A rózsa földje éppúgy nem létező ország, mint Kurdisztán, noha éppúgy bejárható. Az az ország, amely magában foglalja, nem tagadja le létét, mint Törökország Kurdisztánét, sőt nagy erővel népszerűsíti a turisták számára, de éppolyan prózai néven emlegeti, amilyen a „Délkelet-Anatólia” elnevezés Kurdisztánra, Nyugat-Örményországra avagy a keresztény asszírok földjére.A rózsa földje a középkorban jutott közel ahhoz, hogy önálló országgá váljék, akárcsak más ragyogó, de mára már elfelejtett monarchiák, mint Aquitánia, Provansz vagy Burgundia. Urai mindent meg is tettek ezért, s igazán nem rajtuk múlt, hogy nem sikerült. A tartományt az 1100-as évek legvégén megalapító Witiko hatalmas és gazdag örökséget hagyott fiainak, akik eredményesen verték vissza mind tulajdon királyuk, mind a szomszédok hatalmi törekvéseit. A tartomány – akárcsak a burgund hercegség – gazdagsága és tündöklése csúcsán szűnt meg az 1600-as évek elején, azáltal, hogy utolsó és leghatalmasabb ura egyszerűen képtelen volt fiúutódot hátrahagyni. A birtok oldalági örökösökre szállt, akik szintén kihaltak, épp időben ahhoz, hogy az országot 1620-ban meghódító Habsburgoknak ne erővel kelljen elvenniük tőlük, hanem mint megüresedett birtokokkal jutalmazhassák vele saját híveiket.
A tartomány alapításának története is középkori lovagregénybe illik. A purschitzi/prčicei kisnemes, Witiko/Vítek (1120-1194) Toldi Miklós módjára kerül fel a prágai udvarba, II. Ulászló szolgálatába. Innen lépeget fel a ranglétrán, mindig a megfelelő oldalra állva a király halálát követő polgárháborúban, míg végül egész Dél-Csehország urává lesz. Családja német nyelvű, ahogy az általa uralt tartomány túlnyomó része is, ami a középkorban nacionalizmus híján még nem számít különösebb identitáselemnek. Annál inkább a 19. század végén, amikor a hely nagy német nyelvű írója, Adalbert Stifter róla írja meg főművét, a Witiko című történelmi regényt (1867), a rózsák földjének nagy alapító eposzát. Minthogy az írót hárommillió potenciális olvasójával és nyelvükkel együtt néhány nemzedékkel később kivágták Csehország kulturális emlékezetéből, a regényt ma már senki nem olvassa szülőföldjén, legföljebb Ausztriában, amely a menekültek egy részével együtt Adalbert Stifter örökségét is átvállalta és – jobb híján – osztrák íróként tartja számon.
Az alapító legenda szerint Witiko halála előtt öt fia között osztotta szét birtokát és a címerében viselt rózsát. Az öt birtokközpont Neuhaus/Jindřichův Hradec, Krumau/Český Krumlov, Rosenberg/Rožmberk, Wittingau/Třeboň és Platz an der Naser/Stráž nad Nežárkou volt, s az öt család címerét más-más színű rózsa díszítette. Ezek jelzik ma is a 12. és 17. század között emelt várakat és templomokat azon a vidéken, amelyet mostantól egy héten át bejárunk.
Az öt rózsa szétválása. Anton Steer freskója Český Krumlov várában a Telč várában festett eredeti után, 1742A rózsa földjére Prágán keresztül vezet az út. A vonatról leszállva jólesően látjuk, hogy a hosszú karantén alatt hiányoztunk már: mint díszvendéget köszöntenek minket, furcsa nyelvünk egyik leghosszabb szavával.
„A szerzői felolvasások hónapja. Díszvendég: Magyarország”Bár a prágai feliratokban nem lehet megbízni. A vár alatti Chotkova villamosszerpentin felirata jól mutatja, hogy senki nem pótolhatatlan.
„Szívem Maruškáért dobog.” A néven legalább két átfestett női név palimpszesztje dereng átA koronavírusra irányuló figyelem árnyékában sok országban vezettek be fű alatt változásokat, széles körben ellenzett törvényeket, települési rendeleteket, vagy az önkormányzatok megregulázását. Prágában ebben a száz napban egy hosszú és heves vitának a végére tettek pontot a Mária-oszlop újrafelállításával az óvárosi főtéren, amelyről Lloyd írt itt a blogon.
