Nyolcvan éve, 1931. december 5-én délben robbantották fel Oroszország legnagyobb templomát, a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházat.
A robbantás pillanata és az utána maradt romok. Ilja Ilf fotói – amelyekről már írtunk –, lakása ablakából fényképezve
Nemrég előkerült archív film a templom kifosztásáról és felrobbantásáról. Háttérzenéje Csajkovszkij 1812 nyitánya, amelynek ősbemutatója a székesegyházban volt 1882-ben
A történet előzményei egy híján százhúsz évre nyúlnak vissza. 1812 karácsonyán, „amikor az utolsó ellenséges katona is elhagyta Oroszország földjét”, I. Sándor cár fogadalmat tett, hogy hálából székesegyházat épít a Megváltó tiszteletére.
A székesegyházra kiírt pályázatot a cár által pártfogolt fiatal építész, Alekszandr Lavrentyevics Vitberg nyerte meg merészen új, neoklasszicista tervvel, és a cár belső körei elvárásainak megfelelően telve szabadkőműves elemekkel. A tervről és kontextusáról részletes cikk olvasható a Москва и Москвичи 2004/5-6 számában. A székesegyházat a Veréb-hegyre tervezték, oda, ahonnét száz évvel később, a Mester és Margaritá-ban a sátán és kísérete szemléli a várost, s ha megvalósult volna, valószínűleg egészen más irányt adott volna a város fejlődésének. De nem valósult meg. Az építkezés tíz hányattatott év után csődbe ment.
A. L. Vitberg eredeti terveA székesegyház gondolata tizenöt év múlva, I. Miklós idején merült fel ismét, aki bátyjával ellentétben szigorúan orthodox volt. Kedvenc építésze, Konstantin Thon az ekkoriban kibontakozó orosz historikus építészet szellemében, a Hagia Sophia mintájára készítette el az új terveket.
K. Thon terve. A kupolát eredetileg kékre tervezték, rajta arany csillagokkal
A helyszín is megváltozott. Hosszú keresés után jóval beljebb, a történelmi falakon kívül fekvő folyóparti Csertole városrészben jelölték ki a helyét. A hely azonban nem volt üres. Évszázadokon keresztül itt fejlődött és gyarapodott egyre újabb épületekkel az Alekszejevszkij női kolostor, amelynek különleges kapcsolata volt a Romanov-dinasztiával. 1634-ben felszentelt templomában keresztelték a kolostor védőszentje, Alexios/Elek nevére a trónörököst, s az egymást követő Romanovok számos adománnyal fejezték ki tiszteletüket a kolostor iránt. Érthető módon megütközést keltett hát, hogy egy Romanov-uralkodó éppen ezt akarja lerombolni, s elterjedt a legenda, hogy az apátnő megjósolta: a lerombolt kolostor helyén semmilyen épület sem lesz hosszú életű. A legenda ugyan teljesen légből kapott, de még az 1980-as évek végén is hivatkoztak rá a székesegyház újjáépítésének ellenzői.
Az Alekszejevszkij-kolostor Színeváltozás-temploma. K. Rabusz festménye, 1838, közvetlenül a templom lebontása előtt
Az Alekszejevszkij-kolostor épületeinek viszonya a helyükben épült Megváltó Krisztus székesegyházhoz D. Ivanov Тайна древнего Чертолья (A régi Csertole titka, 1980) c. könyvéből. Alább az egykori kolostortemplom viszonya a székesegyházhoz J. V. Tarabanyinának a kolostorról és ábrázolásairól szóló jó összefoglalójából
Az építkezés nagy lendülettel indult meg és szakadatlanul folytatódott majdnem negyven éven át. Bizottságát 1837-ben nevezték ki, alapkövét 1839. szeptember 10-én tették le. 1860-ban bontották le az állványzatot. 1881-re a folyó felőli homlokzat is készen állt. 1882-ben már itt mutatták be Csajkovszkij 1812 c. nyitányát. A székesegyházat 1883. május 26-án szentelte fel Joannik metropolita III. Sándor cár és családja jelenlétében.
