Manili-ház a Zsidó téren

A császárkori Róma. G. Droysens Allgemeiner Historischer Handatlas, 1886. Az összefüggő
vörös tömb az ókori Róma hét dombra épült belvárosa, a völgyben a Forum Romanummal
és a Colosseummal, s a nyugati városfal és a Tiberis közötti Mars-mezőn a nagy
császári színházak és versenypályák szétszórt tömbjeivel.

Rómának a Tiberis nagy kanyarulatában fekvő mai belvárosa a császárkorban a falakon kívül eső bulinegyed volt. A hét dombra épült város évszázadokig távol tartotta magát az áradásoktól és maláriától fenyegetett folyóparti sík mezőtől, a Campus Martiustól, amelyet, mint neve mutatja, elsősorban katonai gyakorlótérnek használtak. Csak a köztársaság végétől vált a dictatorok majd csásázárok szokásává, hogy népszerűségük növelésére egy-egy pompás színházat, lóversenypályát, közfürdőt emeljenek itt.

A Campus Martius déli része a falakon kívüli monumentális középületekkel, kelet felől nézve, Italo Gismondi Róma-modelljéről (1935-1971). Fent, a Tiberis-szigettől balra Marcellus színháza, előtte a nagy sík tér a Circus Flaminius. Az ettől balra, a kép közepén húzódó nagy via publicát, közutat a Marcellus-színháztól elindulva Octavia porticusa (a benne álló két templommal), Philippus porticusa és Neptunus temploma szegélyezik, és középtájt Pompeius nagy színháza zárja le. Nagyjából ez a negyed lett a római gettó, s az egykori közút a gettó főutcája, a mai via del Portico d’Ottavia.

Róma hanyatlásával és a vízvezetékek leomlásával a város súlypontja a folyó mellé tolódott át, s a monumentális oszlopok és árkádok közeit kézművesek és kiskereskedők tapasztották tele apró lakásaik és műhelyeik fecskefészkeivel. Octavia porticusából a római halpiac lett, Philippuséból a Fabi család háza, Marcellus színházából az Orsiniek erődpalotája. És Pompeius színházának területén üzemelt az egész középkoron át a Calcarara, a Mészégető, ahol az antik paloták márvány épületelemeit és szobrait alakították át sokkal hasznosabb építőanyaggá.

Ugyanaz a városrész, nagyjából a gettó területe, Giambattista Nolli 1748-as térképén. Körülbelül a kivágás közepén a Circus Flaminius beépített négyszöge, tőle keletre az Octavia porticusából lett halpiac (1023), jobbra a Marcellus-színházból lett Orsini-erőd (1022); fölötte az egykori közútból lett Halpiac utcája (Strada di Pescaria, 1024), amelyet a Zsidó tér (Piazza Giudea, 1025) zár le. Piros ponttal jelölve a Neptunus-templom helyén álló Manili-ház.

Egy fecskefészek. A Marcellus-színház árkádja alá beépített sajtkészítő műhely, 1886

A fecskefészkek nagy részét a fasizmus számolta fel abbéli igyekezetében, hogy a világhódító Róma emlékeit megtisztítsa kétezer év rárakódott üledékétől. Az akció, mint helyi megnevezése – „sventramento di Roma”, Róma kibelezése – mutatja, egy steril és halott műemlék-zónát hozott létre a város közepén, a Colosseum – Forum Romanum körzetében. De a negyed eldugott helyein még számos tanúja maradt az ókori és középkori-reneszánsz emlékek egykori szimbiózisának. Például az egykori Halpiac utca, a mai via del Portico d’Ottavia elején a fenti térképen pirossal jelölt Manili-ház.




