Az ellenség mi volnánk. Karácsonyunkat, pontosabban az isonzói front osztrák-magyar oldaláról hazaküldött karácsonyi képeslapjainkat pedig ugyanazon front olasz oldalán, a velencei Palazzo Corner Mocenigo Auguri dal Fronte, „Üdvözlet a frontról” című kiállításán mutatja be adventtől vízkeresztig a cattarói/kotori Cats Museum. Ha már ez a karácsony a tábori posták jegyében telik itt a Wang folyón, utolsó óráiban még idézzük belőlük a Gazzetta di Cattaro által közzétett válogatást, mielőtt végleg eltűnnének a Facebook feneketlen bendőjében.
A cattarói gyűjteményt kiegészíthetjük még a lengyel Życie codzienne żołnierza piechoty Austro-Węgier (Az osztrák-magyar katonák mindennapjai) FB-csoport karácsonyi válogatásával is. Ha talán nem is ugyanarról a frontról, de ugyanazok a központilag nyomtatott képeslapok a Monarchia minden nyelvén.
Az „ellenség karácsonyához” nagyon illik az a történet is, amelyet Laky Imre százados jegyzett fel naplójában 1914 karácsonyán az oroszok által ostromolt Przemyśl erődjében. A nyugati front spontán karácsonyi barátkozásaira emlékeztető történet, amelyet a Nagy Háború blog idézett korábban, majd a 444 elevenítette fel a századik évfordulón, arról szól, hogyan ajándékozták meg egymást ostromlók és ostromlottak.
„Az oroszok is megbecsülték magukat. Várakozásunk ellenére az egész karácsonyi ünnepek alatt egyetlen lövést sem tettek le ránk. Sőt, mi több: küldtek karácsonyi ajándékokat és üdvözleteket is. Úgy történt a dolog, hogy az előőrsök között álló száraz fa egy letört ágára éjjel nagy zsákot akasztottak fel.
A tábori őrsön a bakák egész nap kíváncsisággal találgatták, mi lehet a zsákban? Amint beesteledett, egy merész vállalkozó kiment a zsákhoz. Eleinte kerülgette, mint macska a forró kását, vagy egér az egérfogót, azután egy darab rúddal lepiszkálta onnan. Nem robbant. Felemelte és becipelte hozzánk a nehéz terhet. Tömve volt frissen sült cipókkal és hal és húskonzervekkel, s még egy németnyelvű verses karácsonyi köszöntő is volt benne, melyben minden jót kívánnak nekünk a velünk szemben álló orosz tüzérség tisztjei és katonái.
Eleinte nem igen akartunk hinni a róka komának, de amikor láttuk, hogy a századhoz csatlakozott kóbor kutya minden utókövetkezmények nélkül fogyasztja a kenyeret, meg a próbakép elébe dobott húskonzervet, megosztoztunk az ajándékon. El is határoztuk, hogy újévkor viszonozzuk az üdvözletet.”
Ennyi emberség, ennyi kölcsönös jóakarat és tisztelet, ennyi szeretet a család, a barátok, az otthon iránt. Csak azt az egyet nem érti az ember: mire kellett mindehhez a háború.
Tisztek karácsonya az orosz fronton, 1915. A Nagy Háború blogról
" mire kellett mindehhez a háború.""
VálaszTörlésmeg ugye mért jött utána a következő.