A székesegyház építése. Roger Fenton felvétele, 1852: ez az egyik legkorábbi moszkvai fotográfia
Az épülő székesegyház 1856-ban. A képen még a 17. századi Nagy Kőhíd (Mindenszentek hídja) is látszik, amelyet a következő évben bontottak le
1861-62: az állványzatot már lebontották, de a belső munkák még majdnem negyed századon át folytatódnak
1880-as évek eleje
Fjodor Klages (1812-90): A moszkvai Megváltó Krisztus székesegyház belseje, 1883
A székesegyház elkészült oltára, 1883
A székesegyház és (lent) oltára 1931-ben, közvetlenül lerombolása előtt. Branson DeCou korábban közölt moszkvai fotóiból
A székesegyház terének légifotója 1930-ból. Jobbra a már lebontott III. Sándor-emlékmű talapzata
A Megváltó Krisztus székesegyház és a Kamennij Moszt a 19. század végén, amerikai felvételA templomot felszentelő III. Sándor cár 1894-ben hunyt el, s közadakozásból elkészített szobrát a templomtéren állították fel 1912-ben. Nem volt hosszú életű. 1918-ban Lenin parancsára Moszkva összes többi uralkodószobrával együtt lebontották.
III. Sándor cár emlékművének leleplezése, 1912. május 30.
A szobor lebontása
A szobor lebontásanak megismétlése az Октябрь c. film számára 1927-ben. Alekszandr Tartakovszkij felvétele, Советское Фото 1977/12A székesegyháznak még tizenhárom éve maradt hátra. Ez alatt az idő alatt lépésről lépésre bontakozott ki és vált egyre monumentálisabbá a helyére szánt épületnek, a Szovjetek Palotájának az elképzelése. E fejlődés folyamatát részletesen vizsgálták már, s tanulságos eszmetörténeti posztot lehetne írni belőle.
Sztálin 1931-ben írta ki a Szovjetek Palotájának tervpályázatát. 272 terv érkezett be, köztük 24 külföldi is, olyan nevek, mint Le Corbusier, Walter Gropius vagy Albert Kahn. A zsüri – amelynek elnöke ugyancsak Sztálin volt – hármat hozott ki győztesnek, Borisz Iofan, Ivan Zsoltovszkij és egy fiatal brit építész, Hector Hamilton tervét. Mindháromnak közös jellemzője volt, hogy végleg elfordultak a 20-as évek avantgard építészetétől, és azt az eklektikus-neoklasszikus stílust képviselték, amelynek kiforrott változata a 30-as évektől „Sztálin-barokk” néven vált egyeduralkodóvá. Sztálin ezért keserű szemrehányásban részesült az európai avantgard építészek részéről. Le Corbusier és Sigfried Giedion, a CIAM vezetője kommunista retorikába csomagolva jelentették ki, hogy „a zsüri határozata nyílt támadás és tragikus árulás a Forradalom és az Ötéves Terv szellemisége ellen”.
Sztálin, akit nem rendítettek meg a keserű szavak, Borisz Iofan tervét választotta ki, amelyen számos változtatást javasolt.
Borisz Iofan Sztálin által elfogadott 1931-es terve. Lenin monumentális szobra Sztálin javaslatára került az eredetileg tervezett proletár-szobor helyére
A terv 1942-re kialakult változata, Iofan és több más építész munkájaHogy a kiírás mit tartalmazhatott, az elképzelhető az alábbi tervváltozatokból:
A Szovjetek Palotáját a maga 425 méterével az akkori Európa legmagasabb épületének szánták, s még ma is jó száz méterrel magasabb lenne a legmagasabb oroszországi épületnek szánt Szövetségi Torony befejezett állapotánál. Arányai felbecsülhetőek az alábbi két ábrából:
A Megváltó Krisztus székesegyház arányai a Kreml-beli Szpasz na Boru templomhoz (alapítva 1330-ban, lerombolva 1933-ban) és a Nagy Iván-harangtoronyhoz (1508) viszonyítva. N. V. Dmitriev rajza, 1851. Alább: A Szovjetek Palotájának viszonya a Megváltó Krisztus székesegyházhoz
A Megváltó Krisztus székesegyházát a terv elfogadása után robbantották fel. Csak a törmelék eltakarítása egy évig tartott. Márvány burkolatának épen maradt részeivel a közelben létesített, és értelemszerűen a Szovjetek Palotájáról elnevezett metrómegállót burkolták, amelyet csak 1957-ben, a palota tervéről való lemondáskor neveztek át Kropotkinszkajának. Padjait a Novokuznyeckaja metrómegállóba vitték. A burkolatnak az 1812-es Nagy Honvédő Háború hőseinek neveivel díszített részeit a moszkvai parkok útjainak burkolására használták.