Hatalmas, töredezett antik párkányával és feliratával, antik dombormű-töredékeivel, kövei és színei sokféle patinájával ez az épület is úgy néz ki, mintha az egykor itt állt Neptunus-templom maradványai közé építették volna be. De elég elolvasni a homlokzat teljes hosszán végigfutó feliratot, hogy meglássuk, valami egészen másról van szó:

URBE ROMA IN PRISTINAM FORMA(M R)ENASCENTE LAUR. MANLIUS KARITATE ERGA PATRI(AM) (A)EDIS SUO NOMINE MANLIANAS PRO FORT(UN)AR(UM) MEDIOCRITATE AD FOR(UM) IUDEOR(UM) SIBI POSTERISQ(UE) SUIS A FUND(AMENTIS) P(OSUIT). AB URB(E) CON(DITA) M.M.CCXXI L AN(NO) M(ENSE) III D(IE) II P(OSUIT) XI CAL(ENDAS) AUG(USTAS)

„Amikor Róma városa régi formájában újjászületett, Laurentius Manlius, hazája iránti szeretetből alapjától építette fel, amennyire szűkös vagyonából tellett, ezt a maga nevéről Manlianának elnevezett házat a Zsidó téren magának és utódainak, Róma alapításának 2221. évében, életének ötvenedik évében, harmadik hónapjában és második napján, augusztus kezdete előtt tizenegy nappal.”

A ház tehát már eleve antik romnak épült. Pontosabban olyan antik palotának, amilyennek „Laurentius Manlius” az antik palotákat a környéken látható patchwork-épületek alapján elképzelte. Mindezt az ókori Róma újjászületésének jegyében, 1468-ban, a reneszánsz hajnalán, amikor Leon Battista Alberti Rómában az ókori romok hatása alatt megírja értekezését Az építészetről, és Mátyás király Budán megépíti az első reneszánsz palotát az Alpoktól északra. Maga a felirat is, amely a legelegánsabb klasszikus antikva betűkkel készült – olyan tökéletesen, hogy még a 19. század végén is számos régiségbúvár vélte antiknak – az ókori monumentális köztéri felirat feltámadásának első példája. Ez az egyszerű római polgár – Lorenzo Manei gyógyszerész, aki az ókori Gens Maniliával való azonosulásként latinosította nevét Manliusnak – által „klasszikus” stílusban épített ház minden nagy alkotásnál ékesszólóbban tanúskodik a kibontakozóban lévő reneszánsz erejéről és hatásáról.

Az újjászülető Rómát köszöntő klasszikus felirat a Manili-ház ablakainak párkányán: (H)AVE ROMA!

Érdemes egy pillantást vetni a patchworkbe befalazott antik töredékekre is. Az antilopot zsákmányoló oroszlán mint a halál szimbóluma az ókori szarkofágok gyakori motívuma volt. Ilyen szarkofág-töredéket látunk befalazva az óváros északi részén is, a Medve utcájában – via dell’Orso –, amelyről hamarosan lesz még szó.

Szarkofág-töredékek antilopot, illetve vaddisznót zsákmányoló oroszlánnal a via dell’Orso 87. sz. ház két sarkán

Az 1468-as feliratot két antik sírkő-töredék zárja le. A mai ember számára morbid ötlet: vajon melyikünk díszítené szívesen háza homlokzatát régi temetőből hozott sírkövekkel? De a felső sírkő még morbidabb tanulsággal szolgál a régi Róma antropológiájára nézve. Felirata szerint Publius Clodius Bromius elefántcsont-faragó, Aulus felszabadított rabszolgája, és ágyasa, Curiatia Ammia állíttatták Hilarium, mindkettejük deliciája, azaz gyönyörűsége sírjára. Azt gondolnánk, talán szeretett kisleányukról van szó, de nem. Mint Natalie-Christiane Zidek kimutatja 2012-es Delicati et deliciae. Versuch einer Begriffsbestimmung c. munkájában, a római sírköveken gyakran emlegetett delicatusok és deliciák olyan kiskorú fiú- és leányrabszolgák voltak, akiket gazdáik a maguk gyönyörűségére tartottak, akár emberi házikedvencként, akár gyerekpótlékként, akár szexuális tárgyként. Érzelmileg erősen kötődtek hozzájuk és halálukat éppúgy megsiratták, mint Catullus kedvese, Lesbia a rigójáét, s a rabszolgák és szabadosok közül egyedül nekik állítottak név szerinti sírkövet. Mintha a hozzájuk fűződő viszonyt illusztrálná az alatta lévő családi sírkövön a kisfiú kezében tartott kis házi kedvenc.




