos felvonulással ünnepelte. A felvonulás egy-egy központi térről indult, a Battistero vagy a Signoria elől, és mindig az óváros északi negyedében álló San Marco templomnál ért véget, ahol a három napkeleti király – és a kíséretükben lévő számos firenzei polgár – átadta ajándékát a templom előtti téren felállított jászolnál.

A reneszánsz háromkirályok-felvonulások útvonalainak gerince Firenzében (észak lefelé van). A tényleges útvonal persze ennél jóval bonyolultabb volt, hiszen „az egész várost bejárta”, de mindig elhaladt a d-vel jelölt Medici-palota előtt. a: San Marco, a felvonulás végpontja; b: a Battistero, ahonnét a menet 1390-ben indult; c: Signoria, ahonnét a menet 1429-ben indult; d: a Medici-palota a Via Largán. A teljes térképért (Giuseppe Molini 1847, de rajzolta Ferdinando Ruggieri 1731) katt a képre

Az ilyenfajta nagy rituális felvonulásokat a középkori Európában külön vallásos társulatok szervezték, ahogy azt az úbedai vagy mallorcai nagyheti szertartásoknál már láttuk. A háromkirályok menetét Firenzében a Compagnia de’ Magi (a háromkirályok olaszul re magi, a „mágus-királyok”) rendezte, akiknek történetét Rab Hatfield írta meg részletesen a Journal of the Warburg and Courtauld Institutes 1970-es számában. A társulatról az első feljegyzés 1390-ből maradt fenn egy névtelen krónikástól, aki így írta le az azévi felvonulást:

A dì vi di genaio si fe’ in Firenze una solenne e magnia festa alla chiesa de’ frati di santo Marcho de’ santi Magi e della stella. I Magi andorono per tutta la città molto orevolemente vestiti et chon chavagli et cho’ molta conpagnia et co’ molte novità. I’ re Rode istette a santo Giovannni i’ su ’n uno palcho molto bene adornato chon sua gente. E passando da santo Giovannj, salirono i’ su’ palcho dov’ era Erode e quivi disputorono del fanciullo che andavano ad adorare e promettendo di tornare a Erode. E fatta l’oferta i Magi al bambino, e non tornando ad Erode Erode gli perseghuitò e fe’ ucidere molti fanciulli contrafatti in braccio alle madri e balie. Et chon questo finì la sera la festa ale 23 ore.

Január hatodikán Firenzében a San Marco templomának társulata megtartotta a háromkirályok és a csillag nagy és ünnepélyes felvonulását. A három király igen díszes öltözetben, lovakkal és nagy kísérettel, és számos új látványossággal az egész várost bejárta. Heródes király Keresztelő Szent János templománál [a Battisterónál] ült udvaroncaival együtt egy gazdagon díszített emelvényen. A három királyok a keresztelőkápolna előtt elhaladva felmentek az emelvényre, ahol Heródes volt, és tárgyaltak vele a gyermekről, akinek imádására indultak, s megígérték Heródesnek, hogy visszatérnek hozzá. Miután pedig a királyok hódoltak a gyermek előtt, és nem tértek vissza Heródeshez, emez üldözésükre indult, és sok gyermeket megöletett, akiknek festett képeit anyáik és dajkáik tartották karjukban. Ezzel ért véget a felvonulás délután öt óra tájban.

1429-ből újabb leírás maradt ránk. Ekkor már a betlehemi gyermekgyilkosság jelenete el is maradt, s a hangsúly teljesen a pompás felvonulásra és a látványosságra helyeződött át. A menet ekkor már nem a keresztelőkápolnától indul, hanem a Signoria teréről, azaz kétszer olyan hosszú útvonalon halad. Szükség is volt erre, hiszen másként el sem fért volna. A hétszáz (!) lovas résztvevő közül az elsők már minden bizonnyal odaértek a San Marco jászolához, amikor az utolsók még el sem indultak. Figyeljünk fel rá, hogy a VIP-tribünök a Via Larga mentén álltak, ahol a Medici-palota is épült.

