Tarnówi történetek 1. A tarnówi Al Capone

A fénykép, amelyen egy tarnówi haszid büszkén feszít oldalkocsis motorkerékpárján, több okból is egy korszak végét jelzi. Egyfelől az 1938-as évszám, az utolsó békeév, amely után többé semmi sem lesz az, ami volt. Másrészt a motor, s a jobbról balra és másféle íráshoz szokott kéz ügyetlen latin betűi, amelyek arra mutatnak, hogy a hagyományos világ, a stétlek és haszid közösségek zárt világa ekkorra már mindenképpen megindult a felbomlás útján. És Marek Tomaszewski, a Tarnów. Żydowskie krajobrazy (Tarnów, zsidó látképek, 2012) szerzője is a könyv utolsó, az egykori világot elbúcsúztató fejezetében közli a képet.


Marek Tomaszewski tarnówi képeslap- és fényképgyűjtő 2011-ben már közzétett egy pompás könyvet gyűjteményének anyagából Tarnów: wędrówka w przeszłość z kartą pocztową (Tarnów: utazás a múltba a képeslap hátán) címmel, amelyből még idézni fogunk. Ezután is maradt azonban elég anyaga egy külön tarnówi zsidó fotókötet összeállításához. Tarnów, huszonötezres zsidó lakosságával, Galícia negyedik legnagyobb zsidó városa volt Lemberg, Krakkó és Stanisławów (a mai Ivano-Frankivszk) után, de 40%-os zsidó számarányával az első. Nem csoda, hogy a fotóalbumok és tulajdonosaik eltűnése után is össze lehetett még gyűjteni annyi képet, hogy abból aztán ki lehessen válogatni az albumot illusztráló kétszázötvenet. A Lwowska utcának az előszót kísérő négy fotóját, említi Tomaszewski, például csak néhány nappal a nyomdai leadás előtt vásárolta e-bayen Németországból.

A fotók tényleg lenyűgözőek. Noha készítőjük többnyire ismeretlen, sokuk mégis méltó párja Menachem Kipnis, Alter Kacyzne vagy Roman Vishniac híres sorozatainak, ami egyúttal azt is jelzi, mennyi felvétel rejtőzködhet még erről a világról, amelyről húsz éve még úgy tartották, szinte nyom nélkül múlt el. És a könyv nagy érdeme, hogy ezt a világot a képek mellett hosszú szövegekkel is segít megeleveníteni. A pusztulást túlélő tarnówi zsidók Izraelben mindjárt az 1940-es évek végétől elkezdték leírni és összegyűjteni visszaemlékezéseiket, s ezeket 1954-ben jiddis, héber és lengyel nyelven is közzétették, utóbbit Tarnów. Egzystencja i zagłada żydowskiego miasta (Tarnów. Egy zsidó város élete és pusztulása) címmel. Ebből származnak a könyv szemelvényei.

A Wesklarska és Żydowska utca sarka, a Pilzńenska-kapu felé tekintve. K. Fusiarski fotója, 1930-as évek

A szemelvények a zsidó mindennapok eleven leírásával kezdődnek, az utcák és terek jellegzetes figuráival, a kocsisokkal, a borbéllyal, vendéglőkkel, hordárokkal. Bemutatják a vallásos haszidok ünnep- és hétköznapjait, a szegénynegyed nyomorát, a munkások küzdelmét egy jobb életért. Beszámolnak róla, hogyan köszöntött be a huszadik század a városba, az 1914-1915-ös pusztító orosz megszállásról, a két világháború közötti polgári életről. És aztán 1939. szeptember elsejéről, a háború első napjáról, a német megszállásról, a gettó felállításáról, az elhurcolásról. A menekülésről, lengyel segítséggel. A túlélésről.

Zsidó férfi Tarnówban, a német megszállás idején

Olyan ritkaság, hogy egy egykori zsidó kisvárosról ilyen gazdag képanyag és részletes beszámoló maradjon fenn, s egy könyvben egymásra is találjon, hogy azt gondolom, érdemes belőle több történetet is idézni néhány egymást követő posztban, hogy az így megelevenedő stétl segítsen képet alkotni arról a sok másik stétlről is, amelyekről nem maradt fenn emlék. In medias res kezdjük, s a város mindennapjainak leírását a következő posztra hagyva elsőként a tarnówi Al Caponét, Idele Mucot mutatjuk be Mordechai David Brandstetternek, a héber irodalom nagy tarnówi mesterének Jozef Hajman közvetítette elbeszélése alapján. Idele Muc figurája arról tanúskodik, hogy a zsidó alvilág olyanfajta királyait, mint az odesszai Benya Krik, nem pusztán Iszaak Babel fantáziája teremtette avagy színezte ki, hanem valóban léteztek, külön típust alkottak, s talán jóval több városban voltak jelen, mint ahányból említés maradt róluk.

Zsidó boltok az elegáns Wałowa utcán. A képen megörökített személyek közül minden bizonnyal többen is Idele Muc ügyfelei voltak

„Manapság, amikor a new yorki és chicagói közbiztonságról olvasok, s amikor Al Caponéről, a chicagói alvilág királyáról hallok, mindig visszaemlékszem a történetekre, amelyeket gyerekkoromban hallottam a tarnówi Al Caponéről, aki, hogy finoman fogalmazzunk, a tarnówi tolvajok fejedelme volt hetven évvel ezelőtt. A városban csak Idele Ganef [a Tolvaj], vagy Idele Muc néven emlegették őt.

