Mussolini arcképe a fasiszta párt római központján, 1934
A kifejezést Umberto Eco
használja olyan
ma is virágzó nacionalista autoriter rendszerekre, amelyek meghatározó vonásait tizennégy pontban foglalta össze. Én azonban most sokkal konkrétabban az 1922 és 1945 közötti olasz fasiszta ideológia olyan vizuális emlékeire használom, amelyek mindmáig láthatóak Olaszország közterein.
Szicília a graffiti paradicsoma. Mozgalmak, vallások, ideológiák egyaránt bőkezűen és kreatívan használják e médiumot üzeneteik népszerűsítésére. Palermo, Siracusa vagy Catania szűk utcáin barangolva az embernek olyan érzése van, mintha egy végtelenített ARC-kiállításon járna.
A kortárs üzenetek között itt-ott olyan szellemfeliratok is felbukkannak, amelyek szavatossága elvileg már jó ideje lejárt. A Palermo melletti
Monreale románkori székesegyháza előtti főtér tűzfalán szépen keretezett, gondosan tipografált felirat olvasható. A felirat bal oldala még viszonylag kivehető, a jobb oldal már belefakult a háttérbe. A töredékek alapján azonban a teljes szöveg kiguglizható:
«L’Italia è un’isola che si immerge nel Mediterraneo. Se per gli altri il Mediterraneo è una strada, per noi italiani è la vita.»
„Olaszország olyan sziget, amelyet a Földközi-tenger ölel körbe. Míg mások számára a Földközi-tenger útvonal, nekünk, olaszoknak maga az élet.”
Az idézet Mussolini
1936. november 1-i milánói beszédéből való, ama „nagy történelmi beszédek” egyikéből, amelyek, írja Eco, „
gyerekkoromat végigkísérték, s amelyek legfontosabb passzusait kívülről megtanultuk az iskolában”. Ez éppen az egyik ilyen passzus.
Az idézetnek jól kiszámított kül- és belpolitikai üzenete volt. Külpolitikailag egyfelől Ciano külügyminiszter néhány héttel korábbi németországi látogatására reflektált, ahol Ciano és Hitler megállapodtak a spanyol köztársaság és a bolsevizmus elleni közös küzdelemről, és Hitler támogatást ígért Olaszországnak a Földközi-tengeri angol törekvésekkel szemben, kijelentvén, hogy „
a Földközi-tenger olasz tenger”, és elismerte Olaszország tavaszi hódítását Etiópiában. Mussolini a beszédben (amelyben egyébként határozottan kiállt Magyarország területi igényei mellett) Hitler formuláját visszhangozza, s először veti fel a „Berlin-Róma tengely” lehetőségét, amelyet az egyszerű felfogású nép kedvéért fel is skicceltek a kiadott beszéd címlapján. Másfelől azonban ekkor még törekszik valamilyen kompromisszumra a britekkel, akik számára, elismeri, a Földközi-tenger „
útvonal, vagy inkább egyfajta egérút” távol-keleti gyarmatbirodalmuk felé a Szuezi-csatornán keresztül („
amelynek gondolatát, zárójelben jegyzem meg, egy olasz, Negrelli vetette fel először, akit az angolok akkor ezért elmeháborodottnak neveztek”). A monrealei felirat azonban a beszéd két, hazai közönség számára jól emészthető mondatát emeli ki (amelyek eredetileg egymástól távol, más-más kontextusban álltak), s ezzel a nacionalizmus és a
Mare Nostrum imperialista gondolatát erősíti a hallgatóságban. Nyilvánvaló, hogy itt, a főtéren, a székesegyházzal szembeni tűzfalnál álltak az ünnepi pódiumok, s a mindenkori szónokok mondanivalóját a Duce fölöttük lebegő idézete emelte a magasba és szőtte bele az országos-birodalmi kontextusba.
Másfélszáz kilométerrel keletebbre,
Nicosia főterén, a Bar Antica Gelateria falán hasonló felirat maradványai olvashatók. A vakolatra festett ötsoros felirat közepét azonban leverték. Nem úgy néz ki, mintha indulatból tették volna, hanem inkább valamit ideilleszthettek, s annak egyenes körvonalai metszették ki a szöveg közepét. A felső sort a betűk tetejéből még egy darabig tudom rekonstruálni: „
Il popolo italiano ha…”.
Bemegyek a Diana Bárba, s míg egy kávét kérek, mellékesen megkérdezem a baristát, nem tudja-e, mi volt odaírva. „A
professore biztosan tudja”, vezet oda lelkesen és tisztelettel az egyik kicsi, kerek márványasztalnál újságot olvasó kicsi, kerek úrhoz. A
professore felteszi a szemüvegét, messzire tekint a múlt mélységes kútjába, úgy diktálja:
«Il popolo italiano ha creato col suo sangue l’impero. Lo feconderà col suo lavoro e lo difenderà contro chiunque con le sue armi.»
„Az olasz nép vérével teremtette meg a birodalmat, munkájával termékenyíti meg azt, és fegyvereivel védi meg bárkivel szemben.”