Giovedì a dì vi di gennaio 1428 [1429] si fece la festa de’ Magi. Et fu orrevole et bella festa. Et in sulla piazza de’ Signiori si fecie uno palcho a Santo Romolo ché vi stette il significhato del re Roda ornato come re, et molti in sua compagnia col dirizzatoio di valuta assai degli arienti che su v’erano. Incominciò la mattina la festa. Et bastò insino a ore xxiiii° detto dì sanza il dì dinanzi. E passo[rono] la mattina per la piazza detta e xx vestiti di camici frateschi col significato di nostra Donna e ’l suo figliuolo. E andò in sul palcho alla piazza di San Marcho. Et dopo mangiare circha a settecento vestiti a chavallo furono, in tra’ quali fu[rono] i tre Magi e i loro compagnj vestitj orrevolemente. Et delle belle cose che vi fu[rono] i loro, furono tre giughanti et uno huom salvaticho, e in su uno carro il significhato di Davitti, che uccise il giughante colla fronbola. E chi era per Davitti andava ritto inn alti et molto destramente in sul charro. E’lla via Largha dal chanto di San Giovanni insino alla piazza di San Marcho da ogni lato della via era[no] palchetti e panche ornate di panchali e tappeti e spalliere. Et era una bella chosa a vedere quello aparecchio in quella via.

1429. január hatodikán tartották meg a Háromkirályok ünnepét, amely pompás és szép ünnepség volt. A Signoria terén, a San Romolo templomnál emelvényt építettek, amelyen a Heródest alakító, királynak öltözött figura állt nagy számú kíséretével együtt, a rengeteg ezüsttől drágálló fövegekben. Az ünnepség délután hat óráig tartott, nem számítva a rákövetkező napot. Reggel a Huszak tanácsa vonult végig a téren szerzetesi öltözékben Miasszonyunk és az ő Fia megszemélyesítőivel, s a San Marco téri emelvényhez mentek. Ebéd után pedig közel hétszáz lovas vonult fel, közöttük a három király és kíséretük, pompás öltözékben. Az ott látható számos csodás dolog között volt három óriás és egy vadember is, s egy szekéren Dávid megszemélyesítője, aki parittyával megölte az óriást. S aki Dávidot játszotta, nagyon ügyesen és teljesen egyenesen állt a szekéren. A Via Largán pedig a keresztelőkápolna sarkától egészen a San Marco teréig mindkét oldalon állványok és padok voltak zászlókkal, szőnyegekkel és ülőpárnákkal ellátva. Gyönyörű látvány volt, ahogy feldíszítették azt az utcát.

A San Marco templom és kolostor eredetileg a bencés szilvesztrinus kongregációé volt, akiket azonban laza életmódjuk miatt IV. Jenő pápa 1437-ben kiutasított innen. Cosimo de’ Medici, aki 1434-ben tért vissza velencei száműzetéséből, és ekkoriban fogott hozzá családja politikai helyzetének megszilárdításához, felismerte a lehetőséget, s felajánlotta a pápának, hogy saját költségén új, megbízhatóbb szerzetesrendet telepít a kolostorba. A rend az obszerváns (azaz a regula szigorúbb értelmezését követő) domonkosoké volt, akik csak néhány évtizede vonultak ki a Firenze szellemi központjának számító Santa Maria Novella domonkos kolostorból Fiesoléba.

A templommal együtt Cosimo az ott székelő Háromkirályok-társulatot is megörökölte, s ettől fogva az évenkénti (sőt évente kétszeri, mert a város védőszentje, Keresztelő Szent János június 24-i ünnepén is megismételt) felvonulás egyre inkább Medici-párti politikai színezetet öltött. A Mediciek nagy összegekkel támogatták a felvonulások fényét, a család és barátaik beléptek a társulatba, s ők öltöztek be háromkirályoknak és kíséretüknek, mint azt a Medici-palota kápolnájának hatalmas freskóján is látjuk, amelyről hamarosan szó lesz.

A háromkirályok menetének kezdete Benozzo Gozzoli 1459-es nagy freskóján a Medici-palota kápolnájában. A királyok központi csoportját (fent) a menet végi díszhelyen a Medici-család és klientúrájuk alkotja; középen feketébe öltözve Cosimo de’ Medici. A szemközti falról a Medici-körhöz nem tartozó polgárok portréi néznek vissza döbbenten az udvartartásra (lent)