A Szovjetek Palotája alapozásának ez a korabeli fotója csak néhány hete bukkant fel az orosz netenAz alapozás 1939-re készült el, de az alsó szintek építése a háború kitörésekor leállt. Vasszerkezetét 1941-42-ben a város védelmére használták fel, alapozását elöntötte a talajvíz. A háború vége után tervezték folytatását, s Sztálin 1947-ben úgy rendelte el a híres „magasházak”, a „Hét Nővér” építését, hogy ezek szellemi középpontjában „anyjuk”, a Szovjetek Palotája állt, és a nem létező épület sziluettjéhez igazodtak.
A „Hét nővér” és a (nem létező) Szovjetek palotája (5-ös számmal) elhelyezkedése a Высотные здания в Москве (Magasházak Moszkvában) c. könyvből (1947)Az épülethez azonban soha többé nem nyúltak. 1958-ban a szovjet vezetés végül hivatalosan is lemondott róla. Maradványaiból Moszkva legnagyobb szabadtéri strandfürdőjét hozták létre.
A szovjet vezetés végül 1990-ben adott engedélyt a székesegyháznak a 80-as évektől kezdve szorgalmazott újjáépítésére. A tíz éven át épített templomot 2000. augusztus 19-én, Színeváltozás napján szentelték fel.
Ez a székesegyház természetesen már nem azonos az 1931-ben lerombolttal. A fő vonalak megtartása mellett számos, gyakran politikai indíttatású változtatás történt rajta az építkezés tíz éve alatt. Ezek értelmezése azonban, akárcsak az 1918 és 1931 közötti időszaké, már külön posztot igényel.
Térkép nagyítása
A többé-kevésbé épen maradt szobrokról tudunk valamit?
VálaszTörlésIgen. A Donszkoj-kolostorba vitték őket. A székesegyház újjáépítésekor nem használták fel őket, mert a plasztikáért felelős Zurab Tsereteli – gyakorlatilag a Kreml udvari szobrásza, ma az egyik legvitatottabb orosz művész, aki külön posztot érdemelne – az eredetileg márvány domborműveket a saját bronz domborműveivel helyettesítette a végső koncepcióban. De ha hihetünk az apátnő el nem hangzott próféciájának, sokkal biztosabb helyen vannak a Donszkojban…
VálaszTörlésSzívszorító volt végigolvasni. Az ortodox templomba (sem) való szabadkőműves jelképeket nem sajnálom, de mindig elborzadok az értelmetlen és csak a gyűlölettől fűtött rombolás láttán. Ahogy az utolsó képről látom, a székesegyházat minden nap, minden órából láthatták a Kreml új urai. talán égető lelkiismeret furdalásuk volt, ezért akarták okvetlenül lebontani. (Már ha ez a fogalom a bolsevizmus esetén jelenten bármit is.)
VálaszTörlésÉs hogy a Szovjetek Palotája nem épült fel, az legalább olyan szerencse, mint hogy a Komintern emlékműve is szerencsére csak a kicsinyített (ötszörös embermagasságú) mekettről "csodálható" meg. Mármint a ferde Bábel-torony.
Én igazán már csak azt várom, hogy a Szpaszaja Basnyára visszakerüljön a cári sas, és ne Medvegyevnek vagy Putyinnak hívják az orosz államfőt, hanem Romanovnak. és eltüntessék a Krasznaja Plosagyról azt a szörnyű gyufás skatulyát. És a fal tövéből az összes tömeggyilkos. Mert egyszer győznie kell az igazságnak és az igazaknak. ...Mert az nem lehet ne így legyen. Hiszen tudom és vallom, hogy létezik Igazság.
Mindenesetre köszönöm a posztot. Studiolum uram mindig tud meghökkentő dolgokkal előrukkolni! Gratulálok!
Nem csak Oroszország legnagyobb temploma, hanem az ortodox világé is.
VálaszTörlés@mbm: Tipikus esete az öncsonkításnak. És nem vették észre (?), hogy mitől fosztják meg magukat.
