Az idő nagy köre

A tenger sima felszíne gyűrűt vetett, s kiemelkedett a vizek mélyén lakó Sárkány, hogy mint minden tizenkettedik évben, meglátogassa gyermekeit. Fölszállt az égre, s tüzes csóvát maga után húzva indult meg a birodalom fővárosa felé. A képernyőn jól látszott, amint odalent szélsebesen maradnak el Kína jellegzetes vidékei, a partvidék halászfalvai, a középkori városok cseréptetői, a Gyöngy-folyót kísérő tanúhegyek. Nyolc óra volt ekkor, legalábbis Kínában, mert nálunk délután egy, ahogy a huszonegy fogással beterített holdújévi asztalnál ültünk Zhennel, s azt néztük, hogy a négy óra alatt, míg a sárkány megérkezik a fővárosba, milyen programot hirdet a kormány Kína népének a következő egy évre.

A holdújévi műsor mindig közérthetően bemutatja, mi vár az évben az országra, és mit vár az ország népétől a kormány, külön hangsúlyozva az adott évben legfontosabb értékeket. Ebben az évben a legfontosabb érték a nagycsalád, hirdette a műsor: a csökkenő európai és amerikai exportot ellensúlyozzuk a családi összetartással és egymás támogatásával, ilyen módon megőrizve magunkat a jobb időkre. Csupa művészcsalád lépett fel, és a nézők is az ország minden részéből meghívott családok voltak egy-egy kis holdújévi asztalnál ülve, emlékeim szerint első alkalommal az újévi műsorok történetében. A legnagyobb család természetesen Kínának a világon szerte élő teljes népe, s ennek megfelelően a műsor – ugyancsak első ízben – A kínai világ címet viselte. A jelenetek többsége egy-egy lakásban játszódott, amelynek vetített hátterén felderengtek a lakás ablakából látható épülő lakótelepek. S a műsort – szintén először – a retró-fíling határozta meg, a nosztalgia a 80-as évek végének reform-időszaka és fellendülése iránt, az akkori dalok, amelyek ma szintén a legalkalmasabbak a generációk összekovácsolására.

Mi a magunk részéről Igor Olejnyikov 2010-es képeskönyvével köszöntjük a holdújévet: Легенда о Восточном календаре, „Legenda a keleti naptárról”. A könyv sikerét jelzi, hogy számos távol-keleti nyelvre is lefordították, s többek között Kínában is ebből tanítják a gyerekeknek a kínai állatöv figuráit és tulajdonságaikat.


A világ egyik legrégibb naptárját, az Idő Nagy Körének nevezett kínai naptárat ötezer évvel ezelőtt állították össze. A kör, akár a torta, tizenkét egyenlő cikkelyre van felosztva, amelyeket tizenegy állat és a Sárkány között osztottak szét.


A legenda szerint a legősibb időkben nem tudták, hogyan tartsák számon az éveket. Erre a Jade Császár tanította meg  az embereket. Egy napon megparancsolta szolgáinak, hogy hozzák elébe a tizenkét legderekabb földi teremtményt. A szolgák bejárták a világot, és összegyűjtöttek tizenegy állatot, valamint a Sárkányt. A kijelölt napon mindannyian megjelentek a Jade Császár színe előtt: a Sárkány, az Ökör, a Ló, a Majom, a Kakas, a Kígyó, a Kecske, a Disznó, a Tigris, a Nyúl, a Kutya, a Macska és a Patkány. Ez utóbbi kettő akkoriban még elválaszthatatlan barátok voltak, mindenüve együtt jártak, s így a császár udvarában is együtt jelentek meg.


A Mennyei Uralkodó tizenkét fejedelmet akart kijelölni az Idő számára. Hiszen csak ennyi hely volt az Idő Nagy Körén. Ám a megjelenteket köszöntve meglepetéssel látta, hogy eggyel többen vannak. Rövid gondolkodás után kihirdette, hogy másnap reggel mindannyiuknak át kell kelniük az Idő Folyóján. Ő palotájában a túlparton várja őket bűvös ajándékokkal: egy-egy zsákkal, mindegyikben a világ hátralévő éveinek egytizenkettedével. Aki először érkezik, az kapja az Idő Körének első évét, aki pedig utolsónak, az ajándék nélkül marad.


Éjszakára az állatok a Sárkánnyal együtt a tűz körül gyűltek össze a másnapi próba előtt. Mindannyian azon gondolkodtak, hogyan kelhetnének át elsőként a Folyón. Öten közülük olyan szomorúan gubbasztottak, akár a fekete felhő: a Kecske, a Kakas, a Majom, és a két elválaszthatatlan barát, a Macska és a Patkány. Ők ugyanis nem tudtak úszni.
Mikor már mindenki aludt, a Macska és a Patkány még félrehúzódva sugdolóztak. Tudták ugyanis, hogy mind közül az Ökör a legegyügyűbb és legjámborabb állat, s megpróbálták rászedni őt.