Cosimo az egész San Marco templomot és kolostort saját költségén építtette át reneszánsz stílusban „udvari építészével”, Michelozzóval. A kolostor pompás árkádos kerengőt kapott, és a korban újdonságként nagy könyvtártermet is, ahol Cosimo humanista kéziratgyűjteményét helyezte el. Látható, hogy nemcsak a társulat, de a kolostor is a kiépülő „Medici-negyed” reprezentatív eleme lett a Medici-palotával és a Medici-templomnak számító San Lorenzóval együtt, amelyet ugyancsak Cosimo építtet át Brunelleschivel, s ahol majd Michelangelo készíti el a Medici-sírkápolnát. Az új templomot 1443-ban, Vízkereszt, azaz Háromkirályok ünnepén szentelte fel IV. Jenő pápa Szent Márk és Cosimo védőszentjei, Szent Kozma és Damján tiszteletére a firenzei zsinatra egybegyűlt egyházi és világi méltóságok jelenlétében. Minthogy a zsinatot a keleti és nyugati egyház egyesítésére hívták össze, a számos keleti főpap és humanista részvétele igazi keleti színezetet kölcsönzött az ez évi háromkirályok-felvonulásnak.



A kolostor celláiba pedig a rend tagja és a kolostor lakója, a Fra Angelicónak nevezett Giovanni testvér festett a szerzetesek számára egy-egy szent képet. Annak mintájára, hogy „melyik könyvet vinnénk magunkkal a lakatlan szigetre”, ezek a domonkosok is ezt az egyetlen képet kapták útravalóul a „hétlépcsős hegyre”, ahogy kései utódjuk, Thomas Merton nevezte a szerzetesi vállalkozást, ezen szemlélődve kellett kigazdálkodniuk maguknak az egész életükre elegendő lelki táplálékot.



A kolostorban Cosimo is fenntartott magának egy cellát, ahová imádkozni vagy itt elhelyezett könyvtárát olvasni visszavonult. Fra Angelico és segédje, Benozzo Gozzoli ide is festettek egy freskót, mégpedig nem mást, mint a háromkirályok imádását. A Masaccio szoborszerű, méltóságteljes alakjai által inspirált figurák ünnepélyes, klasszikus menetben közelítenek a kis Jézushoz. Sokan olyan keleti ruhákat és fövegeket viselnek, amilyeneket a firenzei zsinat keleti résztvevői, s amilyenekben a János császár zsinati bevonulásán részt vevő Piero della Francesca is megfestette képei – a Krisztus keresztelése vagy az Ostorozás – keleti figuráit. A kép előtt szemlélődő Cosimo a világi hatalom és vagyon helyes rendeltetését mélyíthette el belőle.


Cosimo jó üzletember módjára igyekezett a bevált partnereket megtartani kapcsolati hálójában. Ezért amikor egy évvel a San Marco felszentelése után, 1444-ben hozzáfogott családi palotája átépítéséhez, ezt is Michelozzóval végeztette el, majd a palota kápolnáját 1459-ben Benozzo Gozzolival festtette ki. A kápolna három falát teljesen beborító freskók témája természetesen a háromkirályok menete volt. Jellemző, hogy míg a Mediciek nyilvános megrendeléseikben a firenzei reneszánsz Masaccio, Donatello, Brunelleschi által képviselt klasszicizáló, visszafogott irányzatát pártolták, addig egy ilyen privát, csak a család és vendégeik által látott dekorációt az internacionális gótika ragyogó, részletgazdag, túlburjánzó stílusában rendeltek meg, amely a 15. század első felében még a legkedveltebb volt Toszkánában. Nem is csoda, hiszen a kápolna fogadóteremként is szolgált, amelynek a firenzei reneszánsz nagyszerűségét még nem ismerő külföldi – azaz főleg más itáliai városokbeli – méltóságokat is el kellett kápráztatnia. Cosimo kifejezetten Gentile da Fabriano ilyen stílusú Háromkirályok-oltárképét ajánlotta mintául Gozzolinak, amelyet az ellenlábas Strozzi család állíttatott 1423-ban a Santa Trinità-templomban, s amelynek az egész város csodájára járt.

Gentile da Fabriano: A háromkirályok imádása, 1423, ma az Uffiziben (részletekért kattints!)

