Grúz epifánia

Csak egy szerzetesnő.


Csak gyertyák.
Csak kövek.
Csak egy tempom.
Csak egy temető.
És falak.
És csövek.

És remegő képek.


És csak gyerekek.
Csak macskák.
Csak papok, csak szerzetesek.
Csak madarak.
És férfiak.
És nők.



És elhagyott tárgyak, amelyek tovább élik elfeledett életüket a romok között.

És az ég mindenek fölött.



Csak minden gondolatod Ithaka legyen;
végső célod, hogy egyszer oda juss,
de ne siess az úttal semmiképp.
Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon,
s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.
Neki köszönöd a szép utazást,
mit nélküle sosem tehettél volna meg,
hát mi mást várhatnál még Ithakától?

Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is;
a szerzett tudásból s tapasztalatból
máris megtudhattad, mit jelent Ithaka.

Konsztantinosz Kavafisz, Ithaka, részlet. Szegő György fordítása

És melankólia. A háborútól és a száműzetéstől. A távolléttől. A pusztulástól.

Lado Pochkhua grúz festő és fotós munkáit ebben a hónapban állították ki a tbiliszi Nemzeti Múzeumban. Szuhumiban született, de 1993-ban menekülnie kellett Tbiliszibe, miután a polgárháború során a szeparatista erők kikiáltották Abházia függetlenségét, és elűzték a régió grúz lakosságát.

„Huszonhárom évesen mindent elveszítettem: családot, barátokat, szülővárosomat, házamat, papírjaimat. Tbilisziben abháziai menekültként új, zűrzavaros és éhes életet fedeztem fel. Hogy senki vagyok. Zéró. Szociális funkció nélküli személy. Miután megkaptam első humanitárius segélycsomagomat, egy amerikai húsos babkonzervet, megfogadtam, hogy kikeveredek ebből a bajból, amelybe jutottam.”

Az „A grúz melankólia anatómiája (1993-2003)” című sorozat képei abban az időben készültek, amikor a fotós Tszknetiben élt, Tbiliszi külvárosában, ahol az abháziai háború grúz menekültjei menedékre találtak. Lado Pochkhua abban az időben Robert Burton Anatomy of Melancholy-jából tanult angolul.