A párkány alatt évtizedeken át működő Bar Totò a környék társadalmi életének központja volt. Még én is gyakran betértem ide a 90-es évek közepén. Noha a cégtábla nem változott, mára már elegáns étterem vette át a helyét „Ristorante Il Portico” néven, amely az utca másik végén lévő Octavia porticusára mint könnyen megtalálható vonatkoztatási pontra utal – erről is írunk hamarosan. A mellette lévő Drogéria viszont hosszú évek óta zárva van. Ajtaja mellett a sok évtizeddel ezelőtti kínálat, és lehullott fa vagy kerámia betűi alatt a szellemfelirat egy villanásnyi betekintést enged az épület történetének rétegeibe.

A Bar Totò az 1960-as években. A Roma Sparita csoportból (érdemes elolvasni a nosztalgikus visszaemlékezéseket is a csoport FB-oldalán)

Közvetlenül a sírfelirat alatt, kézmagasságban a falon pedig, mintha az ókori gyermekek kiszolgáltatottságát akarná ellenpontozni, adománygyűjtő persely a zsidó árvák számára.


A felirat említi, hogy a ház a Forum Iudeorum, Zsidó tér sarkán épült. Zsidó térből azonban egyszerre kettő is volt itt. Éppen itt volt a gettó határa (a Nolli-térkép alábbi részletén az ANGE(LI) felirat N-jével jelölt tömbön végighúzódó szaggatott vonal, amely aztán balra, a 752-es számmal jelölt vicolo de’ Cencin lefelé fordul), s így az 1025-tel és 1026-tal jelölt két tér között volt a gettó öt kapujának egyike. Ezért az 1025-ös tér a „piazza Giudea fuori del Ghetto”, az 1026-os a „piazza Giudea dentro del Ghetto”, azaz a gettón kívüli és belüli Zsidó tér nevet viselte.


A gettót 1862-ben nyitották ki. Lakói széttelepültek a környező utcákba, üzleteket, vállalkozásokat, éttermeket alapítottak. Ebből az időből származnak a Manili-ház első fényképfelvételei, amelyek már teljesen zsidó negyednek mutatják a környéket.

1910. A későbbi Drogeria helyén a Fornaro (Pékség) di Piazza [Giudea] működik, az ajtóban áll a tulajdonos, Attilio Piperno, nővérével és öccsével, Romeóval.

1900-as évek eleje. Szamárfogatos turistabusz, tőle balra a negyed nevezetessége: az első biciklista, Alberto Fornari, „Durkop” márkájú angol kerékpárján.

1936. Az utca zsidó lakóinak csoportképe. A sarkon ekkor már a Boccione zsidó pékség és édességbolt működik, amely előtt mindmáig sorban állnak a zsidó és nem zsidó rómaiak és stranierók. Három hete én is.

A Manili-ház a századfordulón. Jól látható a sarki pékség.

Az utolsó képen perspektívánk kissé jobbra fordul. A bal szélen éppen csak látszik a Manili-ház sarka, s a háttérben, néhány háztömbnyire, az Octavia porticusából kialakított halpiac, amelyről hamarosan újabb poszt következik. 1910-et írunk, megkezdődött a régi gettó bontása. A képről már eltűnt a középkori háztömb, de még nem épült meg az állami gimnázium: most először és utoljára láthatjuk olyan tágasnak, mint a császárkori Rómában, amikor a Circus Flaminius nyílt ezen a téren. És itt látunk, még utoljára, egy reneszánsz díszkutat is a gettón-kívüli-Zsidó-téren, amelyet a Nolli-térkép is jelölt a Manili-ház előtt. Hogy mi volt ez a kút, ki és miért állította itt, hová tűnt innen, és hol látható napjainkig, az már szétfeszítené ennek a posztnak a kereteit, amelyet tulajdonképpen csak egyetlen házról akartunk írni, s valahogy mégis az egész Róma kétezer évét magába szippantotta. Úgyhogy új bejegyzést kell szenteljünk neki. Tartsanak velünk.