A stílus egy korábbi példája: Bartolo di Fredi: A háromkirályok imádása, 1375-85, eredetileg a sienai dómban, ma a sienai Pinacoteca Nazionaléban

A kápolna három falán kinyíló dombos-erdős tájban, a század legcsodálatosabb tájképében gazdagon öltözött lovasok hosszú sora kanyarog hegynek fel, ahol a bevett ikonográfia szerint a hegytetőn Heródes városa, Jeruzsálem áll, majd onnan ismét lefelé, a betlehemi jászolhoz, amely ez alkalommal a Medici-palota kápolnájának szentélye. Láttuk már, hogy a menet a város közismert polgáraival indul, s a Medici-családdal és klientúrájukkal végződik. A három fal mindegyikének közepén pedig egy-egy király lovagol arannyal gazdagon díszített ruhában és lovon: a hagyománynak megfelelően egy öreg, egy középkorú és egy fiatal. A Medici-család előtt lovagló fiatal számos utalás szerint nem más, mint a trónörökös, az ekkor még csak tíz éves Lorenzo de’ Medici, a későbbi Magnifico, noha több évvel idősebb, idealizált alakban. A Mediciek c. friss és népszerű olasz-angol TV-sorozat egy epizódja megható módon mutatja be, ahogy a gyermek Lorenzo megáll a készülő freskó előtt, s miközben nagyanyja, Contessina de’ Bardi, Cosimo felesége segítségével felismeri az egyes alakokat, köztük önmagát, a rá váró történelmi szerepre is ráébred.

A menet célpontja a negyedik falon nyíló szentély közepén álló oltárkép, amelyen Szűz Mária imádja frissen szült gyermekét, ahogy azt a 14. századi Szent Brigitta leírta népszerű látomásaiban. A képet Cosimo másik felfedezettje, Filippo Lippi karmelita szerzetes-festő készítette. Története és ikonográfiai utalásrendszere azonban olyan gazdag és bonyolult, hogy külön posztba kívánkozik.



A háromkirályok menete mindenekelőtt részletgazdagságával nyűgözi le a nézőt, aki azt kívánja, bárcsak maga is beléphetne a tájba, és mohón veszi sorra a figurák, állatok, épületek, mellékes epizódok színes sokaságát. Hogy legalább valamelyest átérezhessük ezt az élményt, érdemes zenével együtt végiglapozni az alábbi kivágás-sorozatot.



Jordi Savall – Hespèrion XXI: Istampitta / Saltarello (14. sz. itáliai kéziratból)

A Mediciek által támogatott művészek közé tartozott Botticelli is, akit Lorenzo anyja, Lucrezia Tornabuoni – maga is tehetséges politikus és költőnő – fedezett fel és hívott meg lakni a Medici-palotába. Itt Lorenzóval és öccsével, Giulianóval együtt nevelkedett, velük együtt tanult kiváló tutoruktól, Marsilio Ficinótól, majd velük együtt vett részt a Ficino alapította Platóni Akadémia előadásain, amelyek tanulságai meg is látszanak mitológiai tárgyú festményein. Lorenzo mintegy a család tagjaként vette igénybe diplomáciai szolgálatait, azaz adott neki olyan festői megbízásokat, amelyekkel lekenyerezte partnereit, így például IV. Sixtus pápát a Sixtus-kápolna 1482-es freskóival. Máskor jól fizető munkákat szerzett neki, így például 1475-ben a Santa Maria Novella domonkos templom Zanobi-kápolnája oltárképének megfestését.

Az oltárképet Gaspare di Zanobi del Lama bankár rendelte a firenzei elit templomában vásárolt halotti kápolnája számára. Minthogy Zanobi a Medici-bankház kliense és lekötelezettje volt, hálásan fogadta a Lorenzo de’ Medici által ajánlott festőt, s a képen jóval nagyobb teret engedett patrónusainak, mint saját magának. Eleve sokatmondó, hogy a háromkirályok jelenetét választotta az oltár témájául, s ha már így döntött, a három királynak nem is szolgálhatott modellül más Firenzében, mint a Medici-család három egymást követő feje: az öreg Cosimo, aki éppen átadja ajándékát Jézusnak, s öccse, Lorenzo és fia, Piero, akik a megemelt jászol tövében várakoznak a sorukra (a megemelés talán a San Marco-téri jászol emelvényét idézi). A kép festésekor ők már mindhárman halottak. A balodali csoport szélén áll, kedvenc fehér lova mellett, a fiatal Lorenzo és barátai, Angelo Poliziano és Pico della Mirandola, míg a jobboldali csoport élén lehajtott fejjel Lorenzo öccse, Giuliano, a csoport mögött pedig aranybarna köntösben, szembenézve velünk, maga a festő, Botticelli. Zanobi szerényen meghúzódik a jobboldali csoport közepén, ránk tekintve, és alig észrevehetően önmagára mutatva, jelezve, hogy ki fizette a muzsikát.




