Határtalan Szabadka, 3. Már olyan ronda, hogy utálatos

„A szabadkai vasuti állomás az az épület, amelyről a külföld összes uralkodói egyértelmüen ugy nyilatkoznak, hogy ronda.” Ebben a mondatban benne van a szabadkai újságírás esszenciája. A szabadkai vasútállomás ronda, hogy is lehetne másként, hiszen Szabadka provincia, ahonnét a nagyvilágba vágyunk, és amelyet addig is a kávéház kényszerű magasából fitymálunk. De Szabadka egyszersmind a világ közepe, amelynek vasútállomását a külföld összes uralkodója ismeri, erről cserélnek véleményt, ha összefutnak, és véleményük egyöntetű és szilárd. Szabadka és vasútállomása fix pont a bizonytalan világban, amelyet ezért el nem hagyhatunk sohasem. Átutazásra csak külföldi uralkodók használják: a kávéházak királya számára a mindennapi botránykő szerepét játssza csupán.


Bácsmegyei Napló, 1911. október 22.

A bolgár király utazik.
Ferdinánd, a demokrata

Saját tudósításunk. Szabadka, október 21.

Egy király, ha mindjárt csak egy kis balkán állam uralkodója, mégis nagy ur s igy némi érdeklődésre tarthat számot az, hogy mint utazik, hogyan viselkedik akkor, amikor nem a külön udvari vonatán, hanem vigécekkel, szabadjegyes ujságirókkal, polgári asszonyokkal és szerb kereskedőkkel utazik együtt.

A Bácsmegyei Napló munkatársa csütörtökön este Szabadkától – Belgrádig együtt utazott Ferdinánd bolgár királylyal, utjáról s annak impressióiról ez a tudósitás számol be:

Hirt adtak a lapok arról, hogy csütörtökön este Ferdinánd bolgár király átutazott a feleségével a szabadkai pályaudvaron.

A tudósitás részben téves volt. A bolgárok királynéja nem volt a gyors vonaton. A királyné már előbb el utazott az express vonaton Szófiába. A királlyal két fia és a kiséret utazott. Alcsuthon voltak s néhány napos vizit után tértek vissza a Balkánra.

Ferdinánd a király 40-45 évesnek látszó ur. Hosszu kecske szakálla s igazán merész méretü orra van.


Ő és hat tagu kisérete két bolgár termes kocsiban tette meg az utat. A kocsikat a gyorsvonat étkező kocsija elé csatolták, közvetlenül a málha-kocsi után, s az étkező kocsiból egész jól lehetett látni, hogy mi történik az egyik udvari kocsiban.

Azt hittem, hogy a bolgár királyt majd utközben meg lehet interjuholni. Elvégre Tripoliszról, Törökországról s a forrongó Balkánról olyan kevéssé s olyan rosszul van informálva a magyar közvélemény, hogy a bolgár király autentikus információja csak hasznos lehet.

A tervről azonban le kellett tennem. A királylyal együtt utazó magyar vasutasok s a kiséret tagjai is kijelentették, hogy kisérletet sem lehet tennem, hogy a királylyal beszélhessek. Nem fogad ujságirót. Katonaember, aki nem szeret sokat beszélni.

– Lehetetlen. Lehetetlen! Hová gondol? – mondotta ijedt arccal egy németül tudó nagy szakállu bulgár s az arcán meglátszott a szent rémület hogy ime egy ujságiró beszélgetni akar az ő uralkodójával.

A lehetetlennel már igazán nem akartam szembeszállni, noha egy pillanatra átvillantak agyamon az összes riporterstiklik. Gondoltam hogy kalauznak öltözöm, vagy hogy ruhát cserélek a pincérrel de hát az ilyesmit csak anekdótákban lehet megcsinálni. Azt a kedvező poziciót, hogy együtt utazom a bolgár királlyal s megfigyelhettem, mit csinál, még sem akartam kihasználatlanul hagyni.

Itt adom tehát a király utjának leirását Szabadkától Belgrádig.

