Aki nem tud arabusul

Az odesszai reptéren megható búcsúköszöntés fogadja az elutazót, sok nyelven: Béke veled. Az itt szereplő legtöbb nyelven ez a köszöntés nem mindennapos, úgyhogy valószínűleg arról van szó, mint az előző bejegyzésben: hogy Odesszában a „külföldi” elsősorban „izraelit” jelent, s a velük használt שָׁלוֹם עֲלֵיכֶם shālôm ʻalêḵem-et fordítják itt a többi nyelvre.

A legtöbb nyelven legalább nyersfordítás szintjén ez rendben is volna. Kivéve az arabot. Itt ugyanis a helyes السلام عليكم as-salāmu ʻalaikum helyett elsőre valami megdöbbentő krikszkrakszot lát az arab íráshoz szokott szem. Ha elkezdi betűzni, akkor csakhamar rájön, mi történt: hogy valaki egyenként pötyögte be a köszöntés betűit, s azok nem álltak össze a szokásos kötött írássá, hanem minden betű a „magában álló” formát mutatja az arab betűk négy (szóeleji, közepi, végi, magában álló) formája közül. És ami még nagyobb baj: hogy mindez balról jobbra áll.


Valószínűleg az történt, hogy valaki arab szövegszerkesztőben írta be a köszöntést, majd a fájlt Odesszában európai alapnyelvű képszerkesztőbe olvasták be, s az egyfelől izolálta a betűket, másfelől átfordította az eredeti szöveget. Hogy ezt senki nem kontrollálta azóta sem, az a reptér szégyene.

És akkor még szerencse, hogy a köszöntést héberből fordították, és nem jiddisből, mert úgy Solomon Naumovics Rabinovicsot adott volna ki minden nyelven :) Képzeljük el ezt arabul, balról jobbra, különálló betűkkel…

Korábban írtam már ugyanilyen címmel posztot a szerb Kulin Ban együttes egy lemezéről, ahol valószínűleg ugyanez történt: az al-ud, „a lant” szót írták arabul ugyancsak különálló betűkkel és balról jobbra.

Ukrajna egy másik városában, Lembergben a Ruszka utcai nagy kávéház külső falán van minden ablak fölé más-más nyelven kiírva a „kávé” szó. Jiddisül hat éven át ugyanezzel a hibával volt látható: az eredeti קאַווע kāve szót nemcsak hogy fordítva, balról jobbra írták, de még az alef alatt szereplő, az „a” hangot jelző patah vonalkáját is külön betűnek vették. Valószínűleg hasonló szövegszerkesztő-inkompatibilitási hibából. Mára már valaki figyelmeztette őket, s a szó immár jobbról balra, s a patah-hal az alef alatt szerepel, de a régi hiba napszítta nyomai jól látszanak az ablak fakeretén.



Hogy a probléma mennyire aktuális, azt jól mutatja egy nagyon is aktuális karikatúra. Ezen az Észak-Szíriába népirtás céljából bevonult Erdoğan ISIS-ruhában éppen elvágni készül a Kurdisztánt szimbolizáló nőalak torkát, akinek arcát a törökbarát milícia által tegnapelőtt kivégzett Hevrin Khalaf szíriai kurd politikusnőtől kölcsönözték. Közben Putyin kezét mossa, Trump elfordul, az EU pedig a homokba dugja a fejét. Ebben a konstellációban a legkisebb baj az, hogy a kurd nőalak mellére ugyanígy, különálló betűkkel, és ráadásul hibásan, Kudristan-nak írták rá azt a régiót, amelyet képvisel, s amelyet helyesen így kellene írni:

كوردستان

Utóirat. Ahogy a Lumen blog felhívta rá a figyelmet, Erdoğan személyesen kérelmezte ennek a bejegyzésnek (pontosabban az angol változatának) a törlését a Google-nál, nyilván a fenti karikatúra miatt. Ennyit fogott fel belőle. A Google nem teljesítette a kérést – és olyan időket élünk, hogy ebbe a mondatba nem tehettem bele a „perszé”-t. Úgyhogy hálásnak kell lennem mind a Google-nek a kivételes karakánságért, mind Erdoğannak a nem remélt reklámért. Csodálatos, hogy a diktátoroknak mi mindenre kiterjed a figyelmük. Persze ez Törökországban már hagyomány.

És ha már a törököknél vagyunk, hadd gazdagítsam az elbaszott arab feliratok kollekcióját ezzel a példánnyal, amelyet egy isztambuli kioszk (köşk) oldaláról gyűjtöttem be. Csodálatos, hogy a törökök közül, akiknek elvileg arabul kellene olvasniuk a Koránt, még senkinek nem szúrt szemet.

