„Azt mondják, Odessza nem is csak város: Odessza Isten mosolya.” – kezdi fotóesszéjét Alekszandr Belenkij. – „Tegnap, az év utolsó napján érkeztem ide, életemben másodszor. Ez a város egyáltalán nem hasonlít a többi fekete-tengeri városra, sem Ukrajna többi városára. Hangulatát egyszerűen képtelenség visszaadni fényképen.” – és ehhez tudni kell, hogy Alekszandr az egyik legjobb orosz fotóblogger. – „A legtöbb odesszai fotón egy elhanyagolt, pusztuló, nyomasztó várost látunk… de a valóságban ott vibrál valami a levegőben, ami elbűvöl és amitől szerelmes leszel a városba. Még ilyenkor, télen is.
Egy kis utcán a másik oldalon álló szobrot fényképeztem. A villamos megállt, s megvárta, hogy készen legyek a fotóval. A villamosvezető rámmosolygott, és ment tovább. A zebránál egy rendőr állt, kezében vödörrel. Lelassítottam, és rákacsintottam az autóból – eredj! A rendőr visszakacsintott, és felemelte a kezét – haladj csak tovább! És a piacon kaptam egy szelet tortát. Csak úgy.
Ez az én újévi ajándékom. Képek Odessza utcáiról és udvaraiból.”
az egyik képen éppen egy ladát törnek fel!
VálaszTörlésMegszokott dolog az ilyen Ogyesszában!
VálaszTörlésAz a szumós (= 力士 rikisi) hogy kerül oda?
VálaszTörlésÚjévi kupamérkőzés van, és a két versenyző – előtérben a japán, mögötte az orosz – éppen a hagyományosan kitárt karral végzett szatorit mutatja be összecsapás előtt a közönségnek.
VálaszTörlés:)
VálaszTörlés