Az oszlopot, amelyet 1650-ben emeltek, amiért Mária többé-kevésbé megvédelmezte a várost az 1648-as svéd ostrom idején, s amelynek árnyéka jelezte a prágai delet, 1918-ban döntötték le mint a Habsburg-szolgaság emlékművét. A szobor helyén, mint annak idején megírtuk és lefényképeztük, már jó tizenöt éve tábla volt a kövezetben azzal a felirattal, hogy „itt állt és itt fog újra állni a Mária-oszlop”, de az újrafelállítást mindezidáig sokan ellenezték, sőt a mondat második – itt dőlt betűvel jelzett – részét is kivésték a tábláról. A járvány idején azonban a néptelen főtéren ismét felállították a szobor talapzatát és az oszlopot, s daruval ráemelték az egykori Mária-szobor Petr Váňa által készített másolatát. Amikor néhány nappal később ott járunk, már csak a két oldalsó angyal hiányzik róla, és a Týn-templom gótikus Madonna-ikonjának másolata, amely eredetileg ott volt a szobor talapzatán. A szobrász boldogan magyaráz az emlékmű köré gyűlt tömegnek. A néhány méterre álló Jan Hus-szobor száz éven át üres tekintete újra célpontot talált magának, újra az oszlopra fókuszál, mint 1915-ös felállításától kezdve három éven át. Hát még ha az ikon is oda kerül majd, amelynek eredetijét éppen az ő huszitáinak pusztítása elől rejtették el a Týn-templomban.
BROWN LIVES MATTER! Prágában egy másfajta szolgaság emlékművei is állnak még. Le sem dönthetők, mert nem az elnyomókat, hanem a rabláncra vert elnyomottakat ábrázolják.
Önkéntes szolgák emlékművei is állnak még szép számmal. A teljesen turistamentes Károly-hídon, a Nepomuki Szent János vízbefojtásának emlékére emelt szobron például teljesen ellopják a show-t a szenttől: szerencsehozó testüket legalább olyan fényesre tapogatták, mint a szentét.
A városból kifelé a strahovi stadionszörny területén keresztül vezet az út, amelyet sok évtized hezitálás után végre bontani kezdtek. A stadion Győzelem-szobra sok szerencsét kíván nekünk. Mi is neki. Ki tudja, hol lesz, mire visszajövünk.
Příbram felé kanyarodunk. Ez a barokk ezüstbánya-városka – súlyos szocreál városközponttal – még kívül esik a rózsa földjének északi határán, de az itteni Szent Hegy Mária-zarándokhelye az egész Csehországból, sőt Bajorországból is vonzotta és mindmáig vonzza a zarándokokat. A csodatevő gótikus Mária-szobrocska első kápolnáját a 14-15. században emelték, de kultusza igazán a Habsburgok idején lendült fel, amikor 1647-től a březnicei jezsuiták gondozásába került. A jezsuiták meglátták a nagy tömegkommunikációs lehetőséget az ország közepén fekvő szentélyben, és száz év alatt Csehország legnépszerűbb zarándokhelyévé tették. A főleg jezsuita megrendelésre dolgozó Carlo Luragóval, számos nagy prágai barokk templom építőmesterével 1658 és 1709 között pompás barokk stílusban építették ki ma is álló formájában. A templom udvarát árkádíves galéria veszi körül, négy sarkán egy-egy kupolás kápolnával.
A zarándoktemplom Příbram legkorábbi látképén (1665) a Szent Hegyen, még az átépítés előtti formájában (fent), és légifelvétele a zarándokkalauzból (lent). A Szent Hegy történetét a „cseh Pliniusnak” is nevezett Bohuslav Balbín (1621-1688) jezsuita történész írta meg. A Diva montis sancti seu origines et miracula magnae Dei hominumque Matris Mariae gazdagon illusztrált első kiadása (1658) meg is van nekem, csak még költözés utáni állapotban, a barokk könyvek ládájában. Amint hozzáférek, közzéteszem metszeteit.
