Éljen

Az utolsó május elsejei felvonulás, azt hiszem, 1989-ben volt. 1990-ben, néhány héttel az első szabad választások után már a helyette rendezett majálisra látogattunk ki a Városligetbe, a nyertes és vesztes pártok virslivel-sörrel kombinált helyzetértékelésére. Csak Alekszander Nankin imént megjelent nosztalgia-posztjának harminc évvel ezelőtti képei idézték fel újra, micsoda pompás esemény is volt a hatalomnak ez az archaikus előképek alapján megkoreografált profán liturgiája.

„Ez volt a Szovjetunió legfönségesebb, legfényesebb, legáhítottabb ünnepe. Több oka is volt ennek. Az egyik a vidám tavaszi napsütés. A másik a szabadnap. A harmadik az ünnepi rituálé, a felvonulás. Vörös zászlók, a vezetők giga-portréi. De nem kell azt hinnünk, hogy a szovjet emberek annyira odavoltak a hungarocell galambokért és az öltönyre kitűzött zászlócskákért, ó nem. Egyszerűen olyasmi volt ez, mint ma a cégrendezvény. A munkahelyi kollektívák vidám ünnepi hangulatban gyűltek össze, s már kora reggeltől elkezdtek inni: a felvonulás előtt, alatt és után. Nagy mulatság volt. Ünnep volt. Persze nem mindenki ivott, volt, akinek a társaság is elég volt, de akárhogy is, kevesen tudták, hogy mit is ünnepelünk ezen a napon, vagy hogy mi a mélyebb jelentősége, és így tovább. Inkább egyfajta brazil karnevál volt, ahol az egyik kerület versengett a másikkal, az egyik gyár a másik üzemmel, hogy kinek a felvonulási teherautója szebb, kinek a transzparemse ragyogóbb…

Reggeltől kezdve felhallatszott az utcáról a felvonulási zene hangja, s a tévében ünnepi képernyő jelezte a hamarosan kezdődő közvetítést.


Nekem, iskolásnak a hetvenes évektől kezdve az volt a kérdés, a moszkvai felvonulást nézzem-e a tévén, vagy kimenjek a főutcára, és a helyi vállalatok csodaszép meneteiben gyönyörködjek. A felvonulás közvetítése alatt többnyire a tévé győzött, de amikor véget ért, a mérleg nyelve az utca felé billent. A kérdés csak akkor dőlt el végleg, amikor a 80-as évektől barátaimmal kezdve aktív alkoholfogyasztókká váltunk. Az utcán szépen öltözött nők, diáklányok, minden sarkon asztalok, ahol megihattunk egy-egy pohár bort, olvasztott sajttal. Minden jó összesűrűsödött ebben a napban… Azt hiszem, ma már csak az észak-koreai elvtársak érthetik meg ezt az érzést :)”

Külön figyelmet érdemelnek az 1'11" körültől a tévével szelfiző felvonulók.