VálaszTörlésEgyébként miért "Hét Nővér"? Én kilenc monstrumot számoltam (minusz a Szovjetek Palotája, az nyolc). Van még egy gigantomán épület, ami nem készült el?
(És elnézést az előző gépelési hibákért. Remélem, azért érthető maradt a megjegyzés!)
Hogyne, hogyne, és köszönöm. A Hét Nővér eredetileg Nyolc volt, de az utolsó, Dmitrij Csecsulin zarjagyei magasháza (most már nem emlékszem, mi lett volna az eredeti rendeltetése) Sztálin halála miatt már nem épült meg. Helyén az ugyancsak Csecsulin által tervezett Rosszija szálló áll(t). A tervet Varsóba vitték át, ott építették meg ez alapján a Kultúra és Tudomány Palotáját.
VálaszTörlésA szabadkőműves jelképek szerencsére nem kerültek bele a Thon-féle templomba, ezek terve már a csődöt mondott Vitberg-féle változattal (és I. Sándor azt ihlető szabadkőműves udvarával) együtt elenyészett. Azért annyi emlékük maradt, hogy a rendkívül művelt Bulgakov, azt hiszem, nem véletlenül állítja a regény végén a sátánt és kíséretét a Veréb-hegyre épp oda, ahová a templom épült volna.
Valahol olvastam is, de már nem tudom, hol, hogy a székesegyház elpusztításába tényleg belejátszott az, hogy Sztálin nap nap után ezzel a zavaró látvánnyal szembesült a Kremlből.
Ah, Ceretyeli (nem így írjuk át magyarul?). Valóban a Kreml udvari szobrásza, de az maradt Luzskov polgármester távozása után is? Úgy tudtam, hogy az ő nagy protegéje volt. Sokan értetlenül néztek rám Moszkvában, mikor én kijelentem, hogy tetszenek a művei, sőt magam sem értem magam, de van valami abban a Péter szoborban és más műveiben is. Egyszer egy kiállítását is láttam, hát, mit mondjak, libabőrös voltam, szerintem zseni az ember. Való igaz, hogy a tehetség és az érték nem mindig jár együtt..
VálaszTörlésViszont szerintem a Székesegyházzal remek munkát végzett. Az aranyozott részek egyszerűen gyönyörűek és a belső is hű az eredeti épülethez. A fölrobbantott III. Sándor szobor helyén pedig most egy II. Sándor emlékmű áll.
Való igaz, így kéne átírni, de nem áll rá a kezem, annyira hozzászoktam, hogy latinbetűsen így olvasom, magyar sajtóban meg sehogy. Tényleg tehetséges, de számomra túl sok a munkáiban az öncélú posztmodern geg. Ez pillanatnyilag lehet meglepő és inspiráló, de egy idő múlva divatjamúltnak és unalmasnak fogjuk látni. Azonfelül szemérmetlenül lenyúlta a közmegbízás-bizniszt (nem, nem bukott Luzskovval).
VálaszTörlésCsak érdekességképpen mondom, hogy III. Sándort nem felrobbantották, hanem apránként feldarabolták (kellett az anyag). Valahol láttam egyszer korabeli fotót, ahol úgy feküdtek a testrészei a talapzat előtt, mint a disznó tagjai a böllérasztalon. Elég morbid volt.
Nahát mennyi érdekesség, köszönöm!
VálaszTörlésMinden szellemtörténeti háttértől függetlenül is milyen különös, sőt abszurd ezen a helyen Vitberg terve, ami majdnem annyira idealista, mint Boullé vagy Ledoux épületei. Persze korántsem annyira idealista és abszurd, mint a szovjet magasházak.
Thon terve tényleg sokkal szebb volt, s a képek az elpusztításáról annak ellenére megdöbbentőek és rettenetesek, hogy annyi hátborzongató képet láttunk már.
Milyen jó, hogy nem épült meg a helyén a Szovjetek Palotája. Sosem gondoltam, hogy a WWII kitörésének bármilyen fajta előnye volt, de tessék.
És ha már irodalom – az mennyire hrabali fordulat, hogy végül strandfürdő épült a helyén!
