Ha Natanz után magunk mögött hagyjuk a hírhedt urándúsító központot, amely körül harckocsik őrködnek koncentrikus körökben beásva, váratlanul magasodik fel előttünk a sivatag közepén a Karkas-, azaz Keselyű-hegység. A hegység észak-déli vonulata csupán negyven kilométer hosszú, de ez elég ahhoz, hogy valamennyi felhőt megállítson, s a hegy belsejében rendszeres eső essen. Mire a víz a hegy lábához ér, el is szivárog, de a tíz kilométer hosszú patakmedret végig zöld nyárfaligetek, öntözött kertek és falvak kísérik.
A hegy lábánál Hanjan erődje trónol az itt már kiszáradt vádi fölött. Igazi Tatárpuszta-erőd: kétezer éven át várta az ellenséget, de az ellenség nem jött. A hódítók megfeledkeztek a sivatag közepén, a hegy belsejében fekvő völgyről. Míg a hetedik századi arab hódítók szinte egész Perzsiára rákényszerítették vallásukat és nyelvüket, a völgy lakói egészen a 16. századig, a Szafavidok központi hatalmának kiépítéséig megmaradtak zoroasztriánusnak, s máig a hódítás előtti Szászánida-birodalom középperzsa nyelvét beszélik. A feliratok Irán többi nem-perzsa nyelvű vidékétől eltérően kétnyelvűek, a mai mellett a Szászánida-kori perzsát is feltüntetik, s még a magánhangzó-jelöléseket is kiteszik a pontos kiejtés végett, nyilvánvalóan nem a nyelvet beszélő helyiek számára, hanem az ide látogató perzsa turisták gyönyörűségére.
Déltájban érünk a völgy fejébe, a források melletti hegyoldalra felkúszó Abyâneh, középperzsául Viuna falujába. Az éles napfény fehérre fakítja az utcákat. A vörös vályogból épült házak falát vörös vakolattal védik a vörös utca közepén végigfolyó esőtől, s jobb ötlet híján a fa gerendákat, oszlopokat és ablakrácsokat is vörösre festik. A vörös falu és a szemközti vörös hegyoldal harmóniáját a patak völgyének zöldje ellenpontozza.
Hossein Alizadeh: شوق رفتن Shuq-e raftan, Az utazás mámora. Az آواز گنجشکها Âvâz-e gonjeshkhâ, A verebek éneke c. lemezről
A vályog épületeken sok száz éves gazdag ornamentika: Korán-idézetekkel faragott ajtók, árnyékot vető geometrikus ablakrácsok, kovácsoltvas kopogtatók, muqarnas-boltozatok. A pénteki mecset – az egyetlen fehérre meszelt épület – tágas teraszáról a szemközti hegyoldalra látni, ahol a még ma is működő zoroasztriánus szentély áll.
A hőség ellenére a helyiek az utcán vannak, a dolguk után járnak, vagy csak a házuk előtt ülnek, hangosan társalognak az arra járókkal ezerötszáz évvel ezelőtti nyelvükön. „Hallod, hogy beszélnek?” kérdezi áhítattal Mohammed. Velünk is szóba állnak, almával, vízzel kínálnak, segítünk ládákat pakolni egy utánfutóra. A legtöbben még népviseletben járnak, a férfiak fekete bő selyemnadrágban, a nők az egykori zoroasztriánus viseletre emlékeztető, virágokkal nyomott fehér lepelben.
A falut nemcsak az élők lakják. Az 1980-88-as irak-iráni háborúban elesett helyi mártírok kultusza még ma, majdnem harminc év múlva is eleven Abyanehban, ahogy másutt is Iránban. Külön szentélyük van a mecset udvarában, s képeik ott vannak az utcasarkokon és a róluk elnevezett kis imaházak bejárata fölött.
