Temetés Yangshuóban

Reggel hét óra van. Yangshuo ébred. A sötétséget először egynemű, szürke világosság váltja fel, majd a szemközti ház párkánya színesedni kezd. Harmadik emeleti szobámból látom, ahogy a színes fény egyre lejjebb ereszkedik a ház falán. Lemegyek én is, együtt érünk az utcára. Mire a reggelizőhöz érek, az egész néptelen utcát elönti a ragyogó reggeli napfény. Az ujgur kifőzdében most gyújtottak a tűzhelybe, nekem készítik az első levest.

Yangshuo kikötője reggel

Yangshuo ritmusát a nagy hajók határozzák meg, amelyek Guilinból jönnek le nap mint nap a Gyöngy-folyó csodálatos karszthegyei között. Délután két óra tájban kötnek ki, turisták százait ontva a partra, s a város lakóinak kettőtől éjfélig kell megkeresniük a betevőt utcai árusként, szállodásként vagy vendéglősként. A reggel azonban csak az övék. A turisták még alszanak az éjfélig tartó Zhang Yimou-megashow után, vagy még az este visszabuszoztak Guilinba. Ilyenkor lehet a maguk dolgával foglalkozni, felsöpörni az utcát, kiülni az üzletek elé beszélgetni, elrendezni az árut a polcokon. És temetni.

Még az ujgur étteremben ülök, amikor távoli, harsány kínai zene hangzik fel az utcán. Először úgy tűnik, mintha a szemetes vagy a locsolókocsi szokásos melódiája lenne: az előbbi azért zenél, hogy hozzák le a szemetet, az utóbbi, hogy táguljanak előle. De aztán egy riksa halad el a bolt előtt, hátulján színes koszorúval, s két kézzel szórják róla a kilyuggatott sárga papírokat, a halottpénzt.


A kocsi után tisztes távolságban jön a halotti menet. Elöl a közeli rokonok fehér turbánban, fehér gyászruhában, az elhunyt képét hordozva. Utánuk a koporsóvivők. Nyolcan-tízen cipelnek egy olyan, rudakból és kötelekből álló faalkotmányt, amelynek struktúráját szemmel láthatóan évszázadokkal ezelőtt találták ki, és jól kitalálták, mert azóta nem változott. Ugyanilyen archaikus a koporsóvivők arca is. A nagy háborúk előtti kínai fotóalbumokat nézve feltűnő az arcok zártsága, idegensége, a helyi kultúrába való bezárkózása. A huszadik század viszontagságai sokat lazítottak a kínaiak arcán, ahogy persze minden más archaikus kultúra arcán is. De itt, Yangshuóban, a turistaváros turisták nélküli reggelén ezeken a koporsóvivőkön és sírásókon a száz évvel ezelőtti fotográfiák európai kultúra által még érintetlen arcai bukkannak fel újra valahonnét a város ismeretlen bugyraiból.





A színes papírokkal beburkolt koporsó tetejéről kitárt szárnyú fehér gólya rugaszkodik el az ég felé, mintha a halott lelke rugaszkodna el a földtől. Eszembe jutnak egy egészen más kultúrából Bulat Okudzsavának Vlagyimir Viszockij halálára írt sorai:

Белый аист московский на белое небо взлетел, черный аист московский на черную землю спустился

Fehér moszkvai gólya szállt a fehér égbe fel fekete moszkvai gólya ereszkedett a fekete földre alá.

A menetet három zenész zárja be, két férfi suonával, kínai töröksíppal, és egy nő két dobbal. Ők szolgáltatják az egész utcát átható éles, monoton gyászdallamot, amelynek ritmusára a menet a folyópart felé halad, s az előttük járó riksa a halottpénzt szórja. A riksa előtt kellő távolságban időnként egy-egy vörös petárdát is robbantanak, füstje pár percre eltakarja a menetet az üzletek elé kiállt nézők elől. Csupa helyi arc, nincs köztük idegen. Délelőtt a város a maga életét éli, a maga halottait búcsúztatja.



A menet nyomába eredek, ahogy végigmennek a folyóparton, végig a kikötő melletti nagy fedett galérián, amelyben délután lépést sem lehet tenni az árusok és vásárlók tömegétől, de ilyenkor még teljesen kihalt. Kíváncsi vagyok, vajon bárkára teszik-e a koporsót, és a folyón túlra szállítják-e, mint sok kultúra teszi, de nem. Elhaladnak a kikötő mellett, s a galériát elhagyva elindulnak felfelé a keskeny hegyi ösvényen. Akik idáig hozzám hasonlóan a menethez csapódtak, itt már elmaradnak tőlük, s én is, ha ez a szokás.




Hogy mi történik ez után, azt majd délután, a Yulong folyó mentén biciklizve tudom meg. Kis útmenti temető mellett haladok el. Négy-öt nagy, kör alakú sír van benne, mintha nagy kőkutak lennének. Az egyiket szemmel láthatólag frissen falazták, színültig meg van töltve földdel, s tetején áll a nemrég ráhelyezett, immár üres koporsó. Körben petárdák, füstölők, üres üvegek.



Visszaindulok a folyó mentén. A halottpénzt és a petárdák maradványait már összesöpörték. A halotti menet útvonalának mentén végig kis piros kupacok várnak elszállításra, isa, por és hamu.