És külön köszönet a Szovjetek Palotájának avantgárd skicceiért – milyen jó, hogy még megvannak. Az ember azt gondolná, Sztálin készítőikkel együtt dobatta tűzre ezeket is. Vagy a fekete éppen le Corbusier terve?
Csodálatos lehetett egy ilyen vezér, mint Sztálin, aki építész és még városépítész is volt egy személyben, sőt még időt is tudott szakítani minderre, pedig annyi dolga akadt. Bezzeg az osztrák kolléga nem volt ennyire sokoldalú, neki ehhez is külső segítség kellett. Nem is húzta olyan sokáig.
Gondolom, a Megváltó Krisztus székesegyház eredeti környezete az elmúlt nyolcvan év alatt szintén elpusztult. Ha igen, akkor az a méretprobléma is bizonyára eltűnt, ami a korabeli fotók szerint szerint funkcióján fölül is hasonlatossá tette a római San Pietro-hoz.
Mégis annyira furcsa ötlet nyolcvan év után újraépíteni egy épületet eredeti formája szerint, de nem az eredeti anyagokból, és nem is úgy, ahogy a japánok teszik. Vajon jó ez bármire, tényleg képes begyógyítani valamit?
@Kinga: Szerintem ha párhuzamot vonunk a Magyar Nemzeti színházzal, ez egyértelműen jobb döntésnek bizonyult. Nálunk (és valószínűleg Oroszországban is így lett volna) minden felmerülő kérdést gyakorlatilag a pillanatnyi politikai erőviszonyok határoztak meg, végül Budapest talán legunalmasabb részén felépült az a valami, amit kevés ember tart elfogadhatónak (én legalábbis még nem hallottam értelmes embertől normális érveket mellette).
VálaszTörlésOtt pedig Jelcin egyik választási ígérete volt (amit éppen be is tartott), hogy újjáépítik a székesegyházat, ott, ahol állt. És így jóval kisebb mozgástere volt a politikának beleszólni az újjáépítésbe.
De javítsatok ki, ha tévedek valamiben.
Osztrák kollega is ugyanilyen sokoldalú volt, mindmáig futnak olyan gépkocsik amiknek az első skiccét ő rajzolta. A közhiedelemmel ellentétben nem a tehetségtelensége miatt dobták ki a képzőről, hanem mert a képet túlságosan építészi jellegűnek ítélték.
VálaszTörlésHa Studiolom nem veszi ellenreklámnak, tudok linkeket mutatni konkurrens blogból.
Hogyne, nyugodtan! A „konkurrens blog” kifejezést nem is tudom értelmezni, hiszen nem versenyzünk mi senkivel: annyi a téma, hogy bárki megír belőle bármit, azzal csak terhet vesz le a mi megírandó témák alatt már amúgy is roskadozó vállunkról… :)
VálaszTörlésHát akkor gyomorideget elő és "jó" tanulást ... Sztálnról... és Hitlerről...
VálaszTörlésIgen, ezeket olvastam, magam is nagy élvezettel követem a Falansztert (de méghogy konkurrens volna!)
VálaszTörlésA Falanszter jó, a Wang folyó meg nagyon jó ;) így konkurrens :)
VálaszTörlésVagy úgy, az ad lectores delectando docendum folytatott nemes versengésben. Hát legyen.
VálaszTörlésKinga: csak most veszem észre, hogy nem válaszoltam (pedig akartam, csak a munkák kiszorították a fejemből). Igen, az osztrák kolléga leszólására és is a Falanszter ide vonatkozó írásait idéztem volna, amiből látszik, hogy igenis tudott időt szakítani a beaux-arts-ra, sőt ezt nyilvánvalóan nagyobb szenvedéllyel és művészi öntudattal tette, mint a gyakorlatias grúz.
A székesegyház manapság is hatalmasnak tűnik, de messze nem úgy, mint amikor először magasodott a földszintes házacskák fölé. Azt hiszem, ezt annak idején nem tekintették méretproblémának, és a San Pietróval való összevetés kifejezetten hízelgett volna nekik, mert valami hasonlót akartak emelni: az orthodoxia legnagyobb templomát a Harmadik Rómában.
