  |
Öreg ház, sötét udvar, az udvaron dívány. A kapu nyílásában megjelenik a barátom, kezében bölcsővel.
A bölcsőt bordó bársonyszövet fedi, arannyal hímezve.
Fényt állítok, megnyomom a fényképezőgép gombját. Ebbem a pillanatban elfut a kapu előtt egy kínai turista. Vele együtt lesz teljes a kép.
A fotózásban fontos, hogy ne keressem a témát, de képes legyek meglátni. Én legalábbis így gondolom. Nem szeretem a kimódolt fényképeket.
Nem szeretem, amikor a helyi fotósok az etnográfiára bazíroznak, amikor azon igyekeznek, hogy a képre rákerüljön legalább egy minaret, szamár, teve, nő népviseletben és kisgyerekkel, és a többi.”
Anzor Buharszkij Szamarkandból.
Nekem olyan kojkám volt, mint amin az öregek ülnek és a csájnyikunk is ilyen volt, no jó, a mienknek a koliban még eredeti füle volt! Ügyes fiú ez a buharai Anzor!
VálaszTörlésIgen, ilyen csájnyikunk nekünk is volt, kárpátaljai rokonoktól. Örömmel nyugtázom, hogy ebben a világban éppolyan idegenül hat, mint nálunk.
VálaszTörlésÉrdekes látni, hogy attól, hogy a fotós bennfentes, a képeken hogy mosódik egybe az ottani világ több, amúgy világosan elkülönülő rétege a hagyományos iszlám középrétegektől a nevezetes szamarkandi cigánynegyedig. Több kívülről jött fotóstól is láttam szamarkandi szocióképeket, s ott mindig meg lehet mondani, melyik rétegben járunk. Majd rakok fel tőlük is.