A négyes számú fürdő

Kazimir Malevics: A fürdőben, 1911-12

Az 1113-ban írott kijevi Повѣсть времѧньныхъ лѣтъ, „Elmúlt idők krónikája”, amelynek szerzője, Nyesztor szerzetes a keleti szlávok történetét foglalja össze Bábel tornyától kezdve saját koráig, azt állítja, hogy András apostol térítő útján a keleti szlávok között is járt, a későbbi Kijevtől a későbbi Novgorodig. Itt találkozott számos más csoda között a szlávok különös intézményével, a fürdővel.

„Még elmondani is csoda, mi mindent láttam a szlávok földjén. Egyebek között fa fürdőházaikat. Ezeket rendkívül forróra hevítik fel, majd meztelenre vetkőznek, s miután faggyúval kenik be magukat, fiatal nádat vágnak, és azzal csapkodják testüket, mégpedig olyan erővel, hogy alig élik túl. Ezután hideg vízben fürdenek meg, s attól új erőre kapnak. Nem okoz nekik gondot, hogy minden nap megismételjék ezt, és ilyen önkéntes gyötrelmet szabjanak magukra. Mert nem pusztán tisztálkodás ez, hanem igazi önkínzás.”

A szláv önkínzás művészete nem sokat változott Szent András, vagy legalábbis Nyesztor óta. A fürdő forró kamrájában vizet öntenek a felhevített kövekre, s az intenzív gőzben nyír-, tölgy-, vagy újabban eukaliptuszfáról vágott venyikkel, venyigével, vékony ágakkal csapkodják magukat a vérkeringés serkentésére. Amikor jól kiizzadtak, hideg vízben – tóban, folyóban, vagy a fürdő hideg kamrájában – fürdenek, vagy hóban hemperegnek meg. Ezután szünetet tartanak a következő izzadásig-ostorozásig, amit teázással-sörözéssel, beszélgetéssel, sakkozással töltenek ki. A hagyományos fürdő az orosz társasélet egyik legfontosabb színtere.

Borisz Kusztodiev: Orosz Vénusz, 1925

Zinaida Szerebrjakova: Fürdő, 1913

Tamara De Lempicka: Nők a fürdőben, 1929

E hagyományos művészet palotái azonban ugyancsak megfogyatkoztak az elmúlt évszázadban. Egyfelől a szovjet rendszer igyekezett korlátok közé szorítani a kontrollálatlan társasélet e központjait, másfelől a lakások többségében megjelenő fürdőszoba váltotta fel őket. Odesszában, ahol a századfordulón még négyszáznál is több közösségi fürdő volt, ma már csak egyetlen hagyományos fürdő működik, de 1861 óta: a Négyes Számú Fürdő a Moldavanka szélén, az Asztaskin utca 6. szám alatt.




A szőlővel befuttatott udvar végében, a fürdő feljárója alatt fiatal férfiak ácsorognak. „Shalom”, köszönnek, úgy látszik, a külföldi itt automatikusan Izraelbe szakadt hazánkfiát jelent. Oroszul válaszolunk, s azonnal megindul a társasélet. Felhívják figyelmünket az udvar falába illesztett fekete márvány emléktáblára. Ez „Karabasznak” állít emléket, a helyi maffiafőnöknek, akit 1997-ben lőttek le „ott a lépcsőn, ahogy jött lefele a fürdőből”, mutatják. „Olyan volt, mint Miska Japoncsik”, mondják áhítattal, noha őket személyesen már nem irányította, csak idősebb kollégáiktól hallottak róla. Miska Japoncsik, a 20. század eleji zsidó gengszterfőnök, akiről Iszaak Babel az Odesszai történetek Benya Krikjét, a moldavankai „Királyt” mintázta, olyan elevenen él a moldavankai utódok emlékezetében, ahogy mi, az Odesszai történetek olvasói nem is gondolnánk.

„Itt ölték meg 1997. ápr. 21-én álnok módon Viktor Pavlovics Kulivart. Örök és fényes emléked fennmarad, Karabasz. Barátaidtól és üzlettársaidtól. – Régi Vágóhíd (Kujbisev) utcai szomszédunknak, V. P. Kulivarnak szentelve, halála emléknapján.”

A fürdő udvari fala üvegtéglából van rakva, hogy fény legyen odabenn, s a legfelső sor első üvegtéglája ki van ütve, hogy ki lehessen nézni, ki jár odakint. A földszinti kazánház buherált berendezése, ahonnét a fürdőt fűtik, a szocializmus legszebb éveit idézi. A forró felületek közé dugdosva tölgyfaágakat szárítanak. Az ágakat az udvaron idős férfi kötözi össze a fürdő számára. „Jó napot”, köszön magyarul. Sok korábbi hasonló eset után már egyenesen rákérdezek: „Magyarországon szolgált?” „Igen.” „Hol?” „Tamásiban, 1962-64-ben.” „Milyen volt?” Áhítattal feltekint az udvart befutó szőlőindákra. „Mennyország.” Interjúzni kellene a nálunk szolgált szovjet katonákkal, még míg élnek.

Jelenet a fürdőből. Dmitrij Khavin „Quiet in Odessa” c. dokumentumfilmjéből