A prágai Kisoldalon, a Letenská utcában, ahol a villamos átbújik az ágostonos templom támívei alatt, az egykori kármelita kolostor kapuja mellett nemrég háború előtti szellemfelirat került napvilágra. A nyíl a folyó felé mutatja az irányt az egykor kétnyelvű Prága mindkét nyelvén: MOLDAU és VLTAVA.Azaz csak mutatná. Mert a felirat német felét valamikor a feltárás után fehér festékkel tették olvashatatlanná.
A 40-es évek nagy kelet-európai földcsuszamlásai idején a faji, nemzeti vagy osztályellenséggé vált nyilvános feliratok egy része kapott rá egy esélyt, hogy falfestés alatt böjtölje ki az egykori gyűlöletek és az azokat hordozó emberek elmúlását, s egy érettebb, bölcsebb és megértőbb társadalomban támadjon fel újra, ahol már nem pusztítják el, hanem restaurálják és megbecsülik őket, mint a történelem és egy valaha volt sokszínűbb, és talán jobb világ hírmondóit. Ez történt Lembergben, ahol a lengyel és jiddis feliratoknak ma már saját kultuszuk, blogjuk és nyomtatott kiadványaik vannak, Wrocławban, ahol a német Breslau feliratait helyreállítják és akadémiai katalógusban teszik közzé, vagy Abbáziában, ahol a soknyelvű cégér már nem az idegen elnyomókra, hanem a Monarchia leghíresebb fürdőhelyének aranykorára emlékeztet.
Prágában még nem érett rá a társadalom, hogy a Moldva nevét hárommillió kitelepített vagy megölt honfitársuk anyanyelvén, Franz Kafka és Bedřich – született Friedrich – Smetana anyanyelvén olvassák, egy sarokra az egyikük múzeumától, és kettőre a másik által megénekelt folyótól.
Szellemek márpedig nincsenek.
Érdekesség: Szlovenszkóban három vármegyeházát is ismerek, amin szerepel az egykori címer a homlokzaton ma is — a Romániának nevezett területeken ez elképzelhetetlen.
VálaszTörlésSok cseh- és morvaországi vasúti épületen felbukkannak az elüldözöttek nyelvén a nevek, meg Sziléziában is. A kedvencem, hogy mivel néha használom ezeket a neveket, ezért az egyik utazgatós társam szélsőségesnek bélyegzett meg, és terjeszti a hátam mögött. Holott könnyebb is sokszor kimondani, a fenti példát is ilyennek érzem.
Nyilván egyfelől az utódállam érzékenységétől, másfelől a megfigyelő tapasztalatainak körétől függ, hol érzékelünk nagyobb tiszteletet egy korábban ott élt nép emlékei iránt. Az én tapasztalatom az, hogy Csehországban semmivel sem kisebb a törekvés a német múlt eltörlésére, mint Romániában a magyaréra. Lásd pl. itt: http://wangfolyo.blogspot.com/2015/09/rakos-fold.html
VálaszTörlés@Csakbetksszmk: jól értem tehát, az illetőnek az volt a kifogása, hogy Strbské Pleso helyett Csorba tó hangzott el?
VálaszTörlés