Az újjáépítésnek tényleg volt gyógyító hatása, bár nem olyan egyértelmű, mint gondolnánk. Maga az újjáépítés erősen át volt politizálva, és a tíz év alatt nagyon sok politikai indíttatású (és műemlékvédelmileg sőt esztétikailag nem szerencsés) változás történt a templomon. Van egy hasonló stichje, mint a mi új Nemzeti Színházunknak, noha kétségtelenül messze nem az a gagyi. Sok kritikát lehetett és lehet is olvasni róla a sajtóban, és még hívő orthodox orosz ismerőseim sincsenek 100%-ig megelégedve vele, hát még mások.
Hitler építésze és városépítésze, Albert Speer saját korában ünnepelt figura volt, a náci éra számos más művészéhez hasonlóan. Míg a Führer, mint bármely megbízó nyilván maga választotta ki az ízlésének megfelelő építészt, és természetesen beleszólt a tervekbe, azért többé-kevésbé megmaradt egyfajta mecénási szerepkörben. Korántsem jóízű, de magas színvonalú építészet jöhetett így létre.
VálaszTörlésSztálin a jelek szerint nem tolta ennyire előtérbe a háttérapparátust, - bár bizonyára volt neki. Azzal, hogy mindenhez érteni látszott, egyfajta mindentudó (Mindentudó?) szerepkörbe került, Sugárzó Fő volt, modern Napkirály. A szakértői gárda anonimitásának kétségtelen előnye lehetett emellett, hogy az aktuális kedvenceket és kegyvesztetteket rugalmasan lehetett felemelni vagy a Gulagra küldeni, a rendszer fennakadása nélkül.
A leszólás ez esetben valójában Sztálinnak szólt, ennek az elefántnak a porcelánboltban.
@ mbm: egy építészeti alkotás különféle minőségei és a mögöttes politikai szándékok között legtöbbször meglepően kicsi az összefüggés. Valójában bármely jelentős középítkezés presztízsépítkezés, és így politikai játszmák következménye.
A kérdés nem annak szólt, hogy milyen politikai erők segítették az újraépítést, hanem, hogy a szándék - a jóvátétel, a „visszacsinálás” vágya elérheti-e a célját egyáltalán. Studiolum válasza, hogy igen is, meg nem is.
Eszembe jutott hogy a lerombolt Varsóhoz tudunk majd egy magyar témájú bejegyzést írni ... majd pénteken mesélem, addig az olvasók csak izguljanak :)
VálaszTörlésKedves Studiolum! Hogy viszonyulnak az eredeti templom méretei az esztergomi Bazilikáéhoz? Ahogy látom, nagyjából egy időpontban épültek, még a templomok tervezési folyamata is a XIX. század elejétől húzódott évtizedeken keresztül.
VálaszTörlésEzek az épületek azért a megalomániának is fontos kifejeződései, a Romanovokénak, meg az utánuk következő, még nagyobb léptékekben gondolkodó sztálininak. (Utóbbit a nyugati orosz emigráció egyes berkeiben, látva a nagyhatalmi politika sikereit, már az új orosz cárként tisztelik.) De az esztergomi Bazilikáról is ebbe a kategóriába tartozik. A maga egyiptomi méreteivel mindenre alkalmas, csak a bensőséges hit megvallására nem. Esztergom ma is kisváros Magyarországon, képzeljük el, milyen volt 155 évvel ezelőtt, amikor Liszt zenéjére fölszentelték a Várhegy tetején.
Alapterületüket az alaprajz eltérése miatt nehéz összehasonlítani, de magasságra – ami ebből a szempontból a legfontosabb – szinte egyformák: mindkettő 100 méter körül van. És valóban mindkettő ugyanazt a historizáló bazilika-típust képviseli, amelynek bevallott előképe nem is annyira a Szent Péter-bazilika vagy a Hagia Sophia, hanem a Pantheon; a be nem vallott pedig az a fajta klasszicista/forradalmi Legfőbb Lény temploma, amilyenek ugyan nem épültek (illetve éppen Moszkvában a Veréb-hegyen majdnem), de tervek és eszmék szintjén Európa-szerte rajta hagyták bélyegüket a monumentális templom 19. századi ideáján. És hát igen, ennek a típusnak nem a bensőségesség és áhítat volt a fő szempontja, ahogy azt idehaza az (időrendben) váci, egri, esztergomi és pesti bazilikákon is látjuk.
VálaszTörlés