A galériák boltozatán a szenthegyi Mária közbenjárására történt csodákat ábrázolták, akkurátusan évszámmal ellátva. A csodák jelentős része lezuhanás megakadályozása, illetve következményeinek enyhítése. A képeken ábrázolt korabeli munkabiztonsági körülményeket ma csak rendkívül magas informális összegért hagyná jóvá bármilyen hatóság. A templomot az ország legnépszerűbb szentjeinek szobrai veszik körül, ezzel is otthonosabbá téve a helyet a zarándokok számára. Közvetlenül a koronavírus után még nem sokan vannak, de a könyvesbolti eladó szerint rendes esetben ilyenkor, hétvégén már tömve van a templom és az udvar. Egy zarándokvezető rászól Lloydra, hogy ne fotózzon. Lloyd égnek emeli szemét: „A fényt Isten teremtette, én csak azt gyűjtöm össze.” A zarándokvezető elgondolkodik. „Rendben. De ne fotózzon.”
Prágai zarándokok úton a Szent Hegy felé.
A zarándokhely közelében öreg tölgy áll, amelyet Szent Vencel (921-935) fájának neveznek, noha jó, ha fele olyan idős. A fa körül turistacsoport sűrűsödik. Már messziről látszik, hogy oroszok, mert elterjedt orosz szokás szerint két kézzel a fára tapadnak, hogy részesüljenek energiáiból, illetve ezt szelfin is dokumentálják, olyan mesterséges pózokban, amiben csakis orosz lányok szoktak szelfizkedni (поселфиться).
Ezen a vidéken a domináns színfolt még a pipacs. Rózsával csak kicsit délebbre, Rosenthal / Rožmitál pod Třemšínem nevében találkozunk.
Rožmitál pod Třemšínem nyáron és télen. Jirka Jiroušek „légi képeslapjaiból”.
A városka, mint neve is mutatja, a 827 m magas Třemšín-hegy alatt fekszik. A környék egy Witikóéhoz hasonlóan ősi család birtoka, a Buzicoké, akik az 1110-ben elhunyt Jetřich Buz / Dietrich Burckhardt lovagra vezetik vissza eredetüket. A családi legenda szerint Jetřich egyszer puszta kézzel győzött le egy vadkant, amely ezért a családi címerbe is bekerült. A család egyik ága a szudétavidéki Hasenburg/Hazmburk (Nyúlvár) várában székelt, innen kapta a Zajíc (Nyúl) nevet. Róluk már volt szó IV. Nyúlvári Nyúl János kapcsán, aki a Szentföldről hazahozott élő krokodillal játszotta el minden évben Szent György és a sárkány jelenetét. Itt oldalt az ő címerük látható, amely a Buzicok vadkanját párosítja a nyúllal.
 Bivoj, azaz Jetřich Buz a vadkannal egy cseh hősöket ábrázoló 1893-as kártyapakliból. Pilseni múzeum |
A várat még az első Buzicok építették a tóvidéken, s ők alakították ki a város vízi védőrendszerét is, amelyet az utókor „a rožmitáli Velencének” nevezett el. A 16. században reneszánsz stílusban átépített vár a kommunizmus alatt jól lerohadt, most kezdik helyreállítani; a város felőli homlokzatát és kaputornyát már szépen restaurálták. Több helyiségét még lakják; az idős lakók a kör alakú várudvaron sütkéreznek a napon, lemondóan tűrik, hogy bejárjuk a vár olykor életveszélyes helyiségeit. A vár melletti 19. századi házban hangulatos Várétterem működik hagyományos cseh konyhával, a tóvidékre néző hátsó terasszal.
A pacalleves és rožmitáli ponty után a másik Buzic-birtokra, Březnicébe megyünk át. Az itteni műemlék-együttes, a reneszánsz kastély, a főtér a jezsuita templommal, és főleg az épségben megőrzött reneszánsz zsidó negyed és zsidó temető olyan komplett egységet alkot, hogy muszáj egy külön poszt-kitérőt szentelnem nekik.
A Moldva, amely a rózsa földjéről folyik Észak-Csehország királyi birtokai felé, mindig folyosót kínált az egyik hatalomnak a másik földjére való szimbolikus behatoláshoz.