Néhány évvel később, 1481-ben Lorenzo a család által pártfogolt és asztaluknál étkező másik fiatal művésznek, Leonardo da Vincinek is jól fizető munkát szerzett. Az egykor a Porta Romana előtt állt San Donato in Scopeto ágostonos kolostornak kellett megfestenie a háromkirályok imádását. A szerzetesek valószínűleg ugyancsak a Mediciek iránti tiszteletből választották ezt a témát. Leonardo figyelembe vette Botticelli számos újítását: hogy a korábban mindig az egyik sarokban ülő s a másik oldalról érkező menetet fogadó Madonna és Gyermeket most középre helyezte megemelt szinten, és két oldalról vette körbe csoporttal, vagy a romokat, amelyek a Jézus születésével romba dőlő régi világrendet jelképezik. De mint szokása volt, ha egy festői problémát fejben megoldott, már nem fáradt azzal, hogy a táblán is megfesse azt. Részletekben veszett el, a csodálkozás ötven árnyalatának megfestésében a körülállók arcán, kísérletezéssel a lófejek beállításain, s egzotikus firkákkal, például kiselefánttal a háttérben. A tanulságok egy részét aztán későbbi képein felhasználta, például Mária pózát a Sziklás Madonnán, vagy a lófejeket az Anghiari csatán. De a Háromkirályok-képet soha nem fejezte be.







Az ágostonosok egy darabig szép szóval kérték, aztán erőszakosan követelték, végül Lorenzo, hogy megelőzze a botrányt, Leonardót kiajánlotta Milánóba Ludovico da Sforzának. Azok ketten nagyon egymásra találtak, Lorenzo pedig Botticelli tanítványát, a Medici-kápolna oltárképét megfestő Filippo Lippi fiát, Filippino Lippit kérte fel az ágostonos megbízás teljesítésére.


Filippino Lippi 1496-ra készült el a mestere stílusát és kompozícióját követő oltárképpel. Ekkorra azonban Firenzében megváltozott a politikai légkör. Lorenzo 1492-ben meghalt, a Mediciek népszerűsége elenyészett, s Lorenzo két fia, Piero és Giovanni 1494 egy hajnalán titokban kényszerültek elmenekülni a városból. De mivel egy firenzei Háromkirályok-kép nem lehet Mediciek nélkül, a három király szerepét a másik, Cosimo öccsétől, Lorenzótól származó ág tagjai veszik át, maga Lorenzo, fia, Pierfrancesco és az ifjabb Lorenzo és Giovanni, akik egyébként korábban Botticelli két híres képének, a Tavasznak és a Vénusz születésének a megrendelői is voltak.


Lorenzo idősebbik fia, Piero folyóba fulladt, öccse, Giovanni pedig csak 1512-ben tér vissza Firenzébe mint X. Leó pápa. Ezen a Raffaello által festett portréján már unokatestvére, Giulio is ott mosolyog balra, aki majd VII. Kelemen néven lesz a második Medici-pápa. A Mediciek csillaga ismét felragyog. Ismét Firenze urai lesznek, s ezúttal már ki sem adják kezükből a hatalmat. Cosimo, aki 1537-től 1574-ig hercegi, majd nagyhercegi címmel és kemény kézzel uralja Firenzét, majd egész Toscanát, az egykori köztársaság jelképét, a Signoriát alakítja át Heródes palotájává. A második emeleten rendezi be hercegi lakosztályát, amelynek minden egyes szobáját egy-egy nagy őse emlékének és dicső tetteinek szenteli, kezdve Cosimo il Vecchióval. A Lorenzo il Magnificónak szentelt szoba mennyezetén maga Lorenzo ül trónuson és fogadja közeli és távoli, ismerős és egzotikus országok fejedelmeinek és királyainak szerecsenekkel, zsiráfokkal, oroszlánokkal érkező és ajándékokat hozó követeit. A háromkirályok jelenete továbbra is a Mediciekhez kötődik, csak a szerepek fordultak a visszájára.