Szabadkán a termes kocsi ablakán kinézett a király. Megnézte az állomást s aztán arcán egy rosszul leplezett piha de csunya kiáltással elfordult az ócska, rozzant és utálatos szabadkai állomástól.

Mikor a vonat elindult a szabadkai állomásról, s még Nagyfényre sem ért, a király és kisérete bejött az étkező kocsiba. Az étkező kisebbik részét elzárták s azt lefoglalta Ferdinánd király és kisérete.

A király kiséretében volt Offner Duna jobbparti üzletvezető is, akivel a király, ugy látszik, nagyon jó viszonyban van. Az étkező-kocsi kis, kétszemélyes asztalánál egymással szemben ültek a király és az üzletvezető s vacsora közben rendkivül vidáman beszélgettek. Ugy látszik, pikáns anekdotákat mondtak el egymásnak, mert mielőtt a király fölkacagott volna, oldalt pislantott a gyerekeire, hogy nem hallják-e azok is, miről van szó.


Az étkező kocsi szakácsa külön vacsorát készitett a király és kisérete számára. A vacsora nagyon jó lehetett, mert a király minden ételből sokat evett. Evés közben vörös bort ittak. Az ivásnál nem igen látszik meg, hogy a király magyar huszár volt, sohasem kocint. Egészen Ópázua állomásig tartott a vacsora. Akkor a király felállt s indult vissza a maga termes kocsijába. Előbb azonban kinyitotta az étkező kocsi ajtaját s átkisérte a másik kocsirészre Ofnert. Ott elbucsuzott tőle. Kedélyesen patriarchálisan kezet rázott s odaszólt:

– Isten vele kedves Ofner bácsi! Zimonynál jőjön át hozzám egy kis tracsra.

A pincérek azt mondják, hogy Ferdinánd király az üzletvezetőt állandóan Ofner bácsinak szólitja.

A pincérek s a vasuti személyzet különben nincs, sehogy sincs megelégedve Ferdinánd királlyal. Nem ad borravalót. A vacsora kiszolgálásáért sem adott semmit. A főudvarmestere kifizette, egy huszfrancossal honorálta a főpincért.

Az elégületlenségnek hangosan adnak kifejezést. Elmondják, hogy amikor a király legutóbb a délelőtti gyorsvonattal külön kocsin Budapestre utazott, mindössze 20 franc borravalót adott. Ezt átnyujtotta a keleti pályaudvar főnökének, hogy ossza ki a személyzet között. A husz francosért 19 koronát adott a keleti pályaudvar vendéglőse, ebből 4 koronát kapott a fékező, 5-5 koronát a két kalauz s a vonatvezető.

– Van egy verbászi kereskedő utasom, – meséli az egyik kalauz – az sokkal gavallérabb, mint a bolgár király.

A kalauzok, éttermi pincérek azért mégis nagy reverenciával beszélnek a királyról. Összeülnek s suttognak felőle.

A király Ópázua és Zimony között egy üveg bort és egy üveg ásványvizet kéretett a kocsijába. A pincér vitte be. Azt mondja, hogy aktákat néz s egy térkép van kiteritve előtte. Nyilván őfelségét is erősen érdeklik a tripoliszi ügyek s azokat referáltatja magának.

Zimonyban az utasok kiszállnak. A király azonban ott marad a kocsiban. Offner üzletvezető is bemegy hozzá. A szerb vámőr, aki nagyon fogyatékos ellenőrzésül azt kérdi minden utastól, hogy mi a foglalkozása, nem megy be az udvari termes kocsiba. Tudja, hogy abban nem anarchista utazik, hanem a király.

Belgrádban a bulgár kocsikat átkapcsolják egy különvonathoz. Az viszi aztán Ferdinándot Szófia felé. A király még az ablakban is meg jelenik s a nyitott ablakon át ujból kezet fog Ofner üzletvezetővel:

– Jó éjt, Ofner bácsi! Jó éjt!



Bácsmegyei Napló, 1911. november 22.

Királyjárás Szabadkán
Saját tudósitásunk. Szabadka, november 21.

Ma két előkelő vendége volt a szabadkai pályaudvarnak. Reggel fél tizkor, a rendes gyorsvonattal meg érkezett Ferdinánd, bolgár király, Szabadka régi ismerőse. A fejedelmi vendég Szófiából jött és Poprádfelkára megy s csak azért jött a ronda szabadkai pályaudvaron át, mert ez a legrövidebb ut odafelé.

Két óra mulva, 12 óra 44 perckor szerb különvonat robogott be az állomásra. A masiniszta másik balkáni előkelőséget, Petár őfelségét vitte haza, nagy Franciaországból, ahol villával meg késsel eszik a hust és a mosdáshoz törülközőt is használnak. Vele jött Milovánovics külügyminiszter s tizenegy szerb előkelőség is. Itt tiz percig időztek s ezalatt leengedték a szalonkocsi függönyeit.

A két felség vonata Csengődön találkozott egymással. Ferdinánd kihajolt a kocsi ablakából és odaszólt Péternek:

– Még mindig olyan ronda.

Már mint a szabadkai pályaudvar.



Bácsmegyei Napló, 1912. február 12.

A király a szabadkai pályaudvaron

Tegnap este néhány percig előkelő vendég időzött a szabadkai pályaudvaron. A király… Igaz, hogy olyan uj sütetü király, a bolgárok uralkodója. Érkezése nem okozott valami különösebb feltünést, hiszen a bolgár király már oly gyakran fordul elő a szabadkai pályaudvaron, mint kollégája a makkirály a huszonegyesről elnevezett társasjátékban, ahol ez utóbbi uralkodó cvikliként szokott beérkezni. Ferdinánd király ezuttal József főhercegtől jött és hazautazott Sofiába. Már a vonat indulóban volt, mikor Zsebredugovics Imre főhadsegéd odaszólt az uralkodónak:

– Felség, valamiről kegyesen meg méltóztatott feledkezni.

– Miről méltóztattam? – kérdezte a király és szemmel is láthatólag megdöbbent.

– Szabadkán vagyunk – kockáztatta meg a főhadsegéd, aki a kockázásnak különben is balkáni világbajnoka.

– Ja igen, – mondotta és köpött egyet. Pfuj, de ronda ez az állomás. Már olyan ronda, hogy utálatos. – Ezt mondta a király és a vonat kirobogott.



Bácsmegyei Napló, 1911. november 18.

Toldják-foldják a szabadkai rozoga vasuti állomást

(Saját tudósitásunk) A szabadkai vasuti állomás az az épület, amelyről a külföld összes uralkodói egyértelmüleg ugy nyilatkoznak, hogy ronda. Péter király, aki most érkezett meg Párisba, azért lett beteg mert kinézett a szabadkai állomáson.


No és milyen beteg lett volna a szegény Karagyorgyevics Péter, ha ki kellett volna itt szállani, ha sötétben, sárban végig kellett volna botorkálni vonatok közt, ugrálnia kellett volna indulásra kész, fenyegetőszemü mozdonyok előtt, ha esőben nem lett volna hely számára sem a födött perrónon, sem a váróteremben.

Az átutazó urakodók, akik megteszik obligát megjegyzéseiket, mindettől meg vannak kimélve, de nekünk, szegény szabadkaiaknak el kell szenvednünk ennek a nagyon kicsiny, nagyon csuf és felette veszedelmes pályaudvarnak minden kellemetlenségét.

Minden tavasszal, nyáron, ősszel és minden télen abban bizakodnak a szabadkaiak, hogy felépitik az uj pályaudvart.

A szabadkai pályaudvaron a mostanin a rozogán a csákányra érett pályaudvaron, – ujabb átalakitási munkákat kezdtek el. Hatalmas és alaposan tüzveszélyes kocsiszint épitenek, amelybe betolják a mozdonyokat és kocsikat s ott javitják.

A szabadkai pályaudvaron ma már annyi hely sincs, hogy a vonatokat be lehessen engedni s a máv. igazgatóság egyre toldozza foldozza ezt a régi épületet, amig egy napon az egész épület össze nem dől.