II. Ottokár király alig negyed százados uralma (1253-1278) bámulatos kísérlet volt arra, hogy Csehország közép-európai, sőt európai nagyhatalommá váljék. A király hadjáratot vezetett a pogány poroszok ellen és megalapította a róla elnevezett Königsberg városát, majd a Babenberg-dinasztia kihalásával gazdátlanná vált osztrák földek felé fordult, és Ausztriától az Adriai-tengerig az összes kis hercegség urává vált. A német-római császári címért is versenybe szállt, s ha nem riválisa, az akkor még ismeretlen svájci Habsburg Rudolf kapja meg azt, akkor, ki tudja, talán a cseh vált volna hatszáz évre Kelet-Közép-Európa latinjává. Habsburg Rudolf azonban császárként elfoglalja tőle és saját családi birtokává teszi az osztrák hercegségeket, majd 1278-ban a magyar Kun László király támogatásával Marchfeldnél legyőzi és meg is öli őt. Ezzel véget ért egy nagy cseh álom, amely csak a versailles-i konferencián, az Adriához vezető cseh korridor ötletében támad fel kísértetként.Ottokár legnagyobb ellenfele azonban nem Rudolf császár, hanem a rózsa földjét uraló Witiko/Vítkovci család volt. Számukra Ottokár ausztriai hódításai egyfajta bekerítő hadműveletet jelentettek Český Krumlov- és Jindřichův Hradec-központú dél-csehországi tartományuk körül. Ezért minden módon igyekeztek útját állni, s Ottokár végső vereségét is a család lázadása és hátbatámadása okozta Rudolffal vívott háborúja idején.
A királyi ház és a Witiko-család háborúja számos szimbolikus alapításban is képet öltött. Ezek elsősorban a Moldva mentén jöttek létre, amely – úgy a vízi út mint a völgyében vonuló országút – a legfontosabb közlekedési útvonalat jelentették a király uralta északi országrész és a rózsa déli földje között. II. Ottokár hatalma csúcsán alapítja Budweis (České Budějovice) városát és a zlatá korunai ciszterci kolostort, mélyen a rózsa földje szívében, a Witikók terjeszkedésének megállítására. Ezeket a Witikók feldúlják, majd ők hatolnak be királyi területre, s veszik át az Ottokár által a Moldva alsó folyásánál alapított Orlík és Zvíkov várak uralmát, amelyek ilyenformán a rózsa földjének előörsei lesznek királyi területen.
Orlík és Zvíkov valaha a Moldva-menti sziklákat uraló sasfészkek közé tartoztak, amelyeket Smetana oly szépen fest le a Moldva programzenéjének vége felé. Mára azonban a szikláknak nyoma sincs. Az orlíki gát a vár tövéig emelte a Moldva vízszintjét, a szirti sasból halászsast csinálva. A két vár közötti tizenöt kilométeres távot ma a legegyszerűbb hajóval megtenni: 10:30, 11:30 és 15:00-kor indul Orlíkból, s egy óra múlva vissza Zvíkovból. Innen, a víz felől tárul fel legszebben mindkét vár, amelyeket eleve a völgyből való nézetre terveztek.
Wilhelm Ströminger (1845-1901): Burg Worlik (fent) és Orlík vára ma (lent)
Karl Liebscher (1856-1906): Burg Klingenberg (fent) és Zvíkov vára ma (lent)
Červená Lhota a két csehországi hatalom közé ékelődött kis birtokok egyik szép képviselője közvetlenül a rózsa földjének északi határán, alig húsz kilométerre Jindřichův Hradectől. Tulajdonos családjai a 14. századtól kezdve szinte generációnként változtak. Gótikus kastélyát a régi cseh Rybňani Káb család építteti át reneszánsz stílusban 1542-1555 között. Utolsó tulajdonosai 1835-től a szász Schönburg-Hartenstein hercegek, tőlük származik a berendezés. A szabályos négyzet alapú szép kis reneszánsz kastély egy gránit sziklán áll, amelyet a Dírenský-patakból völgygáttal kialakított tó vesz körül. Amikor mi odaérünk, a tó medrét éppen tisztítják, vizét leeresztették, úgyhogy csak a patak vékony csíkja szeli át, s a vár úgy trónol a száraz meder fölött, mintha a tengerparton állna apály idején. Így sem rossz.
Folytatása következik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A Blogger néha megeszi az üzeneteket. Küldés előtt biztosabb kimásolni a hozzászólást, hogy ilyen esetben még egyszer el lehessen küldeni.