A két ravasz jószág a kertjében talált az Ökörre, aki olyan szorgalmas volt, hogy nem térhetett nyugovóra anélkül, hogy meg ne látogatná az ágyásait. A Macska és a Patkány azzal kezdték mondókájukat:
– Drága Ökör, te úszol a legjobban, s annyira erős vagy! Az egyetlen baj, hogy olyan rosszul látsz, és nehezen találod meg a helyes irányt…
– Igazatok van, fiúk, de hát mit tehetnék?
– Mi segítünk neked. Ússzunk együtt! A Macska, akinek olyan éles szeme van, majd mutatja az utat. Téged teszünk meg győztesnek, Ökör!
– Igaz barátok vagytok, hálásan köszönöm nektek. Csinálok is egy kis fatutajt, a hátamra kötöm, s akkor könnyebben úsztok velem. Milyen csodálatosan kiterveltetek mindent!
Azzal meg is beszélték.


A Patkány éjjel egy szemhunyásnyit sem aludt. Annyira szeretett volna nyerni! Annyira szeretett volna első lenni! Ő, a legkisebb és legjelentéktelenebb az összes állat közül! Végre eljött a pillanat, hogy megmutassa: ő is ér valamit. A patkányok igen okos állatok, s már meg is van a megoldás, csak el ne felejtse magával vinni a legfontosabbat: egy hosszú, hajlékony póznát!


Eljött a reggel, indulni kellett. Készen állt a tutaj, amelyet az Ökör a két barátnak fabrikált. Még egy kis karosszéket is készített rá a Patkány számára.


A Macska az Ökör két szarva közé állt, s onnan dirigálta, merre ússzon.


(Ugyanaz a kép a koreai kiadásból, koreaira fordított vitorlával).


S amikor már szinte elérték a túlpartot, a Patkány megragadta a póznát, nekifutásból az Ökör nyakszirtjének lökte, a magasba ugrott a tutajról, és hopp! máris átrepült az Ökör fején, és a parton kötött ki.


Az egyetlen baj az volt, hogy ugrás közben meglökte a Macskát, aki a vízbe esett. Majd hogy meg nem fulladt, s egy erős áramlat a mélybe ragadta.


Szerencsére meg tudott kapaszkodni a halak pagodájában, úgyhogy nem távolodott el nagyon messze a parttól.


A nagyerős Ökör, amint talajt érzett a patái alatt, kikászálódott a vízből. Szemüvege időközben leesett, úgyhogy nem is vette észre, mi történt.


Előtte szaladt a Patkány, valamerre mutatva a karjával, s az Ökör követte őt. Ám az álnok Patkány annyira szomjazott a győzelemre, hogy a másikat hátrahagyva elsőként rontott a Mennyei Palotába. Ott megállt a Jade Császár előtt, s kisvártatva követte őt a fáradt Ökör is.


– Látom már, ki lesz az Idő Nagy Körének első két állata. Patkány, meglepetést okoztál nekem. Ahogy ígértem, tiéd az első év… Ám drágán fizetsz meg győzelmedért te is és minden utódod, az idők végezetéig. Te pedig, Ökör, megkapod a következő évet jóságodért és kitartásodért.
Ekkor jelent meg a Tigris, minden állatok legnemesebbike. Látta, milyen keményen úszik az Ökör a nehézkes tutajjal a hátán, s nem volt szíve megelőzni őt. Boldog volt a harmadik hellyel is, amelyet nagylelkűségéért kapott. Gyöngéden mancsai közé vette a bűvös zsákot, s félrevonulva vizsgálni kezdte tartalmát.


Az Idő Nagy Körének negyedik évét a Nyúl kapta, aki a folyóból kiálló szirteken ugrált végig, napernyőt tartva maga fölé a hőség elől.


Mindenki tudja, hogy a Sárkány legfontosabb feladata a földek, kincsek, családi értékek és hagyományok védelme. A legértékesebbeket ezek közül mindig magával hordozza jól záródó agyagkorsókban a hátára kötve. Minden sárkány igen sebes és félelmetes teremtmény, s a Sárkánynak semmibe sem került volna aznap reggel elsőként érni a Mennyei Palotába. Ám a sárkányok soha nem feledkeznek meg feladataikról. Reggel mindenekelőtt be kellett járnia birtokait és összegyűjtenie a rábízott értékeket. Csak ezután mehetett a palotába, ahová csupán ötödikként ért oda. A Jade Császár kötelességtudásáért neki adta az ötödik évet.


A Ló sebesen átúszott a folyón, de a parton észrevette az ott álló Hangyabolyt, s a körötte nyüzsgő Hangyákat. Nem léphetett partra úgy, hogy kárt ne tegyen a munka valamelyik megszállottjában. Miközben a kiutat kereste, a Kígyó sebesen partra siklott a hangyák között, s ő kapta a hatodik évet evilági bölcsességéért.


Amikor a Ló végre partra vergődött, óvatosan kikerülve minden építményt és lakóikat, hetediknek érkezett a Mennyei Palotába. A Jade Császár a hetedik évet adta neki együttérzéséért és figyelmességéért.
Emlékeztek, hogy a mese elején öt állat volt, akik nem tudtak úszni? Azt már tudjuk, hogyan segített ezen a Macska és a Patkány, de vajon mi történt a Kecskével, a Majommal és a Kakassal? Hát tutajt építettek! Az okos és figyelmes majom látta, hogyan csinálja ezt az Ökör, s utánozta őt. A Kakas felügyelte a tutajépítést, s a Kecske, aki mindig engedelmes és barátságos társ, segített nekik. Egész éjjel fát gyűjtöttek, s reggel összekötözték őket. Vajon mivel, kérdezitek? Hát barátsággal és természetesen kötéllel. Utolsónak keltek útra, hosszú botokkal taszítva el magukat a parttól.


A dicsőséges Jade Császár a nyolcadik, kilencedik és tizedik évet adta nekik az Idő Köréből. Minthogy nehéz volt megállapítani a sorrendet, a Jade Császár nagyság szerint adta át nekik a díjakat: a Kecskének együttműködéséért, a Majomnak okosságáért, a Kakasnak pedig a munka jó megosztásáért és felügyeletéért. A Jade Császár felhívása örök barátokká tette a három állatot. Nem érdekelte őket, hogy a többiek megelőzték őket: a legfontosabb az volt, hogy egymásra találtak.


Még egy jó úszó volt az állatok között: a Disznó. Gyorsan átúszott a Folyón, s a Jade Császár egyik első ajándékát kaphatta volna, ha nem lett volna oda annyira a dagonyázásért. Ki nem hagyott volna egyetlen langyos pocsolyát sem, és sorra megmártózott bennük a parton.


Utána mindjárt a csuromvíz és fáradt Kutya kecmergett ki a vízből. Hangosan vacogott a hidegtől: „vau-vau-vau”. Mármost a kutyák felelősségtudata igen erős, és az a legfontosabb számukra, hogy minden és mindenki rendben legyen a ház körül. Ezért aztán ide-oda szaladgált a palota és az utána partra szálló állatok között, egyfolytában vacogva, s így tesznek utódai is, akiknek ugatása az első kutya köhögését idézi. Ő emlékeztette a Disznót is arra, hogy egyáltalán miért úszta át a folyót, majd a palotába kísérte őt. Felelősségtudatáért a tizenegyedik évet kapta.
Mögötte kocogott a Disznó, miután nagy nehezen kivonszolta magát a langyos iszapból. A Jade Császár a tizenkettedik évet adta neki, amiért annyira képes élvezni az életet.


De biztos vagyok benne, hogy kedves és figyelmes olvasóink már aggódnak: mi történt végül a Macskával? Ő már csak akkor került elő a folyóból, amikor a Jade Császár szétosztotta a maga tizenkét ajándékát. A Császár rég eltűnt a felhők mögött, s az Idő tizenkét fejedelme a kapuban állt, győzelmük fölött örvendezve. Ám a Nyúl felfülelt a Macska érkezésére, és szíve megtelt együttérzéssel. A Nyúl, aki nagyon szereti a békességet, örömmel ajánlotta fel a Macskának, hogy uralkodjanak együtt a neki adott éveken. Ezért aztán a különféle keleti naptárak eltérnek egymástól abban, kié a negyedik év: a Nyúlé vagy a Macskáé? De mi jól tudjuk, hogy történt a dolog.
A Macska dühödten nézett fel a hegy alól az áruló Patkányra. Míg azelőtt barátok voltak, ettől fogva egy perc nyugtot sem hagyott a Patkánynak. Ahogy a Jade Császár előre megmondta, a Patkány ravaszságáért fizet azóta is a patkányok nemzetsége. Nincs egy patkány vagy egér a világon, aki ne rettegne a macskától. S ezek az okos állatok egész életükben lyukakban és üregekben kénytelenek rejtőzni a Macska leszármazottainak éles karmai elől.