És újra áll

Kísértet járja be Prága óvárosi főterét, immár több mint egy évszázada: Jan Hus szobrának tárgyavesztett tekintetében; a macskakövek között rézzel jelölt meridiánban és az ugyanott elhelyezett emlékkövek vandalizált felirataiban; és a Týn-templom és a régi városháza közötti nagy, tagolatlan térben, amely egyesek számára éppoly nyilvánvalóan tátongó cezúra volt, mint egy hiányzó metszőfog helye.


A kísértet olykor egy pillanatra felvillant, mint a képzelet homályos tárgya egy titokzatos rituálé helyszínén, amelyről néhány évvel ezelőtt tudósítottam itt a blogon. Kamerám remegése a tárgyhoz illően elmosódott alábbi fotót produkálta egy magányos szerzetesnővérről Mindenszentek előestéjén, amint egy csokor fehér liliomot és égő gyertyát tesz a megszentelt helyre, egy titokzatos és furcsa módon nyilvános szertartás által kifejezett remény képviselőjeként.


A régi fényképeken vizuális horgonyként jelenik meg, rögzített pólusként, amely körül a híresen népes tér forog. A 19. században, a standard idő bevezetése előtt a város óráit a helyi délhez igazították, amikor az oszlop árnyéka egybeesett a helyi meridiánnal. A 17. századtól kezdve emelkedett az ég felé hálaadásul a svédek – és általában a protestánsok – fölötti győzelem jelképeként, s szilárdan állt közel háromszáz éven át. A 20. században a mélybe zuhant a dühödt anarchista tömeg által tüzelt tűzoltók keze nyomán, mint az elnyomás szimbóluma.




A huszonegyedikben pedig, az Úr MMXX éve június hónapjának első hetében ismét felemelkedett, ahogy Studiolum már leírta itt a blogon. Aznap láttam először, amikor a daru modern eszközével a tetejére helyezték Mária szobrát. Most is ott áll, mint a cseresznye a habostorta tetején. A valaha a talapzat négy sarkán álló négy őrző angyal még úton van.


A project nagy vihart kavart. A2Alarm úgy írt róla, mint egy „OBI-ból gányolt amatőr karikatúráról”, míg a katolikus egyház, nem meglepő módon, áldását adta rá. Már az elmúlt rövid idő alatt is történt legalább egy kísérlet a replika vandalizálására.

Ami engem illet, nem tudom, hogy a tér „teljesebb lett”-e az új dísszel, vagy hogy a helyreállítás „autentikusabbá” teszi-e az állapotát. Mindazonáltal örülök a látványának, hiszen a közelmúlt oly sok egyéb változása annyira kiábrándító, ha nem egyenesen tragikus volt a városban. Ha tetszésre talál a prágaiaknál, állni fog. Legalábbis amíg valami változás le nem dönti újra.

A Praha Nostalgická oldalon felvetették: „Ha már úgyis benne vagyunk a dologban, miért nem állítjuk vissza a városházát is a maga eredeti szépségében?” Az egyik válasz szerint akkor már Josef Gočár kubista tervét kellene megvalósítani: