Google Translator, béta verzió, 1940

Sokszor írtunk már háborús szótárakról, de azt hiszem, ennél különlegesebbről még sosem. A 13×18 cm-es Stummer Dolmetsch, azaz Néma Tolmács nevű fordítógépen nincs dátum, de a Fünkchen antikvárium – azóta eladott, de cache-ből még lementett – katalóguscédulája szerint 1940-ben nyomtatták, azaz legalább fél évvel azelőtt, hogy megkezdhette volna üzemszerű működését a keleti fronton.

A két illusztráció forrása Sprachfuehrer kitűnő Военный разговорник и переводчик до 1945 г. (Háborús szótárak és tolmácsok 1945 előtt) blogja, amelyről hamarosan írunk még, s ahol a bemutatott példány meg is vásároható; az adatoké az Übersetzerportal

„Man zeige dem Russen die Übersetzung des Wunsches, Befehls usw., gegebenenfalls zur Ergänzung auch das passende Bild. Auf diese Art kann man nach kurzer Orientierung Hunderte von Wünschen und Befehlen ohne Sprachkenntnisse ausdrücken.”

„Mutassuk meg az orosznak a kívánság, parancs stb. fordítását, valamint esetleges kiegészítésképpen a megfelelő képet. Ilyen módon rövid tájékoztatás után kívánságok és parancsok százait adhatjuk ki nyelvtudás nélkül.”

A „parancsok százai” túlzásnak tűnik, vagy csak a képekkel való kombinációkra értendő. A gép elő- és hátlapján ugyanis egyaránt húsz-húsz Befehle, Fragen, Verhör, Erkundung és Quartier, azaz parancs, kérdés, kihallgatás, információszerzés illetve a beszállásolásra vonatkozó utasítás olvasható. A felhasználó a megfelelő parancs számához tekeri odafent a forgótárcsát, s az orosz számára vörössel keretezett nyílásban megjelenik a parancs megfelelője. A gépezet szépséghibája, hogy az esetleges kiegészítő képre valószínűleg ujjal kellett bökni, de biztos vagyok benne, hogy a precíz teuton lélek huzamosabb felhasználás esetén ennek gépesítését is megoldotta volna.


A gépezet szellemessége lenyűgöző. De vajon milyen használati értéktöbbletet (Gebrauchsmehrwert) jelenthetett az eddig megismert egyszerű német-orosz szószedetekhez képest? Hogy a felhasználónak nem kellett szembesülnie az idegen nyelv tengerével, hanem – a vörössel jól elhatárolt veszélyzóna kivételével – mindkét oldalon saját nyelvi közegében érezhette magát? A tekerés gyermeki örömét, a géphasználat megszokott biztonságát? Hogy mintegy indusztrializálja az idegen kifejezés előállítását? Hogy ezzel nyűgözi le az interakciós partnert, akinek nyelvében még a „hatékonyság” szónak sincs saját megfelelője? Ki tudja, mennyivel előrébb lenne ma a kibernetika, ha még egy darabig eltart ez a háború.