A jeles passzus,
frase celebre Mussolini
1936. május 9-i, győzelem-napi római beszédéből van, amelyben bejelentette az etióp háború végét és az olasz Impero születését. Ismét alapvetően külpolitikai jelentőségű beszéd ez, amely a nagyhatalmakkal szemben követel helyet Olaszországnak a nap alatt, míg másfelől a népnek leszóló üzenet is arról, mit vár el tőle a birodalom. A mondást a maga idejében Itália-szerte számos köztéri alkotás és felirat népszerűsítette, többek között ez a ma is álló murál Trentóban, a via Román, amelyről azért Mussolini nevét (körvonalainak meghagyásával) utóbb kivésték:
Vagy Cagliariban, ahol fent a várban, a Scuola Umberto e Margheritának a Piazzetta Mafalda di Savoiára néző reprezentatív homlokzatán olvasható ugyanez a passzus. Pontosabban már csak egy-két töredék olvasható belőle, de mostanára már van akkora jártasságunk a témában, hogy akárcsak a
professore, fejből rekonstruáljuk, ami a kezdő számára olvashatatlan. Itt ráadásul még Mussolini aláírását is meghagyták.
A nicosiai feliratról szólva nem hagyhatom említés nélkül, hogy tőle alig néhány méterre egy
molto più celebre feliratot is olvashatunk. Ha a két bár között induló meredek lépcsőn felmegyünk „a huszonnégy báró dombjára”, Nicosia nemesi palotáinak fészkébe, a domb tetején álló
Megváltó-templom tornyának déli falán az 1700-as évek elejétől kezdve
évente bevésett dátumok örökítik meg, hogy mikor melyik hónap hanyadikán érkeztek meg a fecskék Nicosiába. Mostani látogatásunkkor a templom zárva volt, így hát nem tudom mellékelni a felirat képét, csak az óváros látványát a templom mellől letekintve, a távolban az Etna csúcsával. Ott lenn, az arab mecsetből kialakított normann román stílusú Szent Miklós-templomtól balra van a főtér az 1936-os felirattal. A háttérben, a másik domb tetején áll a normannok előtti görög lakosság Szent Miklós-temploma, amelyről a város a Nicosia nevet kapta, s amelyet – minthogy a Szent Miklós-napi körmenetekkor a görög és katolikus hívők rendszeresen összeverekedtek egymással – rendeletileg Nagyboldogasszony-templomnak neveztek át, hogy nyáron legyen az ünnepe és körmenete.
Hogy a háború utáni rendszerek miért hagyták meg többé-kevésbé érintetlenül a fasizmus utcai dekorációit, arra egy harmadik emlék szolgál útmutatással. Harminc kilométerrel nyugatabbra, a Madonia-hegység lábánál,
Gangi hegyi városka városházájának falán márvány tábla hirdeti:
«18 Novembre 1935 XIV. A ricordo dell’assedio perché resti documentata nei secoli l’enorme ingiustizia consumata contro l’Italia, alla quale tanto deve la civiltà di tutti i continenti.»
„1935 [a fasizmus] XIV. [éve] november 18-án. A támadások emlékére, örök emlékül a századok számára a rettenetes igazságtalanságról Itália ellen, amelynek pedig annyit köszönhet valamennyi kontinens civilizációja.”
A támadások és a rettenetes igazságtalanság a Népszövetség szankcióit jelentették Olaszországgal szemben, amiért lerohanta Etiópiát. A szankciókat egyébként éppen a Népszövetséget vezető Nagy-Britannia és Franciaország mismásolták el az Olaszországgal megőrzendő jó viszony kedvéért, s ilyenformán Mussolini gond nélkül foglalhatta el Etiópiát. Az incidens azonban alkalmat szolgáltatott
Brüsszel a Népszövetség simfolására az olasz nép felé, amely hiába volt
Európa keleti védőbástyája évszázadokon át Európa (és más kontinensek, így Afrika) civilizációjának fáklyája évezredeken át, az ő verejtéke árán meghízott új nemzetek semmibe vették és megalázták őt.
A feliratok fennmaradásához a kulcsot azonban az a kis réztábla adja, amelyet nyilvánvalóan jóval a háború után helyeztek el a márványtábla alatt:
„Márványtábla, amely a fasizmus történelmi korszakára és egy ehhez kötődő eseményre, az Olaszországgal szembeni szankciókra emlékeztet. 1935 novemberében helyezték el, majd közvetlenül a háború vége után (1945) eltávolították. Visszaállítása eredeti helyére a reflexiót és az eszmék polgári konfrontációját szolgálja. «A TÉNYEK ATTÓL, HOGY NEM VESZÜNK RÓLUK TUDOMÁST, MÉG NEM SZŰNNEK MEG LÉTEZNI.» (A. Huxley)”
Ez utóbbi
frase celebre állhatna a sokszor átnevezett, lebontott, elpusztított, áthelyezett kelet-európai emlékművek, táblák, utcanévtáblák helyén is. Bár sokkal jobb volna, ha a helyükön hagyott eredetik alatt állna.