Idele Muc fiatal korában zsebmetsző volt, s ügyességének köszönhetően egy tolvajbanda főnöke lett. Ahogy teltek az évek, felhagyott a mesterség gyakorlásával, de továbbra is tanította azt a fiataloknak. A rendőrséggel való összeköttetésének köszönhetően, ha bandája egy tagját elfogták, Idele Muc a legtöbb esetben – akárcsak manapság Al Capone – képes volt rövid időn belül kihozni őt a hűvösről.

Lopás esetén a károsult többnyire egyenesen Idele Muchoz fordult, aki eleinte meglepetést színlelt, hogy ilyen ügyben keresik őt, de egy rövid beszélgetés során a károsultnak sikerült rátukmálnia egy összeget, majd a lopott holmi hamarosan és titokzatos módon visszakerült tulajdonosához.

Idele Muc vezette be azt a rendszert is, amelyet ma Al Capone gyakorol, s amelynek révén a gazdagabb zsidók bizonyos összeg lefizetése ellenében egy ideig biztonságban érezhették magukat mindenfajta megkárosítástól. Idele Muc, minthogy „tisztességes ember” volt, rendszerint betartotta kötelezettségét. De ha úgy érezte, hogy a lefizetett összeg túl kevés volt a védelme alatt álló vagyon mértékéhez képest, vagy ha a „biztosított” késlekedett befizetni a „biztosítási részletet”, egy váratlan lopás gyorsan arra indította, hogy azonnal keresse fel Idele Mucot.

Idele Muc sikeres nyomozóirodát működtethetett volna, amelynek nagy forgalma lett volna a városban. Kémei jól szervezett és hatékony hálózatának köszönhetően mindig pontosan tudta, kihez mennyi és milyen áru érkezett, az illető lakásának beosztását, házának napi működését, és így tovább. És főként azt, ha mindennek fényében a „biztosítási díj” „tisztességtelennek” tűnt számára.

Brandstaetter [Mordecai David Brandstaetter, a későbbi neves héber író] igen fiatal korában – nem több mint tizenhét évesen – kötött házasságot egy köztiszteletben álló és gazdag helyi tímár, Abraham David lányával, s egyszersmind belépett apósa cégébe. Abraham David Idele Muc „biztosítottjai” közé tartozott. Ennek ellenére egyik éjjel két kicserzett birkabőrt loptak el a magas falakkal körbevett udvarán álló lezárt fészerből. Abraham David nem tehetett mást, mint hogy hívassa Idele Mucot, hogy tárgyaljon vele.

Minthogy Abraham David gazdag és köztiszteletben álló tímár volt, Idele Muc elfogadta a meghívást, és személyesen kereste fel Abraham Davidot. Ez ünnepélyesen fogadta, s asztalhoz invitálta őt, ahol felesége, Goldele mellett ott ült Brandstaetter és felesége is. A tímár panaszt tett vendégénél az előző éjszaka történt lopás miatt. Idele Muc nagyon együttérzett vele. „Nem lehet bírni ezekkel a tolvajokkal. Minden határon túlmegy az arcátlanságuk”, mondta. A tímár megkérte őt, hogy tapasztalt és bölcs ember lévén adjon neki tanácsot, utalva rá, hogy hajlandó lenne fizetni az ellopott javakért, amelyek amúgy nem is az övéi voltak, hanem egy ügyfélé. Idele Muc válaszában hosszan panaszkodott a nehéz időkről, majd megjelölte az összeget, amellyel „kárpótolni” lehetne a tolvajokat a lopott holmiért. Azt is hozzátette, hogy ha bárki a házban bármilyen gyanús hangot hallana az éjjel, mintha valami nehéz tárgy esne le, ne essenek pánikba, és ne kíváncsiskodjanak, mi okozhatta, mert bármely kíváncsi számára súlyos következményei lehetnek a dolognak.

Annak jeléül, hogy a megbeszélés véget ért, a házigazda vodkát és süteményt rendelt, hogy megünnepeljék a közös megelégedésre kötött megegyezést. Idele Muc ivott a házigazda és a háziasszony egészségére, majd udvariasságból fiatal vejük – a héber irodalom jövendő gyöngyszeme – egészségére is. Az oldott beszélgetés során Brandstaetter megkérdezte a vendéget, hogyan volt lehetséges ilyen lopást elkövetni ennyire magas és még dróttal is szegélyezett kerítésen belül, s hogyan birkózhatott meg valaki a fészer erős lakatjával. Idele Muc nagyon dühbe gurult a fiatalember naiv kérdése hallatán, s minthogy már jócskán a vodka hatása alá került, vendéglátójához fordulva azt mondta: „Arcátlanság a fiatalember részéről ilyet kérdezni. Sok évtizeden át űztem a tolvajmesterséget, és higgye el nekem, kemény és kimerítő munka ez! S most ez a tapintatlan fiatalember azt akarja, hogy egy csapásra mondjam el neki, hogy mennek az ilyen dolgok…” A vendéglátó igyekezett megnyugtatni vendégét, veje ifjú korának számájára írva az ostoba kérdést. Még egy pohárral ittak, s az addigra már lecsilapodott Idele Muc elbúcsúzott a vendégszerető háztól.

Aznap éjjel olyan hang hallatszott David házának előterében, mintha valami súlyos tárgy zuhant volna a földre. Másnap reggel David felismerte a néhány nappal korábban ellopott bőröket, amelyeket épp olyan állapotban szolgáltattak vissza, ahogyan elvittek.”

A Forteczna utca a zsidó negyedben, 1930-as évek