A mártírok kultusza alapvető vonása a síita vallásnak, amely a szunniták általi folyamatos üldöztetésben formálódott, s amelynek minden szent imámja vértanúhalált halt, kivéve az utolsót, a Mahdit, aki elrejtőzött, s majd a világ végén tér vissza Jézussal együtt ítéletet tartani. A Husszein-szentély erkélyén egész évben ott áll a nakhl, a „datolyapálma”, a karbalai csatában a trónbitorló szunnita kalifa által megölt Husszein imámnak, Mohamed unokájának jelképes ravatala, amelyet Irán sivatagi városaiban gyászszertartás keretében hordoznak körbe a csata évfordulóján, Ashura napján.
A forró délutánon színes ruhába öltözött cigányasszonyok járják az utcákat, karjukon gyerekkel, házról házra koldulnak. „Ezek délről jönnek,”, súgja oda Mohammed, „itt, Iszfahán tartományban a rumik iparosok, nem koldulnak.” Az egyik cigánylány a kisgyerekkel takarja el az arcát a fényképezés elől, úgy veszi el a pénzt. Egy másik megütődve néz rám, mintha nem látott volna még kamerát, nem is kér pénzt, úgy megy tovább mellettem a következő kis boltba.
A mecset mellett idős asszony ül és varr a ház nyitott ajtajában, s egykori festékes vödörből szép kiállítású, informatív füzeteket árul a faluról. Kétfélét veszek hét euróért, de Mohammed nem engedi, hogy kifizessem, mutatja, hogy a füzetekre összesen két eurónyi ár van rányomtatva. Hosszú, pompásan koreografált alkudozás következik, a végeredmény öt euró, közmegelégedésre.
A temető dombtetőről néz le a völgyre. Sírkövei szabálytalan kőlapok, mint a legtöbb iráni temetőben, de itt szinte mindegyiken van felirat is, vagy legalább jelképek, ciprus, az örökkévalóság fája, vagy oroszlánfej, a kétezer évvel ezelőtti oroszlán formájú sírkövek örökségeként. A friss sírok mellett leszúrt boton színes szalagok, ez a közép-ázsiai nomád szokás egész Iránban elterjedt.
A falu szélén álló Viuna szálló-étterem teraszáról szép kilátás nyílik a falura. A tulajdonos, Hamid évekig a dél-indiai Bangalore-ban volt mérnök, onnan hozta haza szállodaipari tudását. A szálló hagyományos abyanehi stílusban épült, nagyon jó ízléssel, minden túlzás nélkül. Az asztalokon Naszreddin sah képével díszített teáskészletek és vízipipák, a falakon szép fotók régi abyanehi házakról, népviseletbe öltözött öregekről, gyerekekről. „Ki csinálta a képeket?” „Én”, mondja Hamid, és mutatja, hogy a vastagabbik füzetben is az ő képei vannak, ez a hotel kiadványa. A hagyomány jó kezekben van.
Jobb ötlet híján... :)) Én inkább arra tippelek, hogy a festéket is valahonnan a környékről szedték össze és ugyanolyan vasoxidos, mint a sivatag.
VálaszTörlésPersze, én is erre tippelek jobb ötlet híján. :) De ha az ember ott van a május elsejét megszégyenítő mennyiségű vörös közepén, akkor önkéntelenül jön, hogy hát igen, jobb ötlet híján festettek mindent vörösre.
VálaszTörlésLátom, amint írod mecsetük van, meg szokásaik szerint is inkább siíták, de ezek szerint van működő zoroasztriánus szentély? És akkor biztos van egy kisebb zoroasztriánus közösség is, ugye?
VálaszTörlésVan, Igen. Egész Iránban jelen vannak a zoroasztriánusok, de a sivatag városaiban, ahová az iszlám terjeszkedés elől visszahúzódtak, kiváltképpen. Itt szinte minden nagyobb helyen van működő szentélyük és közösségük. Yazdban meg is látogatunk egyet.
VálaszTörlés